Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-04 / 18. szám

inunk hozhatja. A mozgalom nagyban folyik, és csak most látjuk, hogy mennyien óhajtanak a kép­viselő testületbe jönni. — Fordulnak elő esetek, a hol tekintélyesebb szóvivők személyes sérelem miatt egymás ellen agitálnak. — Hol a személyes érdek a közérdek fölé emelkedik ott, nincs kilátás egy jobb jövőre; mi átalában azon nézetben va­gyunk, hogy az ily versengőket szavazd polgára­ink egészen mellőznék, mert ki az ily actusnál sa­ját én-jét tolja előtérbe, az a közügyét is csak sa­ját érdekéhez fogja fűzni, és egy rendszeres kép­viselő testületnek mételyévé válik. — A gyulai r. k. egyháznak kormányzó lel­késze Neumann József apát múlt hó 30-án alig 3 napi szenvedés után agyszélhüdésben elhunyt. — A boldogult papi hivatását buzgón teljesítő férfiú végtisztességén nagyszámú hivei s számosán más felekezetek közül is jelentek meg, lerovandó irá­nyában a kegyelet adóját. — A temetést megelő­zött gyász isteni tiszteletet ns. Göndöcs Benedek apát ur végzé fényes és számos segédlettel. — Legyen örök álma háboritlan, és az örök világos­ság fényeskedjék neki. — P. Szabó András gyula-vári lakos múlt héten a Körösbe fűlt, és bullája eddig még fel nem találtatott, — feltalálás esetében a hulla át­szállítása iránt Gyulavárosa megkerestetett. — Hymen. Bandhauer György árvaszéki jegy­ző e hó 1-sején vezette oltárhoz Szálisz Ida kis­asszonyt. — Háboritlan boldogságot kívánunk fri­gyüknek, a miről egyébiránt majd maguk is gon­doskodnak. — Május elseje ugyancsak ősziesen köszön­tött be. — A dér és fagy különösen a szöllökben nagy károkat tett; — vetésekben a kár jelenték­telen, de jó bortermő évre nincs kilátásunk, pedig 67-óta reánk férne már ez is. — Elismeréssel hozzuk nyilvánosságra nagy- rabecsült városi biráuknak azon intézkedését, hogy a németvárosi hidtól a Bárdos hídig rendes pallót rakatott, mi által a rósz időben nemcsak a nyom­dába járás, de egy egész — eddig mostohán — a város figyelmén kivül hagyott városrész közle­kedése könnyítve van. — Készségesen nyújtunk elismerést Grétz József esküdt polgártársunknak is, ki ezen rég óhajtott ügyet tettleges intézkedések által elömozditá. — Egy óhajtást csatolunk még hozzá, hogy a német városi hid lejárata karfával láttassák el, és hogy az úgy is rövid Hatvan ut- cza a kis román templomig pallóval láttassék el ; — akkor aztán szent leend a béke, és helyreál- land a boldog megelégedés a mi „Kosarunk olda­lában“ is. — Május elsőtől az alföld-fiumei vonalon ui menetrend lépett életbe. — Utazó közönségünk ér­dekében a vasúti főnökségtől annyit elvártunk vol­na, hogy ezt lapunkkal tudassa, biztosíthatjuk, hogy ezért a társulattól dijt egyátalában nem kér­tünk volna. — A gyulai iskolai muzeum utóbbi közlés óta köv etkező~tárgyakk'al gyarapodott: Beleznai Péter volt városi föbiró a jászberényi városi elöl­járóságtól nyert: Gyárfás István által irt: „Jász­kunok története“ mű első kötete, Gundhárt Lipót helybeli gyógyszerész gyakornok 62 táblából ál­ló ugyanannyi növényfaj gyűjteménye; Prág József volt dévaványai birtokos külföldi utazásaikor gyűj­tött : egy sziléziai uj tapló-sapka, egy velenczei tengeri gondola alakú kalamáris, Wenczel m. ki. (1301—1305 évi) ezüst dénár, Károly rom. csá­szár 1542-ki teljes ép keresztes ezüst tallér, III. Napoleon fr. cs. 1864-ki