Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-12-28 / 52. szám
emelésére törekvésünkben munkásságunk első se; ban a nevelés-ügy fejlesztésére irányuljon. Élénk színekkel festők azon helyzetet, melyben hazánk nevelés-ügye — "a kor kívánalmaihoz képest van; különösen pedig felemlítettük, hógy megyénknek s közelebbről városunknak, mint a megye székhelyének, a fejlett ipar, kereskedés, értelmesség megyei gyúpontjának .— mily sok kívánni valója van e részben ; hogy a czélnak megfelelő s szép sikert olötüntetö alsóbb népiskolák mellett — felsőbb népiskolákra is lényegesen szüksége van s e téred már igen szép múltja iránt tartozó kegyeletből is, nem szabad, nem lehet elmaradnia. Az előbbre haladás napjait éljük! 1 Ha voltak is napjaink, midőn megfeledkezve az ősök elöbbbaladásra intő szózatáról, letérve az útról, melyre ők vezettek — a semmittevés napjait éltük: — most „előre“ jelszavunk. Gyula város képviselő testületé, mely rövid idő alatt. is életrevalóságának, s annak, hogy nem csak megérteni képes a kor intő szavát, de tenni is kész, az élőhaladás érdekében: megtette a lépést a város felvirágzására, letette Gyula jövő nagyságának első kövét — azzal, hogy elhatározta egy polgári iskola felállítását. — Oly lépés ez a nevelés ügy terén, melylyel jóval megelőzi megyei városaink bármelyikét íb. „Nem szül gyáva nyulat Nubia párdueza.“ Nem szerencsés fekvése, a'természeti és idegen erők hatása emelnek fel1 egy várost — az ily emelkedés csak idő kérdése — hanem a lakosok órteírnéssógé, képzettsége. „A bölcs sziklák közt kertet állít elő, s a tudomány még Palmyra fövényire is bájt ruház — mondja Széchenyi — a buta ellenben a leginosolygóbb vidékre gyászleplet von, 8 még Árkádia virányit is szomorú vadonsággá diszteleniti. Valamely városnak a természet vágy vák szerencse különös adománya következtében történt emelkedése nem oly állandó 6 nem is oly dicsőség teljes, mint a mély önmaga erejéből, megértve azön czelt, melyre törekednünk kell s az időszerű kívánalmakat — igyekszik lassan, de olye, s én meg Hérának a gyűlölt baminiának leszek neje. Együtt nem menekülhettünk, hogy meggátoljak ezt, — ,de együtt meghalhatunk. Az agg Szirty zokogott, — a egy elfojtott nehéz sóhaj után a férfias erélyű Marucza sem tudta vissza tartani zokogását, s könyeit. — Jól van, meg fogunk halni tehát,* szólalt meg most egy érczes férfi bang, a rab ifjú szava, — hisz mi nem féljük a halált, — csak azt mond meg: hogyan ? — A múlt héten, — kezdé újra zokogását leküzdve Marucza Arad megyébe tört Hérának rabló hada, s hallottam, hogy mesélték az oláhok az után, hogy egy magyar nemesnek felesége, midőn látta hogy férje az oláhok csapásai alatt halva hull a földre le — kikapta annak kezéből vértől párolgó kardját és önön szivébe dőlte azt.... nem tudnánk-e mi is meghalni igy ?... A sátorban csönd lett csak az őr ogyhangu léptei hallatszának be, a mint fel s alá sétált a sátor előtt. —■ En már nem halhatok meg úgy, felelt perczek múlva tompa, síri hangon az agg Szirty, me^t mielőtt jöttél volna gyermekem — már egy órával előbb a halálé valók.. .,. Gyűrűmben egy adag méreg por vala, — s én lenyeltem azt.. . mar érzem, érzem ereimben a zsibbasztó, a megölő hatást.... Marucza kétségbeesetten sikolta fel, s az öreg mellé, a földre rogyott. . _— Jer, keblembe, eüaszitott, megvetett leányom, jer keblemre te is jó öcsém ... a halálban ismét együtt Jeszünk. .. szólt vontatva Szirty, — s a szép ifjú, s a szép leány zokogva borultak keblére. — Várok reátök... Isten veletek!,.. tördelő azután az agg, és nehány iszonyúan kiéos perez múlva meghalt, jobblétre szenderült. — Igen mi követni