Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-03-05 / 19. szám
Harmadik évfolyam. 19-ik szám. Gyula martius 5-kén 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak -és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: _ _ r __ __ •• •• Helyben házhoz hordással, POLIT IKAI ES VE&YES TARTALMÚ KÖZLÖNY. N " \ Hirdetések felvétetnek ; Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Laug Lipót nemzetközi hirdetési - irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Iíigyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca J 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. i Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. •— Kincstári illeték ' minden egyes, beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kéziratolt nem küldetnek ■vissza. egesz evre fél „ negyed „ 6 írt — 3 frt — 1 frt 50 Gyula, március 3-án. A béke megvan kötve. Mennyi van e pár szóval kimondva! Milliók óhajtása teljesült, és még is, senkinek sincs oka ez óhajok teljesültén örülni. Poroszország, kinek az oroszlán rész jutott az osztályból drágán fizeti meg ezt, vagy legalább drága csere volt népe virága, java 5 milliárdnyi zsarolt frankért. S mig e sarcban kárpótlást talál anyagilag, addig Európa és a történet itélö-széke oly erkölcsi büntetésben részesíti, mely nem állhat arányban a zsarolt milliókkal. Németországot megszoktuk úgy ismerni, mint a műveltség egyik minta képét, a szelíd tudományok legbuzgóbb terjesztőjét; nemünk végcéljának serény úttörőjét, szóval, mint ki rendeltetésünk magasabb céljának eléréséhez a legbiztosabb eszközök birtokába jutott. — Mily óriások voltak azonban csalódásaink, mennyire kikellett ábrándulnunk, s véleményünket mennyire megváltoztaták az események. A nagy német nemzet, midőn százados óhajait elérve látta, nem elégedve meg azok teljesültével, hanem az ugyanakkor célját ért, bár azt drágán fizetett szomszéd francia nemzet legyilkolásával akará megünnepelni dicsősége sötét napjait. Csak ismétlésekbe esnénk a háború jeleneteinek felsorolásával, s hogy ezekután egész Európa s a müveit világ elitélé a porosz hadi műveleteket épen úgy, mint az űzött ravasz politikát, csak a vissza- tarthatlan nemesebb érzületnek ád kifejezést. Hangosan nyilvániták a megrovásokat az európai nagyobb lapok, s a megszokott barbarismustól rettegtek a béke feltételeket hallani, — s mégis midőn azok már kivannak mondva s már azóta elfogadva, egyhangúlag zúdulnak fel, ennyi embertelenség-, sértés- és megalázáson. Most; midőn a virágzó ország tönkre van verve, ipara, kereskedése megsemmisítve, minden keresetforrástól csaknem végkép megfosztva, s még az utolsó falatot is emberbaráti szeretettől kell fogadnia, midőn nincs munkás kéz, nincs nagyobb város pusztitatlan, midőn a szerencsétlen ország ínsége odajutott, melynek elviselésére egyedül a francia nép képes : most lép elő Dzsingiskhánt meghaladó embertelenséggel a müveit Németország császára és békével ltinálja meg a szerencsétlen országot, most midőn tudja már, hogy ellenállásra képtelen, s igy feltételeinek kifogástalan elfogadója leend. Ki a francia nemzet jellemét csak legkevésbé is ismeri, elképzelheti, mennyi megerőltetésébe mennyi öntagadásába kerül a nemzetgyűlésnek az ily béke elfogadása; de mert elkeli fogadnia, megteszi azt. A müveit Németország császára azonban nem elégszik meg, hogy két tartományt elfoglalt, hogy oly hadisarcot kap, mely Franciaországban minden lélekre 200 frankig nehezedik, hanem a földig tip- rott ország érzületét oly erkölcsi lealázással sérti, mely talán a békepontok legsulyosbikát — a francia nemzetre bizonyára azt — képezi : a porosz hadak bevonulnak a fővárosba, — melyet képtelenek lettek volna bevenni, ha a nyomor nem nyitja meg előttük kapuját — és ott maradnak a békepontok elfogadásáig. Kétségbe kellene esnünk az emberiség jövője felett ezek láttán, s lemondani mindazon reményekről, melyeket jövő boldogságunk iránt táplálánk, ha nem volna meg bennünk azon biztos tudat, hogy Franciaország, a mostanihoz hasonló szerencsétlenségeket bámulatra ragadó gyorsasággal hevert ki, s ifjú erővel haladt tovább is utjain, boldogítván az emberiséget magasztos tanainak hirdetésével, s minden nagy- és jónak kezdeményezésével. A szabadeszmék a szabadság, egyenlőség és testvériség vezére bizonytalan ideig, mint dermedt óriás nyugodni fog, hogy ujult erővel vegye fel a vezéri pálcát, s mi hisszük, hogy ez idő nem lesz hosszú. Az események rohamos gyorsasággal haladnak, s hogy mire ébredünk holnap azt nehéz volna megmondani, hanem, hogy a háború e békével nincs befejezve, s ma vagy holnap indul-e meg újra csak idő kérdése, hogy a folytatásban Franciaország részt fog venni, s döntőleg, az erős meggyőződésünk. Országgyűlési