Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-08-27 / 35. szám
zománczát alkotja. Még nem volt a nem zeteknek .codifieált . erkölcstanuk akkor midőn már a hazaszeretet s az abból folyó kötelességérzet magasztos példái megjelen tek. — De tegyük fel, hogy a közérdek iránti kötelességnek csakugyan kell er kölcstanának lenni, én megvallom, nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy Mill Stuart a dr. F ükszel ur által idézett álli tást oly könnyű vérrel merte koczkáztatni Hiszen elég lett volna végig tekinteni a kereszténység óta az egyetemes emberiség érdekeit képviselő magasabb eszmékért vértanú-halált szenvedettek tisztes légióján vpgy az egyes -államok marfyrologiajára gondolni, 'hogy' ily állítással ne támadja még azon varázst, mely nevéhez ííízve van, És hog y mondhatta ezt, épen azon állam polgára, mely államban a közérdek iránti érzék példányszerttlég erős, melynek egyik hires admirálja az abukiri csata előestéjén napi parancsban csak ennyit mondott: „ Anglia elvárja, hogy minden fia teljesíteni fogja kötelességét“, s mely napi parancsban kifejezett kütelességérzet a fränczia flotta teljes megsemmisülésében nyert aztán befejezést. De meg, hogy a zsidók erkölcstanának e fölénye, Mill Stuart szerint az egyénnek önző jelleget kölcsönző keresztény erkölcstan felett épen nincsen meg: erre nézve elég lett volna ha Mill Stuart Mózes tízparancsolatának következő passu- sára gondol: megbüntetem as atyáknak vétkeiket a fiákban ha/rmad és negyed iziglen azokban, kik gyűlölnek engemet, és irgalmasságot cselekszem ezer iziglen azokkal, kik engemet szeretnék és megtartják az én parancsolataimat. Hát nincs itt büntetés és jutalom Ígérve és pedig itt a földön ? hát nem ragadja meg e tilalom az embert leggy ön- gédebbjOldalán, midőn a szerző apát a büntetéssel az ártatlan gyermekben fenyegeti s a jutalmat a szerető apának hasonlóul a gyermekben és pedig ezer iziglen Ígéri; nem épen oly joggal vádolható-e tehát a zsidó erkölcstana önzéssel, mint a keresztény ? mivel ennélfogva önzőbb egyik mint a másik? Sőt tovább megyek, amennyiben e büntetés és jutalom már a földön helyeztetnek kilátásba, s ennélfogva fenyegetőbbek és kecsegtetőbbek, ez erkölcstan sokkal önzőbb mint a keresztény erkölcstana, ki büntetését és jutalmát csak hitének tárgyát képező túlvilágban várja. Ezért van aztán hogy a zsidónak gyakorlati felfogása, a mint ezt a köz példabeszéd tartja, a keresztény menny beli jussáért nem is ad ám aztán egy garast sem. Nagy emberek, kik megszokták azt, hogy reájuk már életükben mint tekintélyre történjék hivatkozás, könnyen ragadtatják magukat túlzásokra s a kritika azon sok szép és igazért, mit mondottak, megszokta nekik bocsátani azon kevés nem igazat és valótlant, mely sokszor talán észrevétlenül vegyül eszméik menetébe. Az olvasónak azonban, ki valamely állításának igazolására hivatkozik rájuk, fel kell magát oldani a tekintély nyűge alól s az evidens tényekkel szemben nem elég pusztán a név varázsát vetni a mérlegbe, azon számítással, hogy e név varázsa egy maga elég, hogy vele bárkinek száját betömjük. Ennélfogva Mill Stuart azon állítását, hogy a keresztény erkölcstan az emberek erkölcsiségének lényegesen önző jelleget kölcsönözne, mint a világtörténelem nagy eseményeiből merített s nyomról-nyomra megújuló példákkal, intézményekkel és intézkedésekkel megczáfoltat tekintjük sigy tekintve áttérhetünk a fennforgó kérdés többi részére. On a catholicismust a reformok iránt ellenséges érzülettel vádolja, a protestan- tismusnak stagnatiót vet szemére, s