Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-06-23 / 12. szám
korirány, hogy ennélfogva a* iskola ügyet is saját személyünk körül pörgetni igen hajlandók vagyunk, tehát az iskola-látogatás intézményének elkárhoztatását is ennyiben legalább megértem: de már azon csak bámulni tudok, hogy egy törvényileg értelmiségnek czimzett testület kés* magát az ostorok legcsipösbikének, az önkereste gúnynak, a kinevettetésnek csupa hiúságból kitenni; bá- mulók pedig azért, mert már ebben nevetséges ellenmondás van. Hát mióta nőtt meg a tanító hatalma annyira, hogy ö az egyház kormányzó testületével, a midőn ez jogos téren áll, ujjat húzhasson: hát mily eszközök állanak a tanító rendelkezésére a kiküldött látogatókat cselekvésökben meggátolni vagy csak akadályozni is; és ha eszköze volna is, hát mióta kukucsál ki a tanítók tetteiből akkora önállóság, amekkora az ellenállás bátorságához kellene ? És ha sem hatalom, sem jog, sem eszköz, sem önállás részükön nincsen, nem szánalmasan kaczagtató-é oly ví- áliást foglalniok, melyből őket az elnökség egyetlen egy szemhunyoritása kiröpiti? Feleljünk magunknak ezen kérdésekre csak úgy szép csendesen, önmagunkban. Különben meg bárhogy vélekedjék is o kérdésben még most is a tisztelt egylet, én bízom az eszmék hatalmában, megnyugszom az eszmék történetében, melynek tanúbizonysága szerint közös sorsa minden eszmének, hogy kezdetben felháborodva küzdünk ellene, azután nem törődünk vele, később megtűrjük, utóbb természetesnek találjuk, elvégre megszeretjük azt, s csudálkozva csudálko- zunk saját rövid látásunkon, mely annak megtestesülését gátolta. Óhajtom, hogy a fel- ügyeleti iskola-látogatás eszméje az eszmék ezen kínos pályáját pályatársim körében mihamarább megfussa. — Jegyzéke a b.-gyulai kir. törvényszéknek 1872. évi jun. hó 24-én és folytatva tartandó üléseiben előadandó pereknek.*) Előadó Dobosjy \pró. 1798—1872. Csottyán Mariucza felpnek, Csottyán Floare alp. ellen végrendelet érvénytelenítése s örökösödés iránt indított pere. 1800—1872. Benkö József felpnek, Benkö János és társai alperesek ellen az orosházi 1031. sz. tjkvbeli ‘4-ed telekből %-öd rósz tulajdona iránt indított pere. 1824—1872. Deutsch Jakab felpnek Bie- ner Bernét alp. ellen 100 frt 19 kr. és jár. iránti pere. 1965—1972. Körösi János felpnek Sándor István alp. ellen 2400 frt és jár. iránti pere. Előadó Teleszky tbró. 3147—1872. Hegedűs V. József és neje felpnek, Varga Mihály alp. elleni 2700 irt s jár. iránti pere. 3281—1872. Rab István felpnek Rónyai Julianna elleni váló pere. 3629—1872. Bodon Mihály felpnek Szerető Józseihé alp. elleni vagyonközösség megszüntetése b jár. iránti pere. Előadó Huszka tbró. 865— 1872. ifj. Darabos György és Darabos Zsuzsánna felpnek Kolompár György és Mihály alp. elleni 500 frt elmaradt haszonbér és jár. iránti pere. 866— 1872. Bábolnay Lajos felpnek, Wall- ner Károly és Sándor alp. elleni 500 ft töke s jár. iránti pere. 867— 1872. IQ. Petries Jánosné Krsnyák Zsuzsánna felpnek, Majerik Dánielné Petries Julianna alp. elleni 100 frt becsületsértési birság iránti pere. Előadó Márki táblábiró. 5149—1870. Kétegyháza község közgyámsága felpnek, Sál János mint föadós, Grosz Vazil, Bandur Mihály és ifj. Mikus János, mint kezesek alperesek elleni 286 frt 77'2 kr. s jár. iránti tartozási pere. 5152—1870. Cs. Tóth István szeghalmi lakos felpnek Ökrös János ugyanottani lakos alp. ellen, a néh. Ökrös István után maradt hagyatéki javak Vöd részének kiadatása irán- pere. 1362—1871. Oláh György gyulai lakos felpnek Pikó András ugyanottani lakos alp. ellen 300 frt rágalmazási birság s a költségek iránti pere. *) E rovatot állandóvá reméljük tehetni. Szerk. Újdonságok. — Lapunk ezen számának szétküldése mellett felkérjük t. ez. előfizetőinket, előfizetéseiknek minélelőbbi megújítására, mert a jövő évnegyedben azt eddig fáradozott t. munkatársainkon kívül csakis azoknak küldjük, kik arra előfizettek. — A Gyula városi országgyűlési képviselő választást intéző központi választmány által f. év jun. 15. és 16-ik napjain tartott ülésen, az összeíró küldöttség által beadott, gyulavárosi követválasztók névsora — a befolyt felszólamlások folytán — a kővetkező módosításokkal hagyatott jóvá: 1) pótlólag a választók sorába vétetett: birtok után : 2, — kézművesség után 1, — összesen ............................................. 