tudósítás. • Febr. 28. Több kérvény s a pénzügyi bizottság jelentése után következett a napirend, a honvédségi kérdés folytatólagos tárgyalása. Örményi Miksa Keglevich beszédjére reflectálva elmondja, hogy Keglevichtöl semmi újat nem hallott. A fenforgó kérdésre nézve pedig csatlakozik a központi bizottság javaslatához, és pedig azon okból, mivel a haderő körüli törv. intézkedések még hiányosak s e téren intézkedni kell a jövőnek, addig pedig fogadja el a statusquo-t. Cser- n á t o n y Ürményi ellenében Keglevich pártját fogván és beszédjét magyarázván, pártolja a Győrf- fy által benyújtott különvéleményt. H o 11 á n Ernő honvédelmi államtitkár, azt látja, hogy mind a A ruhákról. Biró Lászlótól. A világ kedvence Páris, a világ szive, utolsó csepp vérének hullta után megnyitá kapuit az újkor vérrel és vassal keresztelt Caesarjának. Hősies védelem, önmegtagadás, szenvedés, lángoló remény, leverő csalódás 139 napja után elbukott mint kimerült hős ezer sebből vérezve. Az újdonsült császárság legaljasabb uszályhordói sietnek az elbukott Leviathan fejére tenni a nemzeti becsület koszorúját; s Hugo Victor azon állítása „Németországé a győzelem, Franciaországé a dicsőség,“ nem gerjeszt többé oly homéri hahotát, mint nem rég a „jóérzelmü“ borussophil sajtó fallerokon hizó hasábjain. Igen! a világ megtanulta ismét azon elv igazságát ismerni, hogy a nagy eszmék szülik a nagy férfiakat, — s ismét Franciaország az, mely megmutatta, hogy az égi szabadság gondolata Európa földén nem csupán chimära. A csaknem föld alól elővarázsolt ifjú köztársasági hadsereg ezerféle elemből összetéve egyesült a nemzeti becsület megmentésének nagy gondolatában, vakon rohant a biztos halálba vagy elveszett betegen, étien, szóraján, ruhátlanul, a miveit barbárok által elpusztított városok romjai alatt. Constatálva van, hogy a St.-Quentinnél küzdő francia hadsereg felének alig volt lábbelije, s — 8°-náI mezítláb küzdöttek az elpuhultnak kikiáltott, kigunyolt nemzet fiai. — A Chanzy tábornok által vezetett hadseregben csizma hiányában, egy vastag papirlemezböl készült bocs- korszerü lábbeli volt egy ideig használatban, de a vele tett kísérletek csakhamar meggyőződték a szegény experimentatorokat, hogy e papir cukrot takarni jó lehet ugyan, de a fagyon és havon hamar azzá válik, a mi kezdetben vala, azaz : rongy. Hogy Páris cerniroztatása az ipar és kereskedelem csaknem minden ágára zsibbasztó hatással volt, eléggé ismeretes. Föllehet tenni minden sta- tistikai adat mellőzése mellett is, hogy a két hadviselő fél közép osztálya 10 év alatt alig heverheti ki a szenvedett károkat. A francia főváros és a mi veit világ — különösen a hölgyek — gyakran a nélkül hogy tudták volna, úgy össze voltak egymással kötve, hogy még egy év előtt a gondolat: Elirópa hónapokig nélkülözni kénytelen a Páris- sali összeköttetést, csaknem képtelennek tűnt föl. Hiszen Páris a központ, mely a csaknem exact tudománnyá fejlődött müiparágak terményeivel, Európa niívelt felét ellátja; honnan a társadalmi világot külsőleg s belsőleg megújító eszmék kiindulnak, hiszen Páris egyéb érdemei mellett a d i- v a t királynője is. — A komoly politikus homloka ráncba borul e szó hallatára; keserű mosolyra vont ajkai némán vetik szememre, hogy egy letiport nép jajszavának fájó viszhangja nálam csak a hiúság reflectióit költi föl. E vádra nem érdemes válaszolni. E cikk enne mutatja, hogy a ruhákkal, de nem a politikával célunk foglalkozni. A divat az öltönyök szelleme, következéskép tárgyunkba vág. S hogy politika s divat ismét összefüggésben vannak, különösen kiindulási pontunkat illetőleg nem volna nehéz bebizonyítani. A divat nőm hiúsági, de nemzetgazdászati és társadalmi kérdés, és semmi esetre sem megy nagyon messzire azon bécsi feuilletonista, ki a divatot az uralkodó hangulat, a társadalmi áramlatok kifejezőjének tartja. — A divattól csak azért mert örökre változik, minden fontosságot megtagadni nem lehet, mert épen ez örökös változás a leghatalmasabb emeltyűje a müipar kifejlődésének, azonkívül hogy Német- s Franciaországban különösen millió munkásnak ad kenyeret. A divatcikkek gyártása más városokban is nagy tökélyre van emelkedve, de a finomság, elegance, a francia kellera csak a párisi divatcikkek sajátja. A bécsi nagy gyárak divat-árucikkei, hogy jobban keljenek, mint „Nouveaute de Paris“ vannak a kirakatokba kitéve. Az anyag egyes részeinek bizonyos irányeszmék szerinti összeállitása foglalja magában a divat fogalmát, s ez irányeszmét kimondani, a gondolatnak alakot adni, oly népen, hogy reá Békésmegye hölgyei is csaknem a tulságig lelkesüljenek, csak Páris volt képes. Épen azért lepte meg Európa szabó és divatárusnö világát egy borzasztó páni*