ötfrankos arany, Frigyes szászkirály 1817-ki %-dos ezüst tallér; továbbá: Szász-bajor-országi, Frigyes Vilmos por. k. 1839. hatodos ezüst tallér, Vilmos por. kir. 1868-iki, Fri­gyes örgróf 1752-iki, Sándor brandenburgi örgróf 1766-iki Jeromos egyház fejedelem 1777-ki, Fe- rencz egyh. fejed, szent Kilián védszent alakját viselő 1747-ki, I. Zsigmond lengy. kir. Hessen fejedelemségi 1862-ki; Zürich cantoni 1345-iki 1833-iki egynegyed drachma görög, török piaszter és para, I. Lipót r. cs. 1664-iki, 1682-iki 1700-iki ismét 1795, 1800, 1820, 1823, 1849, 1859-ik évi, és két ismeretlen régi ezüst, és német birodalmi négy réz, összesen 44 darab, továbbá: Répási An­tal takács mester IV. Béla m. kir. ismeretes réz, Danczkay Mihály tanuló I. Ferdinand m. kir. 1562. ezüst dénár, Bak József ur egy török réz, végre Moskovics Simon egy az 1816—1817-ik évi éhség emlékére veretett sárga réz érem adományaikkal. — „Tornatanitás a népiskolákban“ czim alatt megjelent második kiadásban Pécsett Rama- zetter nyomdájában egy kézi és segédkönyv népta­nítók és tanító jelöltek számára Ambrus Lajos és Szauter Antal föreáltanodai tanárok szerkesztése mellett, melyet, gyakorlati irányánál fogva különö­sen ajánlunk a tornászat kedvelők figyelmébe. — A terjedelmes szakillustrátiokkal ellátott füzet ára 1 frt 20 kr. — A füzet végéhez a rendgyakor­latoknál használható, kottával ellátott dalok van­nak alkalmazva. Fürdő-bérlő kerestetik. A gyulai izr. hitközség újonnan épített fürdőjéhez egy bérlő kerestetik. Ez ügy­ben értekezhetni annak elnöke Silberstein József urnái, hol a bővebb feltételek is megtudhatók. (S. S.) Szarvasi újdonságok. April végén. — Nemes adomány. Báró Podmaniczky Frigyes ur városunk országgyűlési képviselője, köznevelé­si czélokra Szarvas városa részére 1500 forintot ajánlott fel. Az ékesen szóló tett a következő vá­rosunk föbirájához intézett levélben nyilvánult: Tekintetes főbíró ur ! Tehetségemhez képest a nép­nevelés ügyét előmozdítani óhajtván, ezennel oda nyilatkozom, miszerint újra megválasztatván Szar­vas város képviselőjévé, napi dijaimból 1500, mond ezorötszáz forintot’ o. é. köznevelési czélokra ezen­nel felajánlok Szarvas város közönségének. Ez összeget a következő czélokra s összegek szerint kívánom forditatni: — 1) A törvény értelmében felállítandó felekezet nélküli felsőbb polgári isko­lára 500 frt. 2) Az evang. tanyai iskolák felsze­relésére 150 frt. 3) Az épülő rom. kath. uj isko­lára 150 frt. 4) Az izraeliták iskolájára 100 frt. 5) Az óvodára 200 frt. 6) A főgymnáziumi terem és udvar díszítésére 400 frt öszvesen 1500 frt. Az egyes havi összegeket mindannyiszor biró ur ke­zeihez fogom leküldeni azonnal, hogy az illető czélokra felhasználtathassanak. Ez átiratomat ki­hirdetése után kérem alapítvány levél gyanánt a város irattárába megőrzés végett elhelyezni. Ma­gamat Szarvas város közönségének kegyeibe ajánl­va, kiváló tiszteletem kifejezése mellett maradok a föbiró urnák őszinte tisztelője: Budapest 1873 april 20-án. Podmaniczky Frigyes képviselő. ■— pf fSgymnasiumi ifjúság majálisa május 9-én fog gróf Bolza István ur parkjában megtartatni. Reméljük, hogy városunk és a vidék szépeiből is­mét összekerül az a szép koszorú, mely tavaly oly, elbájolóvá tévé a tavasz e kedves ünnepét. A becsi közkiallitásra városunkból követke­ző iparosok és termelők küldenek fel