Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-06 / 32. szám

38-ik wzflm. _____________Oyula, 1882. augusztus 6-án. I. évfolyam.

r

Szerkesztőség:

~1

Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj:

Egész évre

..........§ (rt — kr.

Fé

lévre ..............| | 50 „

Évnegyedre .... 1 „ 25 „

1 Egyes szám ára 10 kr.

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP.

&r^^J‘Xj^L.T SPOET-CLUB IE3TI"V.ÖTvi—v-m

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: Jantsovlts Emil. Fömunkatárs: Oláh Oyörgy.

r

Kiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

Nyilttér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haksenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 az. a; Lang IÁpót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon.

lett ezekre épülő általános nevelés teljesíti, — a mely általános emberi irány pedig felül áll minden valláson. A theo- logikus erkölcstanok különben is hiányosak, nem véve ki a legkésőbb keletkezett, tehát a legjobban kifejlesztett keresztényt sem, mint ezt ugyancsak a keresztény világnak egyik legnagyobb tudósa, a fenn idézett Stuart Mill helyesen mondja, ki nem tartózkodik kijelenteni azt sem, hogy ép a pogány erkölcstanok azok, melyek az állam és közérdek iránt tartozó kötelességet túlságosan is hangsúlyozzák, nem pedig a keresztény erkölcstan, mely a kötelességek ezen egész nagy osztályát alig emliti és ismeri el s a meíy az erényes élet legmegfelelőbb indokául a pokol elkerülését s a menyországba jutást állitván fel s igy „elválasztván az egyes ember kötelességérzetét embertársai érdekeitől (kivévén ason esetet midőn az önérdek tanácsolja, hogy velünk érintkezzék) az emberek erkölcsiségének lényegesen önző jelleget kölcsönöz “ Ezen sorok igénytelen Írója mindama tisztelet mellett is, melyei a keresztény erkölcstan iránt viseltetik, időszerűnek tartotta ezeket egy keresztény tudós után érinteni akkor, midőn ép a zsidóság — mely pedig már szintén az általános emberi erkölcsök alapján áll — vallás elveire való hivatkozással sujtatik az erkölcstelenség, az önzés, az emberbaráti tisztelethiány vádjával.

A talinud az ó szövetség kommentárja, azon ó szövetségé, mely legtöbb vallási könyve a zsidóknak, s ha az ó-szövetség, mint kimutattam úgy jogi, mint erkölcsi elveiben megegyez a modern társadalom büntető jogával, illetve kiegészitő részét képezi erkölcstanának, úgy a legnagyobb igaztalanság az, midőn mégis egy ily vallásban felnőtt néposztály ellen szórják egyes izgatok a nyugati állam, társadalom és művelődéssel való összetérlietlenség epés rágalmait, megfeledkezve az egyenlőségnek egy egész történelmi kor szenvedései árán kivívott eszméjéről.

Sötétséget terjesztenek maguk körül, azt az általános sötétséget igyekezvén felidézni, melyen a XVIII. század bölcseinek

szellemi fénye az emberi mivelődés és haladás dicsőségére áttört, megsemmisítve hiveit, hatalmát. Coligny, L’Hopital, Savonarola s ti a bölcselem századának jelesei Montesquieu, Voltaire, Helvetius, Rousseau, Thurgot, Diderot, Sieyés, s valamernyien vagytok a türelem, a polgári és vallás- szabadság, az egyenlőség és testvériség világra szóló eszméinek felkent bajnokai, a ti nagy munkátokat akarja megtámadni, aláásni a vakondokok piszkos csoportja. S e turkáló vakondokok — csoda e, hogv a sötétséget szeretik és óhajtják, — a sötétséget, melyet kívánságuk szerint nem a szellem fénye, de a felingerelt szenvedély lángolása tegyen világossá, iszonyatára mindeneknek kik nemesek és jók. Kapóssá, népszerűvé tenni a íékvesztett indulatot, ez az ő czéljuk, ez eszményük. Elfelejtik, hogy a sötétben hintett üszők válogatás nélkül, vakon pusztít, s a szomszéd ház födelébe nyomott égő csóva a gyujtogatóét is lángba boritja.