fogunk jó öreg, kiálta a fájdalomtól fuldokolva a leány — s aztán felragadva a halottról magát, őrültként rohant ki a sátorból, s távoztában azt mormogá : T- Holnap látni fogod, mit tegyünk 1... Ágyuk dörgése hirdető, hogy a nevezetes nap fölviradt. Vad lármával közelgett a vezér — most már inkább a dák király — sátora felé egy részeg csőcselék, mely még az ünnepély előtt tisz- telkedni akart, Hóra kilépett sátorából, és mindenkinek elállt szeme-szája bámulatában, Valóban úgy nézett ki, mint egy király. • ** Fején nyuszt prémes süveget viselt, melynek drága kövektől csillogó csótárjából egy óriási sastoll magaslott fel, s két oldalt aranyzsinóron szintén drága kövek csüngtek alá. Vállán panyokára vetve vörös bársony mentét — s ugyan olyan dolmányt és nadrágot viselt, Lábain aranysarkantyús piros csizma volt s jobbjában pompás görbe kardot forgatott. Az előtt sóba sem látta még népe, a rab- lőtt kincsekkel igy felékitve őt, nem csoda hát hogy most úgy megbámuló. A hozzá legközelebb állók térdre borulva előtte, mentéje arany paszományát csókolgaták, s ö mosolyogva a vak tiszteleten, kegyesen hunyor- gatá ravasz szemeit. E perezben lépett ki a sátor másik nyílásából nagy női kíséretével a menyasszony — Marucza. Es ha Hóra előtt bámulattól megigézve borultak térdre a részeg oláhok: menyasszonya előtt térdre hulhattak a józanok is. Félelmesen szép volt e perezben e nő. Szemei lázas tűzben égtek, mig arczárói minden élet- szin elköltözött, s gazdag sárga selyem ruhájában úgy nézett ki, mint egy halott, iíagy mint az ezer- egy éj meséinek .egy megtestesült tündére. Gazdag fonadékokban lecsüngő haja kék pántlikákkal volt feldíszítve,— s egész öltözete, az oláh nemzeti szint tüntette fel. Sötét szemeit végig jártatta a tömegen, s aztán felsohajtott — és egy lépéssel előbb menve, Hérának nyujtá kezét. A dák király, arczára a legnyájasabb kifejezést erölteté s keblére akarta vonni menyasszonyát. E perezben iszonyú kiáltás reszkettette meg a léget, s a tömeg, Hérával együtt megdöbbenve tekintett azon táj felé, honnan a kiáltás feléjök hangzott. A rabok sátorából, elszabadult vadállatként rohant elő az öreg Gregucz — s a tömeghez érve, fuldokolva kiáltozó : — Megállj, megállj vezér 1.... te engem gya- tázatosan részedéi 1... A körül állók mindenike, b maga Hóra is azt gondold — hogy talán megőrült Gregucz. — ^Megölted Szirtyt, ordító a vezér közelébe érve Gregucz s igy Marucza nem a tied. . — Nézd, nézd, kiáltá újra, midőn a két oláh suhancz oda ért, kik Szirty bolt testét bozák — itt fekszik áldozatod, kit kivettél kezem közül.... óh én átkozott!... hogy tudtam hinni neked! — hogy tudtam elbocsátani ellenségemet?!... miért nem öltem meg üt?!... hisz csak azért éltem évek óta már, és most, most midőn elértem volna ezó- lornat, gyilkos kezével megelőző más!... Gregucznak ajka tajtékzott mint a vadállaté, baljával haját tépve, s összeszoritott öklével az eget fenyegeté. Most — kikapta övéből baltáját — és magasan fölemelve feje fölött, a halottra akart vele sújtani. E pillanatban, mint a sebzett nő oroszlány iszonyú sikoltással Greguczra veté magát Marucza, úgy hogy az bátra tántorodott s kiejté a baltát kezéből. — Te nem fogod raogszentségtelenitni e hullát, »ikoltá reszketve a nő, s a halotthoz futott, te nem fogod meggyilkolni holtan atyámat, miként azt anyámmal tevéd. Gregucz hátra tántorodott, szemei kidülledtek, s mindkét kezével főjéhez kapott, — aztán felkapta a baltát e szavakkal: — Gyalázatos ebnek kutya fajzata vesszél tehát te el! — ketté hasitá vele Maruczának fejét. Egyetlen jajkiáltás nélkül rogyott'le hóit atyja mellé a leány, s vére pirosra festé