Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-17 / 51. szám
51-Ik s%«im Gyula, 1882. deczember 17-én I. évfolyam. f Szerkesztőség: Belváros 6o-ik szára, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ..........5 irt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 fj 25 „ Egyes szám ára 10 kr. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, gyulai sfoet-cltjb hivatalos hozloitve. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil, Főmunkatárs: Oláh Cryörgy. f —--------1 Ki adó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Uaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Xfcpót Dorottya utcza 8. sz. a., Bécsben. Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Bukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Németvilág Magyarországon. * 11. Mióta a nemzetek kard és ekevassal írják a történelmet; nem volt s nincs a föld kerekségén egyetlen egy szabad, öntudatos nemzet sem, mely olyat alkotott vagy tűrt volna : mint a mi hadseregünk. Ezen intézmény létjoga törvényen nyugszik s kell, hogy tiszteljük azt; azonban e köteles tisztelet nem zárja ki véleményünk nyilvánítását a felett, bogy a közös hadsereg szervezete, vezénylete, iránya semmi ízében sem magyar, hanem német, s mint ilyen a magyar nemzet alkotiná- H®J jogainak, önállóságának keretébe nem illik, az állam történelmi múltjának, jele- nének s jövőjének meg nem felel. Sőt nem felel meg a két állam hadserege a 67-iki közjogi törvényeink szellemének sem, miután ezen hadsereg csak papiron közös; de tényleg német, helyesebben osztrák ; s a Magyar államot — bár ahoz az anyag erőteljes és tekintélyes részét mi szolgáltatjuk — nem képviseli abban más, — mint nehány ezrednél a sujtás. Az is feketesárga. Nemzeti zászlónkat ezerév csatáinak diadalai koszoruzták, s feketesárga, kétfe- jűsasos osztrák vagy dynasztiai, de minden esetben német zászlókra teszik le Miségi esküjüket fiaink. Német tisztek német szóval vezénylik „előre.“ „Gott erhalte“ a harczi riadójuk, melyhez az ellenség oly gyakran s ugyancsak magyarosan verte vitézeink hátán a — taktust. Teljesen idegen légkör veszi körül a magyart a közös hadseregben. Leplezetlenül nyilvánul itt az idegenkedés, sőt gyűlölet minden iránt a mi ma(— Vázlat. —) (Vége.) Ádámot ezután egy álló évig nem láttam. Bár kértem volt, hogy látogasson meg, de nem jött el egyszer sem. Kutattam; mind hiába 1 Sokkal jobban szerettem még mindég, minthogy azt hittem volna róla, hogy meghalt, bár ez nagyon könnyen megtörténhetett volna vele : mellbajához az utolsó időben még szívbaj is járult, bár az orvosok azt mondják, hogy — e kettő együtt szerfölött ritka, mit azonban Ádámnak igen könnyű volt megszereznie I I tanítástól, egyik helyről a másikra való, igen gyors járás által. — Ezt azonban nem lehetett kikerülnie, mivelhogy például 9 óráig még a belvárosban kellett tanítania s pont 9 óra után, már valahol a Rákos-árok. utczában kezdődött az óraadás. Tudtam egy-két leczke helyét s elmentem utána kérdezősködni; egyik-másik helyütt meg is pirongattak érte, hogy kicsapott diákkal barátkozom s kijelentették, hogy Ádám őket rútul megcsalta, midőn ilyen megrovott egyénisége daczára tanítani mert. Most azonban kisült a turpisság s elcsapták. . . . Édes istenem, hová lehetett az a szegény fj0T Melléklet: gyár ; s csoda-e ha ily körben s ily befolyás alatt elnémetesedik — hajdan erős fajunk; — s csoda-e ha a magyart, mely anyatejével szívta be a honszerelmet az alkotmány s szabadsághoz ragaszkodást : lelkesedés nem vezérli a hadsereghez. Gyakran halljuk, hogy a hadsereg tisztikarában kevés a magyar elem. Nem csak a német és cseh, de még az olasz is nagyobb százalékkal van képviselve a hadsereg tisztségeiben és vezényletében, mint a magyar, s e felett tudós püspökünk Ipolyi Arnold is hazafiái bubánatának adott kifejezést, „nemzetünk java — mondván, az őscsaládok, a hősök ivadékainak sarja- dékai, a műveltebb osztályok, a nemzet