Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-14 / 37. szám

felszólamlásra, — mely felszólamlások — eddig semmi eredményre nem vezettek. — Nem lehet mondani, hogy a felszólamlások folytán a kezdeményezés, anyagi körülmények nehézségeivel; sem hogy a czél kivitele, az ige testesitése közönyösséggel küzdene. Az érdekeltség igen nagy, csakhogy ellenirányban működik (mint ezt legközelebb is a községi iskolák felállítása kérdésénél tapasztaltuk.)

A „Békés“ legközelebbi számában közölt, felsőbb iskola felállítását pengető czikk is, — különösen a gyulai tanügy állapotának inkább szépitő. mint való ecsetejése után, tekintetbe véve városunk kifejlett iparát, kereskedését s a reményt, hogy az legközelebb átalakult viszon)ai következtében boldog s nagy jövő előtt áll, — in ditványozza, hogy a jogos igények kiele gitése tekintetéből állíttassák felsőbb iskola Az eszme régi, de minden esetre szép s kell hogy annak létesítésére minden erőnk irányozva legyen. De midőn látjuk népiskoláink jelen állapotát, — látjuk, hogy több mint 3000 tanköteles gyermek közül, (daczára az e részben tett szigorú intézkedéseknek) alig 1000 - 1500 látogatja azokat, s hogy egyrész a központon létező iskoláig a sár, hideg s roppant távolság miatt alig juthat el, más rész látva azt, hogy a tanköteles gyermekek iskolába járó része sem foglalhat kényelmes, annál kevésbé törvény által meghatározott helyet, sőt be sem juthat oda, — nem kívánkozik a tudományok tárházába: valóban — szégyenére bár városunknak — kénytelen vagyok a felsőbb iskola felállítása, eszméjét még most is korainak mondani.

Alapot előbb épületnek!

Legyen első sorban elégséges s gyermekeink szükséges kényelme, — egészsége megóvása tekintetéből minden egyes tizedben népiskolánk.

Mig ez nem lesz, mig a népiskolák a kívánalomhoz képest, elegendő számmal, czélnak megfelelőn berendezve nem lesznek : szükségtelen a felsőbb iskola, s ha mégis állítana a nemes város, úgy járna, mint másfél évtizeddel előbb, midőn meg akarván előzni a kort — negyedik elemi községi iskolát akart létesiteni, — azonban az I. II. HI-ik elemi osztályokat hiába kerestük volna lámpással is az éji homályban. S valóban szerencse Gyula városára, hogy a helytartó tanács n.-váradi osztálya bölcs belátással, ily czim alatt nem, csak katholikus czim alatt engedélyezte ez iskola felállítását; mert különben oly magaslaton állanánk népnevelés ügyünkkel, hogy elfáradna tekintetünk mire oda feljutna.

Városunk iparkodását s törekvéseit látjuk e szép terve megbukta után is a nevelés ügy fejlesztése s előmozdítása körül. Az államkötvények jogtalanul illetéktelen helyre -fordítása s a nádváltsági tőkék, — mint iskolai alapítványok — megeczesitése nemzedékekre kiható hasznot okoztak a népnevelés ügynek. Jó hogy ezen alapítványok elpusztultak, mert különben még most iskolai alappal is rendelkeznénk. — De ezek rég elmúltak s illő, hogy most, az az által épített romon ne alsóbb, de felsőbb iskolákat építsünk s akkor, jövőnk biztosított, előhaladásunk kétségtelen leend.

Előre hát uraim! Czifrázzuk ki a tetőt, mig az alapot mossa a viz s ne féljünk, hogy a sáron keresztül hatolt gyermekeinket, léomolván, betemetendi. Bízzunk a jövőben, a mit elődeink elrontottak, majd helyre ütik a bölcs utódok, hiszen lesu- gárzik arczaikról a népneveiés szent ügye iránti érdeklődés.

S ha vannak is még a múltból, vagy azok hatása alatt elő hirneves egyéneink, kik városunknak a történelem öröklapjain megörökítésre méltó múltja iránt tartozó kegyeletből — nem tennének semmit, a következetesség erény lévén, a népnevelés fejlesztésére, — s a világért sem állnának nemcsak a felsőbb iskolát létesiteni törekvő —- de a népiskolákat jó karba helyező bajnokok közzé sem: ne esBÜnk kétségbe. Csak előre, előre!

