Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
hogy azzal a párti lizelmeknek is erősen eleje vétetik, mert annak a pártnak, mely tudva ártatlant vádolna, vagy tudva a bü- nöst akarná nyiltan keresztül csúsztatni, utolsó órája ütende. Majd el is felejtjük azon perplex helye- zetrö'l szólni, melybe a procedura folytán a megye ügyésze jutott, ő, kinek feladata a tiszti keresetet prosequalni. Az ügyész t. i. ez esetben, mert a megye ügyvéde, első sorban a megyét képviseli, s °feladata a megyének mintegy satisfactiót szerezni. Már most minő legyen az a satisfactio, álljon az megdorgálásból, birságból vagy hivatalvesztésből..? a megye e részben nem nyilatkozott, s igy gyanítani se lehet minő beszámítási fokot tulajdonit a megtorlandó ténynek. Azt tartjuk ugyan, hogy ez nem polgári eset, melyről az áll, hogy actio regulát partes et judicem, miszerint a törvényszék az actio netáni tévedését helyrehozhatja s helyre is hozza, de ez az ügyészre nézve még sem expediens, s tény, hogy ő az actiora nézve a legnagyobb zavarban hagyatott főleg, ha hozzá vesszük, hogy a „párt“ is megoszlott, részint magát a szavazástól is dispensálta. Mi egyébiránt bízunk ügyészünk alaposságában, melyei most az actákat ex asse tanulmányozni s a keresetlevelet formulázni fogja. Nincs is más expediens. Sokat írhatnánk még e tárgyról, de reméljük, hogy az elmondottakban is eléggé bebizonyítottuk, hogy a leírthoz hasonló eljárást sem a törvény, sem akár a theoria akár a „praxis“ szempontjából védni nem lehet. S nincs is a megyének önkormányzati körében sürgősebb teendője, mint jövendőre való nézve egy, mind a becsület- biztonság, mind a szigorú igazságszolgáltatás követelményének megfelelő fegyelmi eljárás szabályozása. A mi minket illet, mi mindent elkövetünk, hogy ez megtörténjék s e tekintetben a legközelebbi közgyűlés elé formulázott indítvánnyal fogunk lépni, melyre nézve annyit már ez úttal kijelentünk, hogy mi elegendő garantiát — a gyűlés vitatkozás! jogának épségben hagyásában sem találunk, mi a plaidoyer alkalmazását sürgetendjük. Békésmegye bizottságának f. é. február 3. s folytatva tartott közgyűlése. A ra. kir. pénzügyminister értesíti a megye közönségét, hogy Csaba városának abbeli kérelmét, miszerint a búzatermésben a rozsda által szenvedett károk miatt — adó elengedés tétessék — nem teljesítheti. Erről Csaba városa értesitetni határoztatok. Gyula városának szervezeti szabályrendelete — a tanács és tisztviselők munkakörének részletes körvonalozása végett — visszaadatott. — A szervezkedést ez azonban nem akadályozza. A megyei gazdasági egyletnek — a hernyók s rovarok kiirtására vonatkozó szabályrendeleti tervezete, — kevés változtatással elfogadtatott. —• Szabályrendelet alkottatott az ipartörvény 5. §- ban felsorolt iparágak gyakorlásának szabályozása iránt. Úgy szintén a halászat rendezésére vonatkozó szabályrendelet is megalkottatott. Ugyancsak Gyula városának — a honvédtisztek elszállásolásából 3 év óta szenvedett károknak — a megyei községek közti felosztását kérő folyamodványát a megye közönsége méltányos és igazságosnak találván, a számvevői tisztség — az okmányolt számadások alapján, az arányos felosztási kulcs készítésére — utasittatott. — Vadász Manó tanfelügyelő átírásához képest, a Szolgáiírák"— utasittattak, — hogy az iparosokat tanonczaik iskoláztatására kötelezzék. — Az 1873. évi megyei költségvetés 42,577 frt 14 krnyi hiánya — a községek beterjesztett hiteles kimutatásai szerint 959.919 frt 93 és fél krt tevő 1872. évi összes államadó arányában, — beosztatván : a kivetési kulcs 4*%oo százalékokban megál- lapittatott. — Az adó kivetés és behajtás eszközlésére a szolgabirák elutasittattak. A hús fontonkénti ára, Csabára, Békésre, Orosházára, Gyomára, Endrödre nézve 20 krban; egyéb itt nem emlitett helyeken pedig 18 krban