értelmisége zömének ifjai egyaránt idegenkednek . I . , a hadiszolgála'tól és katonaságtól, tehát a nemzet élete magasabb feltételei fentartásától. . . “ Pedig egyátalán nincs ezen mit bánkódni, s csak örülni lehet azon, hogy a magyar nem törekszik oly körbe, hol ki- vetkőztetik nemzetiségéből, — s csak akkor haladhat előre, ha eltagadja, hogy magyar. Tekintsük a katonai tanintézetek tananyagát s meggyőződhetünk arról, hogy a közös hadsereg tisztjeit teljesen németnek nevelik. Tanítják a német, cseh nyelvet; de a magyarról szó sincs. A történelmet a „római birodalom elenyésztétől habsburgi Rudolfig, különös tekintettél a római birodalom német' népfajára, — habsburgi Rudolftól I. Miksa haláláig — különös tekintettel a római birodalom némét népfajára, Neuhauser Lehr buch der Geschichte die öszterreichisch-ungari- schen Monarchie czimu munkája nyomán tanitják; s hogy Klim, Sonklár, Stiller mint tárgyalják Ausztria politikai földrajzát, elképzelhetjük. Ily tanrendszer, tankönyvek mellett a szülei háztól korán efterült gyermek szivé- be, hogy minő irányt, minő érzelmeket csepegtetnek, nem nagy fejtörésbe kerül elgondolni. S lehet-e csodálui, ha a magyar szív fájdalma oly keserű «zavakban tör ki, mint azt Újházi László 1849. aug. 29-én a főrendiház ülésén tévé: „nekem is van fiam, ki az egyenlőség áldott törvényénél fogva bizonyára sorsot liuzand többi polgártársaival. Ha ő mint magyar katona hazájának szolgálván, annak szabad földét vérével is áztatandja, — én ki fogok békülni a kérlelhetetlen végzettel; de ha osztrák zászló ragadja el őt keblemtől, akkor a régieknek átka szállott volna fejemre, mely azt mondja : ember, magtalan, vigasztalás nélküli legyen élted.“ Szóval, alig lehet oly intézmény, mely inkább tanúsítaná, hogy német világ van Magyarországon, mint a közös hadsereg, s igazán mondja egy nagy Írónk, hogy „segélyével behálóztatik az egész ország a németesedés formális rendszerével, mely elhat a faluba, városba egyaránt, befurakodik a legmagyarabb vidékbe, be az előkelők salonjába, s a szegény viskójába, s mindenütt elszórja ugyan azon idegen szellem miasmáit.“ S azon hitben élünk, Nyári Pál szavaival élvén, hogy „mig Magyarországnak rendes nemzeti hsdserege nem lesz, addig a szabadság s alkotmány biztosítva nincs — — — mert ha a magyar katonaság idegen hatóság rendelkezése alá tartozik: — — — a szabadság, a nemzeti függetlenség is veszélyeztetve van. Fájdalom a honvédséggel sem vagyunk másként. Ez ugyan nem képes ellensúlyozni a közös hadsereg németesitö hatását. Keretében a nemet elem, nem kevesebb a magyarnál, s az egész intézményen — Hanem miből élsz ? — Hát bizony koplalok barátom ! Néha a szerkesztő ad ennem, néha magam ; mondhatom, hogy nem vagyok önző s nem rontom el a gyomromat! — Hát lakásod ? — Néha a szerkesztő ád, ha jó kedvében van, néha az éjji menhelyek, néha a saját palotámban hálok: értsd a szabad ég alatt, a sétatérek lóczáin-. . . — S most mit szándékozol tenni ? — Otthagyom a „Közösséget“, melynek csak elve tiszta, de szerkesztője gazember 1 Úgy bánt velem, mint egy kölök kutyával, s midőn ma rábeszélésére sem fogadtam el egy inkriminált czikk szerzőségét — melyet ő irt a törvények megsértésével — hát kitett az utczára s utánam kiabálta, hogy nem vagyok testvér, szoczialista, hanem csaló . ! — A gazember! Azt akarta, hogy bezárassam magam helyette, s hozzá még oly pimaszságért ! — Hát a holmid ? Ádám ismét oly fanyarul mosolygott, hogy szinte megfagyott belé a lelkem s büszkén mutatott százrétü köpönyegére : — Hát ez k . , , a! Aztán még igen sokat beszélt el, melyet én nem mondok el, mert még rám mondanák, hogy költött dolgokkal czifrázom a valót. meglátszik, megérzik az osztrák alkotás. A polgári elemet ők is oly idegennek tekintik, mint a közös hadsereg, s tisztjeik ép oly odaadással, s melegséggel terjesztik a németesedést. Van köztök nehány, ki esek úgy töri a német nyelvet, hogy csupa gyönyörűség hallgatni, még is tüntet azzal, hogy németül társalog. A multhét országgyűlési vitáiból meggyőződhettünk arról, hogy „Magyarország“ külföld előtt nincs. Mi be vagyunk olvasztva I külföld szemei előtt Ausztriába. Nem lép fel sehol önállóan, csak osztrák czimer, osztrák lobogó * alatt. „Tiszta felfogással hazánk politikai állása és népünk jellege iránt, még az államférfiak, tudósok és hirlapírók közül is ritkán bir valaki — — — és ennek oka főképen a magunk diplomácziája, melynek főtörekvése megtagadni Magyarországot s úgy tüntetni fel ezen monárchiát, mint egységes osztrák birodalmat.