követeli, hogy ha már reformáltatik a zsidó vallás, reformáltassanak ezek is. Nem szűk ség azt még csak említeni is, hogy mi helyt valami reformáltatik. még pedig alapjában, az azonnal megszűnt az lenni, a mi volt. így aztán önként következik, hogy dr. Fükszel Ármin ur kedvéért tabula rasat kellene csinálni mindenből, de aztán mit imánk a tabula rasara, vájjon kielégitené-e az a hívők lelki szükségletét, ezt a per eminentiam esprit maqueur Voltair-rel együtt dr. Fükszel Ármin sem tudja. A hitnek lényege; hogy az nem alkuszik; a kérdés: hinni, vagy nem hinni; ebben áll ereje. De általános emberiségi szempontból bármely hit s a hit alapján egyesültek szövetsége vagy egyház is, a szerint fog birni kissebb vagy nagyobb erkölcsi suly- lyal, a mint bizonyos nagy problémákat kisebb vagy nagyobb sikerrel oldott meg. A világtörténelem lelkiismerete pedig bevallotta már magának, hogy a nyugat ciYilisatiójára nézve valóságos áldás volt az hogy létezett a maga előtt mindent elsepert népvándorlás hullámai között egy naár consolidalt valami: a cath. egyház, mely az általános conflagratioban megmentette a legbecsesebbet, a mi megmenthető volt; enyhítette azon szenvedést, melylyel a középkori httbérrendszer a szerencsétlen mi- sera plebsre nehezedett, s nem egyszer merte megtagadni az absolutiot a dölyfos zsarnoktól, ha nem enyhítette alattvalói nyomorát; a cath, egyház keblén nőtt fel a renaissance, mely felépítetté az újabb kor nagyszerűségét az 'ókor megmentett civilisatiójának romjain. De hát mit men tettek meg önök, hol van az a nagy pfob lema, melyet önök oldottak meg ? Az újkorban az a catholicisinus nem zárta ki hogy ne érvényesülhessen a szabadság egyenlőség és testvériség nagy elve, egy per eminentiam cath. állam encyclopedist^ hirdették a nagy tanokat, s az e tanokat hirdető állam, habár a forradalom deliriu- mai alatt szakított is egy időre hitével, végre is visszatért eldobott hitéhez, nyilvános bizonyságára annak, hogy a catho- licismus az emberiség haladásával nem incompatibilis. Es ha tekintjük legközelebb lazánkat, vájjon gondolja-e ön, hogy lehető ett volna-e azon szabadelvű törvények megalkotása, melyek ma már törvénykönyvünket ékesitik, ha a catholicisinus kifejti vala számerejében reánézve,adott ellensze- gülési hatalmát, lehető lett volna a hovatovább erősbiilő közös nevelés fontos intézménye, vagy lehető lett volna-e önök emancipatiója ? Dr. Fükszel Ármin ur e tételnél abban hibázott, hogy összetevesz- tette a catholicismust a fanaticusok azon törpe csoportjával, mely ma már magát saját hitfeleivel szemben sem tudja többé érvényesíteni, pedig ha csak Rudigier jut is eszébe, láthatja vala, hogy igyekezett a vallás nevében a szerencsétlen Dalmont Máriával s ép oly szerencsétlen társával szemben, a hívők serege jóvá tenni azon botlást, melyet e botor embernek rideg fanatismusa elkövetett. Amit egyesek az intézmény nevében vétenek, az nem az in- tézmény bűne s ha dr. Fükszel Ármin ur aj zsidóság javára követeli a személyes bünliő- dés elvét, akkor mi is követelhetjük, hogy igyekezzék egy kicsit 01 rahegyénél tovább látni s ne vádolja a catholicismust egyes | fanatikusok maradiságáért vagy épen bűnéért. De aztán a protestantismust hogy lehet stagnatioval vádolni, mely az ember előtt a szabad kutatást megnyitotta, mely a lelkiismeret szabadságát inaugurálta s mely hitelvei és rítusa körül eljutott a rideg egyszerűség legvégső határáig, a melyen túl még egy lépés tovább, s az egésznek minden vallásnál elengedhetleuül szükséges kedélyi része fog áldozatul esni: ezt megvallva