állapíttatott meg, Gyulán és Szarvason a szabad verseny fentartatván. A legközelebbi évnegyedes közgyűlés határnapjául f. évi május hó 5-ike s következő napjai tűzettek ki. — Az e hó 3-án tartott megyei közgyűlés alkalmával előfordult szarvasi egyházi ügyre vonatkozó bizottmányi hntározat a következő: Kiirt czikk Békésmegye bizottságának Gyulán 1873. február hó 3-án s folytatva tartott ülése jegyzőkönyvéből. A vallás és közoktatási m. kir. minisztérium f. évi január hó 22-én 133. sz. a. kelt rendelvénye mellett, a Kollár János szarvasi lakos és a szarvasi ev. egyházközség több tagja által alispán! engedély mellett Szarvason megtartott gyűlés miatt, a bányakerületi ág. hitv. superintendens által benyújtott panaszos felterjesztést, ez ügynek közgyűlésén leendő tárgyalása s kimentő jelentés végett leküldi. Az egyházi önhatóságnak érdekét megóvni — s azokat minden illetéktelen megtámadások ellen védelmezni e megye közönsége feladatainak ne- mesbjei közé számítja; s mindannyiszor midőn az egyházi hatóság körébe tartozó rendelkezésekre nézve a megye végrehajtó hatalmának alkalmazására felszólittatik: — nem fogja attól közreműködését megvonni, de a megye közönsége nem látja szükségesnek nyilatkozni a felett, hogy a felmerült esetben mennyire lett ezen elv alkalmazva, — de igen is szükségesnek látja kijelenteni azt, hogy az alispáni határozat és az evang. egyházi közegek között felmerült eltérés egyedül azon felfogás különbségében rejlik, ha váljon a megtartatni szándékozott gyülekezet egyházi tanácskozásnak tekinthető-e vagy csupán egyes polgárok összejövetelét képezi; mert mig az első esetben az alispán bizonyosan óvakodnék, s óvakodott volna, áz illető egyházi szerves közegek közbejövetele nélkül avatkozni; úgy az egyéui szabadság korlátozása nélkül nem volt megtagadható az engedélyzés a második esetben. Mihez képest a további összeütközések elkerülése tekintetéből, szükségesnek találtatott egy öt tagú küldöttség kiküldetése oly czélból, — hogy a gyülekezetek engedélyezésére nézve, a törvény korlátain belül, — egy, — a megyei tisztviselők által követendő szabályzatot készitvén — azt elfogadás végett a megye közönsége elé terjessze; ehez képest Asztalos István elnöklete alatt Tatay István, Papp Mihály, Hajdssy Ottó és Salacz Fe- rcncz küldetnek ki. Miről a vallás és közoktátási minisztérium az össze siratok visszarekesztése mellett, feliratilag értesítendő. Figyelmeztetés A b.gyulai kir. törvényszék telekkönyvi osztálya által köztudomásra hozatik, miszerint a b.-gyulai kir. törvényszék telekkönyvi irodájában a te- ! lekjegyzökönyvok megtekintése és a telekjegyzö- ’ könyvek másolatáért való személyes jelentkezés a telekkönyvi rendelet 170. §-ának rendelkezéséhez képest f. 1873. évi március 1-sö napjától fog- r va csak a délelőtti hivatalos órákban 9—12-ig tör- > ténhetik, s hogy a telekkönyvi hivatal a magán ‘ felek előtt a délutáni órákban zárva Ieend, a mennyiben a délutáni órákban a telekjegyzököny- . veknek magán felek általi megtekintetése csak rendkívüli esetekben az elnökség Írásbeli engedélyének felmutatása mellett engedtetik meg. — Mivégböl azon magán felek, — kik a telek- jegyzőkönyveket megtekinteni kívánják, vagy kik valamely telekkönyvi másolatot, megrendelni óhajtanak figyelmeztetnek, hogy a b.