Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-10-29 / 87. szám

ban, miután Bismarck kijelentette, hogy e depar- tementok kiürítésével Franciaország konszolidáció­ja megkönnyittetik, és hogy a még megszállott tar­tományrészek elegendő kezességet nyújtanak. A luxenburgi határon fekvő némely helységeknek és egy nagy iparintézet visszaadását követelő francia rekriminációk visszautasittattak. Lipcse, okt.25. A szociáldemokraták fölhív­ják a kormányt, hogy a hadi kárpótlás egyrészét fordítsa egy Lasalle-féle fogyasztó társaság alapí­tására. Páris, okt. 24. Aumale herceg 22 szóval 35 ellen választatott a köztanács elnökévé az Oise- departementban. A pénzválság tűnni látszik. Az ázsió 20 frankra esett. — A legtöbb lap éles meg jegyzésekkel kiséri Napoleon excsászárnak a „Ti- mes“-ben közzétett szavait. A „Temps“ írja: E szavak nagy mérvű arcátlanságról tanúskodnak. A passus, mely azon tisztekre vonatkozik, kik eskü­jük vagy hűségek alól felmentetni kívántak, a kö­zönségben élénk benyomást keltett. Állitják, hogy Benedetti kereken kimondotta, miszerint ö a „Deut­scher Reihhsanzeiger“-ben megjelent közleményre nem fog felelni s csak azon megjegyzésre szorít» kozott, hogy a szóban levő okmányok által meg- erösitett, hogy Bismarck herceg az igazságot el­ferdítette, midőn a háború kezdetén kijelenté, hogy a Belgiumra vonatkozó szerződés javaslat a luxen­burgi kérdés után keletkezett. Bécs, okt. 26. A legtöbb esti lap öszhangzó je­lentései szerint, Hohenwart gr. ma d. e. a ciszlaj- tán ministerium nevében beadta lemondását. — A „Tagespresse“ Írja: A császár ma elfogadta a le­mondást. — A „Presse“ szerint a ministerium föl van hatalmazva egy uj kabinet megalakitásáig az ügyleteket tovább vinni. A „Tagblatt“ jelenti, hogy Schmerling bizatott meg a kabinet alakításával. Versailles, okt. 26. A köztanács ülései hábo- rittatlanul folynak. — Korzikában csend van. Ál­lítják, hogy Napoleon herceg onnan elutazott. —■ A szabadságba helyzeti felkelők száma az ezret fölülmúlja. — A 6 departement kiürítése novemb. végéig be lesz fejezve. Páris, okt. 25. A tegnapi köztanácsülés Kor­zikában viharosan folyt le, Napoleon hg. nem vett részt az ülésben. A hg. hívei, kik a kisebbséget 14 szavazattal képviselték, protestáltak a válasz­tások ellen, melyek a csapatok jelenléte miatt nem teljes szabadságban mentek végbe s appeláltak a közönséghez, de hasztalanul. —• ■Napoleon hg. vá­lasztásának verifikációja valamint annak Olaszor­szágba való utazásáról még semmi hir nem érkezett. fifhiers ma, midőn az akadémia üléséből távo­zott, a nép részéről rokonszenves fogadtatásban ré­szesült. Az- akadémia ülésében Thiers kollegái kö­zepette foglalt helyett. Az angol „Glob“ azon hirt közölte, hogy, az ex­császárnak a „Times“-ben közzétett nyilatkozata folytán, a tábornokok az ezredeseknél tudakozód­tak a hadsereg szelleme felöl, ennek az auraalei herceghez. Chanbord grófhoz, vagy Napóleonhoz való rokonszenve felöl és hogy a feleletek az ex­császárnak kedveztek. — E hir koholmány. — A flotta Korzikából még nem érkezett vissza. — A tunisi kérdésben Franciaország igényei teljesen ki­elégítettek és e kérdés teljesen megoldatott. Újdonságok. — Szarvasi újdonságok. Toldi János „első magyar herkules“ közelebb erőmüvészeti előadást tartott, mely a szarvasiak részéről nagy tetszéssel fogadtatott. — E hó 10-én egy nő három fiú gyermeket szült; s mind az anya, mind a fiuk a legjobb