Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)
1874-05-17 / 20. szám
Harmadik évfolyam 20-ik szám Gyulán május 17-én 1874 Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. írlrQ. HíjO VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési díj: Három hóra Hat hóra Kilencz hóra Egy évre . 1 ft 2 ft 3ft 4ft Meghívás. A békésmegyei gazd. egylet f. évi május 25-én, pünkösd másod napján d. e. 10 órakor, li.-Csa- bán a casinó helyiségében rendes évi közgyűlését tartja, melyre az egylet minden tagja ezennel meghivatik. Azon nap délután a csabai szokott gyepen a lóverseny, másnap reggel a serház udvarán az állatkiállitás menend végbe. Gerendás, május 6. 1874. Az elnökség megbízásából: Mokry Sámuel, egyleti titkár. Gyula, május 15-én 1874. in. Czikksorozatunk folyamában, térjünk át egy oly ügyre, mely részint évek óta foglalkoztatja városunk jobb érzelmű egyeseit, részint ügybuzgók által már létesittetve a kezdeményezésnél rejlő hibánál fogva, — mint már több intézményünk is — meghiúsulni volt kénytelen. Ez ügy, a mindnyájunkra nézve életkérdést képező tűzoltó intézmény. Nem hiszem, hogy akadjon közöttünk valaki, kit a sors anynyi közönynyel áldott volna meg, hogy ennek czélszerü, üdvös voltát tagadja ; — ki ezt tagadni merné, azt bátran Grön- landba lehetne küldeni az eszkimó halzsirral világitott jégkunyhójába, ott meggyőződésének igazat adnánk; de itt, hol — noha az ég különös kegyelméből — ritkábban ér tüzszeren- csétlenség, de egyátalában nem lehetünk biztosak e véletlenség általi csapástól, itt mondom mindenesetre lehetőleg biztosítani kellene magunkat, hogy ha a szerencsétlenség bekövetkeznék, az készen találjon bennünket a tüzelem elleni küzdelemre Í3. Ritkán van nap, hogy ne olvasnánk a hazai lapokban, hogy eme vagy ama községben ennyi meg eny- nyi ház, takarmány stb. lett a lángok martaléka; — olvassuk ezt különösen oly helyekről, hol népünk indolentiája, még a tűzoltást is onnan felülről a kegyelmek atyjától várja, nem véve figyelembe azt, hogy az életbölcseség- nek egyik alapelve az, hogy: „segits magadon, és az isten is megsegit,* — E közönynek, e vakbizalomnak eredménye ezrek kezében a koldusbot, nyakukban koldustarisznya. Pedig ezen segiteni módunkban, hatalmunkban van: a tűzoltó egyletek által. Tekintsük azon városokat, hol ily egyletek fennálanak, bármennyire gyakori legyen is a tüz-eset, terjedésének egy ily egylet munkássága, szakképzettsége gátat vet ; az elem egyeseknek vagyonát megemésztheti, de nagyon ritka eset az, midőn többek vagyonát pusztítja. Ott, hol átlátták a tűzoltói intézménynek üdvös voltát az egyletek, mindenütt életbe is vannak léptetve, és bizton állithatom, hogy népesebb és nagyobb értelmiséggel biró kevés város van hazánkban, mely azt életbe nem léptette volna. A J30-as évek kezdete, mint hazánkban a szabadabb mozgás és fejlődés kora veté meg ez intézmény alapját és azóta folyton terjed mindenütt megelégedés és pártolással találkozva.. A mozgalmat Gyulán városunknak egyik buzgó polgára már 1863-ik évnek nyarán igyekezett megkezdeni az által, hogy Gyula városának közönségéhez felhivást intézett, melyhez csatolva volt az alapszabály és működési rendszabály tervezet is ; de az 1863-ki Ínséges év nem lehetett kedvező egy alakulandó egylet fejlődésére, és igy jobb idők bekövetkeztének reményében az elmaradt; — elmaradt pedig úgy, hogy ma már nagyon kevesen vannak közöttünk, kik arra csak emlékeznének is, pedig a működési tér legnagyobb részt ma is még ugyanazon emberek által van elfoglalva, kik azon akkor álltak, szaporodva legfeljebb