3 2) a birtok-alap törlése mellett, a kézművességre áttétötett.................... 2 3) A szavazati joggyakorlattól el- mozdittatott: a birtok után bejegyzettek közül . 43 kézmivesek közül......................... 1 jövedelem után bejegyzettek közül 1 Összesen......................... 45 Me lyszerint a valóságos választó polgárok létszáma: birtok után 1637; — kézművesek 80; — kereskedés után 63; — ^értelmiség után 81; — régi jog után 23; — összesen: 1903. — A választások megyénkben négy helyen e hét folytán ejtetnek meg, ugyanis 24- én Gyulán és Csabán, 27-én pedig Orosházán és Gyomán. — Békés városa jövö hó 1-jére határozó választását, de ott az ellenzéknek még most sincs határozott jelöltje. — Szarvason e hó 18-án báró Podma- niczky Frigyes reformpárti választatott el képviselőnek 188 szavazattöbbséggel; aznap estéjén tiszteletére a „bárány“ vendéglőben táncz- vigalom rögtönöztetelt, mely mint tudósítónk Írja igen sikerült volt. — Weuckheim Krisztina grófné menyegzője gr. Wenckheim Frigyessel e hó 18-án a kigyósi udvari kápolnában a lehető legfényesebben ment véghez, a fénypontot azonban azon kegyes adomány képezé, melylyel a grófné e nap emlékére százezer forintot tett le a békési árvaleányház alapjára. A grófnő jótékonysága már annyiszor s oly nagyszerűen nyilatkozott, hogy ez alkalommal is csak nemes szive sugallatát követé, hanem ha egyik legboldogabb napjainak emlékére tette ez alapítványt, úgy az árvák könnyeinek felszáritása által azok boldog elé- gültségét teremté meg, s az árvák öröme a kegyes sziveket mindig boldogitja, e nap emléke egy hosszú életen fog keresztül húzódni, melyre az ég áldását azok kérik, a kiknek imájuk rendesen meghallgatva van. — A fentebbi nagyszerű adományon kívül még következőkre adakozott: 2) az írói segélyegylet részére 10,000 frtot; 3) a pesti árvaház javára 2500 frtot; 4) a pesti vakok intézetének 4000 frtot; 5) a váczi siket-némák intézetének 4000 frtot; 6) a pesti lipótvárosi bazilika építésére 1000 frtot; 7) az aradi megyeház kórházában egy ágy alapítására 2500 frtot; 8) a békési háziszegények, továbbá az uj'h«gyési, székudvari és sz.-mártoni szegények javára egyenkint 200 frtot.— Környezetéből mindhárom gyámjának egyenkint 5000 frt évdijt biztosított. A szolgaszemélyzetet részint fizetésfölemeléssel, részint nyugdíjjal jutalmazó. Az uradalmi tisztek s szolgálatban levők évi fizetésük negyed részét nyerték pótlék gyauánt. — Sokan sajnálkozásukat fejezik ki a fölött, hogy a kigyósi menyegzői ünnepélyre, a meghívó jegyek késő érkezése és kézbesítése miatt megnem jelenhettek. Nem tudjuk hol, miben es kiben rejlik a meghívó jegyek elkésése, de annyi bizonyos, hogy kis megyénk területén néha 3—4 napig is csiga módon haladnak a levelek. Hátha még midőn csak a menyegző előtti napon adatnak fel, lehetetlen hogy másnap 9 órára megjelenhessenek. Fogadja a mélyen tisztelt magas grófi pár a megnem jelenhetök részéröl is örömük teljes kifejezését éslegbensöbb üdvkivánataikat ama szent frigyre, melyet köztük a tiszta szeretet létesített, és az ég megáldott, hogy e szent szövetség egész éltök lefolyása alatt az idők bármi viharai között is virágzó és boldog legyen. A gyulai kir. törvényszék elnöke két, esetleg három — évenként 300 frt se[ gély díjjal egybekötött — joggyakornoki állásra hirdet pályázatot, folyamodni kívánók képességüket igazoló okmányaikat e