Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-07-12 / 28. szám
Harmadik évfolyam. ______________28-ik szám._______Gyulán julius 12-én 1871. Sz erkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. V J BÉKÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — llirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft Népkörcinkröl. (Vége.) Mint nálunk, úgy máshol is vannak a népnek barát. i, ezek pedig kétfélék, mint a szavak is kifejezik, olyanok, kik a népet szeretik, s olyanok kiket a nép szeret, mindkét faj a nép barátja. — Mindkettőnek me:.r van a maga indoka: miért szereti valaki a népet, s miért szeret valakit a nép. Vannak ezen kivül, kikben e kettő egyesül. Kik tartoznak az első fajhoz? talán nem nehéz megfejteni, megfelelnek erre a választások. Ilyenkor a népkörök hemzsegnek az „úri“ emberektől, választások után konganak a termek. Ezeknél a nép eszköz, s ezek az emberi méltóságon halálos bűnt követnek el: eszközzé alacsonyitják le az embert. Szeretik-e aztán ezek a népet? Én alig hiszem. — Azok aztán más tekintet alá esnek, kiket a nép szeret, mert valakit szeretni egyenesen az Ízlés dolga. Kjk a népet magáért a népért szeretik, s kiknek önzetlen jóakarata a nép rokonszenvét megnyerte, azok álljanak elő, s érvényesítsék befolyásukat a nép- korök újjáalakításánál, ne kíméljenek erőt és buzgalmat, hassanak oda, hogy inegértessék a néppel e körök valódi hivatását, keressék fel e köröket minél sűrűbben, 8 tanítsák meg a népet: azon- törvényekre, melyek a mindennapi élet eseményeivel találkoznak, melyek ismerete nélkül anynyi kellemetlenség, perpatvar és sokszor komolyabb bajok adják elő magokat, s melyeknek nem ismerésével senki sem mentheti magát; tanitsák meg a népet, hogy a törvényt tisztelni, a törvény végrehajtóinak engedelmeskedni polgári kötelesség, hogy a szabadságnak csak ez nyújthat biztos alapot, s hogy a jogok élvezésére csak a kötelességek teljesítése után tarthatunk igényt; tanitsák meg a népet, hogy az államot mi magunk tesz- szük, s azért nem szabad azt oly fejős tehénnek tartani, melyet alkalomnyiltá- val kényünk kedvünkre fejhetünk, mert mig ezt tesszük, az egyik zsebünkből kivett garast a másikba rakjuk; tanitsák meg a népet, hogy józan takarékosság, a kívánságok kevesbitése, s a holnapi napra való gondolás igen sok bajtól ment meg; tanitsák meg a népet, hogy a szájaskodó féltudákosság kevesebb értékű a beismert tudatlanságnál, mert ha ezeket tudni fogja a nép: nem fog ismétlődni a dobozi gátvágok esete, s nem fog egy 3000 lelket számláló községből 157 ember a vádlottak padján ülni; ha ezeket tudni fogja a nép: nem kell a legtiszteltebb állásokra kötéllel fogni az embereket, s kikegyszer meghozták az áldozatot, nem fognak a roszakarat s butaság folytonos ás- kálódásaival való küzdelemben annyira kifáradni, hogy valódi hivatásuk betöltésére alig marad erejük s idejük; nem kell majd, mint a közlebbi áradások al kaiméval a gyulai oláh rétnél a munkaerőt megosztani, s az erősebb részt arra használni, hogy védje az annyi költséggel készített gátakat, nehogy a vizboritotta területek tulajdonosai, a vízmentes földeket is a sajátjaik sorsára juttassák; — ha ezeket tudui fogja a nép: Nem kell Csabának azon aggódnia, hogy ajárásbiróságot elviszik tőle, mert át fogják látni, hogy az igazságszolgáltatásnak a vidéken való felkeresése, az idő s kényelem leszámításával is többe fog kerülni, mintha azt helyben találják fel; — ha ezeket tudni fogja a nép, nem fog