tárgyakat u. m. Piatsek András, magyar subát; Bogovics Pál alföldi juhász kalapot; Baginyi A. paraszt kalapo­kat ; Benczúr István mesterségesen ki varrt magyar bundát; Komár János és Königswarter Mór ter­ményeket. — Szalonka-vadaszok. A mostani szalonka idény alatt Benka Pál és Praznovszky Ferencz urak vá­rosunk környékén több mint 150 erdei szalonkát ejtettek el, oly nagy mérvben mutatkoztak e más­kor ritka szárnyasok. Egyébként nevezett urak a sport e nemében rendkívüli otthonossággal birnak; — igy p. o. Praznovszky ur fogadásból hét egy­másután kelő szalonkából egyet sem hibázott, — más alkalommal Benka ur tiz közül 8-at ejtett el. A jó lövészek hát nem vesztek ki végkép ! A magyar központi bizományi iroda Bu­dapesten. Gyakran történik, hogy valakinek Budapesten bárminemű teendője van s azt elfoglaltatás, távol­ság, csekélység s más egyéb okok miatt szemé­lyesen el nem intézheti. Mindazoknak ajánljuk gyorsan, pontosan eljáró és felette mérsékelt dijt igénylő irodánkat, — mely a legnagyobb készség­gel minden néven nevezendő, a becsületességgel megférő még legcsekélyebb ügyet is felelősség terhe alatt magára vállal és teljesít. Hogy irodánk minden tekintetben megfelelhes­sen a t. ez. közönség igényeinek, gondoskodva van arról, hogy minden ügy szakember által vé­geztessék, miért is irodánkban jogtudósok, techni­kusok, kereskedelmi, gazdasági és iparos szakem­berek alkalmaztattak. A legkisebb, úgyszólván értéknélküli megbízás ép oly pontossággal és gyorsasággal teljesittetik, mint a legnagyobb. Könnyebb tájékozás okáért felemlítjük itt a leg­gyakrabban előforduló teendőket és az azokért járó dijakat u. m. 1. Egyszerű sürgetések, tudakozódások vagy be­adványok eszközléséért (ha ezek egy óránál több időt nem igényelnek). Ministériumok, törvényszé­kek, vasúti hivatalok, polgári és katonai hatósá­gok, hitelintézetek, testületek, ügyvédek s más ma­gán egyéneknél 1 frt. 2. Folyamodványok és más egyéb ügyiratok szerkesztése, franczia, angol, olasz stb. fordítások eszközlése, — rajzok készítése, másolatok vétele s hasonló teendőkért, ha azok egy fél óránál több munkaidőt nem igényelnek, — 1 frt, — nagyobb teendők elöleges megállapodás szerint a lehető Ieg- raérsékeltebb dijért. 3. Bár milynemü czikkeknek megrendelése, be­vásárlása, (a legcsekélyebb ügy is gyorsan és pontosan teljesittetik) vagy továbbításáért 5 frt értékig 20 kr. — 5 frton felül az eljárásért min­den frt után 1 kr. dij fizetendő. Megjegyezzük, hogy az iroda a megrendelőnek mindenről eredeti számlát küld, egyszersmind szavatosságot vállal minden bevásárolt tárgynak megrendelés szerint való jósága s valódiságáért. 4. Kölcsönök eszközléséért (5 frton kezdve a legnagyobb összegek erejéig) jó hírnevű pénzinté­zetek és privát egyéneknél 20 frtig 5%, 20 frton felül 100 frtig 2%, 100 frton felüli összegből 1% az intézet eljárási dija. 5. Budapesten nem lakóknak, kik bárminemű- alkalmazásra egyéneket keresnek, nem különben olyanoknak, kik alkalmazást keresnek az iroda közbenjárását felajánlja. 6. Elöleges megrendelés folytán nagyobb s ki­sebb lakások kibérlésére, szállások megrendelésére rövid időre akár privát házakban, akár vendég­lőkben az iroda készséggel ajánlkozik. 7. Bárminemű tárgyaknak eladását, nemkülön­ben elárusítandó czikkekböl állandó raktárt elfogad. 