valóban nem értjük. Azaz dehogy nem értjük. Fükszel Ármin ur a keresztény hívőt le akarja rántani szellemiségének egéből a vastag anyagiság durva rögére, pedig meggondolhatná, hogy a mint a keresztény hivő hitének magasabb a3pi- ratioit áldozatul dobta az anyagiságnak, azon perczben beáll a létérti küzdelem modern elvének erkölcstelensége s hogy ez erkölcsiden harczban, melyben aztán a fajkiválás elmélete is érvényesítené magát kétségtelenül azon elem lenne erősebb és győztes, mely nagyobb tömeggel jelennék meg a harcztéren! Óhajtja saját faja érdekében ez állapotot ? Alig hisszük! — Tartsa meg hát magának földi mennyországát, de jegyezze meg egyúttal azt is, hogy ez a földi menyországba vetett zsidó hit nagyon sok oly jelenséget helyez kellő világításba, mely jelenségek folytonos megújulta fáj a keresztény társadalomnak s érzi, hogy ez fenyegeti alapjában. — És itt joggal kérdezhetjük, megférhet-e dr. Fükszel Ármin ur materialisticus, zsidó, sivár morálja a keresztény világ idealistikus, magasabb röptű morálja mellett s nem látja Fükszel ur, miként igazolja saját szavaival azon vádat, hogy a zsidó világnézete és erkölcse ellentétesek a keresztény tár sadalom világnézeteivel és erkölcseivel? Bizony, bizony: si tacuisses, philoso- phus mansisses! Lássuk most már, kát azon szélhá mosókkal hogy áll tulajdonképen a dolog kik dr. Fükszel ur szavai szrint társa dalmi érdekeket vénasszonyok és babonád emberek pletykái után taglalnak szóval éá írásban. Szintén sejtjük, hogy hova czélod egy bizonyos eseményt burkoló szavaival, melyet oly nehezére esék nyelvére venni Kijelentjük, hogy nekünk is nehezünkre esik s nem is jutott volna eszébe senkinek e megyében, hogy e kérdéshez hozzá szóljon s kétségtelenül bizonyos tapintatosság volt a megyei lapok szerkesztőinél észlelhető e kérdéssel s;zemben7 a mely tapintat úgy látszik dr. Fükszel urnák nem sajátja Kérdjük tehát, hogy vájjon anynyira emelkedett szelleműnek ismeri Dr. Fükszel Ármin ur a zsidóságot minden rétegében hogy ahoz a babona mysticismusa utat magának nem talált? hát a Pascha ünnep alkalmával az ajtófélre kent áldozati bárány vére, mely távol tartja az Ur öldöklő angyalát, mi más, mint egy vastag vallásos babona; vagy nem hemzseg-e p. o. maga az ó-testamentom eféle babonáktól, melyeket ha a talinud az ortodox zsidók szájá- ize szerint commentál, épen úgy kificza- modhatik tőle a tál műdön rágódó orthodox zsidó józan esze, mint megpoklósodott tőle a hódmezővásárhelyi nazarénus sereg, mely Ábrahám példájára istennek tetsző áldozatot vélt bemhtatni ä lemészárolt ártatlan leány gyermek meggyilkolásában. Szóval és írásban hangsúlyozta a tiszaeszlári bűntény felmerülte óta az orthodox zsidóság a vériszonyt, mely nálunkimintegy rituale quid, pedig, hogy a dolog nem egészen úgy áll, mutatja az izraelita származású bölcs Spinoza-rBaruch kiátkozási cerimoni- ája, mely sok tekintetben jfeliemzetes. Nem lehet a Kol-Bo-nak e kiátkozási formuláját bizonyos borzalom nélkül olvasni, de amily borzalmas magában,fi még visszatetszőbbé tette Spinoza kiátkozási tényénél az, hogy ez alatt a zsinagógában egy vérrel telt nagy íordó volt felállítva, a hívők kezükben meggyujtott fekete viasz gyertyákat tartottak s a kiátkozás folyama alatt a vérrel telt hordóba csepegtették, midőn pedig el- íangzott a kiátkozási formula végső passusa, amit erős trombita harsogás kisért, a gyertyák hirtelen mind belemártattak a vérbe, az átkozódó kiáltozás hallatszott minden 'elől s a rázúdult A tuen zaja hangzott fel a sötétben. Történt pedig e dolog a