De nem fognak győzni, diadaluknak ellene áll a XIX. század erkölcsi, szellemi ereje, ellenáll a történelem lelkiismerete! — Magyarország nem sülyedt alá a szol- galelkü orosz birodalom színvonalára, hol zsarnok önkény parancsol a népnek, rémuralom parancsol a trónnak s e két viaskodó hatalom lidércznyomása alatt görnye- dez minden néposztály, minden ember kezdve a bíboros czártól le az utolsó job- bágyig. A vallási izgatók duhajkodása nálunk eredménytelen lessz, mert czéluk embertelen, melynél csak eszközeik nemtelenebbek. Jól tudja azt a magyar nép, hogy mihelyt egy népelem ellen száll irtó harczra. hadat izent a magyar haza egész társadalma s igy önmaga ellen.

A szenvedélyeknek játékszerül dobott eszme az első lépésnél meg nem áll s féktelen tombolásában a haza egész lakosságát elemeire fogja bontani, harczra hiva népfajt népfaj, felekezetet felekezet, osztályt osztály ellen.

Társadalom és államnak ugyanazon elveken kell nyugodni, s mihelyt megszűnt az öszhang a társadalom rendje és az állam alkotmánya közt, egyik a másik ellen

Az úgynevezett „zsidókérdéséhez.

A talmud irja, hogy egy a zsidó hitre áttért proselita állított be egyszer Hillel iskolájába azon kérelemmel, miszerint tanítaná meg őt, — de csak annyi idő alatt, mig féllábon képes állni — a zsidó vallás összes tanaira. A tudós Hillel vállalkozott e feladatra, s midőn a proselita fél lábra állt, azt mondá neki: „szeresd embertársadat, mint önmagadat!“ és ezzel elbocsátá őt, mint akit a zsidó vallás minden tételének összefoglalatában kioktatott. Egyszerű, gyermeteg történetke, nagy, nemes erkölcsi tanúsággal. S mégis ép a felebaváti szeretet és tisztelet hiányának, sőt lábbaltiprásának vádját lobbantják — mai divat szerint ismét — a legkülönbözőbb rágalmakkal már annyiszor terhelt zsidóság szemére. S e nagykönnyen odadobott vádat ép a talmudban megirt hitelvekre alapítják, alapítják oly emberek, kik nem is értik a talmud nyelvét, azt sohasem tanulmányozták, mert ha olvasták volna annak tételeit, a tudós Hillel fent közölt szavaiból ép az ellenkező meggyőződést kellett volna mé- riteniök.

De nem czélom a talmud fejtegetésébe bocsátkozni, s elfogulatlan ember előtt elég lessz csak utalni azon körülményre, bogy mint minden vallás, a zsidó is a képzelem felébresztésében találja a hit megerősödésének eszközét, s e czélból a tropikus égalj által különben is kifejlesztett hajlama és kedvtelése virágos szólamokkal élni, jelképes alakba öltöztetni az elveket, nála is oly képies kifejezéseket teremtett, melyeket hajdan vallási türelmetlenségre, jelenben a társadalom megfogyatkozott kedélye, ki- pasztult hite s könnyen felzaklatható szenvedélyre támaszkodva erőszakosan félremagyarázni lehetett és lehet. Richelieu egy Ízben fennen kérkedett azzal, hogy nem mondhat neki senki három oly szót, a melyből ő a felségsértés vádjára kellő alapot ne találhatna. S midőn egy ellenkező nézeten levő azt veté oda: egy, kettő, három, Richelieu felkiáltott, hisz ön felségsértő, ki a császár egyeduralmát támadta meg! A félremagyarázás undok mestersége

Fönnt kavargó...

Fönnt kavargó éj-felhőből Sűrű esőcseppek hullnak,

Mintha volna bő tárháza Fájdalomnak, gondnak, búnak!

S mintha tudná hol peregjen :

Arczomon is csordul végig,

Hol a nyíló, szép tavasznak Hervadását látják, nézik.

És most mégis, mintha a gond

Volna enyhébb, volna könnyebb Hogyne: hiszen látlak lányka,

S nem eső az, — örömkönyek!