a takarónál hosszabban nyújtózkodni, nem fog a földmives ember, mint Csabán s több helyen a kávéházakban szórakozást keresni, mi közt erejét túlhaladó költekezésekbe merül, siniből műveltséget éppen nem szerez, hanem igenis állandósítja az execu- tiót, mely leggazdagabb két községünket anyira elárasztó; s melyből a doboziak is megértenék, tapasztalván, hogy alig van év, mely vizveszélylyel ne fenyegetné a községet, nem várnák a pusztító elemet összetett kézzel, hanem gondoskodnának mentő eszközökről, melyek által legalább enyhittetnék a rombolás nyomora. „Alig fértünk az erdőtől, s nem volt egy fogpiszkálónyi karónk, melyei a töltést erősíthettük volna“ jegyzé meg egy szemtanú, a legutóbbi dobozi vizveszély alkalmából; — ha ezeket tudni fogja a nép, Nem fogjuk utón, útfélén hallani, hogy én vagyok az alispánnak, polgár- mesternek stb. való ember, én félfiscális féldoctor vagyok, hogy többet tudok mint a vármegye s országgyűlés, s mindezt oly emberektől, kik a saját tanult mesterségüket sem tudják kellőképen, nem zsibbasztja meg a jóakarattól vezéreltértelmiség tetterejét a tudatlanság fatális többségével, hanem beismeri a maga gyarló voltát, s ezt beismervén, ösztönt nyer a valódi tudás megszerzésére, s megismeri kiktől tanulhat, kik akarják javát, kik az ő valódi barátjai. Ezekben keresem én a népkörök feladatát. Ezért van nekünk oly nagy szükségünk a népkörökre, csak hogy más alapra kell azokat fektetnünk, hogyecélt elérhessük. Át kell népköreinket alakítanunk, s újakat szerveznünk ezen elv alapján, hogy e körök legyenek népünknek oly iskolái, melyekben megtanul ember, polgár és hazafi lenni. Kratochvill Gyula. j Húgom halálára. 1874. julius 3. A Te kebled, mint az égbolt — Olyan derült, tiszta szép volt — Mint nyáréji — csillagos: A Dunáé, mint a sirhant, Hol az ember annyit sirhat — Sötét, borús, bánatos. Mért volt úgy elkeseredned, És emezét megszeretned, S Tiéddel kicserélni. Honnan jött ez átkos eszme, Hogy el legyen minden vesztve.. Mért nem tudtál — remélni. Budapest, 1874. jul. 6. EördöghiLajos. A kőszívű király leáuy. Tündérrege *) Régen, nagyon régen, mikor még a virágok beszéltek: tnl az operenczián, volt egy tündér ország, mely regénk keletkezési korszakában a béke, jóllét s hatalom tetőpontján állott. A tündérek fényűző királya, gyémánt alapon nyugvó arany várban lakott, mely egy édenkort közepén a levegőben látszott függeni. A várpalotát körül folyó kertben szökőkutak szeszélyes alakú vizsugarakat lö*) A népmonda után. veitek a magasba. Az utak ezer, meg ezer virágból mesterien készült pompás csokrokkal szegélyezvék, melyeket a földből jövő illatos vizboriték, mint üveg harang föd be. Ott a szivárvány szineit viselő vizsu- gár formál bolt ivet az ut felett. Majd amott a virág ágy közepén kristály tiszta viz szökik fel s apró csöppekre válva: mint üdítő lanyha eső hull a növényzetre. Tovább menve, elragadó látványt nyújt, a tó vizén csigahéj hajójuk s hattyúk hátán lebegő nymhák, vizi tündér leánykák játéka. Mintha valamely társuk nászünnepére mennének: picziny kezeikben virágfüzéreket lobogtatva, oly édes dalt zengenek: mint aeol hárfák rezgő-húrjai. Ott a nymhák hirnöke, kis pacsirta emelkedik a légbe s cseveg a tó felett.; a tündérkék partra szállva sorfalat képeznek s várnak. A kis hírnök magas látogatást jelente nékik. A gyep szőnyegen lépdel s egyenesen a tónak tart számtalan pillangó által kísérve, a nagy tündér király egyetlen leányával, ki mintha szárnyakon