XVII. századnak épen közepén. (Lásd Lewes hilosophia története II., k. 431. lap) Ugyan mit symbolizált e kiátkozásnál a hordóban levő vér, erre feleletet természetesen csak az akkori nagy hírben állt amsterdami tudós főrabbi Morteira Saul évi adhatna, ha élne, ki a kiátkozás egész cérimoniáját vezette, s a rabbik, úgy látszik, a tudományosság annál nagyobb re- jjutatiojával bírtak a tömeg előtt, minél óbban feltudták korbácsolni annak vad fanatismusát. Hogy egy ily kiátkozás hasonló cerimóniák kíséretében hajtatnék még ma is végre: nem tudom, az egészet idéztem csak azért, •—- ha ugyan Dr. Fükszel Ármin ur ezt is pletykává nem devalválja — 10gy kimutassam azt, hogy a fanatizmus jizony nem borzad a vértől, még kevésbé akkor, ha ez vallási fanatizmus, mely aztán a vér használatának mysteriumát, mint titkot, gondosau meg is őrzi. Az ember esze és kedélye a legcsodálatosabb módokon aberrálhat, és ha a tiszaeszlári bűntényt lajlandók vagyunk ily aberratio sajnos nyi- atkozatának tekinteni, nem bántotta volna a keresztény társadalmat, ha ez aberrátio csak egyetlen vallásos őrült agyát kapja meg, mert akkor mint betegség lett volna elbírálható, de ha a vallásos őrjöngés ellövetett bűntényében többen részesek, - mint p. o. a tiszaeszlári esetnél — már akkor a társadalom joggal kérdezheti: hányán is vannak hát azok a betegek, mi okból lettek azok betegek, nem nyujtatik-e a kórnak szándékos táplálék, honnan meríti táplálékát e betegség, mily terjedelmet vett, betegség-e valósággal vagy más valami? E kérdések nemcsak jogosultak, de, a menyj- nyiben a tiszaeszlári esetet rövid idő élfor- jása alatt két más hasonszerü bűntény előzte meg, valósággal kényszerűek, sőt államérdekűek. Nem nevezhette ennélfogva jogosan a vakandökok piszkos csoportjának, sem a tudatlanság gőgöseinek azokat, kik e fontos kérdést folyton en kalaine tartani igyekeznek, mert e kérdéssel számolni kell. Azonban maga a tény — bár kinos benyomást gyakorolt minden becsületes zsidóra és keresztényre egyaránt — még csak hagyján! Itt azonban álhullát kerité-j nek, felöltöztetik a szerencsétlen áldozat; ruhájába, gúnyosan dobják oda a vizsgáló küldöttségnek, hogy rágódjék rajta, a valódi hullát később helyről helyre lopják, a vizs* gáló birót fenyegetik, annak biztonságát őr alkalmazásával kell a bűnösöktől .kierőszakolni; mjg egy szegény sorsú magyar paraszt vádlottnak a törvény sokszor csak ex qffició nevez védőt, itt az éppen oly szegénysoron vádlott zsidóknak védelméről egy titkos hatalom gondoskodik s keresi fel az ország leghiresebb criminalistáit s e tényékkel a zsidóság áz egész ügyet mintegy magáévá teszi. Vájjon ez is mind pletyka?’ És most 'álljőn itt egy kis para- lella Dr. Fükszel-Ártnin ur kedvéért. Mikor Hoszter a (Jóid család legyilkolásával megmerte sérteni a magyar állam jogrendjét, bezzeg olvashatók voltak a zsidóság által befolyásolt sajtóban egész oszlopokat betöltő telegrammok; a tiszaeszlári bűnténynél ugyanezen lapok agyon akarták hallgatni, majd agyon akarták telegrafirozni az egész esetet. A keresztény társadalom megsértett lelkiismerete amott nem nyugodott, mig a bűnöst áz államhatalom kezébe nem szolgáltatta s alig három hó elteltével már ki volt mondva a halálos Ítélet s a zsidó személyében e:, keresztény által megsértett jogrend helyre állítva. Émitt megsértik a zsidók a keresztény Solymosi Eszter meggyilkolásával ugyanazon állam jogrendjét és zsidó körökben egy liga szervezkedik, hogy kijátsza a bűnös javára az államfe- nyitő hatalmát s három hős szil hónap el- forgása alatt az ügy még