hó 30- ig adhatják be az elnökségnél. — Kétzery József és társa szinigazgatók tegnap kezdék meg előadásaikat Szarvason, hova Szolnokról jöttek. — Nem ismerve a társulat tagjait azokról egyelőre nem is szólhatunk ; — Gyuláról pedig e héten ment Ma- rosy társulata Szalontára, a hol több sikert óhajtunk fáradozásaiknak mint itt volt. — Beküldetett szerkesztőségünkhöz „Az alföld viszhangja“ julius 1-sejétöl Csabán megjelenő szépirodalmi, gazdászati és kereskedelmi hetilap előfizetési felhívása. — Társ- szeri esztök: Grüner Márton és Pokorny Jenő. — Előfizetési ára: egész évre 6 frt, félévre 3 frt 20 kr., negyedévre 1 frt 80 kr. — Az előfizetések a szerkesztők neve alatt Csabára küldendők. — Megjelent az „Apollo“ zenemű-folyóirat 12-ik száma a következő taríalommal: „Kortes-csárdás“ Duszincsky Lipóttól, „Scher- zó“ Magurányi Józseftől, „Az ébredő ibolya“ Lorencz Jánostól, „Örökzöld“ (gyors polka) Borovits Károlytól. — E folyóiratot méltán ajánlhatjuk a zenekedvelő közönség figyelmébe. — Ara egész évre csak 5 frt. — 6 Csabai újdonságok, (jun. 20.) A képviselő testület megalakulása e hó elején ment végbe Csabán; a tisztviselők újjá szervezése folyó hó 17-én történt meg. Biróvá — Achim János; Albiróvá: Zahorán György; gazdává: Lepény Pál, árvagyámmá: Bogár Dániel. Pénztárnokok: Filipinyi Sámuel, Po- vázsai János, Kvasz György, Csendes József. Esküdtek: Lipták János, Glacz Ferencz, Zahorán János, Darabos N. Zsibrita N. Janó vszky Pál, Izraelita esküdt Bux Dániel; görögkeleti esküdt: Ficsó Sándor. E választásnál, több oly egyén mellöztetett kiknek belépésük óhajtandó lett volna, mindazáltal a választottak legnagyobb részének ismert jó akarata által reméljük, hogy városunk ügyei kezelése körül jövőben kifejtendő buzgalmuk s ügyszeretetük által városunk elöhaladását, s fölvirágozását fogják kitűzni fö czélul. — Kuruzslás áldozata. E hó 18-án a helybeli szolgabiró urnát egy szolgáló halt meg, a ki egy asszony csábitó szavának esett áldozatul; ugyanis a leány áldott állapotban ér- zé magát, — néhány héttel ezelőtt egy asszonnyal találkozván, ez rábeszélése által annyira vitte a leányt, hogy ajánlott neki egy oly szert, mely a szülést elhárítja, s csakugyan a leány múlt kedden bevette az orvosságot, a melytől tüstént izgató roham lepte meg; mig a házbeliek a kórházba szállították, az idő alatt nagy fájdalmak közt meghalt; a bonczolás alkalmával kitűnt, hogy az ital méreg volt; a kuruzsló asszonyt befogták. — Figyelmeztetjük uj képviselő testületünket, hogy az utszák megjelölését ne hagyják tovább, mert Csabán bár merre tekintünk is az utszák neveit nem láthatjuk; a mi pedig nem igen sok munkába kerülne. — Uj épület. A posta hivatali épület, melyet még a múlt évben megkezdték építeni, már teljesen befejeztetett, jelenleg ott van az uj takarék pénztár és a posta hivatal julius elején teszi át hivatalát. 6 Szarvasi újdonságok, (junius 20.) Piacztérünk a legrandább állapotban van. Teli mocsárakkal, melyeknek kigőzölgése a levegőt miazmákkal tölti el. Kérjük városi mérnökünket, intézkedjék már valahára e tér völgyes helyeinek feltöltése körül, tekintettel egy kissé a csínra, s mi még fontosabb: jköz- egésségi kívánalmainkra is. Ezzel kapcsolatban, meg nem állhatjuk ugyan e városi tisztünk figyelmét fölhívni a „Sas“ vendéglő előtti — s egyátalában a piaczot körülfutó — silány pallózatra, melynek helyébe immár el- odázhatlan szükség lenne egy uj, még pedig kettős palló sor lerakása. — m ügyvéd. Mindazoknak, kiknek ügyes bajos dolgaik vannak, s ügyvédi közbenjárást igényelnek, jó lélekkel ajánlhatjuk figyelmébe iQ. Mikolay Mihály köz- és váltóügyvéd urat, ki Szarvason nem rég kezdé meg —• mint ilyen működését — s már is igen előnyösen ismertetik. — Érdekes jogadás. Városunk egyik mulató helyén a napokban két földész gazda között 50 frtban fogadás történt azon kérdés felett: ha vájjon