Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-12-15 / 37. szám
taságot terjesztene. A babonahitet, a vallás korcs kinövéseit és ferde fogásait a katholika egyház is kárhozatja. „Legyen világosság!“ Jól van legyen! Ali katliolikusok világosságban vagyunk, és állunk a mi ügyünkkel. De a szabadkömivesek Ugye és terve sötét, és az emberi társadalomra vészt hozó; mit a jövő számban még bővebben kimutatunk. Folytatása köv. t — Pestről városunkat és megyénket közelebbről érdeklő következő gyásztudósitás küldetett be szerkesztőségünkhöz: „Özvegy Geist Gáspárné született Molnár Erzsébet, atyja Molnár József, gyermekei: Mária, — Ilona, férjezett Szeniczey Ödönné, — Szeni- czey Ödön, országgyűlési képviselő, — Christina, István, Gyula, Klára, és Gáspár nevében fájdalomdúlt szívvel jelenti forrón szeretett felejthetetlen férjének, vejének, ipjának, illetőleg édesatyjuknak Geist Gáspárnak folyó évi karácsony hava 6-án esteli 7 órakor, rövid szenvedés után, eletének 56-odik évében bekövetkezett gyászos elhunytét. Az elhunytnak hült teteme, kiben a haza egyik munkás polgárát, övéi a leggondosabb és legjobb férjet és családatyát vesztének el, folyó hó 7-én, d. u. 3 órakor, fog itt Pesten, kecskeméti utcza 13. sz. a. levő házában, a rom. kath. anyaszentegyház szertartása szerint be szenteltetni, s onnét a Pest-kerepesi utón levő sirkertben a családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozat pedig ugyanazon hó 9-én, reggeli 10 órakor a Pest-belvárosi róm. kath. plébánia sz.-egyházban tartatik meg. Pest, 1872. évi december hő 6-án. Áldás és béke lebegjen hamvai felett! A fentebbi gyászlap jelzi a mindnyájunk által őszinte bánat és fájdalmas részvéttel fogadott hirt, hogy gyulai polgári származású Geist Gáspár csákói és hevesmegye ken- deresi birtokos, pesti polgár, háztulajdonos és nagykereskedő s a legjobb, leggondosabb családfő e hó 6-án Pesten az uralgó járványnak áldozata lett. — Mint legbiztosabb forrásból értesültünk, a halálthozó betegség, ki nem tapasztalható okból csak kis mérvben kezdődött a komolyabb veszélynek legkisebb látszata nélkül, és bár családja és az egyetem leghirnevesebb három orvosa és tanára a leggondosabb kezelésben részesiték, két napi veszélytelenség után, harmadnapra ha- lálthozóvá vált. — A boldogult — noha alig maradt ideje — végrendeletet tett és jótékony czélokra hü neje, továbbá Marsovszky Adám, Mihálíi István és Szénásy Károly végrendeleti végrehajtók által meghatározandó czélokra 10,000 frtnyi alapítványt hagyott. A boldogultnak még kora elhunyta felett a részvét ép oly általános itt lenn földiéi között — kiknek köréből munkássága őt a főváros és ország egyik legtiszteltebb egyénévé tévé. mint a milyen az országszerte és a fővárosban, és a mely egy munka és szorgalomban megfutott életnek lehet csak méltd következménye. — Kegyeletes dolgot vélünk tenni, midőn a „Pesti Napló“ december 7-ki esti lapjának sorúit e helyen is idézzük : „Geist Gáspár, a főváros egyik legismeretesebb polgára, buzgó hazafi, f. hó 6-án esti 7 órakor, életének 56. évében a járvány áldozatául esett. Az elhunyt egyike volt azon jeleseknek, kik polgári kötelességüket minden irányban betöltötték. Egyedül fáradhatlan munkássága emelte öt az ország egyik legtehetősebb polgárává, s mint ilyen, a közügyek körül sokat tett. Birtokán, a békésmegyei Puszta-Csákón alkalmazott 461 főből álló cselédsége részére példányszerü iskolát tartván, a gazdászat minden ágának emelésére sokat hatott, s ezen tevékenységéért számtalan elismerő okirattal és éremmel lön kitüntetve, csákói juhászata egyike az ország legnevezetesebbjeinek. Elhunyt családjának számos tagján kívül bizonyára mindnyájan fájlalni fogják, kik vele akár baráti, akár üzleti, akár szolgálati viszonyban állottak, s a példás család atya, kötelességéhez minden irányban hü hazafi, barát és polgár hült hamvait áldással kisérik.