egészségnek örvendenek. — Dr. Fuchs Ede köztiszteletben álló városi főorvos a napokban ve­zette oltárhoz a szép Braun Fáni kisasszonyt. Az esküvő izraelita szertartás szerint, nagy fénnyel és nagy közönség jelenlétében ment végbe. — E lapok szerkesztője több ideig távol lévén, e napokban érkezett haza, s igy a több ol­dalról hozzá intézett levelekre csak ezentúl vála­szolhat. — Dr. Lengyel Béla megyénkbeli körös-tar* csai származású jeles vegytani tanár a pesti egye­temen a napokban vezeté oltárhoz Ney Ferenc pesti föreáltanodai tanár bájos leányát : Aranka kisasszonyt. — Békésről Írják, hogy Wenckheim Kriszti­na grófkisasszony, az árviz által tetemesen sújtott haszonbérlőinek haszonbérletükből mintegy 80,000 forintot elengedett. — Csodabogár. Egy csabai hazánkfia a na­pokban következő példás magyarsággal Írott leve­let intézett egyik megyei tisztviselőhöz: „Tisztel Tekéntetes Lgevi tari ozsvagyi úr nagy keszenetel keszenem aziris mivel elleget tette mék nekünk, és egy az egy forintot kúldem. Isten ve 11 unk.“ A békési központi kasinó holnap f. hó 30 án saját helyiségében táncvigalmat rendez. A tiszta jövedelmen az egylet bútorai fognak beszereztetni. Lapunk ma egy heti számában D. T. M. es­küdt és gazdára vonatkozó közleményt az illető saját előadása után oda igazítjuk ki, hogy a tet­tesek gyermekei voltak. Szívesen tesszük e hely­reigazítást D. T. M. megnyugtatására. (Beküldetett.) F. hó 24-én a városi mérnököt „mint szépítő bizottmányt“ egy 15 tagból álló épít­kező és büntetés alá vett polgárok keresték meg a végett, hogy egy megyei táblabiró tulajdonát ké­pező háztelken mi oknál fogva engedtetett meg a lakházak tetejének több ezer kévére menő nád­dali fedhetése? ki engedte azt meg? s ha meg nem engedtetett, miért nem tiltatik be annak további épít­tetése, mint az övék is beszüntetett és magas bün­tetéssel köttetett egybe? — Vagy ha annak, „mint úrnak“ megengedtetett, akkor ők is fognak építkez­ni, miként nekik tetszik, s a büntetés behajtásánál ott lesznek stb. — A városi hatóság által eleve betiltott épitkezés, hogy most is folytattatik, arról meggyőződve lévén, elvárjuk a szegény sorsú la­kosok irányában történt végrehajtáshoz képest a tisztelt urnák betiltását is. Vegyesek. Halálozás. Körmöczy Imre, a nagyváradi szé­kesegyház kanonokja, e hó 22-én hunyt el szélhü- dés következtében. A megboldogult a legkitűnőbb egyházi férfiak egyike volt, ép oly jeles írásban, mint szónoklatban. Nagy-Várad mindenesetre egyik legjelesebb egyházi szónokát veszté el benne. Benedek Lajos táborszernagy, Magyarország nak egy ideig kormányzója, e hó 25-én szélhü- dés következtében meghalt. Az elhunyt tábornok Sopronyban születet és 65 éves volt. Zeneszó mellett. E hó 23-án Nyirfalvy-Kohá- ry József, sátoraly-ujhelyi születésű gyógyszerész segéd, Szathmárról Losoncra érkezvén, a miskolc- hatvani vaspályán összes podgyászát elveszté. Né­hány napi itt idözés után a losonci első zenekar által magát a sirkertig kisérteté, itt egy 10 frtos bankjegyet adott a zenészeknek s pisztolyt vevén elő magát főbe lőtte. A pisztoly vízzel volt töltve, s a szerencsétlent nyomban megölte. Szerelmi bú s a kár, melyet podgyásza elvesztésével vallott, készték a reményteljes ifjút e kétségbeesett lépésre. Leggazdagabb emberek. Egy angol lap elő­sorolja a leggazdagabb embereket, s azok sorát egy amerikai iparossal kezdi meg, kinek évi jö­vedelme 48 millió frank. Második sorban