Valóban bámulatos, hogy nem csak azok, kik nem tudják felfogni a népnevelés Ugye előmozdításának nemzedékekre kiható jótékony hatását, de még azok is, kik a tudományos képzettség felsőbb fokán állván, az erő s hatalom urai, tudják, érezik azon égető seb fájdalmait, melyet a népoktatásügy elhanyagolása okoz: még is csekély, vagy semmi érdekeltséggel sem viseltetnek a közös szent ügy iránt. S ily körülmények között még is elég szerencsétlenek vagyunk megkívánni a néptől, hogy értelmes, olvasott s a kor színvonalára emelkedett legyen. Elkívánjuk, hogy gyermekei s önképzése érdekében mi nden követ megmozgasson, midőn azok kiknek leginkább lehet, — első sorban kötelességük tenni, a legkisebb rögöt is késnek a haladás elől elgörditeni.

Hányszor hallottuk a megye állapotáról tett jelentésekben, a közbiztonsági, ujon- czozási stb. állapotokat hosszasan feltüntetve ; hányszor láttunk, az egészségügy leírásának lapokot szentelve, de annál kevesebbet iskoláink, a nevelésügy állapotáról. Itt jelentkezik pedig a mai legnagyobb, s leggyorsabb s gyökeresb orvoslást igénylő betegségünk.

Hányszor voltunk tanúi pénzügyi, nem- zetgazdászati, gazdasági, közrendészeti téren tett korszerű indítványoknak; most, a jezsuiták kitiltása, majd Rákóczi hamvainak hazaszálittatása, népszínház részére segély- gyüjtes, adományozás s isten tudja miféle tárgyakban tétettek indítványok, de gondolt e valaki arra, hogy a tanköteles gyermekek, ha már kényszerittetnek iskolába járásra, legyen hely is hova járjanak; legyen tanító is, ki azokat oktassa ; gondolt-e még valaki a nép érdekeit képviselők között arra, hogy gyermekeink ne legyenek kénytelenek — hidegben sárban a központban levő iskolába járni, hanem építtessék minden tizedben iskola.

Midőn oly nagy buzgalommal működtek a tanyai iskolák falállitása körül, jutottak-e valakinek eszébe a városi elhanyagolt iskolák ?

Felkaroltatok a szeretetház léte sités ügye, — s nincs hely, hol a fogékony gyermek-kebelbe a szeretet magasztos eszméjét ültetnék.

Adakozásra hívják fel a megyét a m. múzeumra, s nincs hely, hol megtanítanák annak fogalmát, czélját, feltüntetnék hasznait.

Intézkedéseket tesznek a közbátorságot illetőleg, s nincs hely hol, értelmes nevelés, szív és lélek képzés által a bííu csirájában elfojtatnék.

Intézkedünk a járványos betegségek elfojtására, de nem arra nézve, hogy legyen hely, hol a nép oktattassék egészsége megóvásáról,

Láttuk legközelebb is, mily fárad- hatlan buzgalommal működtek nagyjaink a lótenyésztés ügye körül, de van-e valaki, ki őket a népnevelés ügye előmozdítása körül buzgólkodni látta volna.

De minek is, hisz elébb valók a politikai nézetek kifejtése, pártoskodás, pártnélküli megye alakítása, székhely kérdése stb. s ha már ezekben kifáradtunk, s ha egy nehány életrevaló eszmével elbuktunk: majd csak eljön a népnevelés ügyének halasztható kérdése is.

Rajta uraim! Haladjatok az utón, melyen megindultatok, az az ut a hon s megyénk felvirágzásához vezet, s továbbra is. Szűtőkben legyen a haza és ha kimondani szükség: Tetteitek zengjék nagy diadalmi nevét.

Kincses Dániel.

Ne ejtsük el a jó gondolatot.

És tudod, az erő micsoda? Akarat.

Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Arany János.

P. Szathmári Károly a „Hon“ folyó évi 188, majd ezt követöleg 201-ik számában fájdalmasan jelzette a szomorú valót, hogy t. i. 50,000—60,000, ez idő óta meg ki tudja ismét mennyi magyarral van kevesebb, a hazánkban még ma is dühöngő cholera pusztításai következtében. S e leverő alkalomból, a köztiszteletben álló iró, különösen első czikkének végén, a

cholerában elhalt családapák és anyák gyámol nélkül maradt árváinak bús sorsát, oly erőteljes szavakban ajánlja a nemzet figyelmébe, hogy ajánlatában, minden lélekhez, nemzetünk érdekének felhívása szól. Quid múlta ?