“ Újdonságok. — Honvédeiuk e hó 2-án foglalták el a lakot, melyet Gyula város polgárainak áldozatkészsége a mostoha idők súlya daczára emelt a magyar honvédelemnek. Valahányszor e kaszárnya mellett a gondolkozó elmegy mindenkor eszébe fog jutni, mennyit lehetne Gyula városa közművelődésének előmozdítására ily módon tenni, ha önelhatározása, sza1 bad akaratából saját javára volna képes esz közölni Gyula városa polgársága azt, mit itt a kényszerűség és önnön magunk kényelme parancsolt; de úgy hisszük, hogy el fog jönni az idő, midőn ezt is belátandjuk és e téren is lendítünk valamit. Nevezett nap d. e. 9 órakor a helybeli honvéd zászlóalj és huszár századot teljesen felszerelve a kaszárnyába vezette Birsy József őrnagy ura helybeli zászlóalj parancsnoka, azt a térés udvaron felállítva lelkes szavakban üdvözlé először e helyen, jövörei kiképeztetése, szőkébb értelemben vett otthonja helyén, felhozó, hogy Gyula városa polgárainak eme valóban meglepő gondoskodásáért hálával és elismeréssel tartozik a honvédség, és hogy ez elismerés legszebben úgy fog nyilatkozni, ha a mindenütt dicsőséggel említett honvéd példás rendszeretet, a város e tulajdonának gondos őrzése és rendben tartása, király és haza iránti hűség és az egyetemes polgárság iránti jóindulat és polgári egyetértés által fog a jövőben is igyekezni kitűnni; majd az ott jelenvolt elöljáróság és képviseletnek, úgy a nagyszámú közönségnek legmélyebb háláját és elismerését jelenté ki a városnak e nagyszerű anyagi áldozattal létesített gondozásáért, mely vajha az egész hazában utánzásra találna, — zászlóalját további jóindulatába ajánlá, mi a felállított honvédség által viharos éljennel fogadtatott, és az egybegyűltek által szívélyesen viszonoztatok. A honvédség ezután a legszebb rendben lakosztályaiban elszállásoltatok. — A Sarkad vidéki takarékpénztár, a múlt hó 14-én a részvényesek csekély száma miatt meg nem tarthatott alapszabály változtató gyűlését e hó Irén csakugyan meg- tartá még pedig szép számmal egybegyült érdekeltek jelenlétében, a melyen — daczára az egy elleninditványnak a pénztár megnyitásának pénzbövebb idörei elhalasztása végett, — határozatba ment a tett módosítások elfogadása után az ujabbi felterjesztés, és a megerősítés utáu, az intézetnek azonnali megnyit ása. — Műkedvelőink második előadása ma december 15-én fog a városháza termében megtartatni. Előadásra kerül — mint a közkívánat kifolyása — a múltkor köztetszésben részesült „Egyetlen leány“ és újonnan betanulva „Kukli prédikácziók.“ — A tiszta jövedelem részben a nöegylet, részben pedig a város (soha) kivilágításának tőkéjéhez csa- toltatik. — Mint halljuk, a harmadik előadás kedden lenne megtartandó. — Az oly élénken és változatosan diszes képekkel szerkesztett „Hazánk és Külföld“ képes lap uj évtől kezdve a 20 év óta fenálló „Vasárnapi Ujság“-ba olvad és He- kenast kiadásában fog megjelenni. — Bármennyire örülünk a „Vasárnapi Újság“ e remélhető emelkedésén, kénytelenek vagyunk a nevezett lap megszűnte felett sajnálkozásunkat kifejezni. — Utóbbi közlés óta a gyulai főiskolai nyilvános múzeum következő tárgyakkal gyarapodott, jelesen: BeTTczey István ur egy opium élvezésére gyártott japani pipát szárastól. Szénássy-Czigler György fiumei tengerész akadémiai növendék hazánkfia olasz- országi útjában gyűjtött Vezúv, Portiéi és St. Martino hegyvidékekről egy-egy érdekes ásvány, végre Pompejiböl Vesta templom romjaiból hozott három darab mozaik követ. Wallfisch Lajos pesti tanuló Gordian, Grati- an, Diocletian, Domitian rom. császárok kisebb nagyobb bronz érmét. Popp Alajos ur I. Lipót 1696-ki ezüst máriását, és M. Theresia 1763-ki réz polturáját. Továbbá idősb Mogyoróssy János ur a gyulai belvásártéren talált két darab vas-szigonyt, melyeket hihetőleg még 1556. évi ostromkor gyulai várparancsnok Kerechény László a bástyák falain kívül egy éjjel a törökök vesztére elszóratott, két ép bronz fibulát (kapcsot), és egy bronz karperecét a gyulai vasúti homokbányák mélyéből körűiteket