menyasszonyi öltönyét. Hóra reszketett a düh, — • a körülállók reszkettek a félelem miatt. — Gregucz, ezért bűnhődni fogsz rettenetesen ! ordító magán kívül, — s aztán az oláhokra, rivalgott: — Kötözzétek meg öt! Egy perez alatt Gregucz gúzsba kötve hevert Hóra lábainál. Ekkor Hóra halott-menyasszonyához lépett, s letérdelve, szivérd tette kezét. Ott feküdt az ifjú leány állóig kettéhasitott fejjel mozdulatlanul, élettelenül. A vér odafagyott ruháira, s Hdra a fagyos vért csókolgatá. Most felkelt a vezér, sápadt volt ő is, mint a lábainál fekvő két halott, s aztán Gregnczon egyet rúgva, az oláhokhoz fordult: — Hozzatok ásót és kapát, s ássatok nagy sirt e helyen. Azután újra letérdelt a halott mellé, és nézte, nézte hosszasan, hogy köny tolult szemeibe, melyekből pedig nem hullott köny. talán soha. A sir elkészült alig egy negyed óra alatt, s Hóra felkelt a holt mellől. — Tegyétek le a sírba előbb az öregei, s aztán a leányt, parancsoló, — és hívjátok ki a papot, hogy imádkozzék a halottak felett. Az oláhok szótlanul helyezők el a sírban a halottakat, s az öreg pap, a ki Hórát Maruczával összeesketni jött — letérdelt a sir felett. A pap szó nélkül emelte fel az égre szemeit — és imádkozott.* Hóra eltakarta kezével szemeit, — szégyenl- te könnyeit mutatni népe előtt. A pap fölkelt térdeiről, kezeivel megáldó a sirt és hátra vonult. — Lökjétek most a gyilkost bele! kiálta az oláhokhoz, — Greguczra és a sírra mutatva — Hóra, dühösen. — Kegyelem, kegyelem! orditá kétségbeesett hangon Gregucz, de a második szó már a sírból hallatszék fel. — Most húzzátok a földet reá! parancsoló Hóra. S az első perezben, midőn a nehéz hant a sírba hullt, egy irtóztató orditás, azután egy lassuló nyögés, és*egy elfúlt sóhaj hallatszott fel a sírból ; s azután már csak a hantok egyhangú döb- benése. Az oláhokban meghűlt a vér, amint a hármas sirt körül állva, nézdelték a kegyetlent vezért. — így vész el minden, aki ellenemre tesz, kiáltá Hóra, büszkén toppantva-lábával az uj sírra, s aztán lassú léptekkel, lehajtott fővel sátorába ment.- J4>'* ' .......Es két holnap múlva már le volt verve a lázadás. Az óláhság egy része elhullott, a másik rész elbujdosott, a legtöbb pedig kegyelemre megadta magát. Hóra pedig — a hatalmas uj dák király 1785. február 29-én Kloskával együtt, lábaitól kezdve fölfelé — kerékbe töretett. polgári osztály a vagyonnak s az értelmi ségnek részben közvetítője, nagyobb rész ben pedig képviselője. ö Tioniian van ez ? Azon polgárságnak műveltségétől, melj magába zárja a szakkörébe tartozó ismeretek bírását, ínély a szorgalmat nem engedi lankadni, mely józan takarékosságra oktat, | mely ezek után vagyonosod 1st eredményez. , 1E polgári műveltség, alapja az iskolában van. Ily értelmes osztályt csak jó iskola, I jó gyakorlat nevel. — A jelen némzedéket megelőzött s részben ma is működő iparosaink műveltsége, s szakismerete, tagadhatlanul felülmúlta a jelenét, de ők itthon szerzett ismereteiket külföldi hosszas vándorlásaikban bőviték, s környe zetük is olyan volt, kiktől bizonyos foka műveltséget, már csak a hosszas együtt lét által, is sajátítottak el. Nem igy van éz ma. Ma az átalános védkötelezettség a ván dorlási kedvet nagyon lelohasztá, s ez természetes is, a sorozás időpontja légtöbbnyire a vándorlásra szánt időnek egyszers- mint középpontját is képezvén. Innen van aztán, .hogy sokan addig nem mozdulnak mig á sorozás esélyein túl nem esnek, legtöbben pedig alig rázzák le a bakancs, porát, mái- a mégtólepedesró'l gondolkolkoz-1 nak. így aztán azon szakismeret es művelt-1 ség, mely' régibb iparosainkat oly kedvező hirbe hozta, ma már nem képez qly átalános tulajdont, s hova tovább gyérül ezen iparosaink száma. S ha mégis annyi önbizalommal szoktunk iparos osztályunk képzettségére hivatkozni, ám lássunk utána, hogy e hivatkozás, biztos alapra legyen fektetve, keres-1 ! síink módot, mely által a vándorlás elba- í nyagulásából tapasztalható hátraesés megaka dályoztassék, s az egyensúly ismét hely- : re álíiön. 