nehány ifjabb erővel. Az 1869-ik év vége felé megindult e téren egy uj, tényleges mozgalom, és létesité Gyula városa polgárainak adakozása által a „torna- és tűzoltó-egyletet“ a mozgalom szépen fejlődött és már 1870. tavaszán tetté érlelődött, a mennyiben akkor lépett életbe a torna tanfolyam, igen díszes és viszonyainkhoz képest czélszerü berendezéssel. — A tűzoltó egylet szinte létesittetett a torna-egylettel egy kalap alá bújtatva, a kettős fej fölött a kalap azonban megrepedt; a tornaegylet feje vagy 3 évig a repedésen kikandikált, de a tűzoltó egyletnek nagyon a fejébe nyomták a viszonyok; a kalap mindig mélyebb mélyebben sülyedt, mig utoljára levegője nem lévén, megfulladt benne; a betegség a torna egyletre is ráragadt, és ma se torna, se tűzoltó egylet, se pénz, se posztó; — és mi meggyőződhettünk arról, hogy két úrnak egyszerre szolgálni csakugyan nem lehet. E vallott kudarcz után azonban csüggednünk semmiképen nem szabad, a múlt hibáin okulva kellő jó akarattal létesíthetjük azt, mi a múltban nem sikerült ujult erővel, mellőzve a múlt hibáit, igyekezve a tökéletesedést el- sajátitni azoktól, kik e téren sikerrel működnek. — Ma torna-egyletre szükségünk nincs; a torna tanfolyamot életbe léptetni a leendő polgári iskola feladata, ez e nélkül nem lehet, fordítsuk tehát figyelmünket a tűzoltó intézményre, és létesítsük azt Gyula városa pártolása mellett egyleti utón; mentsük fel a működő tagokat minden pénzbeli kötelezettségtől, sőt igyekezzünk munkásságukat jutalmazni; igy remélhetjük, hogy czélt érendünk. A siker biztos, ha teljes komolysággal és szilárd akarattal fognak a munkához és létesítéséhez, ha az élet- beléptetésnél nem legyezzük a személyes hiúságot, hanem tekintjük a czélt, és e czélban mindnyájunk érdekét. Gyula városa csak e napokban egy második újabb szerkezetű csövekkel ellátott nagyobb fecskendőt hozatott; kevés város van jelenleg vidékünkön, melynek tűzoltó szerei a régi, de még használható állapotban levőkkel oly jó karban volnának, mint városunké; a réginek kezelésé- kez csak ember kellett, de az újabbakhoz az emberben gyakorlottság is kell, különben minden veszély után fecskendőink költséges javítás alá kerülnek, a sok reparálásnak következménye pedig könnyen a hasznavehet- lenség lehet; — ennek elejét kell venni. A mozgalom e tekintetben a közel jövőben meg fog indulni újra, most harmadszor, okulva a múlt hibáin óvatosabban, de teljes reményével a biztos sikernek. Addig is, mig egy viszonyainknak megfelelő, biztos sikerrel kecsegtethető tervezettel a nyilvánosságra lépnénk, nem ajánlhatjuk eléggé figyelmébe városi közönségünknek az óvatosságot, vigyázatot. — Ez okból m A vidék rózsája. Beszélj. (Egy szerelmes napló-töredékéből.) Irta : Miskey-Jugovics Béla. V. Midőn Gusztáv túláradó örömmel búcsút vett a családtól, melynek körében éltének legszebb napjait élvezé, a kis Tillának még egy örömöt akart szerezni, mielőtt távozott volna. A legszebb nyári éj volt, holdvilágtól deritve a félhömályu táj, s a csalogány édes bús ömledezéseitől viszhangozva a vidék; midőn egyszer csak megszólalt lágyan, álom- szeriileg a fuvola, kisérve a siró hegedűk zenéjétől, és szólt a dal a kis Tilla ablaka alatt: „Szeretlek én egyetlenegy virágom !u Nem tudom ki adta a legelső éjjeli zenét, de hogy szerelmes ember volt, több mint bizonyos. Már az ókorban, Ovid hires „Szerelmeidben feltalálhatjuk ennek nyomát; — s Sapho, a kitűnő görög költönö,kedvesének laka előtt éjjelenként zengé gyönyörű énekeit, a miért aztán kora, és hazája — nem tudván megérteni a legtisztább, legköltőibb