adományoztak. A „Békés“ múlt számában megyei árvaszékünkre vonatkozó közleményt beküldő oda módositja, hogy az említett végzés a fél világos kérelmére keletkezett — Nem mulaszthatjuk el azonban felemlíteni azon tudomásunkra csak most jutott körülményt, hogy a kérvényt szerkesztő városi írnok a tél akaratán kivül csúsztató a kérvénybe azon passust, mely az árvaszék ez eljárását menthetővé teszi. Enyivel tartozunk az igazságnak s ezt készséggel igazítjuk helyre. (S.S.) Szarvasi újdonságok, (dec. 11) Jár- ia-ügyünk, a városi képviselő testület f. hó 2-án tartott közgyűlésén hozott határozat szerint, előnyös fordulatnak nézetébe, az által, hogy főutcánk — az évek óta hangoztatott közóhaj szerint — jövőre téglajárdával láttatik el. Tehát — még egy ezudar csizmarontó tél, — aztán csupa öröm, csupa kéj — már t. i. azok számára, kiknek a fő-utcán kivül dolguk másutt nincs. — Mi azt hisszük, célszerű lenne a fő-utcáról minden népiskoláig is rakni egy tégla gyalog-járdát; igy legalább a mellék utcák látogatottabbjain is Begitve lenne. — Műkedvelőink a hosszú pihenés után, előadásokra készülnek. Hirszerint f. hó végén mutatják be újból magukat egy énekes bohózat, — s pár könnyed vígjátékban. Minden esetre örömmel fogadjuk ezen, egyhangú társadalmi életünkre élénken kiható mozgalmat. — Egy néma irányában hivjuk fel elöljáróságunk figyelmét, egy néma irányában, ezersmind igen sok fájdalmat is okozott, melyeket sohasem éreztem volna, ha más embertársaim java és szenvedése nem feküdt volna annyira szivemen. Gondolkodásomnál fogva mindig igen mély fájdalom szállt meg, valahányszor viszásságot tapasztaltam a házi vagy iskolai nevelésben, a nélkül, hogy csak bele is szólhattam volna; fájt, mikor láttam, hogy a keresztyének gyermekei minden foglalkozás nélkül az utcán kóborolnak, roszat látnak, roszat halinak és roszat tesznek; fájt, mikor az egyházban és iskolában oly sok károsat és szégyenleteset tapasztaltam, és nem bírtam rajta segíteni, sőt hogy az, amit én teljes erőm megfeszítésével nagy nehezen megszüntettem vagy behoztam, ismét visszaállíttatott vagy megszüntettetett, szóval a visszaélések megújítattak. Exempla sunt odiosa. Csak egyetlen egy tényt akarok e helyt felhozni. Talán én voltam az első, aki a parasztnép javára (mely gyakran tudatlanságból s ebből folyó vigyázatlanságból szokott a legsúlyosabb betegségbe és viszás eljárás folytán a halál martalékául esni) a közönségesen előforduló betegségek okairól és gyógyeszkö- zeiről szóló tant vittem be egyházam népiskoláiba, az által, hogy leírattam és magya- ^tattam a diaetetikus szabályokat. S nemcsak 83 iskolába, hanem feltűnőbb haláleseteknél még a halotti prédikációimba is beleszőttem a pusztító betegségek elhárításáról szóló nézeteimet. És mennyire őrült a lelkem, midőn fáradozásom gyümölcsét itt-ott tapasztaltam; mennyire örültem, midőn dr. Faust egészségi katechismust irt a köznép számára és azt magyar és tót nyelvre lefordítván bevezethettem a mi iskoláinkba! De ismét müyen fájdalmat kellett éreznem, midőn meg kellett érnem és tűrnöm azt, hogy az én általam felemelt iskolák felügyeletét kivették kezeimből, s egy Belopotoczki János nevű csizmadiára ruházták, aki aztán kiküszöbölte a diaetetikát és helyébe egy osztályban a mythologiát hozatta be ! mely csak felsőbb iskolákba való. „Aki érez, az cselekedjék, és segítsen amint lehet. Aki nem tud érezni, az legalább hagyja a jót És ne harcoljon ellenségképen azokkal, Kik többet adnak tettre, mint az üres szóra.“ (Gemeinnützige Blätter.) (1814. szept. 