-gyulai kir. törvényszék telekkönyvi irodájában csak az erre kirendelt hivatalos órákban délelőtt 9—12-ig jelentkezzenek; mert különben ugyanott a fentiekre értesítést nyerni nem fognak. Kelt Gyulán 1873. február 17-én. Herberth Antal h. elnök A nevelésről. A „Békés" 6-ik számában M. L. följajdul népnevelésünk szomorú pangása miatt. Az okot egy rab szolgáltatja neki az Írásra a népnevelésről. Nem ismerem személyesen M. L. urat, de czikké- böl Ítélve, emberbaráti érzelmekkel teli keblűnek látom, kit annál inkább tisztelek, mivel látom, hogy a népnevelés fölkarolói, mindamellett, hogy ez a kor jelszava, nagyon kevés számmal vannak. Vagy engedjük meg, hogy elegen vannak : de hazánk viszonyaihoz képest még mindig kevesen. Igen, valljuk meg, hogy egész nagy Gyula városában is kevesen érdeklődünk az ügy iránt! Látom sok szemöldök összeránezolódik e vádamra; de sajnos, vissza nem húzhatom azt! Azomban beszéljen a tapasztalás, a tény. Egész isten adta telünk hasonlítván, holmi szeszélyes őszhöz, vasárnaponkint, délelőtt úgy, mint délután, közvetlen az iskola előtt terülő „prome- nadban“ az inas gyermekek és suhancz földész legénykék avval mulatják magukat, hogy egy-egy fa tövéhez állva kört képeznek és — — — pénzre kártyáznak. A melyiknek elfogy a pénze egy vagy két még megmaradt krajczárral a ref. templom és megyeház előtt a kisebbekkel (amint ők mondják) ütőzni kezd, mikor azután ezeket megfosztotta ismét a kártya companiába áll. TÁRCZA. Tóni — és az ö orra. (Rajz) Sipos Sándortól. Nehány év előtt Tóni is jóra való gyerok volt, — az az csak olyan, mint a többi nőtelen ficz- kó, — se jobb, se roszabb. Arcza érdekes vala, bár kissé rooocó stylü, — a mennyiben orra inkább tetszenék Nagy Frigyesnek, ki szerette a nagyorú embereket állam hivatalban látni, mint nekünk, — kikben korunk ledérsége a csinosság szeretetét oly túlsúlyba helyező a hasznos dolgok keresése felett. Termete nemcsak karcsú, de eszményileg vékony lévén, — méltán számíthatott a nők kegyére, kiknek úgy is az tetszik, mi leginkább múlandó. Modora igen kitűnő lehetett,— mert a falusiak — csupa irigységből — azt mondák rók, hogy igeá városias; a városiak pedig, hogy igen falusias. E mende-mondák azonban nem árthattak jó hirnevének — s különösen nem a nők azon faja előtt, kiknek neve: mama — s kiknek eladó leányuk van, — mert Tóni házasulandó fiatal ember hírében állott. Tóni maga sem tudta, hogyan került Hímen jelöltjei közé. Kevéssel azelőtt nem is gondolt a házásságra; vig élete zajában erre ideje sem volt. Egy bál alkalmával azonban jd kedve lévén, három vagy négy tánezot eljárt ő is — s miután véletlenségböl mindig egy és ugyanazon kisasz- sZonnyal tánczolt, a kisasszony mamájának szom- szédnöje rögtön oda súgott a másik szonuaédnő- nek, ez a harmadiknak, az a negyediknek — s igy tovább — hogy „tűz van! Tóni ház tűz nézni akar!" Nosza, neki estek Tóninak a gratulaüsok! Már tudták, hogy mikor lesz az esküvő, milyen rtlihá- ja lesz a menyasszonynak, ki lesz a násznag y, hány vendég van meghiva. Megdorgálták Tónit: „Ej, ej, hamis ember, hál ülik igy titkolódzói; — na, megálljon! elmegyünk ám azért a lakodalmára !" Tóni csak hüledezett, azonban csakhamar vissza nyerte elébbi jókedvét, — sőt hogy egy csinos özvegyecske kaczérkodni kezdett vele, egészen jól érezte magát. Egy szép reggelen azonban be állít hozzá az emlitett kisasszony atyja — s mérgesen kifent bajsza alól „jó reggelt kivánva igy szólt: — Toni ur, ön az én leányomat szereti! — Ké-------Kérem! — — az az, honnan tetszik g yanitani ? — Gyanitani ?! — — Édes uracskám, hiszen az egész város tudja — és én ne tudnám?! — Bocsánat, én nem tudtam. — Mit? — Hogy én szeretem az ön leányát. — Huh, nő csábitól Hiszen lássalak meg csak még egyszer annál az özvegy menyecskénél, majd adok én neked! — Szóljon ön, akarja-e, hogy viszonya leányommal tisztességes irányt vegyen, — vagy is elakarja-e venni, vagy nem; mert ha nem, úgy meg ismerkedik majd kardom élével, noha 40 év óta nem vivtam! Tóninak szorongatott helyzetében jő gondolata jö. — Kezét fent emlitett orához emelve, a bűbájos Hatvani professor kétértelmű szavaival felelt: — Jöjjön holnap! A papa elcsörtetett, — Tóni pedig elvágtatott Pestre — s fél évig haza sem jött. Akkor már férjnél volt „imádottja.