Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-07-20 / 29. szám
Második évfolyam. 29-ik szám. Gyula julius 20-án 1873------------------Sz erkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyv- . árus üzlete, főtér, Prág-ház. J VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Sclmarcz testvérek nemzetközi irodájában fiirdőutcza 1-ső szám. és Bécsben Wolzeille 6—8. Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . 4 ft v______y „A lakítsunk méhészeti egyletet Bé-j késmegyében.' Ezen felhívást intézi a megye összes polgáraihoz nsgos Göndöcs Benedek apát s gyulai lelkész úr a „Békés“ junius 29-én megjelent 26-dik számában. Lehetetlenség, hogy e korszerű felhivás megyénkben visz- hangra ne találjon. „Adjunk az agg el- gyenglllt, nehéz munkát teljesíteni képtelen embereknek kenyérkeresetet," adjunk az ifjú nemzedéknek czélszerii és hasznos foglalkozást, ezen czél elérése az alakulandó egyletnek fö törekvése. Ha az aggok kenyérkeresetét, az ifjú | nemzedéknek hasznos foglalkozását s ezzel a közjó előmozdítását tlizi ki az egylet fő- czélul, úgy bátorkodunk ä méhészet terjesztése és meghonosításával a „selyem- és gyümölcsfatenyésztés“ egybekötését javaslatba hozni, mivel e két utóbbi által hasonló czél éretik el ; azért kapcsoljuk a méhészethez a selyem- és gyümölcsfatenyésztést, hisz ez nagyon összefér egymással úgyszólván együvé tartozik. Ezen említett bárom iparágnak, kenyér- kereseti módnak nagy horderejéről s hasznosságáról! bővebb fejtegetésébe ez úttal nem bocsájtkozva, csak egyre vagyunk bátrak, a „Méhészeti egylet“ nagyérdemű kezdeméuyezőjét figyelmessé tenni: miután megyei leend a méhészet; czélszerűbb és alkalmasabb tér s helyiség aligha van megyénkben mint a gyulai, illetőleg békésmegyei úgynevezett epreskert; ezen epreskert közvetlen a Körös jobb partján fekszik, területe körülbelül 10 —11 catrastra- lis hold, nehány száz középnagyságú eperfával s meglehetős karban levő eperfais- kolával; van itt egy elég alkalmas lakház, s volt — sajnos lebontatott — egy nagy szili, melyet, ha nem csalódunk éppen a selyemtenyésztés czéljából építtetett a megye, s a melyben ha jól vagyunk értesülve már életbe is volt léptetve a selyemtenyésztés. Ezen említett epreskert volna szerintünk a legalkalmasabb helyiség, az oknál fogva is, hogy a méhek a vizet — mit nem nélkülözhetnek — a mellette folyó Körösből élvezhetnék. A selyemészek ha a selyemé- szet a méhészettel összeköttetnék — az ott diszlő eperfák lombjaival tápláltathatnának, s végre ha ezekkel még a gyümölcsfatenyésztés is egybekapcsoltatnék, erre is meglehetős jó s elegendő talajt nyújt all hold. Igaz, hogy ezen megyei epreskert 3 év- re haszonbérbe van adva, de meg vagyunk győződve arról, miszerint a jelenlegi t. bérlő szívesen át engedi e bérletet a nagy horderejű, s sokat Ígérő egyletnek. A helyiség kijelölése úgy is az életbelépendő egylet feladata leend, szerény nézetünket e tekintetben csak azért hoztuk nyilvánosságra, mivel az említett megyei epreskert mindhárom iparágnak előmozdítására a lehető legalkalmasabb. Végszavunk : „Kössük össze a méhészetet a selyem- s gyümölcsfatenyésztéssel;“ ezt ajánljuk minden egyes megyei honpolgárnak, de különösen a „Méhészeti egylet“ érdemteljes kezdeményzője nsgos Göndöcs Benedek apát s gyulai lelkész urnák figyelmébe. A méhészet, selyem- s gyümölcsfatenyésztésről — ha az egylet életbe lép — majd később tüzetesebben s többet. Addig Isten velünk és a magasztos ügygyei! Gyulán julius 16. 1873. Több gyulai néptanító. Városi miseriánk. „Gyulaváros a megyének s a törvényszéknek székhelye, van virágzó kereskedése, vannak igen ügyes s nagyszámú iparosai, a földmivelésben is az okszerű gazdálkodás nyilatkozik, vasútja által összeköttetésben áll a nagy világgal, az intelligens elem pedig oly tekintélyes számot képvisel, minőt a megyének egyik nagyobb városában is hiába keresnénk, — ezen előnyöknél fogva Gyula városát megilleti, hogy tanácsa a rendezett tanács formában alakuljon, hogy minél közelebb jusson a független önkormányzat valósításához, és valóban városunk lakossága helyesen fogta fel városunk ügyeit akkor, midőn kimondotta, hogy rendezett tanácsú várossá akar alakulni.