szerelmet, — aljasan gyanusitva száműzte őt. — Pedig oly megragadó, oly örökszép valami ez, mint maga a szerelem. A szerető szív helyett 6. rezgő húrok mondják el mindazt, mit a kebel érezni tud, — félig értett, félig sejtett hangokon az édesen vigasztaló reményt, s a lemondásra kész- tő bánatot; s a fájón zokogó hang a rokon kebelben viszhangra találva, nem hal el, hanem tovább sir, tovább zeneg, — és az álom képében megjelent kedves arczot oly mélyen bevési a lélekbe, hogy az mint imádott oltárkép él ott mindaddig, mig csak tisztán, szeplőtlenül marad a szív, és mig csak szeretni tud ........ Másnap aztán tudta az egész város, hogy Eondori Gusztáv Murányi Leontine-nak éjjelli zenét adott. Mielőtt a Morse-féle táviró nem szolgált a világ könnyebbsége — és kényelmi használatára, azt hiszem könnyen lehetett volna annak hiányát pótolni, ha sok olyan hasznavehető nyelv lett volna a világon, mint aminő B. városában a Hirhordó Borosa nyelve volt. Azaz bocsánatot kérek, a fentnevezett igen tisztelt egyéniségnek ez nem valódi neve, hanem csak kiérdemelt predikátuma volt. Fekete Borbála „kisasszonyának hívták őt, bár reá alkalmazva is igazán elmondhatjuk, hogy „rendes körülmények között már régen nagymamának kellett volna lennie ;“ mert már ötven egynéhány esztendő óta fogyasztotta az alföld áldott kenyerét; s miután irigylendő jó egészség és étvágygyal bir ma is, biztos kilátásunk lehet rá, hogy fogyasztja, és drágítja a kenyeret még legalább is vagy tíz esztendeig. S minthogy elbeszélésünkben ő a „deus ex machina,“ mint a régi dramaturgiában a véletlen fordulat, azért megérdemli, hogy egy kissé közelebbről, és tüzetesebben foglalkozzunk vele. Fekete Borbála, alias — ismertebb nevén Hirhordó Borosa kiasszony, mint már : ondtuk, az ötven évet hajadon fővel haladta meg ; s jó volt ezt előre kijelenteni, mert arczárol ítélve nem mondaná senkisem. Valaha — úgy a nagy kolera után, anno harminczkettő — harminczhatban, szép lehetett, — de az idő udvariatlanul megviselte szegényt minden iziben; - • arczán a rózsák ránczoknak adtak helyet, — az életüde pirosság sárga pergamenszinre változott. Fogait elhányta mint a kis csikó, de nem kapott helyette tájakat, — s karcsú termete olyan hájtömeggé lett, hogy alkonyaikor, ha fehér ueglige-ében volt, józan ember is tisztességes boglyakemenczének nézhette volna. Csak haját viselte olyan czik-ozakkosan homlokán, mint a negyvenes évek kaszinó báljain, — és apró kis fekete szemei villogtak még most is olyan élénken, mint öreg urak tanubizonysaga szerint — az említett bálakon, ha a „dreischrittes keringöben“ valaki a ruhájára taposott. Hanem azért Borcsa kisasszony, még most se volt olyan csúnya, mint a milyenekkel a kis gyermekeket ijesztgetik; sőt szentül hitte, hogy még nem múlt el az ideje, hogy ő is ne tehetne holmi szelidebb természetű „Eroberungokat.“ Nem volt egyetlen rokona sem, — s ncyn lehetett tudni miből él, mert fekvő vagyona nem volt egy talpalatnyi sem; tőkepénze után még kevésbbé — és dolga, kézimunkája után legkevésbbé élhétett. Hanem azért ő mégis megélt tisztességesen. Igaz, hogy többnyire ebéd előtt félórával szokta az úri házaknál tenni látogatásait, — mert B. város minden úri házához bejáró volt — s természetes dolognak találta, hogy őt is megmaraszták ebédre, ha látták, hogy még akkor sem megy el, midőn már kiosztogatták a levest; — a mi pedig az uzsonát és vacsorát illeti, tizennyolcz esztendőt betöltött czirmos macskája bizonyára sohasem látta életében, hogy gazdasz- szonya ezeket Otthon költötte volna el. (Folyt, köv.)
