Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-07-07 / 14. szám

ellen s az njabbfcori tudományok — mint a „magvas“ miveítség hathatósabb tényezői mellett kitartó, bár sikertelen, lelkesedéssel küzdött s mindőn e nyelvek mellett sokkal súlyosabb érveket hallottunk, mint az Ön czikkében, — mondom, ez alkalommal történt, hogy e nyelveknek pozsonyi tanára a többi közt ily érvvel 5s szállott sikra :

„Ne bántsák Önök a szép görög nyelvet, melynek ragjai és hajlitásai utolérhetlenül képesek gondolataink árnyalatait kifejezni. Hol van pl, nyelv, mely az óhajtást oly sajátos szépen, oly menyeileg képes volna kifejezni, mint a görög oimi ?!“

Csodálkozva néztünk össze, valljon tanárunknak görög-imádása őrületté nem fokozo- dott-o? Azért járatjuk-e. tehát gyermekeinket az iskolába, hogy ott kínos fohászok között a görög ovnú titkos árnyalat-kifejezésenek megértésére emelkedjenek ?! Ön, úgy látszik, e nézeten van, mert azt mondja, hogy „a mi- veltség magvasabb igazán csak akkor lehet, ha az ókori elassicusok örökszép müveinek élvezetét is bevonja körébe.“

Ebben fekszik az óriási tévedés. „Örök szép“ müvek kerülnek az újabb, élő nyelvekben is, sőt még szebbek, mint Homer vagy Horatiusbán. Avagy merné Ön állítani, hogy Shakespeare, Milton, —« Qöthe, Schiller, — Dante, Petrarca, i— Molióre, Hugo Viktor, — Kölcsey, Vörösmarty stb. müveiben nincs nagyobb nyelvtökély s foként mély eszmék nagyobb bősége, magasabb lélekmiveltség, mint az- ókor legtökéletesebb müveiben?; Nem mu(ják-e felül Demosthenes és Cicero beszédeit a periódusok kerekded tökélyében és az eszmék iránti lángoló lelkesedésben ujabbkori szónokainknak, egy Mirabeaunak, Caning- nek, Deák és Kossuthnak „örökszép“ beszédei?! S ha a „magvasabb“ miveltséghez a nyelv tökélye, az értelmek nemesítése, az elvek felöli meggyőződés és megtisztult jellem szükséges, valljon nem több sikerrel képezi-e a tanár növendékét mindezekben, ha a szebbet, tökélyesbet, magasztosabbat választja taneszközül; nem gyakorlatiabban jár-e el, ha öt a jelenkor eszméinek iskolájában gyakoroljál Nem-e kevesebb erőltetéssel, több hajlammal, nagyobb sikerrel szerzi meg az i(ju ez utón az igazán „magvas“ miveltséget?

S nem jut-e igy játszva az újabb nyelvek ismeretéhez, melyek a mai miveltségnek lényeges kellékei, mig amott 8 évet átizzadva, véres verejtékkel sajátít el hézagosán, felületesen a holt nyelvekből annyit amennyit az Ön „magvas“ miveltségének rovására legfeljebb 10 év alatt szerencsésen el is felejt!

1000 tanuló közül 1 válik ki philolognak. Ez ám élvezze amaz „örökszép“ müveket, de magán szorgalma utján. A többi 999 folytonos ellenszenvvel oly hézagosán tanulja meg a holt nyelveket, hogy egy nyilvános vizsga alkalmával (nem rég történt dolog;), midőn fordításkor az elnök egy tankönyvet kért, a tanár növendékeinek súgni volt kénytelen : „a tisztábbakból kérek“ (már t. i. a mélyben kevesebb magyar van a sorok közé írva!). Ama 999 e nagy fáradsággal és idöveBztegetéssel szerzett nyelvismeretnek az életben igen csekély hasznát veszi. Latinul ma már nem olvas és nem beszél senki. Avagy hiszi Ön, hogy a tanáron kívül csak egy növendék is gyönyörködjék amaz „örök szép“ müvek élveiben, vagy mutathat Ön fel papot, ki a bibliát eredeti görög szövegében tanulmányozza ? Hol itt a haszon, hol itt az eredmény ?

