Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-20 / 34. szám

nyal vannak ellátva, vagy az ellenség előtt, vagy közbiztonsági szolgálatban oly módon sérültek meg, hogy habár ez által további katonai szol­gálatra képtelenekké váltak is, polgári állomá­sokra még alkalmazhatók: egyéb pályázók felett — ha különben kellőképen minősitvék — elsőbb­séggel bírnak. B.-Gyulán, 1882. augusztus 2-án. Novák, elnök. Nyilatkozat. Nem csak visszavonom a Szabó Mihály eile nében f. hó 15-én tanuk előtt használt s f. hó 12-én leégett házára vonatkozó sértő és gyanúsító sza­vaimat, de ki is jelentem, hogy azokat /nem k° molyán értettem, igy nem érthettem; köztudo másu lévén velem is, Szabó Mihály feddhetlen becsületessége, tiszta jelleme. Jelen nyilatkozatom kapcsán kijelentem, bogy minden oly gyanúsítás mely Szabó Mihályt leégett háza felgynjtásával vádolja: hitem és meggyőző­désem szerint nem lehet egyéb roszakaratu rágal­mazásnál. Kelt Gyulán, 1882. aug. 16-án. Petik Ambrus. Előttünk, mint tanuk előtt: Bródi Sándor m. p. Atylmovics István, *) Ezen rovat alatt kőzlöttekért nem vállal felelős­séget a S z e r k. 3ST y i 111 é r„ Első rangú egészségi és asztali-viz. Legtartalomdúsabb bor- és lithion-forrás Salvator vastartalom nélkül, gazdag term, szénsavtartalommal, bórsavas Nátron és szénsavas Lithionban (0*38848 literként) (0*12495 literként) Lipóczi forrás-igazgatóság Eperjesen. Kapható minden ásványvizkereskedésben és a legtöbb gyógytárban. Főraktár: Édeskuty L., Budapesten. 63) 9—20. Silberstein József fűszerkereskedésében, egy jó házból való fiú tanonczul felvétetik. 84) 3—8. Féhn János özvegye fűszer-, anyag- és rövidárú kereskedésé­ben Gyulán, egy jó házból való fiú tanonczul felvétetik. 75) 3—3. EIBDETESEE. 11111111 H l 11 »■*■♦ Eladó házak. Grabner Pál, a kápolna-téren lévő 240. számú, néhai Gergely Ferencz, továbbá a zöldfa-utczában 242. számú, ezelőtt Kováts Isván- féle házait, kedvező feltételek mel- , lett, szabadkézből eladja. 1 Tudakozódhatni nálla Oroshá- 1 zán, vagy pedig ifj. Kohlmann , Ferencz urnái helyben. ' 87) 1—3. I Hl * A leghíresebb, szoba, moz­dony és gőzkazán tüzelésre al­kalmas petrosényi darab- cséplö- koczka és gyári szén minden mennyiségben a legolcsóbb árak mellett firisen takarítva minden­kor kaphatók. Legnagyobb készséggel ád bő­vebb tudósítást valamint fogad meg­rendeléseket a bányaigazgatóság ei) ío-io. Petrosényben. f j I I í 3 I í I I Földbérlet hirdetési A gyulai magyar görög keleti egyház tulajdonát képező egy sessio föld, mely 80 hold szántóföld és 30 hold legelőből áll, folyó évi augusztus hó 20-án délután 4 órakor árverés utján a legtöbbet Ígérőnek bérbe fog adatni; — kikiáltási ár 650 írt. A bérleti feltételek az egyházi eluök és alolirott gondnoknál megtekinthetők. Gyulán, augusztus 8. 1882. 86) 2—2. JSTyii^ora, Illés, egyh. gondnok. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ + Gyulán az „Anfang“ ven- £ ♦ déglő f. évi október hó 1-től bérbe ♦ ♦ kiadó. ♦ + Értekezhetni Deutsh Mór regale + ♦ bérlővel Gyulán. 77) 3—3. ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ xxxxxxxxxxxxxxxxxx X Konkoly Elemér és tár- X X sai, kik két cséplőgép tulajdono- X X sai, e hó 20-tól előnyös feltételek ö mellett csépléseket vállalnak. X Értekezhetni levél utján is, 0. X Szabó Jánossal Békésen. 88) 1—2. X X Előlegesen is tudatja a t. ez. közönséggel, hogy még e hó folytán Gyulán, a Prág-féle házban, az eddigi Weinmann Mi­féle helyiségben, egészen újonnan berendezett rőfös kereskedést nyitand meg; ígérve, hogy teljesen szolid eljárás mellett valódi és kitűnő árúkkal szolgáland. 82) 3—3. ZSohn Amália tisztelettel tudatja, hogy még e hó folytán Gyulán, a Prág-féle házban, Weinmann rőfös kereskedése mellett jj-iimt üzletet nyitand meg, melyben a legújabb párisi, londoni és bécsi hölgy divat pipere czikkek, mindenkor kitűnő minőségben kaphatók le- endnek a legjutányosabb s előzékenyebb szolgálat mellett. 83) 3—3. üv£a-rs!h.sill Sozis dz Co. Lmtd GRAEPEL HUGÓ (ezelőtt SCHMID H.) fő ügynöke Budapest, VI. kér., gyár>utcza 58. sz., (bárány-uteza szegletén 16. szám,) * > / ajánl GÖZMOZGOIÍYOKAT, CSÉPLŐGÉPEKET, j sor vetőgépek, Eckert-féle szélesen szóró vetőgépeket, ŐRLŐMALMOKAT, X Eckert-féle szabad, két- és háromvasú ekék, (fogaskerekű és szijhajtással) | MAVER TRIEURÖK sthenoerek és miDdcppcniü szeIbIö és ptas-roslákst. f lifiiimtimM ~ Árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve. 85) 2-3. gép- es rostalemez-gyára Budapesten, gyár: váczi-nt, az osztr. állam vaspálya közelében. Raktár: váczi-körut 68. szám ajanlja minden gazdasági kiállításon kitüntetett, javított gyártmányait, mint: TRIETJRÖKET . változó rostával, tisztitó-g'ópefeet sz©1©16tt©1, különlegességek znalniok: számára; n 28.466. szám alatt szabadalmazott hármas ekéket, cséplőgép-rostákat, ly tikkasztott és hasított lemezek, ™, ..»1 « horgonyból, MU mind...™, M«5g«d„dí, IÉp.V é. _ ***** é. 53) 13—30. n Mayer 25,000 gép használat­ban 76) 4—10. A gyári jel-|l vény ki- El vántassék ■! GROSSMANN J. ráczi körnt 76.1B U D APEST. | Yáczi körnt 76.1 B.-Gyulán, 1883. Nyomatott a kiadótulajdonos Dobay János könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents