Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

32-ik szám Negyedik évfolyam 1875. Gyulán augusztus 8-án. Megjelenik I hetenkint egyszer, vasárnap. ' Szerkesztöseg: - ,> x B.-Gyulán, a polgári iskola 1 < i épületében. <; Kiadó hivatal: <» Gyulán Dobay János könyvnyoin- <1 dája és Winkle Gábor könyvke­reskedése. 1 ' ' A lap szellemi részét illető köz- > ,1 lemények a szerkesztőhöz Gyű- ■ 11 liraczimzendők,éslegfeljebbmin- 1 den péntek estéig beküldendők. 1 I ÉS 1 TÖBB BEKESMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve 5 írt — kr. Háromnegyed évre 3 „ 75 I Félévre . . . . 2 „ 80 „ Évnegyedre . . . 1 | 25 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Hétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . ! 8 „ Többszöri hirdetéseknél enged­mény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.-Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler,— Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is. Lapunk t. olvasóihoz. Midőn a „Békés“ szerkesztését nagyérdemű és nagyhivatásu elődöm­től átveszem, talán elég leend csak annyit mondanom, hogy fő kötelessé­gemül ösmerem ama vezérelvek kö­vetkezetes szemmeltartását és követé­sét, melyeket ő a „Békés“ ez évi 1-ső számában szabatosan körűlirt, s me­lyeket szerkesztői pályája alatt meg- valósitott. Nem titkolhatom azonban el, hogy ha erőm csekélységét a feladat ne­hézségével összevetem, némi félelem száll meg, melynek leküzdésére csakis azon remény nyújt biztatást, hogy a nagyérdemű közönség nem vonandja meg tőlem szives elnézését. Részemről elveit, irányát elfogad­va csak némi keveset teszek azokhoz azon mindnyájunk érzett okból, mert sokszoros • a panasz, hogy gazdásza- tunk nagyon kezdetleges állapotban van, iparunk fejletlen, kereskedelmükn jelentéktelen, hogy fajunkat a munka­kedv és kötelességérzet hiánya jel­lemzi sat. Mennyi igaz e panaszok­ból, annak vizsgálatába nem bocsát­kozhatom ! de azt állítani merem, hogy bájaink főként a közoktatási viszonyok hiányaira vihetők vissza, mint forrásra. E forráshoz kell — javító kezekkel — visszazarándokolnunk, ha az előhala- dás utján sikerrel akarunk versenyezni más államokkal! Ugyanazért a „Bé­kés“, mint az előrehaladásnak egyik, bár parányi munkása kiváló figyelmet TÁJEÍCZA-.-AVE MASIA.­(Emlékül ama >kis leánynak, aki julius 24-én Liszt „Ave Máriá“-ját énekeié.) Mint ha az éj csendjén átvonul az ének, Úgy száll lelkemen át, kis angyalom dalod; S mint gyermek lágy szaván az édes szülének, „Ave Máriá“-don lelkem úgy andalog, S oly jól esik neki dalszárnyon járnia: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“ Múltam csak bánatot hagyott örökségül, Szivem lombtalan fa téli sürü ködben De ha fölzeng dalod, a kiderült égről, Az örömnek napja mosolyog fölöttem, S köd helyett madár száll fám uj lombjaira: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“ A fa uj lombot hajt és a tört remények A múltnak romjain uj életre kelnek.... Szent ihlettel tör át a magasztos ének Minden érzeményén két rokon kebelnek; S igy jelenemnek nincs s nem lehet már híja: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“ És ha képzeletem elszáll a jövőig S sajkámat a kétely majd a remény hajtja: Dalodon érzetem ábránddá szövődik, S a csolnakot látom érni a révpartba, Honnan kiesb helyre nincs hova vágynia: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“ Múlt, jelen s jövömnek megszentelő dala: Éneked telkemmel a magasba szálljon, fog fordítni a tanügyre is, melynek ál­landó rovatot szentel, úgy azonban, hogy szaklapokba való elméleti fejte­getések mellőzésével mindig azon kör­ben fog mozogni, mely őt mint tár­sadalmi és megyei lapot megilleti. Szabad legyen végül lapunk t. munkatársaihoz fordulnom, — s mind­azokat, — kik elődöm tisztelt szemé­lye, s az általa kitűzött vezérelvek köré gyülének — szives bizalommal fölkérnem, hogy szellemi támogatásu­kat ne vonják meg a „Békés“-tői, mely csakis ez esetben felelhet meg a nagyérdemű közönség igényeinek. Elek Lajos. Az iskolai öt perczent. Miniszter, vármegye, tanfelügyelő, is­kolatanács s egyes jóravaló emberek mind sürögnek-forognak már isten kegyelméből bat év óta a körül, bogy a törvény azon rendelete, mely szerint a legalább 5000 lakosságú község tartozik felsőbb népisko­lát vagy polgári iskolát állitani, elvalahára teljesüljön. Mind hijába. Az a parányi kis eredmény, a melyre jidáig rávergődtünk, a hiányhoz mérten még csak szót sem ér­demel. b vajon miben van a törvény s a felsőbbségek sürgetése ily példátlan ered­ménytelenségének az oka ? Talán nincs pénzünk? Igen, de mikor egyikről, például holmi vármegyeház elköltöztetéséről vau szó, akkor van. Talán megsokallottuk már a tudományunkat? Igen, de én megtudnék nevezni egy igen úagy falut, a melyben az iparos inasoknak körül-belől egyötöd­része nem tud sem Írni, som olvasni. Ta­lán annyira elkopott már a törvény be­Legszebb álmom legyen valóvá általa, S ébrenlétem legyen szép tündéri álom; S igy hadd nyugodjam le az üdv párnáira: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“ S ha meg nem sokára átmegyek a „túl“-ra Oh jöjj ki síromhoz, kedves kis angyalom; Mondd el a dicső dalt, fejfámra borulva, S megkönnyebűl szived,|enged a fájdalom: S nekem a nagy reggelt könnyebb lesz várni, ha Fölzeng majd síromon az „Ave Mária.“ B. Egy kép a múltból. (A túrái csata.) Nem állhattam tovább ellent a vágynak, azok közzé lépni, kik a haza megvédéséért vó- röket ontani a honvédség soraiban harczolának; elhagy ám az atyai házat, hol az édes anya és kie­sebb testvérek kérő szavai nem voltak képesek visszatartani, mert ott állt a folodhetlen jó atya, ki könnyes szemekkel bár, de többször israétlé eme szavakat: Fiam, a haza minden előtt!“ Szülőim áldása és könnyeitől kísérve léptem ki a nagy világba azon édes remény-, és büszke öntudatban, miszerint hazám iránt én is leróhatom azon szent tartozást, melyre annak minden bü fia kötelezve van. Dembinski hadserege Abonynál táborozott, oda siettem én is, s ott a 18-ik számú „Atilla“ nevet viselő huszárok közzé léptem mint közvitéz, s e tett által felavattam magamat a „legfiatalabb honvéd-huszárrá !* Hiszem is, bogy csakugyan én csülete, hogy még akkor sem hederitünk rá sem fönt, sem alant, ha a mi legsze­mélyesebb javunkat czélozza ? Igen, egyéb törvényeinket hál’ istennek még becsület­ben tartjuk. Én biz’ azt gondolom, hogy itt a főbaj magában a törvényben van : kereket kötöttünk épen a lejtő kezdetén. Kimutatom. Hogy a legalább 5000 lakosságú köz­ség felsőbb népiskolát állítson, azt a nép­oktatási törvény 59. §-a feltétlenül paran­csolja meg; hogy polgári iskolát állitson, azt csak azon feltétel alatt, haanyagi ereje engedi. Mivel pedig minden községnek módjában van kiadásait úgy intézni, hogy a polgári iskola fentartására szükséges évi 5—6000 forintnyi felesleg meg ne legyen: világos, hogy a polgári iskola felállítására magával a törvénynyel egy községet sem szoríthatni, ha csak azt nem, a mely a külső lökésre úgysem szorult rá, a mely saját javát saját belátásából eszközli, mint például Szentes, vagy legújabban Gyula. E szerint a polgári iskoláról, mint a tör­vény által nem egyenesen megparancsoltról, nincs is miért beszélni. Maradjunk hát a feltétlenül megparan­csolt felsőbb népiskolánál.- Feltétlenül ? Hát a népiskolai törvény 35., 36. és 44-ik §-a mit mond ? Azt, hogy a községi iskolai adó az állami egyenes adó 5%-kát meg nem haladhatja ; migazt, hogy ha a felekezeti iskolák ezen 5°/0-ot akar pénzben, akar terményekben már fel­emésztik, a felekezet a községi iskola fon­ta rtásához községi adóval járulni nem tar­tozik. Szellőztesssük egy kissé ezen törvé­nyeket, vessük össze őket egymással, ke­ressük ki erejök egyenközönyét, hogy meg­ítélhessük, vájjon ezen törvények alapján felépülhet-e a felsőbb népiskola. Van Magyarországnak legalább 5000 lakosságú községe 231, összesen 2,838,864 valók az, mert alig voltam még 15 éves, midőn a veres csákót fejembe nyomták. .Soha huszár büszkébb nem volt sálamnál; mert midőn Abony utczáin végig lépdegéltem, s a velem szembe jövő Perczel tábornokot kato­násan üdvözölém, azt hittem, miszerint a számta­lan bámuló szem közzül több volt reám, mint a népszerű tábornokra irányozva; s valóban, bár merre mentem, mindenütt megbámultak, s szám­talanszor haliám midőn mondák: Istenem! még csak gyermek. Igaz, hogy gyermek voltam, de keblemet oly érzelmek tölték el, hogy azok a legidősebb hu­szárnak sem váltak volna szégyenére; égtem a vágytól, szűz kardomat a