A külömbség már most köztünk az, hogy mig Ön amaz ókori „örök szép“ müvek megérthetése végett egy tanulónak 8 éven át 1680 tan, 1680 készülési összeseit 3360 órában a holt nyelvekkel való nyaggatását tartja szükségesnek, s e drága időtöltésnek eredménye — semmi, következése pedig az ifjú lelkének kifárasztása: én e 3360 órának felét pihenésinek, játéknak ajánlom, hogy a külömben is túlterhelt gyermek lelke, a tanultakat megemésztvén, uj étvágyai foghasson a tovább tanuláshoz, másik felében pedig a real és human tudományoknak kissé nagyobb mérvben tanítását s az élő nyelveknek (bizonyára több kedvvel és nagyobb haszonnal történendő) iizését sürgettem. Hogy melyik úton jut a növendék „magvasabb“ miveltséghez, azt ismét sem én, sem Ön, hanem az olvasó közönség határozza meg.

Ön következetlenséget vél látni abban, midőn a holt nyelvekkeli mértéktelen megterhelést elítélem s e nyelvek tanulását még js

a műszavak megértésére szükségesnek állítom. Azonban e következetlenséget csak az Ön czikkén végig vonuló szenvedélyes sértés- vágy fedezheti fel. Én elitélem a rendszert, mely kifárasztja és elöli a gyermekleiket s azt állítom, hogy annyi latin és görögnyelv ismeretet, mennyi nem csak a gazdasági, de minden egyébb műszavak megértésére szükséges, az ilju a fensÖbb osztályokban afen- kimutat.oU óra összeg l|2„ da alatt könnyen elsajátíthat. Minek tehát gyötreni a gyermeklel- ket 3360 órán át, midőn az általa elért haszon igen csekély, igen precarius és könnyen másként pótolható, a mulasztás, a kifárasztás ellenben óiiási! Valóban Önök, a holt nyelveknek lovagjai, igen felületesek és igen szívtelenek, midőn az ifjúnak drága idejét oly roppant mérvben fecsérelik és tanulási vágyát gyakorlatiatlan tárgyakon kifárasztják, és igaztalanok, midőn azt, ki ily óriási időveszteségen felháborodik, ki a gyermeklétek o meddő gyötrelmeinek láttán e tanrend- szórt alapos raeggondoltsággal pedánsnak és poshadtnak állítja, „idegesnek“ nevezik el.

Felületes Önnek azon meghatározása is, mely szerint a gymnasiumnak céélja nem szakismeretet, hanem általános miveltséget nyújtani és elbizakodott azon állítása, hogy az előbbit „ illetékes, avatott (!) fő észszerűen nem kívánhatja.“ Mintha bizony az általános mi- veltség nem épen a szakismeretek összegéből állana! Avagy talán felületes miveltséget ért Ön, mely keztyüben jár, egy pár méla verset vagy ábrándos novellát összetud faragni s ennek alapján már „illetékesnek és avatottnak“ tartja magát dönteni a nevelés ügy nehéz kérdésében is ? Valljon nem tanit- ják-e most is gymnasiumainkban a földrajzi (a postamesterek és távirászok szaktudományát,) a mennyiségtant (a mérnök és gépészekét,)a természetrajzt (az orvosokét,) a természet és vegytant (a kéziparos és gyárosokét,) a mit pedig On szerint nem volna szabad, mert azok megannyi szakismeretek. Avagy elégnek találná Ön az „általános mi- veltség“ megszerzésére, ha csupán nyelvtant, történelmet és bölcsészetet adnának elő?

Ha tehát, mint már most nem kétlem, Ön is belátja, hogy amaz „általános miveltségnek“ a fenebbi „szakismeretek“ is nélkülöz- hetlen kellékei, minő felületesség volt Öntől azt állítani, hogy „félreismerem“ a gymnasium czélját, én, ki azt sürgetem, hogy a szakismeretekre fordított időn kivül ama 3360 órának csupán '[»-dán taníttassanak a holt nyelvek s ’’[»-dán pedig, felezve pihenéssel, annál nagyobb mérvben a gyakorlati tudományok, melyek közé az élő nyelveket, a történelem és bölcsészetet is sorolom.

De szükségesek, fogja ön állítani, a holtnyelvek a jogász, orvos és papoknak. Elismerem ; de akkor azok ezekre és csak kizárólag ezekre nézve száktudományok, miket a felsőbb osztályokban, midőn már pályát választottak, és a felsőbb szakiskolákban kedvvel és könnyen megtanulhatnak. Ekként a kis gyermek meglesz kiméivé a czéltalan gyötrelmektől s idejét reá nézve szükségesebbre fordíthatja.

Mi az oka annak, hogy a szakismeretek oly csekély mérvben és oly szárazon adatnak elő gymnasiumainkban, hogy a tanulók kellő kedvet sem kapnak hozzájuk, s az érettségi vizsgákon valóban igen keveset tudnak belőlük? Nem más, minthogy az időnek java a latin és görögggl telik el s nem marad idő emezekre. Elvonatik az idő és az erő az élő dologtól, hogy a holtra pazaroltassék. 6 órának hetenkint ki kell telni a latin és görögre s igy marad a mennyiségtanra 2, a vegytanra 1! Absurdumnak mondanák, ha megnem szoktuk volna. Ily kevés időn át a szakismeret tanára természetesen alig ér arra rá, hogy tudományának vázát előadja, a mi bizony töltelék nélkül vajmi száraz. Ha lenne ideje részletes kísérletekkel s az életre vonatkozó példákkal fűszerezni előadását, bizony felköl- tené a tanuló figyelmét s kedvet ébresztene benne tantárgya iránt; holott igy élettelenül megy a latin és görög is, élettelenül mennek a szaktudományok is, és a kedvetlen ifjúság élettelenül lép az életbe. Es mondja immár „illetékes, avatott fő,“ hogy ez nem pedáns poshadt tanrendszer!

Mily felületes végre önnek ezen állítása : .„nem az a mi bajunk, hogy latint vagy görögöt taníttatnak velünk, hanem igen is az, hogy kevés közöttünk a szorgalmas, ambi- ltiosu8 ember, ki szakpályájára komolyan készülne.“ De hát miért nem hatott ön le azon okok mélyébe, melyeknél fogva a szorgalom és ambitio mai fiatalságunk lelkében hiányzik, s melyeknél fogva nincs sem kedve, sem ereje arra, hogy szakpályájára komolyan készüljön ?! Mig az okokat el nem távolitjuk hasztalan kötjük ön szerint „szivére ifjúinknak, hogy a gymnasium bevégeztével komolyan válasszák s miveljék szakpályájukat.“ És ön, ki mindezek felett, melyek a jelen nemzedék egyik legkomolyabb kérdését képezik, oly könnyen, mondhatnám non cha- lance-al elsikamlik, az epithetonok és ráfo- fogások egész seregével akar nevetségessé tenni s legázolni engem, ki az okokról gondolkozni és azok elhárítását kimutatni megkísértettem !

A „szorgalom“ és „ambitio“ csak erőteljes lelkekben lakozik. Hogy az erő és a kedv oly ifjúnak lelkében megmaradjon, kit élte legszebb idején át, midőn a tudnivágy Ieghatal- raaaabban fejlődik, oly tantárgyakkal mértéktelenül megterheltek, melyeknek gyakorlati értekét felfogni nem tudta, s melyeknek gyakorlati hasznát hoo része sem veszi, — ez az, a mit „észszerűen kívánni nem lehet.“ íme a szorgalom és ambitiónak hiánya, melyet ön fájlal, de melynek okát nem kutatja, éppen az ön által védett tanrendszernek követkéz-, ménye!

S ezért nem hogy bántjuk és átkozzuk a holtnyelvek taníttatásának pedáns rendszerét, hanem a harezot következetesen és kíméletlenül folytatni fogjuk mindazok, kik a fiatalságot szeretjük, azok mai léhaságán szomor- kodunk és felelevenülését keblünk egész melegével óhajtjuk.

Önnel pedig a személyeskedés terén, melyre kelletlenül léptem, többet nem találkozom, bár mit szórjon is rám heves szenvedélye. Hanem ha tárgyilagos modorban fejteget eszmét vagy elveket, teljes készséggel sorakozom társai vagy ellenei közé, mindenkor meggyőződésem szerint. My.

Megyénk köréből.

Békésinegye bizottságának f. évi június hó 24-én s folytatva Gyulán tartott közgyűlése.

A megye alispánjának megyénk állapot- járói s időközben tett intézkedéseiről szóló jelentése folytán következők határoztalak:

A megye főorvosának a közegészség fen- tártása tekintetében tett jelentésére alapitott alispáni utasítások s intézkedések helyeslöleg tudomásul vétetnek, s ezzel kapcsolatosan meg- hagyatik a gyulai járási szolgabirónak — miután ez alispáni jelentésből kitűnt, hogy a közegészségre veszélyes álló vizek s mocsárok elenyésztetése körül Gyula városa részéről még az ideig mi sem tétetett — ezen álló vizek s pocsolyák leeresztése tekintetében kiadott alispáni rendelkezések haladéktalan teljesítésére Gyula városát szigorúan kötelezze.

A szeghalmi járás-szolgabirájának megha- gyatik — hogy a vésztő-szeghalmi közlekedési ut helyreigazitási munkálat teljesítésére magát kötelezett vállalkozót, — kötelezettségének két hét alatt leendő teljesítésére — szorítsa.

A m. k. honvédelmi minister ur az iránt felkéretni határoz tatott, hogy — a Szarvason megejtett országos képviselő választás alkalmára, polgári hatósági intézkedés, vagy felhívás nélkül, illetéktelenül megjelent, katonaság kinek rendelkezése folytán jelent meg, Szarvason, s kinek felhívására, s minő indokból láthatta magát — a választás színhelyére tömegesen megjelent néppel szemben — jogtalan fellépésre hivatottnak: illetékes helyen megtudni s az eredményről megyénk közönségét értesíteni méltóztatnék.

Azon szomorú esemény következtében, — mely szerint a Fehér- és Fekete-Körösök szokásos, de legközelebb is felmerült áradásai következtében, — az árvíz, a gyulai s gy.- vári határok nevezetes részét elborította: — a körös-berettyó szabályozási központi választmány utján, — az illető társulatok az áradások által okozott töltés kiszakadások be- csináltatására s a partfelügyelet pontos teljesítésére felhivatni, -—se részben minden szükségesek megtételére felkóretni határoztattak.

A m. kir. belügyminister ur a volt cs. kir. kormány által elárusított megyei épületek árából befolyt összeg azonnali visszatérítése s ha ez megnyerhető nem volna, annak kamatai mielőbbi kiszolgáltatása — továbbá a

helybenhagyás végett felküldött költségvetési előirányzatnak — visszaküldése — tárgyában felkérítni határoztatott.

Utasittatik az állandó választmány, hogy az ipar rendszabályok megalkotása iránt önkörében megfelelően intézkedjék.

Meghagyatik a járás-szolgabiráknak, — hogy a költségvetési előirányzat, illetőleg zárszámadás beterjesztésével hátralékos községeket; — ebbeli kötelességük haladéktalan teljesítésére kötelezzék.

Örvendetes tudomásul vette a megye közönsége a bókésmegyei takarékpénztári egyesület azon emberbaráti nemes tényét, — mely szerint a megyei kórházban egy beteg ágy alapítására 1474 írt 2 krra menő alapitványt tett, — miért is őszinte elismerését s köszönetét jegyzőkönyvileg kifejezni — kedves feladatául tekinté.