1 Es e módot a tanács már megmutatta, 2- s az utat egyengeti, melyen haladva e csorbát nem csak kiköszörülhetjük, de sőt teremthetünk oly iparos osztályt, minőié y aztán kérkedés nélkül is bizalommal hi- i- vatkozhatunk, 1 mely képes lesz magának i- társadalmunkban biztosított helyet elfoglal- I ni és befolyását érvényesíteni. I- Mondanom sem kell, hogy e mód, ez ut az alapítandó polgári iskola, Ez iskola i- fogja pótolni a hiányt, mely ma a j rövid I vándorlás eredménye, — mert ez iskolá- í ban szerzendő alap felkölti a tudvágyat, h s szerzett elméleti ismereteknek a gyakorla- ;- tíakkal való kiegészítésére, ez alap képe- ;, siteni fogja az iparos ifjút oly ismeretek i és tapasztalatok szerzésére, melyeket itthon érvényesítvén, iparosaink jó himevét nem- í csak helyreállítani, de emelni fogja, t Oly fontos lépés ez iskola alapítás műveltségi haladásunkban, hogy ha ezt ,a tanács a kor kívánalmainak megfelelően állítja tel, — 1 ha talán egyebet egész hat • évi működése alatt néni is producálna, a város háláját egyetlen ténye által is méltán ki fogja érdemelni. — S mi hisszük, hogy ez iskola nem fog a papiroson maradni. Éhez azonban tanácsunk nem birja teljesen az eszközöket, itt polgárságunknak j kell segédkezet nyújtani, s midőn ezt teszi oly elodázhatkm, oly szent kötelességet, fog teljesíteni, minőt még eddig soha, i áldozatkézségével oly ügyet fog előmozdítani mely a befektetett tőkét kiszámitliatlan kamatokkal fizeti vissza, mert ez iskola eredménye a szellemi s anyagi jólét folyton növekvő áldásaiban fog nyilvánulni. Lehet, hogy ez eredményeket mi nem I fogjuk megérni, de gyermekeink, s ez | elég indok, hogy áldozzunk, s' arról is j meglehetünk győződvé, hogy ma már nem fognak elharácsoltatni a szent czélra ajánlott összegek. I i Reök ur a törvény intentiojának vél eleget tenni, ha egy fényes és a közönség befogadására is alkalmas megyeházat építünk. Es Reök árnak igaza van, csak hogy egy kissé korán. En azt hiszem első sorban a törvény rendeletének kell eleget tennünk. Az 1868. 38. t. ez. világosan rendeli hogy minden 5000 lakossal biró község felsőbb népiskolát kötéles állitani s melyeknek anyagi ereje engedi, polgári iskolát. Békésmegyében 14 ilyen község van de felsőbb nép, vagy polgári iskola egyben sincs. Erről világosítsák fel a népet, s bizony több szolgálatot tesznek a közügynek. Tegyünk mi a törvény ezen rendeletének eleget, mert ez kötelességünk is s mert ez által népünket műveljük, s jó létét előmozdítjuk, biztosítjuk. Csak ha aztán ezt elérjük, vessük fel a megye szék--- hely kérdését, akkor majd hozzál fog szólni tudni minden ember, akkor aztán legyen nagy, fényes megyeháza, hol az okos beszédnek számos és értelmes hallgatója leend. Ezeket pedig Csaba város s a megye tanulhatta. Kratoclivill Gyula. Gyula december 24. Félre kislelküek, kik mostan is még Kételkedni mertek a jövő felett.---------So kszor elmondottuk már e lap torén, hogy a íépnevelés emeli a nomzeteket a dicsőség s a hálálom polczára, — és adja kezünkbe a fegyvert, nely nemzeti önállóságunk, alkotmányos jogaink védésére, megtartására, — az elmaradottakon! og s törvényszerinti uralkodásra — legbiztosabb iszköz. Sokszor elmondottuk, hogy anyagi felvirág'- ;ásunk, szellemi nagyságunk, szóval elhaladásunk