két ember - 4- hold kukoricát harmadfél nap alatt föl kapálhat-e? A tagadó léi oda nyilatkozott, hogy ily idő alatt Öt ember sem képes reá, mig állitó fél maga ajánlkozván egy társával kísérletre, a munkát a meghatározott időnél egy fél órával hamarább fejezték be; még pedig a felhitt szakavatott bíráló szerint kifogástalanul. A nyertes jó munkás gazda neve: Vallach Mihály, munkástársáé: Hantuz János. — Emberbaráti intézkedést kérünk illetékes közegeink részéröl a Mravik Jankó néven közel két év tizede ismeretes, utcáinkon föl s alá futkározó szegény őrült irányában, — ki a napokban is teljesen meztelen, szánalmas állapotban mutatta több utczán magát. E lapokon egy Ízben méltatva eralitök fel városunknak intézkedését, mely szerint tehetetlen szegényeinek közkorházában menedék helyet nyújt; — hisszük tehát, hogy ez említett, testileg és szellemileg összetört szegény ember irányában is intézkedni fog oly formán, hogy vagy a közkórházba veszi fel, vagy az országos tébolydának a szegények számára fentartott osztályába helyezteti el, bizonyára sikeres közbenjárásával. — Első czigány zenekarunk, tekintve kielégítő erőit, megérdemelné, hogy számára egy szakavatott karmester — minőt már egy éve nélkülöz — rendeltetnék. Ajánljuk a zenekari igazgató ur figyelmébe. — Az aratás városunk környékén a jövő héten már megkezdhető lesz, s amint személyes tapasztalásokból következtetjük, kitűnő eredményt nyujtand gabnanemüink minden* fajában. Gazdászat, ipar és kereskedelem. A világkiállításra a bejelentési határidő, melynek leteltéig jelentkezésének elfogadtatására, ha csak azt más egyéb lényeges ok nem gátolta, minden jelentkező bizton tarthatott számot, f. hó 15-én letelt,, s azon kő-, rülménynél fogva, hogy a bécsi főigazgatóság az ügy érdekében a világkiállításra vonatkozó minden határnapoknak pontos betartását követeli, hivatalosan többé meg nem nyújtható. Julius hó 15-éig azonban úgy a világkiállítási magyar országos bizottmány titkári hivatala, mint a vidéki fiókbizottságok is a bejelentéseket vissza nem utasitják, ha nem is fognak vállalhatni szavatosságot az iránt, hogy mostantól fogva bejelentett, különben teljesen alkalmas tárgyak tényleg el is fognak fogadtatni, ámbátor a végrehajtó bizottság erre nézve a szükséges lépéseket megteendi és reméli is, hogy ezeknek sikere leend. Bejelentéseik elfogadtatása, valamint a nekik juttatott térmennyiség iránt a jelentkezők valószínűleg augusztus hó folytában fognak ér- tesittetni. A fönti föltételes határidőnek mielőbbi fel- használását nem ajánlhatjuk eléggé melegen hazai közönségünk figyelmébe. Külön megjegyezzük itt, hogy az u. n. időleges kiállításokra nézve (lovak, szarvasmarhák, juhok, sertések, kecskék, öszvérek, szamarak, baromfi, kutyák, tengeri nyulak, macskák, halak, vad élve és leölve, tejgazdasági termékek, segédanyagok és üzletszerek, végre növények, zöldség és gyümölcs) a bejelentési határidő csak később fog közzététetni, s hogy az ide vonatkozó különleges bejelentési ivek közelebb fognak szétküldetni. Egyúttal arra is figyelmeztetjük a kiállítókat, hogy a kiállítási szekrények és egyéb készülékek iránt szeptember hó előtt ne intézkedjenek véglegesen, minthogy erre nézve a határozatok, s a méretek és magyarázatokkal ellátott szabályzatok a világkiállítási fő- igazgatóság határozott nyilatkozata szerint csak a bejelentések teljes bezárása, a kiállítási térnek az egyes csoportok között felosztása, s az ezeken belül minden egyes kiállítónak vagy gyűjteményes kiállításnak utalványozandó tér megállapítása után fognak nyilvánosságra juttatni. Azok, kik e szabálytól eltérni bár mi okból szükségét látják, iölkéretnek, hogy ez iránt a titkári hivatallal mielőbb érintkezésbe lépjenek. A bort jelentőkre nézve megjegyezzük, hogy nekik egy külön bor-izlési csarnok felállítása által alkalom fog nyujtatni, termékeiket a vj-