Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-11-12 / 91. szám
Bonninál egy ily építkező magyar műtermék pártolására vagyok bátor fölkérni a hazai t. c. zeneközönséget ama biztató reményben, hogy valamint e téren tett eddigi szerény kísérleteimet: úgy jelen ügybuzgó törekvésemet is a t. c. hazai zeneközönség, nagybecsű figyelme és pártolására fogja méltatni. A fentnevezett zenemű, három önálló müdarabot tartalmaz, melyek mindegyike egymástól függetlenül három kü- lömböző költői képet és kedélyhangulatot tükröz vissza. Címeik a következők : 1. „Könny és mosoly.“ 2. „A dalnok sajkás.“ 3. „Az erkély alatt.“ A már létező műformák közül, — nem mindenik szolgálván alkalmas és megfelelő keretül a magyar nemzeti érzület s kedélyhullámzat visszatükrözésére — a „nocturne“-! müformát és elnevezést, mint erre egyik legalkalmasabbat véltem legtalálóbban választhatni. A 28 lapra terjedő mű díszes és szabatos kiállítását Rózsavölgyi és társa műkereskedése szíveskedett elvállalni, kiknek ismert hitelű firmája a mű pontos megjelenéséről is kezeskedik. A mű f. 1871. év dec. havában okvetlenül meg fog jelenni s a t. c. előfizetőknek szétküldetni. Az előfizetési ár, dacára a mű terjedelmének és díszes kiállításának: két forint o. é. Az előfizetési megrendeléseket legfeljebb f. év dec. 12-ig kérem beküldeni, hogy a nyomandó példányok száma iránt tájékozva lehessek. Előfizethetni: alulírott lakásán (Pest, kerepesi ut 5-ik sz.), valamint Rózsavölgyi és társa műkereskedésében (Úri utca s Szervitatér szögletén.) Gyűjtőknek minden hat példányra egy tiszteletpéldány- nyal szolgálók. Pest, nov. 5-én 1871. Id. Ábrányi Kornél. Heti vásári tudósítás. Gyula nov. 10. A tegnapi és mai sok eső az utakat és piacot is megrontotta. Gabonafélét alig GO—70 szekér hozott fél és harmadrész terhet. A nehezebb búza el volt hanyagolva, — leginkább a közönséges kenyérnek valót keresték a piacon is, házaknál is, — ezért ez utóbbinak ára újra emelkedett valamivel, mig a nehezebb árúé inkább egy kissé csökkent. ' Kukurica kevés volt, és 6.40 krtól 8 frtig volt egészen kicsiben eladás, a vételi szerencse és az áru minőségéhez képest. Az egészséges csöves kukurica vékánkint kicsiben 1 fton is kelt. A jó árpa 5 fton költ, a középszerű kölest 4.50 krra tartották, de 4.10— 20 kron felül nem igen Ígértek érette. A sertésvásár oly gyenge volt, minőt régen nem tapasztaltam, 250 dbra alig ment apraja, nagyja, maglója, javitottja, kelendőség semmi. A szarvasmarha 25—30, a lóvásár 45—50 darabból állott, kelendőség nélkül. A káposztát a nagy sáron is bevonszolták; a szekerek száma megközelítette a 300-t. Vidéki vevő nem volt annyi, mint a múlt héten, — a kelendőség ezért lassúbb és csekélyebb, miből főleg a vásár végén egy kis árcsökkenés és az is következett, hogy az eladatlanul maradt részt le kellett rakni. Fa és szén kevés, nád még kevesebb, — emel lett azonban áremelkedés épen nem volt, mert az eső és sár miatt az emberek ki sem igen mentek a piacra. Halat Tárcsáról 2 szekeren, és a helybeli és dobozi vizekről hoztak, leginkább potykaféléket. Lassú kelet mellett igen csak az előbbi kétheti árak voltak. Sz. L. Vasúti menetrend. Nagy - Várad — Szeged. Indulás óra p. Érkezés óra p. Nagy-Várad . 