Nagy Károly.

Adatok színészetünk történetéhez.

1793 elején a nemzetgyűlés állandó hajlékot akart építtetni az eddig megvetett komédiások számára. A terv azonban megbukott s Magyarország középpontján csak 1838, aug. 22-én nyílhatott meg az állandó szinház.

De I múlt század végső évtizedében már akadtak egyes ifjak, kik nem osztoztak az általános elfogultságban, s nem szégyeltek a I színpad deszkáira lépni, ha csak zárt körben is. Kresznerics Ferencznek (1766—1832). kora híres nyelvtudósának kéziratai közt mind erre, mind a hivatásszerű színészeknek működésére nézve néhány adatot találtam, a melyek talán

azouban a józan gondolkodó és romlatlan szivtí embernél befogadásra nem, csak megvetésre talál.

Aki ösmeri a tízparancsolatot, az tudja egyszersmind, hogy a zsidónak gyilkolni vagy más tekintetben bűnözni nem szabad. S midőn mégis akadnak egyes szélhámosok, kik társadalmi érdekeket vén asszonyok és babonás emberek pletykái után taglalnak szóval és írásban, röpiratokban és hirlapokban, és a tudatlanság gőgjével pereat-ot kiáltanak egy tömegére a polgárságnak, mely szerintük — jognézlete, szokásai és erkölcseivel — ellentétet képez a keresztény társadalommal szemben : akkor a zsidóság felemelt homlokkal büszkén hivatkozhatik a hite szerinti istene által kinyilatkoztatott tíz parancsolatára, mint amely két tábla magában foglalja az azóta évszázadokon át fejlesztett büntető jog alapelveit, s mint amely két tábla foglalatját az évszázadokon át fejlesztett erkölcsi elvek összessége csak szentesített, nem ke- leletkezvén egyetlenegy sem, mely azokkal ellentétben állana.

Aki a tízparancsolat vallását megfogadja, nem követhet el emberölést, lopást, házasságtörést, hamis tanuzást stb. a nélkül, bogy egyszersmint a zsidó vallás értelmében is ne vétkeznék. S a kriminalista Osenbrüggen, midőn arról van szó, hogy miként lehetne a néppel megértetni, mily cselekedetek képeznek bűntényeket, azon kijelentéssel méltányolja a tiz parancsolat fontosságát, hogy aki a tízparancsolatot ismeri, az ez által a nélkülözhetlen büntető- törvénykönyvet is ösmeri.

A mi pedig az erkölcstant illeti úgy legyen elég a világ egyik legfényesebb szellemére Stuart Millre hivatkoznom, ki szerint az evangéliumból soha sem lehetett volna rendszeres erkölcstant alkotni az ó- szövetségből merített pótlások nélkül.

Egyébként a vallási erkölcstanok prae domináló jelentősége már megszűnt, ma már nem a theologia az a mi a jellemet kizárólag képezi, az erkölcsi fejlődésnek külön irányt szab, ezen feladatot korunkban már a világivá lett bölcselem és tudomány s az állam kisebb nagyobb befolyása melelég érdekesek arra, hogy egy tárczát betölt- senek,

Veszprémből 1791. január 22-ről azt irja Sághy Ferencz növendékpap, hogy szerettek volna ugjan ők egy vig- és egy szo- morujátékot előadni, — „de mivel a Praefec- tusunknak nem tetszett a Zrínyiről a materia, sem pedig.a Magyar Musaeumban levő vígjáték, megharagudtak társaim és semmit sem fog, ha akarnák is ezután az elöljárók, a mint értettük, a Nevendékpapság jádzani,* —• A pécsi theologusok ellenben 1792. farsangjának három utolsó napján sok egyházi és világi férfiú jelenlétében tartottak szinielő- adást. Színpadra ezen darabok kerültek : „Tornyos Péter bált indít.“ „A telhetetlen kalmár“; és „A czigányok vajdaválasztása.“ Természetesen valamennyi — görögtüzzel. így tettek a győri kispapok is. Pedig a püspökök némely részének nem tetszett a dolog; az egyik pl. szerette volna mind fölakasztani a „komédiásokat“; a pécsi pedig „excommuni- kálni akarta azokat az alumnusokat, a kik engedelmet merészeltek tőle kérni a komédiára,“ Mintha csak a Ferencz király példáját kívánnák követni, kiről 1792. ápril 9-ről irja Sághy, hogy „aligha más ember nem lesz, mint atyja, ha élni fog. Azt mondják, minden komédiásokon kiadott, mivel ő inkább akarja az atyja adósságait fizetni, mint nevelni.“ Levelének végén azonban már az áll, hogy „a magyar komédiák (Pesten) 24-ik áprilisban veszik rendes folyásuknak elejét.