8. Az irodának óriási kiterjedésű levelezése igen alkalmas hirdetések terjesztésére, melyek a hirde­tőre nézve sokkal előnyösebbek és nagyobb ha­tással birandnak mint napi lapokban; — elhatá­roztuk ezért leveleinket úgy intézni, hogy azok­nak 3-ik és 4-ik oldalán nemkülönben a levélbo- riték hátlapján hirdetések a feladók kivánata sze­rint 3—4 sőt tizenkét hónapon át folyvást a kö­zönség szeme előtt lesznek. Ezeket a t. ez. közönség tájékozhatása végett felemlítettük. — Itt felnem említett bárminemű a becsületességgel megférő teendőket az iroda szíve­sen elvállal és csekély eljárási dijért teljesít. Az első magyar központi bizományi iroda Buda-Pesten Lipótváros, mérlegutcza 4. szám., Mindazok, kik kérdőiéveleikre választ kívánnak, kéretnek 20 krt, nem különben az eljárási dij, legkisebb összegét is készpénzben, vagy levél- bélyegben mellékelni. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Egyveleg. * (S) A macska szívós élete. 1787-ik év feb­ruár 18-án Párisban, midőn egy meghalt férfinek vagyonát lefoglalták s lepecsételték, e foglalkozás közt egy nem egészen éves macska a ruha-almá- riomnak egyikébe bujt, s ez is lepecsételtetvén ott bezárva maradt. Rivalgását hallották a szomszéd­ságban ; de a fáradságra nem tárták érdemesnek a macskát, hogy miatta a hatósághoz fáradozza­nak. Ott maradt tehát az állat 29 napig, vagyis mártius 18-ig, a mikor a pecsétek hivatalosan fel­nyittattak. A macskát megtalálták, bár felette el- soványodva, mely kevés ételt vevén magához, ép oly eleven s vidor volt, mintha semmi sem történt volna. Hetivásári tudósítás. — Gyula május 2. — A jóból talán elég is \ lenne már, két hét óta ritka nap, hogy esőnk nem vol- na, mely a levegőt különösen éjjel hideggé teszi, innen a már két ízben előfordult kisebb fagyok, melyek pedig kivált a gyümölcsre épen nem hasz­nosak. A tegnapi cső végett a mai hetivásár igen si­lány volt, az összes szekér forgalom alig 150-re tehető; — a bnza ára csökkent, mi elég bizonyí­ték arra, hogy a fagy a vetésekben még kárt nem okozott; tiszta búza 11 frttól 7. 50 krig; árpa 5 frt; kukorieza 6 frt; zab 3. 60,—4 frt. — Nád, széna és szén múlt heti áraikat megtarták keve­sebb b-.hozatal mellett is. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő Dobay János. HIRDETÉSEK. Gyulán a „Magyar király szállodának 60) újonnan vendezelt 1—2 kerthelyisége jövő vasárnap május 11-én délután 4 órakor a helybeli Farkas Józsi-féle zenekar zenéje mellett nyittatik meg. Jéghideg sör, fris tormás kolbász, és pénte­ken mindenkor halpaprikás a látogató közön­ségnek figyelmébe ajánltatik. A teremben a tekeasztalok ujitva, kitűnő ru­ganyossággal vannak készitve. Az utazó közönségnek egészséges tiszta szo­bák és kiváló szolgálat biztosittatik. Becses látogatást tisztelettel kér: &6&SS. szálloda-tulajdonos. UFERBACH ISIS# ü ■ Gyulán a főtéren, ifj. Mogyoróssy János ur házában 61) nagy raktárt tart 1—3 fa- és érczkoporsókból B mindenféle nagyságban, a közönsé­gesebbektől a legdíszesebbekig, a leg­i méltányosabb árakon. ____ BBBBBBBBBBBBBBÍBBMBBBBBB tooooocx Szikes János „Petőfihez“ cziinzett vendéglő­jében Gyulán a nyári helyiség mai napon, délután 4 óra­kor nyittatik meg. Kellemetlen idő esetében a megnyitás jövő vasárnapra halasztatik. Jóízű ételek, fris italok, és pontos szol­gálatról kiválóan gondoskodva van. 62 Eooooooooooooooooooooco#

Next

/
Thumbnails
Contents