5 5 d. u. Szeged { érk. 11 19 éjjel Less . . . 5 34 „ ind. 3 34 regg Cséffa . 5 54 „ II.-M.-Vásárhely 4 34 „ Szalonta 6 23 este Sámson 5 12 „ Sarkad . .74,, Orosháza 5 46 „ Gyula . 7 34 „ Csorvás . . 6 17 „ férk. 8 1 „ Gerendás 6 39 „ Gerendás lind. 8 40 „ . 8 58 _ Csaba lerk. 7 — „ *ind. 7 40 . Csorvás . . 9 16 „ Gyula 8 20 „ Orosháza . 9 45 Sarkad . . 8 52 „ Sámson . . 10 5 éjjel Szalonta 9 89 d. e. H.-M.-Vásárhely 10 44 „ Cséffa 10 6 „ Szeged { érk. 11 29 „ Less 10 28 „ iud. 3 24 regg. Nagy-Várad 11 - . Pest-Arad. Pest . . . . 7 30 regg. Gyula , 3 20 d. u. Arad • . . . 12 25 d. u. Arad . . . 3 42 „ Gyula . . . 12 38 „ Pest . . 8 37 este. Pest— Várad. Pest . . . . 5 37 d. u. Gyula . . 8 10 regg Nagy-Várad * 11 — d. e.‘ Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő : Hajóssy Otto. HIRDETÉSEK eh cAj eb VjVtfV-c-|-o - w. o p r > - - -WTcr - -c o -c.o ^-o ’ öb UfeZ eb 'CSTSSVCA> MI ELSŐ FERENCZ JÓZSEF isten kegyelméből Ausztria császára, Magyar-. Csehország királya stb. stb. — miután nekünk FIALA JÓZSEF bécsi illatárus alázattal elonkbe terjeszté, hogy ő lelkiismeretes tudomása szerint, egy családi hajnöveszto-kenöcsöt talált fel, úgy elhatárzánk magunkat Fiala Jánosnak és örököseinek az említett találmányért kizárólagos szabadalmat ösz- szes tartományunkban, az 1862. augustus 14-én kelt szabadalmi feltételek mellett adományozni, stb. Már 400 év óta fennálló legjobb csalhatlan §120) hajnövesztő szer. 6-12 A haj fentartására és növesztésére nincs semmi jobb, mint a világszerte ismeretes és hiressé lett, az orvosi tekintélyek által megvizsgált, a legfényesb és csudásos sikerrel koronázott. — O felsége által szabadalmazott illatos családi hajnövesztö-kenöcs. Melynek rendes használata álfal a legkopaszabb fej, dús hajzatává leend, szürke-, vörös-liajak sötét szint kapnak, erősíti a fejbőrt, eltávolít minden nemű korpa képződményt pár nap alatt, megakadályozza a haj kihidlását, a hajnak természetes fényt ad, göndör lesz, és megoltalmazza az őszüléstől a legkésőbb korig, egy nagy tégely utasítással együtt 1 frt 40 kr. postai küldéssel 1 írt 50 kr. ■— Egyedüli bécsi főraktár. FIALA ALAJOS illatárus és szab. tulajdonosnál Bécs IX. Bezirk Pramergasse, Nro 19. Városi gyógytár Szent-István tér (régi cs. k. tábori gyógytár.) Pesten : Török József, Prágában : Fürst J. Pólában : Kernig B. Ismét eladók nagy elengedésben részesülnek, és minden hazai lapokban közhírré tétetnek. Megrendeléseknél mindég családi liajnövesztö-kenöcs cím alatt kérem a megrendeléseket. ÍXfyo CA*-7 cxj&s-o cy^'o cVAj'-£>VD cx»Ä! 217) 6—6 Bársony és posztó felöltök és kész ruhák legújabb divat szerint, FEKETE É8 SZÍNES SELYEMSZÖVETEK, divatos őszt és téli üli ruha-kelmék, valamint mindennemű tij női divatcikkek nagy választásban és jutányos áron KELLEK és ZSITYAY női divat kereskedésükben, Pesten szervitatér 6. szám. Ruhák készítése saját szabó-műtermükben a legújabb divat szerint jutányos áron eszközöltetik. Egy majdnem egészen uj szabad kézből eladó. 121 tekezlietni Weinmann M. tulajdonossal Gyulán. 2-3 Nyolc drb. bekésmegyei takarékpénztári részvény szabad kézből eladó. 122 Értekezhetni Kratochvill Józseffel, Gyulán. 2_3 Gyulán, Dobay János könyvnyomdája. 1871