A honszeretet melegével dobogó szív felhívó szózata elhangzott, sőt főbb vonásokban a kivitel módozata iá közzéiétetett; nincs hát egyéb hátra, — ha t. i. helyesen fogtuk fel nemzetünk érdekét, mint komolyan gondolkodni a nagyfontosságu kérdés felett, azután pedig munkához látni, egyesült szív és törhetlen akarattal édes mindnyájunknak. 11a a csak három millió lakossal biró kis Schmeicz, már még 1870-ben nyolcvan — legnagyobb részt magán egyletek által fentartott szegény gyermeknevelő intézetet tudott felmutatni, s ezeknek virágzásában meg, öntudatos nemzeti érettségének, ma még fényesebb jeleit láttatja: kérdezem a csaknem tizenötmillió magyai’, nem volna e képes, ily szeretet és menházak állításában, hasonló jeleit adni szellemi nagyságának ? A már létez*! „honvéd menhdz“ és a balaton-füredi „szere leiház“ még csak két darab mesterségesen égetett tégla; — a nemzet élő köveiből kell ezen épületeknek minden vidéken felemeltetni. Szép és felemelő gondolat honvéd menházat emelni; mert a hazáért küzdött érdem hálabére ez. De nem kevesebb dolgozni a jövőért; mert a szeretet karjaira felvett árvákból, hasonlóul jó vitézei és oszlop emberei is válhatnak az édes hazának, legfőképen pedig, ha az életirányt nekik épen maga a nemzet adja meg.

Mennyi a védtelen árva, csak egy-egy helység vagy városban is, hát még az egész széles hazában! Mi lesz ezekből, ha nem vesszük fel gondjukat ? Mik egyebek mint esetleges sorsuk játékai és áldozatai. Tetemes részükből pedig oly osztály képződik, a melynek tagjai sem komolyan gondolkozni, sem dolgozni nem tudnak, sőt ha tudnának is, nem szeretnek, s igy mint ingyenélő naplopók, előbb-utóbb a társadalom szörnyeivé lesznek. És kérdem, ha nem ránk nehezül-e sorsuk igy is? De igen. Mert mint egy jeles írónk mondja először mint gonosztevők garázdálkodnak fenyegetve életünket és vagyonúnkat, később pedig, ha t. i. sikerül őket ártalmatlanokká tenni, a börtönökben élnek, a mi erszényünkre. És a nők ? Nem kiváltom érinteni sem a kettős mértékben sötét és undorító képeket

..........melyik kisebb teher tehát: derék honfiakat és honleányokat nevelni-e a védtelen, de ártatlan árvákból, vagy romlott lelkű gonosztevőket tartani? Tegye szivére hát minden ember kezét, és lássunk komolyan munkához!

Azonban a ki sokat markol: az keveset szőrit; — azért tehát az én alázatos indítványom az volna, hogy t. i. minden megyének külön-külön kellene mindenekelőtt elvégezni a maga dolgát. Mert egy oly országos központi tervezet kidolgozása, a mely minden megye hely körülményeinek megfeleljen, még képzeletnek is sok egyelőre. A mozgalmaknak tehát, ismétlem, a megyékben kell először, és pedig egymástól egészen függetlenül megkezdődni. Ámde hogy és miként ? hatóságilag-e, vagy magán utón ? Én részemről az utolsót választanám, miután a hatósági megadóztatásnak mindaddig nem tudnék barátja lenni, mig a megyei árvamenhely működésének gyakorlati haszna nyilvánosan meg nem látszanék. De meg e mellett elvem is, hogy a különben is elég adóterhet emelő nép vállai- ra soha sem tennék hatóságilag olyan újabb terhet, a mely, mint önkéntes adakozás, a hazafi szív édes terhe volna. A mikéntet, illetőleg kiviteli módozatot nézvo meg: én az egyletté alakulást óhajtanám és választanám, minden tétovázás nélkül, miután már rég bebizonyított tény, hogy az erők összesítése, illetőleg a társulati szövetkezés és működés, rendesen legszebb sikert biztosit. S hogy az egyletté alakulás annál biztosabb alapon történjék: nem lenne ozélszerütlen, egyelőre csak aláírást nyitni meg e lapok hasábjain, minden kötelezettség nélkül,' egyedül csak abbeli tájékozás végett, hogy t. i. mily számmal leszünk ? Az első közgyűlésre való egy begy ülékezés pedig’majd csak akkor történnék, a midőn a neveiket bejegyzett tagok száma, már megütné azt a mértéket, a melynek alapján az egyletté alakulás és szervezkedés végbe mehetne.

Még valamit.