22.) Hasonlóképen nagynehezen sikerült megszüntetnem a halotti búcsúztatókat, melyeket a tanítók szoktak volt elmondani, és melyekben gyakran 40, 50, 60 rokon és távollevő baráttól búcsúzott az illető halott, mi által az iskolai tanítás, különösen a rövid téli napokon sokat szenvedett, smáskű- lömben is igen káros hatásúak valának. — Az nagy szerencse volt, hogy sikerült! De fájdalom 1 ezen rósz szokást is felújították az iskolák és az erkölcsiség rovására, mert a búcsúztatókban igen gyakran hazugságokat is el kellett mondani. S én kénytelen voltam ezt a lelketlen fecsegést szó nélkül tűrni, mert azzal vádoltak, hogy a tanítók jövedelmét irigylem — ami pedig mindig távol volt lelkemtől. Ismertem egy — nem rég elhalt — nyolez- van éves tanítót, aki azt szokta vala mondani, hogy semmiféle bűneit nem sajnálja annyira, mint azt, hogy a búcsúztató versekben lelkiismerete ellenére oly gyakran és oly orczátlanul volt kénytelen hazudni. És ezért a hazugságért a tanítók külön fizetést kapnak, s az elöljárók szó nélkül hallgatnak, hallgatniok kell, mert a szó mitsem használ. Gyakran nagy fájdalommal szemléltem, hogy a nép a természet nem ismerése miatt szenved; akartam volna, de nem bírtam segíteni, mert hiányzott a fogékonyság a jó tanács megértéséhez, elfogadásához és követéséhez. Ezért behoztam a természeti tárgyakról szóló oktatást. Hajmeresztő rendetlenségeket kellett tapasztalnom csak azért, mert nem volt városi rendőrségünk Tizenöt esztendeig dolgoztam egy „falusi rendőrségen“ mely minden esetekre, minden időre, körülményekhez és szükségekhez alkalmazva, képes leendett a főbb visszaéléseknek és bajoknak elejét venni; de javaslataim — mint pia desideria — használatlanul maradtak. Lásd Landmann. 135—177. 1. Kénytelen voltam nézni, sőt tűrni a falusi elöljárók impertínentiáját és kihivó magaviseletét, midőn oly hivatalokba tétettek, melyeknek fontosságáról és kötelességeiről soha nem gondolkodtak, s melyeket rosz- szul, gyakran hűtlenül töltöttek be. 1. Land- mann 7. 1. S lehet-e csodálkozni azon, ha az ember büszkévé, gorombává, kihívóvá és impertí- nenssé válik, mikor a biró pálezát és hatalmat minden instruktio, minden előirt szabály nélkül adják kezébe, hogy kényekedve szerint uralkodjék nehány ezer ember felett? Szenvedéseim nagyban szaporodtak az által, hogy azon jót, melyet ón elismert tekintélyű írókból, utazásaimból és saját tapasztalásom után jónak, s hazámra és az emberiségre nézve hasznosak ismervén fel, valósítani igyekeztem, nem bírtam keresztül vinni, — mert az elöljárók gyakran, ah oly gyakran 1 nem akarták elfogadni, s utamba nehézségeket gördítettek mind az egyházi és iskolai, mind a községi téren. Exempla sunt odiosa. — De még nagyobbak voltak szenvedéseim akkor, midőn a már egyszer behozott és valósított jót újra elvetni, s helyébe a roszat vissza állitva látni helytelenítettem. Az iskolás gyermekeknek értelem nélküli után beszélését, az olvasóknak és imádko- zóknak — mint valami fecsegő gépeknek — a tanító taktusverése szerinti mondókáit órákon keresztül kellett hallgatnom, — és aztán látnom a tanítóknak elégedett arczát, midőn (quasi re bene gesta) kimentek az iskolából, mintha csak azt akarták volna mondani büszkén: nézzetek ide, ezeket a fecsegő gépeket Mi (nos, Dei gratia Rectores) tanítók hoztuk be cum applausu plebis a 19. század első tizedében, a te szív és értelemképző erénygyakorlataid helyett, a te reális tudományaid helyett az evang. keresztyén iskolák javára! A jénai mineralogiai társulat diplomája. A jénai mineralogia tudós társaság diplomáját 1798. april 3-án kaptam kezembe; s ez által felbátorittattam arra, hogy a menynyire lehet e szakban is megkísértsem erőmet. E részbeni munkám sem volt egészen haszontalan és áldás nélküli, különösen az e vidéken terméketlennek tartott székesföldek felhasználása körül (melyből a magyar nat- rum sziksó gyüjtetik.) Egy tudós azt szokta mondani: Th. ott is keres, a hol az isten és a természet semmit sem tett; — és íme én ott is az istennek áldását fedezem fel, a hova e tudós szerint az isten és a természet semmit sem tett. Egy másik tudós még tovább ment, midőn ezt mondotta: ha maga az istennek fia Jézus Krisztus azt állítaná, hogy a székesföldet lehet termővé tenni, még akkor sem hinném! Mit tegyünk a ilyen tudósokkal, a kiknél az előítélet oly mély gyökereket vert!? (Folytatjuk.)