muszkazsoldosok sza­badság gyilkoló vasával összemérni, s erre csak­hamar kínálkozott is a kedvezőnek látszó alkalom. Harmadnapon a mint felöltöztettek, kiindult a tábor összes lovassága, két lovas üteggel; s mentünk raendegéltünk, mignem Fényszaru mel­lett, a túrái síkon megtaláltuk a mit kerestünk, t. i. a mienknél kétszerte nagyobb maszka hadse­reget. Persze egy közhuszár, — hozzá még any- nyira ujoncz minő én valék, — nem sokat ért a hadászat titkaihoz; én is csak akkor tudtam meg, hogy meleg napunk lesz, mikor az első ágyú el­dördült, s fejünk felett elsivitott az első golyó! Nem vagyok képes azon érzelmeknek ki­fejezést adni, melyek akkor keblemet eltöték nem volt az félelem, nem rettegés, hanem egy neme a kábultságnak. Láttam, éreztem, ámde mintegy öntudatlan helyzetben. Láttam kibonta­kozni az orosz lovasságot, a mint osapatonként helyet foglaltak szép egyszínű lovaikkal; láttam lakossal, Fizetünk 13.219,350-en állami egyenes adóul 69,515,268 frtot. Ebből esik a 231 népesebb községre 15,004,927 írt, egyre pedig, az-az 12,290 lakosra 64,956 írt. Ennek 5%-a 3247 frt — A múlt év­ben iskolába járt a lakosságnak 11.27%* ka, tehát 12290 lakos közül 1385. Vegyünk egv iskolára, a törvény mellőzésével, 100 tanulót, akkor kell egy községnek 11 ele­mi és 3 felsőbb népiskola ugyanannyi ta- nitóval. A mi nagy községeink jobban isme­rik saját helyi viszonyaikat, mintáz ő 1868- ik évi képviselőik ismerték, a kik a taní­tói fizetés minimumául, elég bttnösen,min- den megszorítás nélkül, 300 irtot szabtak meg; ennél fogva tanítóiknak, átlagosan véve, 600 forintnál kevesebbet nem is ad­nak. Tegyük fel, noha ezen feltevés nem ütné meg a valót, hogy a felsőbb népis­kolai tanítóknak is annyit adnának. Ez esetben egy nagyobb község 14 tanítójá­nak a fizetése tenne 8400 frtot, tehát 5153 írttal többet, mint az ő állami adójának 5%-a. Hát még a tanítói lakás, meg az iskola, meg a felszerelés, meg ezeknek a íentartása, meg már most a nyugdíj-illeték hol van? Ezen, bizonyosan nem túlzó számve­tésből következik, hogy a nagyobb közsé­gek, a melyek felekezeti iskolákkal mind el vannak látva, saját iskoláikra állami egyenes adójuk 5%-ánál sokkal többet fi­zetnek ; hogy az 5%-ból felsőbb népisko­lát felállitaniok — lévén a községnek csak felekezetbeli lakossága — merőben lehe­tetlen ; hogy a 36. §. a 35-iket tisztára megsemmisíti. No de megmarad még kapaszkodónak a 38. §, mely az iskolai alap megszerzé­sét rendeli el, és a 43. §, mely az állam támogatására nyújt kilátást. Ámde az elsőt circulus vitiosus-szá teszi az a megszorítás, hogy csak az a község tartozik gondoskod­sz orosz ütegeket, szórva a halált, de eszembe sem jutott, hogy itt még meg is lehet halni! A mi osztályunk egy divisió lengyel dzsi- dással ágyufödözeten vala, mi álltuk ki az első s legnagyobb tüzet, mert az orosz ütegek borzasz­tóan szórták reánk a halálos golyókat, s különö­sen a lovasságra legveszélyesebb gránátokat, me­lyek köztünk szétpattanva, számos sebesülést és halált okoztak úgy emberben, mint lovakban; de Bokát köszönhettünk gyakorlott századosunk, — a feledhetlen Oltoványinak, — ki a szöregi csatában, épen a rohamra vezetés pillanatában halálos se­bet kapott, — sokat köszönhettünk mondom, mert nem tett ki bennünket czéltáblául, hanem a vé­delmünkre bízott üteg mögött folytonosan mozgás­ban tartott, mig a szegény lengyelek mozdulatla­nul állván, közülök igen sok áldozatai esett. Eltompult érzékkel ugyan, de még is volt erőm megfigyelni a Károlyi huszárok rohamát, mely hozzánk legközelebb történt, — s láttam a sokszor gúnyolt „kár hogy huszár“-okat orosz­lánként küzdeni, összegomolyodva a muszka dzsi- dásokkal, karczolva bátran és vitézül. Az osztály egyik főtisztje Degré Alajos a költő volt, ki itt több sebet kapott fejére, s már lováról lehullva, várta a biztos halált, — melyet egy muszkámért reá iszonyú kardjával, de mielőtt lesújthatott vol­na, oda ugratott Simay Lukács főhadnagy, s egy csapásra elküldte a maszkát Pilátushoz vacsorára Degrét pedig két legénnyel lóra emeltetvén, ki­vitette a gomolyból. Mi csak néztük mindezt, s e közben az ágyuk folyvást szórták közénk a halált úgy annyira, hogy az ujoncz csapat kezdé ezt a mulatságot meg unni,

Next

/
Thumbnails
Contents