Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-07-05 / 27. szám
„Tíz leányban“ szépen is énekelt. — A társulatnak oly pompás ruhatára van, mely meggyőzhet bárkit is arról, hogy nem mindenütt részesültek ám oly hideg fogadtatásban, mint nemes Békésvármegye intelligens székvárosában. De még mindent helyro lehet pótolni, i hisszük, hogy közönségünk még csak ad valamit a jó hírnévre is. Gazdászat, ipar, kereskedelem Országos doliánykiállitás. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium a hazai dohánytermelés előmozdítása és a dohánykezelés tökéletes bítése tekintetéből a jelen évi dohánytermelésből a jövő 1875-ik óv ápril hava 10-ik napján ismét egy kiállítást rendezőnő, úgy mint eddig az országos magyar gazdasági egyesület köztelkén, Pesten, mely alkalommal a csak saját szükségükre termelők is részt vehetnek termelvényeikkcl a kiállításban. A kiállítás alkalmával kiosztandó juta- loindijak a következők leendőnek, u. ni: 10 aranyérem, 10 ezüstérem, 10 bronzérem oly nagytermelők számára, kik a dohány- termelést, kertészek, dohányosok és napszámosok segélyével űzik. Pénzjutalmak, és pedig: 5 jutalom 50 írtjával, 10 jutalom 25 írtjával, 20 jutalom 10 írtjával oly kisebb termelők és dohányosok vagy kertészek számára, kik a dohánytermelést saját háznépük segé.lyével akár saját, akár bérlett, akár rész iránt miveit földeken űzik. Minden kiállítani kívánó termelő és kertész, ha a kincstár számára termelt a beváltásnál a beváltó bizottságnál; ha külke- reskedésre termelt, a raktározáskor az illető pénzügyi hivatalnál; végre pedig ha csak saját szükségére tormelt, közvetlenül a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumnál Írásban jelentse be abbeli szándékát, hogy termelvényóvel a kiállításban résztvenni akar. A kiállítás az egyes termelők által beküldendő mutatványokból lesz összsállitandó — Ezen mutatványok a jelentkező kincstár számára termelők terményéből a beváltás alkalmával, a termelő, a beváltó pénzügy- tisztviselő és a jelenlevő itörvényhatósági biztos együttes jelenlétében lesznek részrehajló válogatás mellőzésével kiválasztandó!? ; i külkoreskodésre termelt dohányoknál a mutatványoknál a mutatványok az illető rak tárolási közeg s a termelő tulajdonos által közösen választandók; — a csak saját szükségükre termelők által beküldendő mutatva nyok, a községi elöljáróság jelenlétében cso- magolandók, mely hiteles bizonyítványt álli- tand ki arról, hogy a kiállító, a beküldés re szánt mutatvány által képviselt dohányt, ott helybon maga termelte, s hogy a mutat- ványr.részrehajló válogatás nélkül összeállítva az EOgcsz termek monriyiséget képviseli, Minden mutatványnak három ily külön csomagokból keilend állani. jEJgfen mutatvány-csomagok lehetnek: a neh'éz dohányfajoknál a válogatott és mind a három osztályú szivarlevelekböl, valamint a közönséges válogatott dohányból; a kerti dohányfajoknál pedig csak a válogatott vagy az első osztályú levelekből. A mutatványcsomagok egyenként 2— 2 fontnál többet nem nyomhatnak, vagyis egy mustra, melynek három csomagból kell állani, 6 bécsi fontnál nehezebb no legyen. A mutatványok zsineggel öss/.eszori- tandók, s a zsinegre ráalkalmaztatván a szükséges feliratokat tartalmazó bárcza, a zsinegek végei a* bározához lesznek erősítendők a termelő