repülne; kis lábai rlig érintik a földet. Járása fenséges, mozdulata bájoló; szebb ő mint a képzelet által festett szerelem isten aszszonya, szebb a tavasz virányinál, szebb a rózsa kelyhén rezgő harmat csöppnél, melyben a reggtün- dére, a hajnal fürdik. Tekintete igéző, mosolya varázshatal- mu; hangja andalító. Szemei mint fekete gyémánt gyöngyök ragyognak ki szépiveze- tü szemöldei alul. Elmerengeni, olvasni e szempár füzében édes: mint meghalni az első csók kéjében. Nincs ecset, melylyel festeni lehetne ez isteni alak szépségét. Hajlékony tagjait könynyü tenger szi- nü ruba födi; hó vállaira gazdag szögfür- tei hullámokban omolnak alá s a világon a legszebb kebelt, hanyagul, magára öltött fehér átlátszó kendő takarja. Szép, nagyon szép Délinké a tündér király leánya. Szép a nap csókja által kipirult arcza; szép, fején a bűvös tündér koronával; szebb mint az ég angyalai s boldogtalanabb sok ezer halandónál. Amint a tóhoz érnek: örömkiáltással üdvözli őket a nymhák serege, kik a király intésére bájos tündér tánczot lejtenek, minél szebbet, minél nagyobbszerüt halandó nem látott. Délinké egykedvüleg nézte; de nem mulatott rajta. Hirtelen ügyes fordulatok; szélsebes futamok, bájos bajlongások, könynyü muzdulatok a lábujj hegyén: mind ez nem gyönyörködteti öt. Hogy is gyönyörködnék ő az ilyenekben; hiszen az ő szive kösziv nem ismer gyönyört. Délinké szive kő volt, kővé változtatták az istenasszonyok s kiölték abból az ifjú kebel legboldogitóbb érzelmét a szerel met. Igen, mert féltékenyek voltak szépségére s remegtek a gondolattól, hogy szerelméért isteni felségeik elhagyják égi trónjukat. Szép, nagyon szép volt Délinké; az egész világon csak róla beszéltek s csodájára, imádására: hetedhét országról eljövé- nek. Eljövének, hogy itt távol hazájuktól, idegen ég alatt nyomorultan veszszenek el. Igen, mert ki egyszer látta öt, elégett lángtekintetétől s reménytelen szerelmének füzében. Imádóinak epedő sóhaja, fényes ígérete, hős tettei, mézes szavai, érdektelen meg nem értett szóhalmaz, mikre oly arczczal mosolygott, mint kis gyermek, midőn előtte oly tárgyról beszélünk, mit gyönge elméje felfogni nem képes. Huljatok fájdalom sűrű könynyei s repedj meg te érző kebel! Délinké nem tud szeretni; az ő szive kő! A tündér király forrón szerette leányát, szerette, mint senki mást; imádta öt egyetlenét, boldogságát mindenét. Látva, tapasztalva érzéketlenségét fájdalmasan jaj- dult fel. Leverte a gondolat, hogy leánya mint kő éli át életét. Nem is élet az, csak kinos bujdosás e földön, mely átok ez angyalt büntetlenül ártatlanul sújtja. Oda adta, örömest nyújtotta volna mindenét; lehozta volna a legfényesebb csillagot, le a napot az égről jutalmul annak, ki leánya keblében felépiteni tudná a szerelem lerombolt oltárát. A szerencsétlen, boldogtalan király kiállott magas várfokára, belefujt bűvös kürtjébe, melynek harsogása az egész országban birdeté, hogy ki a kőszívű király leányt bármi módon felmentené a varázslat alól az kezét egész tündér országgal s aranyvárával nyeri díjjal. A hir sólyom szárnyakon repült s csakhamar bejárta az egész világot, mire aztán a nagyok, hatalmasok, kuruzslók, tudósok karaváné jött az elátkozott várba. Mindenki vágyott Delinkét látni, szerették volna kezét bírni s országolni a tündér birodalomban. Azonban szivéhez nem fedezte fel egyik sem az ösvényt. A tudomány nem talált még gyógyfüvet, melytől a kösziv meglágyuljon Mai számunkhoz egy negyediv hirdetés van mellékelve.