1792-ben összesen 36 színész működött Pesten; 20 férfi és 10 nő. Nevezetesebbek : Sehy, Várady, Láng, Ernyi, Kelemen, Rosa, Pesti, Bagolyi, Pap és Pataky: s a nők közül : Mocr, Termetzky, Kelemen, Liptai és Török „leányasszonyok.“ Az első előadást József napján tartották, mely ideig színházi könyvtáruk csak 4o darabból állott, e számot azonban napról-napra nevelték. A követek ugyan 1791 végén maguk közt 2000 forintot gyűjtöttek segitségökre; sőt egy napon Sándor nádor is megjelenvén a színházban, 50 aranyat fizetett belépti dijául; a diaeta tagjainak más része azonban állandóan ellenezte törekvéseiket. „ A magyar — mondta az egyik deákul — soha sem tette magát bolonddá; lehet művelni a nemzetet, ha nem komédiáznak is. A színészet mindig csak puhaságra tanítja a népet s megvesztegeti annak erkölcseit. Nem javallom, hogy a magyarnak is legyenek komédiái. Nem válnék méltóságára, hogy magát bohócz módjára viselje.“

Junius 5-én, kedden a pesti színészek Simái fordításában adták az „Igazházit.“ Sághy „Termetzky nevezetű „leányasszonyt“ és a Martinovits későbbi pőréből emlékezetes Se- hyt dicséri leginkább. Azt is emliti, hogy előtte való napon be sem fért mind a színházba, a ki menni akart 1

A megyék is fölkarolták a színészet ügyét. így pl. Zala. „Bár én is ezt írhatnám a mi Baranyánkról!“ kiált föl egy pécsváradi

pap, Kreszneritshez 1793. febr. 27-én irt levelében. S panaszkodik, hogy harmincz faluban is alig találhatni egy nemest, és a ki van, az is közönyös ez ügy iránt. Abauj rendei Kassán 1793. ápril 20. tartott gyülésökből a többi hatóságot is megkeresték, hogy követeiket a jövő országgyűlésre utasítsák egy magyar szinház fölállításának javallására. Mert „kiki látja a mai világban, hogy nincs az európai pallérozottabb nemzetek közt csak egy is. melynek theátroma ne volna. Egyedül mi magyarok vagyunk, kik e nélkül szűkölködünk. Egyedül mi láttatunk nyelvünk s erkölcseink elő vitelének ezen egyik fő eszközével nem gondolni!“

Időközben oly jól ment Pesten a magyar színészek dolga, hogy a kormány és a város pártfogása alatt álló német színészek is megirigyelték őket. Ösmeretes a köztük támadt viszály. Sághy Ferencz 1793. március 21-én gyűjteményünkben igy emlékezik erről: „Kéi'sz, Írjam meg, micsoda zenebona volt a pestiek között? — Felelet: én arról semmit sem tudok. Érted talán a játszó társaság iránt? Ez a német theatrom arendatora gróf Unvert és a magyar társaság közt vala. Nem volt valóságos zenebona, mert törvényes utón végződött el.“ S ezt megelőzőleg, már 1793- febr. 28. úgy jellemezte volt a magyar „ügy“ állását, hogy „a játszótársaság jól forgatja magát és erős lábra állott, úgy tetszik, Podmaniczky vagy kinek hijják, gróf urnák vezetése alatt. Az igazgatója Pestmegye nótáriussá. A nyá-