“ Csaknem szóról szóra így nyilatkozott a választások küszöbén egy tekintélyes s az ügy körül eddig legtöbbet fáradozott városi képviselő, és mi alánjuk e sorokat, s magunkévá tesszük szóról szóra, hiszen már mi ezeket régen elmondottuk. Hanem, mint mondók e szavak a választások küszöbén lettek elmondva, a midőn még nem tudhattuk, hogyan ütnek ki a választások, s azt még kevésbbé, hogy a megválasztott tisztviselők egyenként adják be lemondásaikat. A választások megtörténtek s ma mégis ott állunk, hogy nincsen sem polgármesterünk, sem főkapitányunk, a test tehát meg van, csupán a fő hiányzik, mivel pedig fő nélkül a testnek nincs élete, ollyá tekinthetjük a jelen helyzetet, minőt a fejetlenség zűrzavara idéz elő. És miért nincsen ma nekünk a választások után sem polgármesterünk, sem főkapitányunk ? Ha egy kissé mélyebben tekintünk városi ügyeink bonyolult tömkelegébe, arra a tapasztalatra fogunk jutni, hogy a mai fejetlenség indoka ez intézményben való bizalmatlanság. Indokolt-e e bizalmatlanság átalában, vagy pedig csak sajátlagos viszonyaink szempontjából ? Ha valamely község a szellemi s anyagi téren oly haladást képes felmutatni, mely egyes lakóiban azon meggyőződést érleli meg, hogy a községi forma nyűgei sokkal szükebbek, sem hogy azok szabad mozgást engednének, ha átlátja, hogy haladása e forma intézményei között lépten, nyomon korlátokra akad, felébred benne a független utáni vágy, s azt mondja: hogy ez intézmények haladásunkat gátolják, én pedig haladni akarok, és mivel a törvény módot és alkalmat nyújt nekem, hogy e korlátok közül kiszabadítsam magamat, hát TÁRCZA. Két szív története. Beszély. Irta Miskey-Jugovics Béla. (Folytatás.) VII. Fél évet töltöttem már el az ezredeeéknél, — de a hat hosszú hónap még nem birta visszaadni régi derültségemet, elvesztett nyugalmamat. Kedélyem folyton a legszélsőbb érzelmek közt csapon- gott, s míg néha szilaj jó kedvben tört ki, máskor ismét vigasztalhatlan bánatba sülyedt. Gyakran öröm-mosoly derité arczomat, ha rágondoltam hogy már nemsokára újra látandom gondolatira tárgyát, elhagyott kedvesemet, — de e mosolylyal együtt járt egy magnevozhetlen sötét sejtelem, egy kinos előérzet, mely mindennél jobban zaklatott. Olyan voltam, úgy jártam az emberek közt: „mint járna egy más csillag lakója, kivel senki nem tudna beszélni.“ Ekkoriban súlyos és veszélyes betegségbe estem. Hetekig feküdtem eszméletlenül a forró láz kin- jai közt, — s ez időről nincsen is semmi közvetlen tudomásom, arra emlékszem csak, hogy midőn betegségem ágyba fektetett, akkor még alig ébredt a tavasz, — s midőn a forró láz elhagyott, s esz méletem újra visszatért — már nyár volt. A hosszasan tartó, lázas képzelődések utáni első tiszta perczeimre most is élénken emlékezem. Eszmélni kezdtem, és lassanként eszembe jutott, hogy beteg,- és éreztem hogy nagyon kimerült és erőtlen vagyok. fttinüm ólom-súly nehezkedett volna pilláimra: oly nehezen tudtam szemhéjamat megmozdítva, föltekinteni.... Szobámban kellemes félhomály volt, az idő est felé_ járhatott. Ágyamnál — visszatartott lélekzettel, fölém hajolva Georgine állt, lágyan legyezve kendőjével arczomat. Szemeim találkoztak az övével, s nekem most oly jól esott tekintetemet a gyönyörű hölgy derült arczán nyugtatni.... — Hogy érzi ön magát ? — kérdé az ö gyöngéd hangján, mely úgy a szívhez tudott szóllani; miközben mintegy biztatón mosolygott reám. — Fölöttébb gyönge vagyok, — akartam mondani, s bár ajkaim mozogtak, de hangot adni még nem volt elég erőm. Nyelvem és ajkaim szinte fölcserepedztek, — szomjas voltam. Georgine eltalálta gondolatomat, kívánságomat, s szomjamat enyhíteni limonádé -ot hozott. — Ön még kétség kívül erőtlen, engedje, hogy szolgálhassak, — e szavakkal ajkaimhoz tartá a poharat, gyöngéden, óvatosan, miként egy szerető jó anya tette