pecsétjével, és azon beváltó vagy helyi elöljáróság pecsétjével, a moly előtt a mustra összeállittatott. A mustrára erősített bárczán jegyeztessék fel: a) a termelő tulajdonosnak vagy kertésznek neve; b) a megye és község-* nck vagy pusztának neve; a hol a dohány termeltetett; e) a bárcza alatti dohánylevelek által képviselt termés mennyisége; d) a terület nagysága, a melyen az összes termelés elöállittatott; e) végre a kincstár számára termelt dohányoknál a beváltási osztályozás eredménye, vagyis azon körülmény, hogy mennyi dohánylevél Boroztatott mindenegyes osztályba, úgyszintén megjegyzendő a kincstár által kifizetett beváltási árösszeg is. Ezen mustra-csomagok az illető pénzügyi hivatalok által azonnal jól begöngyölve, a pesti dohánybeváltó-hivatalhoz lesznek át- küldendök, a mely azokat egyelőre őrzése alá veendi. Ha azonban egyes termelő mutatványait önmaga kivánná a kiállításra beszálltam, e szándékában akadályozva nem lesz, sőt az illető dohánybeváltóhivatal és a kül földre tormelt dohány tekintetében az eljáró pénzügyőri biztos részéröl fedezeti iratok-1 kai fog elláttatni. Ezenkívül a beváltó vagy raktározó pénzügyi hivatalok egy külön jegyzéket is kószitendnek, melyre a pályázatra jelentkezés napja egyenként bevezettetvén, minden egyes pályázóra nézve külön bejegyzendők az 5-ik pont alatt foglaltakon, t. i. a mustrán levő bárcza pontos tartalmán kívül, az illető pénzügyi hivatalnak abbeli megjegy zései is, hogy vájjon a) az illető pályázó önállóan és saját földjén termelt-e? vagy pedig mint feles kertész; b) hogy a kincstár vagy pedig külkereskedés számára termelt-e az illető, vagy végre mint saját szükségére termelő? c) hogy az illető pályázó az 1872- ik évi termelési idény tartama alatt a fennálló" dobányjövedéki szabályok ellen nem vé- tett-e? mely utóbbi esetben utalványai a díjazásnál nem lesznek figyelembe vehetők. Ezen jegyzékeket a beváltás és raktározás befejezése után az illető pénzügyi hivataloknál legfeljebb a jövő évi márczius hó végéig Pesten közvetlenül a földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi magyar királyi minisztériumhoz teriesztendik fel, a mely aztán a mustrákat a pesti dohánybeváltóhivataltól átvévén, azokból fogja a kiállítást ősz- szeállitani, melynek befejezésével fog. az e czélból szervezendő szakértő bíráló bizottság Ítélete szer intijutalomdijosztás megtörténni. A kiállítás befejezte után a beküldött dohánymutatványok egy állandó gyűjtemény alakítására lesznek felhasználva. Végre pedig figyelmeztetik a közönség, hogy a kiállításra a dohányterméken kívül még a dohánytermelés, kezelés, gyártás- és felhasználásnál alkalmazásba jövő hazai gyártmányú iparczikkek is felvétetnek, s ezeknek bejelentése az országos magyar iparegyesület által Ieend jóeleve eszközlendő. Felhívás. a taneszköz-gyártó, kereskedő és kiállitó urakhoz. A folyó évi augusztushó 9—14-ig tartandó magyar általános tauitógyülés, taneszköz-kiállitáss:.! lesz egybekötve, molyén mindennemű a gyojruiekkértek, kisdodóvodák,; népiskolák, felső nép- és polgári iskolák, képezdék, siket-néma és vakok intézete, sze- netetházuk, árvaházak köréből való szemléié" ti tárgyak, természettan! és vegytani készülékek, teriftészetrajzi és terniénynijzi gyűjtemények, állat és boneztani