az előnyomozás bevégzéséig sem bir jutni, — s a keresztény személyében a zsidó által megsértett állami jogrend nem bir érvényesülni. Vajéban szép illustratioja a materialisticus Erkölcstan magasztosságának! Szép illustratioja azon felfogásnak, mely bizonyos körökben a társadalom történelmi nagy esz- fnényéről: az egyenlőségről dívik Szép alkalmazása az uralkodó haladás törvényének! És yajjon még mindig meri állítani Dr. Fükszel jArmin ur, hogy; a keresztény erkölcstan a kötelességek egész hagy osztályát alig említi és ismeri el? Nem emliti, de ismeri, mert keblében él s igy tőle élválhatatlan, de másoknak úgy látszik emlegetik és ismerik is, de nem él keblükben s igy lényüktől nagyon köunyen el is választhatók. És lehet-e aztán ott érvényesiteni a (személyes bünhödés nagy elvét, ahol minden megtörténik arra nézve, hogy a bűn collec- tiv jellegűvé váljék, s ha a személyes bünhödés ekként majd lehetetlenné talál válni, ám viseljék a társadalom kárhoztató itéle- letének súlyát azok, kik a bűnrészességgel ez Ítélet rájuk eső részét is elvállalták. A tiszaeszlári eset ismét egy maradhatósan snlyos bizonyíték a fentebb hangsúlyozott vád mellett, melynek jogosultságát Dr. Fükszel Ármin ur nem akarja elismerni. És azok, kiknek ez fáj, Dr. Fükszel Ármin előtt „a tudatlanság gőgöseinek piszkos vakandok csoportja!" — Talán jó volna kissé szerényebben is beszélni! Van azonban Fükszel Ármin ur czik- kében a hazai zsidósághoz egy jó tanács, midőn azt mondja: igyekezzék rendületlen hazászerettettel elnémítani ellenségeit. De megengedjen, ha mi még ehez egy szót adunk t. i. élő hazafiasságával. Mert bocsásson meg nekünk a hazai zsidóság, de nem utasíthatjuk el magunktól annak kijelentését, hogy az élő hazafiasságot még idáig tényekben nyilvánulni nem láttuk. A hazafiasság uraim szép erény, de áldozatokat követel, és csak annak van észszerüleg joga követelni valamit a hazától, ki annak czéljait áldozatkészségével elő is mozdította, különben a polgár hazafiassága a hazára nézve csak holt tőke, a polgár szájában pedig csak a szájaskodás üres lármája, a vak töltés puffogása — afféle kost nichts hazafiasság. Midőn önöket a magyar törvény- hozás emancipálta, tartottak ugyan zsinagógáikban hálaadó isteni tiszteleteket, dicsőítették ugyan a haza bölcsét, de azzal aztán vége is volt mindennek, az nem jutott eszükbe, hogy mily szép lett volna a magyar állam czéljait előmozdítani, s valamely intézmény javára egy jelentékenyebb áldozattal örökíteni meg ez esemény emlékét. Hol van még idáig a hazában valamely specialis magyar culturális czél, melyet önök számbavehető áldozattal segítettek volna elő, daczára annak, hogy a tőké hatalmával rendelkeznek; emeltek-e idáig valamely nagyobb szabású tanintézetet, hogy azt megnyissák a haza bármely fiának? Ezzel ellentétben nem lépik-e el önök a magyar egyes felékezetek tanintézeteit úgy, hogy azok több helyen az oda tóduló zsidó ifjúság miatt parallel tanintézeteket kénytelenek állítani s jutott észébe csak egy zsidónak is, hogy valamely felekezeti tanintézetről végrendeletében megemlékezzék s nem kény- szeritették-e önök oda a felékezetek iskoláit hogy a zsidóságon háromszoros, sőt többszörös tandíj lerovásával zsarolják ki önöktől azt, mit a speciális üzleti szellem jószántábóli áldozásul meghozni nem énge- dett ? Persze: az afféle áldozat sem nem malomrészvény, sem nem börse actia. És ne fájjon ez aztán nekünkj mikor azokat találjuk ily szükkéblüéknek, kiknek javára történt az újabb időben a legtöbb vágyon- kisajátitás? Tehát élő hazafiasságot kérünk