volna beteg gyermekének. Majd a párnákat igazitá meg fejem alatt, s homlokomról a forró veritóket törölgeté; közben biztatva, hogy most már jól nézek ki, egészséges vagyok, s bizonyára pár nap múlva föl is kelhetek. Oly gyönge valék, hogy tagjaimat megmozditni is alig volt erőm, de reszketeg kezemmel mégis ajkaimhoz vittem ápoló kezét, s egy forró csókot lehelve rá, hálásan tekinték szemeibe. Kezét nem vonta ki az enyémből, szemei nem kerülték az enyéimet, s a szokottnál csak alig észrevehetőleg szólt valamivel Iágyabban, nyájasan mosolyogva, még egyszer: — Legyen ön csendesen ; — az orvos azt mondta — aludjék mennél többet, ez vissza fogja hozni erejét; — egy gyönge szorítást érzék kezemen, s ezzel az ablakhoz ment, és fejét karjára hajtva, gondolatokba merülni látszott. Alig nehány perez múlva az ezredes is bejött, s lábujj-hegyen, óvatosan lépett ágyamhoz, hogyha netán aludnám, fel ne költsön. Mosolyogni akartam volna, melynek láttára a derék öreg ur kitörő örömmel kiáltott fel: — Ah, hiszen a mint látom, már kutya baja édes öcsém! — holnap akár lóra üljön.... Pedig bizony már azt gondoltuk, hogy kiszolgálja a ca- pitulatióját; — s aztán beszélt ö is, Georgine is, szívesen, nyájasan, biztatva, vigasztalva, = nem mint barát, nem mint idegen, hanem mint atya és mint testvér beszélhetne betegjök ágya mellett. Egy hét múlva aztán csakugyan képes valék fölkelni ; — de midőn először tekinték a tükörbe, visszaborzadtam, s körültekinték — hogy váljon nem másnak halál-szin arcza bámul a tükörből reám : oly ijesztő roszul néztem ki. Szemeim mélyen beesve gödreikbe, kiégett, fényteleneknek látszottak, — arczom összeaszott, és sápadt-fekete volt, — hajam rendetlenül megnőve kísérteti árnyalatot vont homlokom, és halántékaim körül ; — olyan voltam, mint a ki sírjából kelt föl. Újra egy hét télt el, mig lassanként kezdtem alakomat, színemet, erőmet annyira visszanyerni, hogy már séta-kocsizást is szabad volt tennem. Átmentünk Budára a Sas-hegyre, hol az ezredesnek egy csinos nyaralója volt. — Leányom, mint szavaiból kivettem, meg akarja önt lepni valamivel; — súgta fülembe az ezredes, midőn a kocsiról lesegitvén, a hegyre menve, karjával támogatott; mig Georgine köny- nyü gazellaként szökdelt fel sebesen előttünk. — Menjetek a pavillonba gyermekek, mig én megnézem fácskáimat, — mert egy idő óta szén-, vedélyes kertész lettem; — szólt az ezredes, s mi Georgine-nal csakugyan a mondott helyre mentünk. Belépve — az első tárgy, melyre tekintetem esett, és aztán rátapadt az Arankától kapott pompás kaktusz,- a második az áltálam egykor megmentett kis galambka volt. Mig én meglepetésem- és csodálkozásomat kifejezhetni, peresekig keresem a szavakat, addig Georgine kémlelni látszott a hatást, mit a látottak bennem fölköltöttek. — Hogyan kerültek ezek ide ? — szóltam végre Georginehoz izgatott, s nem a leggyöngédebb hangon; mert villámként futott át agyamon azon gondolat, hogy — gondosan őrzött titkom előtte már elárulva, fölfedezve van. — Igen könnyen; válaszolt Georgine a kaktusz fölött babrálva, — s pillanatnyi szünet után, mint ha betanult szerepbe kezdett volna — határozott hangon, sebesen, de vizsgáló tekintetemet kerülve folytató: . — Igen könnyen és egyszerűen, mint mondám, — de hogy ön azt megérthesse, vissza kell térnem betegségének azon szakára, midőn eszméletén kivül, a láz képzelődő hatalma alatt volt. — Egy este magam voltam szobájában, résztvevő sajnálattal nézve, mint dúlja, és torzitja el a fájdalom arozvonásait; — forró, szakgatott Iélek- zete a láz közeledtét tudatá. On felpillantott, s oly csodálatosan nézett reám, s aztán beszélni kezdett, lázasan, hevesen, s erősebben mint kigyöngült állapotáról képzelni is lehetett volna: — Hozzad, hozzad ide kedvesem .........úgy 1 .., ted d le ide mellém,.... lassan, vigyázva, hogy el ne törd 1. . . mily szép e kaktusz, hogy megnőtt !... nem csoda könyemmel öntözém ! . . . a kis galambkát is tedd ide mellém .... ide keblemre; — ide galambom, kedvesem t.. *