“ Tónit ezentúl mint házasulandó fiatalt, de egy* szeusmind mint veszélyes dón Jüant kezték emlegetni) O maga is sokat tartott e czimekre — s ugyancsak magasan hordta ismeretes orrát. — Beszédében igyekezett kerülni a közönségest, bizonyos komoly méltóság — s leereszkedő szivélyesség ömlött el alakján, a mi neki igen jól állott -— saját véleménye szerint. — Nőkkel, különösen hajadonokkal szemben hamiskás őszinteséget mutatott — s gondolta magában: „ezek mind bolondulnak utánam, de ha tudnák!.... Ilyenkor gu- nyoros mosoly vonolt el ajkain; — nyakkendőjét elégülten simogatta — s roppant kedve jött nyiltan ki mondani a nőnek, hogy ő nagy kópé. De volt annyi önmérséklete, hogy ezt nem tette hisz akkor senkisem hinne többé neki — s nem űzhetné tovább pajzán tréfáit! — Ah, oly jól érezte magát Tóni! — De hogy is ne ? — hisz tudta, hogy ellenálhatlan, — tudta, hogy remegnek tőle a nők — és még sem bírják elkerülni, — mint nem tudja a megbüvölt kis madár elkerülni a kígyó torkát. — — Azelőtt külsejével nem sokat törődött, — de most eziezomázni kezdte magát. Nem múlt el nap anélkül, hogy ne vett volna magának hol egy nyakkendőt, hol egy tetszetős szinü kesztyűt, vagy divatos kalapot. Lassanként ann} ira felszaporodtak ilycs holmiai, hogy akár boltot nyithatott volna ily ezim alatt „férfi divatáru raktár.“ Barátai elnevezték őt „divat mintának,“ — a mamák pedig „kedves ember“-nek hivták; a leányok közül is sokaknak tetszett — csinos vagyona. Tóni gyakran hallotta a fentebbi hízelgő nyilatkozatokat, — azonban — minthogy hozzá volt már szokva — legfeljebb szája szélével mosolygott folettük — s gondolta magában: „mind ez csekélység; csak előjátéka nagy tervemnek,, melyet ha majd végrehajtok, nagyot nevetek, — ti pedig jámbor kisvárosiak, irigységtekben bizonyosan meg pukkadtok.“ Tóni nagy terve a következőkön alapult. A szomszéd falu birtokosa özvegy grófnő volt, kinek birtoka lehetőleg kicsiay határok közé va- la szoritva, de családja annál nagyobb kiterjedésnek örvendett. Többek között volt öt vagy hat leánya is, — kik közül az idősebbek csak tréfából valának gyermekeknek nevezhetők, mert az ifjabbak is rég felcserélték bábuikat Paul de Kock regényeivel. Tóninak egy Ízben — valami birtok vásárlási ügy érdekében beszélnie kellett a szomszédos özvegy grófnővel — s meglátván ott a sok kisasz- szonyt, érdekes eszméi kezdtek támadni. — Hasonló eszméi támadhattak a grófnőnek is, — midőn a jó módú Tóni engedélyt kért máskor is tiszteletét tehetni, — mert e kérelmét igen nyájasan, saját óhajának elismerni nem késett. — Tehát csakugyan nagy dolgokra vagyok hivatva? monda Tóni magában, midőn a grófnőtől búcsút vett. — Feleségein grófi koronát csatol kutyaböröm öt pontos nemesi czimeréhoz — s az a jó, hogy ez még csak a kezdet. Ki tudja mi lehet még belőlem 1 Hah, mily erőt érzek magamba főispánnak, grófnak, vagy ministernek lenni! ügy érzem magam már is, mintha vérem sokkal nemesebbé vált volna. Tóni felhasználta a kapott engedélyt; gyakran eljárogatott a grófi családhoz — s megismerkedvén a kisasszonyokkal, egyet kijelölt magának — s még néhány heti udvarlás után kezét kérte a mamától. Véletlenül azonban a legfiatalabbat találta megkérni Tóni; miért is a grófnő szelíden figyelmeztette öt, hogy tekintve leánya „gyermek“ korát — s ne kívánjon lehetetlent; egyébiránt ne vegye e válaszát kikosarazáBnak, mert oly derék ifjú stb. stb. szóval: ő nem mondana ellent, ha Petronella comtesset választaná. (N. B. Ez volt a legidősebb.) Tóninak ismeretes orra ugyan kissé még hosz- szabb lön e válaszra, de neki utóvégre mindegy volt, akár ez, akár az. Ot-hat év ide-oda 1 Azután a külső sem sokat határoz, ha az ember minden áron grófnőt akar elvenni. — Tóni tehát beleegyezése jeléül fiúi tisztelettel -kezet csókol a ché- re maman“-nak — s pár nap múlva, az eljegyzés alkalmával keblére ölelte piruló aráját, az érzelem dús Petronellát. , (Vége következik.)