praeparátuuiok, földgömbök, térképek, szépírást és rajzeszközök, minták, iskolai bútorok, stb. lesznek kiállítva. Ezennel felhívjuk tehát a taneszközök készítőit és tulajdonosait, hogy szíveskedjenek kiállításunkba minél több alkalmas és uj taneszközöket küldeni, főleg miután máris több oldalról kaptunk megbízást, hogy iskolák számára alkalmas taneszközöket vásároljunk, s igy tehát azon kedvező helyzetben vagyunk, hogy a kiállítókat taneszközeik nagyobb részének eladásáról biztosíthatjuk. További intézkedésül, czélszerünek találtuk a következőket tudomásra hozni: 1. A kiállítás négy napig tart és noin- csak a tanitógyülésen résztvevők, hanem a nagy közönség is látogathatja. 2. Hogy a kiállítás rövid tartama daczára a látogatók és kiállítók előtt maradandó becsű legyen, a gyűlésen résztvevők, nyomatott tárgymutatót fognak kapni, mely a kiállított tárgyak jegyzékét rendszeres elhelyezésben, továbbá a kiállítók neveit és a tárgyak árát fogja tartalmazni. 3. A tárgyak Lederer Ábráhám urnái (váczi utcza 6: sz.) a kiállítási bizottság elnökénél előre bejelentendök, bogy a bizottságnak elég ideje legyen a tárgymutatót kidolgozni. A kiállítandó tárgyak „kiállítási tárgyak“ czim alatt f. évi an gusztus 1-ig Aigner Lajos pesti könyvárus úrhoz (váczi utcza) küldendők be. Minden küldeményhez két árjegyzék melléklendő. 4. Az ide- és visszaszállítási, valamint a felügyeleti költségeket a bizottság fedezi mind azon tárgyakra nézve, melyek a bírálóbizottság által kiállitásra ajánltatnak. 5. A kiállítási helyiségben iroda is lesz, mely a kiállítók számára való megbízásokat is elfogadja. 6. Minden más értesítést az alulirt bizottsági elnök, vagy a fent nevezett könyvkereskedő ur készséggel fog adni. Budapesten, 1874. juniushó 18. Molnár Aladár az ált. tan.-gyüléet előkészítő bizottság elnöke. Lederer Ábraháin a taneszköz-kiállítási bizottság elnöke. Dolinay Gyula a taneszköz-kiállítási bizottság jegyzője. Állami tenyész-csödörök eladása. A nra. földm. minist, af. é. májushó 11 - én Budapesten tartott országos lótenyésztési értekezlet indítványa folytán elrendelte, hogy az állami méntelepek létszámából évenként kisorolt mének közül azon példányok, melyek nem öröklő hibák, hanem elöhaladtabb koruk miatt távolittatnak el, de egyes kisebb tenyésztőknél figyelmes gondozás és táplálás mellett még néhány évig 20—25 kanőzát kellő eredménynyel fedezhetnek s jeles származásuknál fogva értékes ivadékot biztosíthatnak, méltányosan megállapítandó csekélyebb árért egyes gondosabb tenyésztők kezeibe juttattassanak. Alolirott igazgatóság felhívja tehát megyénk azon lótenyésztőit, kik a folyó évi augusztus hóban kisorolandó mének közül ily példányokat igen kedvező áron megszerezni óhajtanak, hogy e szándékukat a név. ministeriumnak leendő bejelentés végett gazd. egyletünk titkáránál, Mokry Sámuelnél (Gerendáson, ut. p. Apácza) legkésőbben f. é. juli ús 12-ig bejegyeztessék. Gerendáson junius 28-án 1874. A békésmegyei gazd. egylet igazgatósága. —‘ „Az Anker“ 1874 ik év május havi üzletkimutatása. —j E hóban a társulatnál benyujtatott összesen 822bevallás 832158 írj biztosítandó összeggel, és pedig: 223 bevallás 646759 írttal halálesetre, és 99 bevallás 185399 írttal életesetre. Kiállítva lön 191 kötvény 521474 frttal halálesetre, és 99 kötvény 