“ S lehet-e ezen csodálkezni, midőn bent annyira németek vagyunk! Csak egy futó tekintetet vessünk kereskedelmünkre. Más nemzeteknél kereskedőnek lenni nem azt jelenti, hogy egyszersmind levet- kezzük a nemzeti jelleget, — nállunk a kereskedőket a németek felé hajló nemzetietlen egyoldalúság jellemzi. Tekintsük a külföld behozatali termelvényeit, svéd gyufa, hollandi sajt, angol pamut-félék, franczia fényüzési czikkek, mind-mind nemzeti jelvényekkel kerülnek piaczainkra; a mi gyufáink, boraink nemcsak külföldre, de a belföldi fogyasztásra is német jeleggel vannak ellátva. „Számlát“ még Gyulán is kevés kereskedő szokott kiadni, s ha magyar is az, bizonyosan németül Írja rá nevét. Ritka kereskedés az, kivált nagyobb ban azt hitte alszom, s lassan felemelkedett mellőlem. Az éjjeli lámpa zöldes világánál, félig nyitott szemeimmel láttam, hogy Ádám az asztalnak tart s onnan egy darabka kenyeret elvéve, mohón eszi . . . Reggel, midőn felébredtem nem volt mellettem. Az otthon valók aggodalmasan s gúnyosan néztek szét : nem hiányzik-e valami. Nem hiányzott semmi, hanem a szegény fiú hagyott nálunk egy könyvet, mely telve volt versekkel, az ö verseivel. . . A nyomorúság! A nótákért tudom, majd vissza fog jönni Ádám nem jött el. Hanem én találkoztam vele. Egy könyvkiadó boltjából jött ki, s amint meglátott, egyenesen felém tartott. Úgy láttam, hogy kis fonnyadt arczát elfutotta a düh pírja. — Képzeld csak, ez a nyomorult kiadó azt ajánlotta nekem, hogy rémregényt Írjak; azért szívesen fizet. . . Az alacsony lelkű.! Hát feltételezte rólam, hogy piszkos pénzéért a népet rontom . . . Ezzel el akart szaladni. — Hová futsz ? — Ide egy szerkesztőségbe, tán megveszik egy versem; szeretnék egy kiske- ny'eret venni... II. Tehát Ádámból „bohemien“ lett. Egyszerű magyar „bohemien“, ami a proletárság fogalmánál még egy fokkal alább-esik. Éjfél felé hallgattunk el csupán. Lehuny- szerű magyar tam szemeimet, dí nem tudtam aludni; ö azon-[fogalmánál még „Magyarország és a Nagyvilág“ és a „Pesti Hírlap“ előfizetési felhívása. fiú?! Tudtam, hogy egy nemzeti szinházbeli vén kóristáné rokonán kívül senkije a világon . . . szivem elszorult, de oszt idővel kezd- ; tem felejteni... j Egy csúnya ködös napon azonban csata- ( kosán, rongyosan, kopott százrétü köpönyegben, mely csak térdig ért, betoppant hozzám Ádám. — Anyámék majd kinézték a szobából m- s ón nem tudtam örömömben hová lenni. j ae Kérdést kérdésre halmoztam, ő alig s ^ 1d igen halkan felelt. Nagyon rósz szinben volt s megvallotta, hogy éjjelre nincs lakása. S* Akkor 17 éves lehetett, stt Mondanom sem kell, hogy ott tartóztat- 1 ég tam, bár az otthonvalók nem jó szemmel 1 •k' nézték. 11’- Együtt feküdtünk. 0 nem vetkőzött le, 1 ie" nem tudom miért ?! . 1 ra Egész éjjel beszélgettünk. Adámnak fel- ■ an oldódott a nyelve : 9 — Te nem tudod Sándor, hogy hol vol- 1 s tam azóta, mivé lettem ; — hírlapíró vagyok ? 1 k- A „Közösség“ munkatársa ; Tán a lapot sem isme.red ? egy szent és magasztos eszme uttö- n- rője ez ; a socialismusé! Minden ember egy- * itt forma — de nem szegény, sem nem gazdag, k- hanem megelégedett, szükséget nem ismerő. ím nincs koldus s nincs nábob ; a szabadság is >tt kopott eszme, mert eltün a rabság — : ez ama 1 n- jövő képe, melyet a socialismus szent elve 1 megvalósításul kitűzött, . . . s nem sokára eljó ny az idő . . ! * |1