Schvveiczban a hatszázezer lakossal biró Glárus kanton elöljárósága, — mint olvasom, azon kedvesen meglepő üdvözletét intézte a néphez az 1870-iki újév alkalmából, hogy évi kimutatásában hivatalosan jelentette, miszerint „a kantoni börtönökben egyetlenegy jcgyencz sincs!IP

íme a szeretet és menházak csuda hatása, a melyhez úgy hiszem nem szükséges bővebb magyarázat. Hallhatunk-e hasonló üdvözletét valaha megyénkben ? nem tudhatom ; azt azonban határozottan állítom, hogy csak ekkor lesz megyénk igazán,

a szó valódi szép értelmében Békésmegye

........

Gy

oma, szeptember 5. 1873.

Garzó Gyula,

reform, lelkész.

Milyen karban áll a szent-andrási izr. iskola ?

Hogy ezen kérdést a szó szoros értelmében megfejtsem, azon általános alapelvböl indulok ki : hogy az iskola azon hely, melyben a gyermek sürii fátyollal beloplezett jövőjének talpkövét leteszi, Ott tanulja Isten és szülök iránti tiszteletnek mibenlétét, tanulótársai irányában tanúsított szere* tetéböl ered a férfikorbau szereplő felebaráti szeretet, a haza érdeke ott szállja meg először ifjú kedélyét, szóval onnét csirázik az ember minden működése, legyen az szellemi vagy anyagi. Ebből láthatjuk mily fontos az emberiségre nézve az iskola, mintegy kertnek tekinthetjük, melyben a gyemekek a tanító — mint a fiatal fák a kertész ápoló kezére bizatnak. Minél helyesebb- és czél- szerübben van a kert beültetve, annál látszóbb kedvvel fog a kertész munkájához, a kert fekvésé és kellemes külseje elég vonzerővel bírnak, hogy a kertészt mintegy magához vonzva fokozatosan veszi ragaszkodását s kitartását igénybe. Ép igy van ez az iskolával is, a fekvés, berendezés, a lak állapota elegendők, hogy a tanitő hivatásávali teljes megelégedését előidézze, az az iránti hajlamát mintegy lebilincselve tartsa; örömest tartózkodik a tanító tantermében, ha azon élvezetet nyújtja neki, melyet tőle kíván, sőt követelhet is. Nem szép hivatás az, hol az ember reggel a tanulni vágyó kis sereg közé lépvén, a tudományok su-í garait közéjök szétterjeszti? Benső megelégedéssel működik a vezetésére bizott kezdőknél, kedélyének jó hangulata azt hirdeti a tanítványoknak, hogy velők meg van elégedve, szerotetét- bírják; ® tanórák végével nehezen válnak el egymástól. Az iskola nem csak a gyermeknek, de a tanítónak is tanulságos szórakozást szerzett. A tanítás félben- hagyasa után az udvarra és kertbo sétál, gyönyörködik a fák s virágok jó illatán, meghatott szívvel rebeg aztán hálát a teremtönek, ki mindent az ember használata — és kényelmére teremtett, békeszcretettel tekint végig az elmúlt órákon, melyekben áldásosán működött, hajlama megújul, kedélyébe akaratot, türelmet és szorgalmat csepegtet, a tanító boldognak érzi magát ily körülmények közt, azon öntudat is, hogy kötelességeinek megfelel, varázsolja elébe a megelégedés egét. A hol az iskola és tanító közti viszony ily egyensúlyban van, ott a kívánt siker kimaradhatatlan.

Vajmi más állapotban forog a szt.-andrásl izr. iskola! A kerítésnél kuli puszta ház minden egyebet, csak iskolát nem mutatna, ha az átellené- ben álló izr. templom arra gyaníthatni nem szolgálna okot. A mélyedésben álló puszta épület esőzés és különösen téli időkben egy posványos félszigetet képez, mely az egészségnek semmi esetre sem előnyös. Miután a lábnyi sáron keresztül h»-„' toltunk, eljutunk végre e tulajdonkénen! iskolába hová azonnal betérünk, mert nincs is egy állomásozó udvar, hol az embör legalább lábbelijét a hozzá tapadt sártól megszabadíthatná. Bolépvén az iskolába, egy Ugyan tágas, de hiányosan berendezett tanterem áll előttünk, a rósz karban levő ablakok és padolatlan talaj nem hitethetik el az emberrel, hogy itt téli időben teljes világosság, a nedves fagy ellen pedig oltalmat kereshessünk, ámbár a kályha elég meleggel bir, a völgyben fekvő háznak talaja mégis mindig hideg, mórt padolatlan. Ha a tantermet körülményesebben megvizsgáljuk, rósz állapotban levő taneszközök — azon meggyőződésre juttatnak, hogy itt az iskola*