181488 frttal élctesetre ; összesen tehát 290 kötvény 702962 írttal. A havi bevétel volt 111015 frt haláleseti dij, és 108695 frt betétetekben, összesen 219711 frt. Ez évben benyujtatott 1880 hevallás, 3.868741 frttal, és kiállíttatott 1786 kötvény: 3,500753 frttal : ugyan ezen időben bevétetett 1.130270 frt; — balálosetekcrtjpedig kifizettetett : 262937 frt. A társaság működése kezdetétől fogva halálesetekért kifizetett 5545217 frt, és az 1871—74-ik túlélési társulás (Associatio) eredménye 3-690774 frt volt. Nagy előhaladás a mezei gazdaság terén a May- farth Ph. és társa ezég Majnai-Frank- furtban uj cséplőgépe, mely két ember által hajtva egy óraalatt any- nyit csépel, mint 3 cséplő egy egész nap alatt. Egy szemet sem sért meg, sem pedig a kalászban nem hágy, és minden gabonanemet egyenlőn csépel. - Eddig több mint 15,000 ily cséplőgép van használatba, mely szám kétségtelen jele hasznossága és czél- szeriiségének. — Megszerzési ára csak 135 frt oszt. érték bankjegyben Gyulára vagy e megye más vasúti állomásához bérmentesen szállítva. Megrendelések a fentebbi ezég- nél levél által eszközölhetők. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő: Dobay János. Hirdetések. i s Anatherin szájvíz dr. POPP J. G. cs. k. udv. fogorvostól Bécs- ben, Stadt, Bognergasse 2 sz. I forint 40 krajezáros palaczkokban, legjelesebb szer csúzos fogfájás, a foghús gyú- ladása, daganata és kisebzése ellen; feloldja a meglevő fogkövet s gátolja annak ujraalaku- . lását, megerősíti a mozgo fogakat a foghus megszilárdítása által; s midőn a fogakat és foghust minden ártalmas anyagtól megtisztítja, a szájnak kellemes frisseséget kölcsönöz, eltávolítja a száj rósz bűzét csak rövid' idei használat után is. Anatlierin fogpép dr. POPP J G. cs. kir. udv. fogorvostól Bécsben. E készítmény megőrzi a lehellet frisseségét és tisztaságát, azon kívül arra is szol-» gál, hogy a fogaknak vakító fehérséget kölcsönözzön, azok romlását gátolja s a foghúst megerősítse. . Dr. POPP J. G. Növény-fogpora. Annyira tisztítja a fogakat, hogy napon- ■ kénti használata által nemcsak az annyira kel- f lemetlen borkő távolittatik el, hanem a fogak glazúrja és fehérsége is mindinkább gyarapo- 1 dik. — Egy doboz ára 63 kr. o. é. Raktárak: Gyulán: Orley István és WinklerFerenczgyógyszerészeknél. Békésen: Benedikty József gyógyszerésznél. Csabán : Varsa gh Béla Simándon: Csiky M. „ Sarkadon: Trajánovics Ágoston gyógysz.-nél. Orosházán: Medveczky IL gyógyszerésznél. Fankotán : Tanti C. „ Mező-Berényben: Nárczisz János, gyógyszer résznél.1 82; 1—26 Hirdetés. Szeghalom község korcs tn á Itatási joga, . a korcsmái épülettel együtt az 1874-ik éviit Szent-Mihály naptól számitva 3 évre ha-v*’ szonbérbe kiadó. Az árverés f. é. augusztus 16-ának délutáni 2 órájára tűzetik. A félté--, telek a szeghalmi elöljáróságnál megtudhatók. 83) i-3 Az elöljáróságHirdetés. Békésmegyebeli Szarvas város regále- birtokosságánnk tulajdonát képező „Bárányt „Sas“ és „Parkas“ czirnü 3 fövendéglö, és 24 kurta korcsma jog 1874. szept. 30-tól számítandó 3 évre f. ó. juT. 16-án d. e. 9 órakor a városházán nyilv. árverés utján haszonbérbe adandó lóvén, az; illető árverési feltételek a rogale-birtokosság pénztári helyiségében megtudhatók. Thuri János, $4) 1_3 regále-birt. pénztárnok,