Benső kegyelettel s legnagyobb tisztelettel emlékezik meg a megye közönsége — az alispáni jelentésben feltüntetet azon köztudomású s megyénkre nézve feledhetlen eseményről, miszerint ö cs. ap. királyi felsége — személyes megjelenésével megyénket is szerencséltette, mely felotti őszinte örvendezésének jegyzőkönyvileg is ünnepélyes kifejezést adni nem késik.

„Lassabban öcsém urain!!“

Ha Kratochwil Gyula ur 10 év után kezébe veszi a „Békés“ f. é. 13-ik számát, ha akkor keresztül fogja cikkét olvasni, nagyon valószínű, hogy önmaga is befogja ismerni azt, hogy bizony kuruez egy gyerek volt a maga idejében.

Hja! 10 év alatt sok változhat, és változik is, a fiatal hév helyét felváltja a komolyabb gondolkozás, saját „én“-ünk helyett számba vesszük, a többit is; — nem engedelmeskedünk vakon saját nézeteteinknek, és mielőtt ezek rabjaiul szegődünk, előbb egy kissé gondolkozunk is, hogy váljon mit is mondott, mit is akar az a másik, a ki véletlenül nem osztozik egészen nézeteinkben.

— Hiszem, hogy ez igy lesz, mert akkor

K. Gy. ur is az életnek előre haladó kör- nyülményei folytán, a társadalomnak nem egyedül örömeiben, de terheiben is osztozni leend kénytelen.

Most előtte a világ még tejfeles fazék, a melybe mindegy neki, bárki töltötte is a tejfelt, csak ö kanalazhasson belőle, meg van ö arról győződve, hogy a mi abba a fazékba van, az mind az övé.

„Lassabban öcsém uram!!“

Midőn ön ifjú barátom „egyéni nézeteim“ megczáfolására tollat fogott, nem vette, vagy nem akarta figyelembe venni azon környül- ményeket, melyek azok Írására birtak: — ama kérdőjelnek a czikk alatt nem tulajdonított semmi értelmet, ön azt csak holtjegynek nézte, minden jelentőség nélkül; pedig e kérdőjel válaszra várt, és önnek első válassza — leszámítva ifjú hevét — kitűnő volt, kitűnő már csak azért is, mert a gyanúsításnak nagyon kis mérvben adott kifejezést;

— nem igy a múlt számban közlött czikke, abban az ifjú agynak egész lávája kitört a vakmerő ellen, ki a rendezett tanács köpenyét magára merte venni és az alól a községi formát még a jelenben is védni: — gyanúsítás gyanúsítást ért: a czikk írója, a tanács, egyesek, sőt vállalkozók ellen is, kitört a láva annál erősebben, mert a jövedelmek csoda forrásának egész tárházát fedezte és fedeztette fel — az ideákban.

Honnan gyanitja azt, hogy én a rendezett tanácsnak ellene vagyok? — nevem azon ivén van, melyre azok jegyezvék, kik azt életbe léptetni akarják, és aláírtam azt minden mellékes gondolat nélkül, azon óhajtástól vezéreltetve: Vajha minél előbb életbe léphetne. Egyéni nézeteimben határozottan megmondtam, hogy a rendezett tanácsnak barátja vagyok, de mert láttam és tudtam, hogy jelenleg életbeléptetése nagyon kétes, kifejtettem azt, hogy mint lehetne a bajon segíteni; de önnek gyanúsításra volt szüksége, hogy ozikke annál hatásosabb legyen. — Látja ifjú barátom; ön ügyvédi pályára készül, az isten e pályán felviheti még a dolgát annyira, hogy diplomata is lehet, a diplomata lehet titokban gyanakvó, de nyíltan azt kell nékie hinni, mi Írásban előtte van, és válaszait a szerint intézni.

De tartsunk utóbbi czikkó felett egy kis kurta re.vue-t és' haladjunk:

i Először is szépen bagolyhoz hasonlít; ez