van egy orosz nagy ur, harmadik egy angol, ki Keletindi- ában bir roppant jószágokkal. Rolschild neve e névsorban csak 14-ik helyet foglalja el. — Egy berlini lap pedig azt Írja, — hogy 1866-ban Po­roszországban 144 millidnárius létezett, kik közül ötvenkilenc Berlinben lakott. Távsodrony a iöldgömb körül. A tenger alatti huzal gyors fejlődése e korunk legnagyobb csodája, mintegy húsz éve, hogy az első kísérletet tették e téren az angol csatornán s ma már csak az amerikai és japán! partok összeköttetése hiány­zik, hogy az egész földgömböt körülölelő távsod­ronnyal bírjunk. E hiányon Field Cyrus, az e té­ren hires vállalkozó tenger alatti huzalt tervez Vic­toria, a Vancouver sziget fővárosa és Hakodadi japáni város közt, s ez utóbbitól az ázsiai parton levő orosz hajóállomásig, honnan a távsodrony Szi­bérián át Szt.-Pétervárra s innen minden irányban elhatna. Ez uj vonal hossza 4370 tengeri mértföl- det tenne. Ezenkívül ugyancsak Field Honolulu s Ausztrália közt is tenger alatti huzalközlekedést szándékozik életbe léptetni. Vasutmegnyitás. 4Z északkeleti vasúti vonal szerencs-ujhelyi részéi f. hó 26-án nyitották meg, mely alkalommal a mindenünnen odarándult ven­dégek részvéte mellett S.-A.-Ujhelyben nagy disz- ebéd volt. — A társulati igazgatóságot képviselő b. Podmanitzky, itt a törvényhozásért, Oláh Ká­roly az irodalomért emeltek poharat. Kereszturon, Tolcsván, S.-Patakon és Ujhelyben, szónoklatokkal üdvözölték a vendégeket. Véli emberek. Határdombok kiigazításánál ren­desen a legvénebb embereket veszik igénybe. Arad- megyében a napokban határjárás volt, s az ez alkalommal a tisztviselők mellé rendelt bizalmi fér­fiak, következő életkoruak voltak; nevezetesen Szabó Krácson dámosi lakos 104 éves, sonkolyosi Bogdán Onucz 100 éves, Nagy Tógyer 98. Janku Onucz 80, Vusku Onucz 80, Bila Onucz 80 éves. Nyilttér. *) CziíFra Imre köz- és váltó ügyvéd irodáját Gyulán (takarékpénztári épület I. emelet) megnyitotta. *) Az e rovatban közlőitekért csak a sajtóhatóság irányá­ban vállal felelősséget a szerkesztőség. Hetivásári tudósítás. Gyula okt. 27. Az utak megromoltával átalá- ban középszerű, — a gabonafélékre pedig épen csekély is volt a piac. A nehéz búzából egy-két köblönkint volt mula­tókból, de ezt sem vették a követelt magas áron, mert Pesten csendesült az üzlet, — ellenben a kö­zönséges kenyérnek való búza a helybeli és vidé­ki fogyasztók és a sütögetők által erősen kereste­tett, s ára 20 krral feljebb ment. Szintén keresett volt a vékony szemű vetni való búza és rostaalj, mit^ a szorult emberek házaknál is szorgolnak. Árpa alig volt valami, mutatókból a mit árul­tak 5 ftra, egy-két helyen még feljebb is tartogat­ták, — vétel igen kevés történt 4.60—80 krjával, — különös szép kenyérnek is használható kelvén el kivételkép egy-két köböl 5 ftjával. Csöves tengerit az eső miatt nem hoztak, — az uj morzsoltat és a szemes ó-t a helybeliek, kik mutatókból árultak, látván, hogy vidékiek alig hoz­tak be, 50—60 krral feljebb tartogatták, mint a múlt héten, dé vevőt nem igen fogtak. A sertés-, ló- és szarvasmarhavásár csak közép­szerű volt, rósz kelet mellett. Káposztát legalább 160—170 szekéren hoztak Székudvarról, Siklóról, Elekről, Varsándről. Két utóbbi helyről feltűnően nagy és kövér káposzták jöttek, úgy hogy 130—150 fej egy jó teli szekér- derékkal volt, — emellett azonban, a miatt, mert eléggé tömöttek, nehezek nem voltak, szinök pe­dig még zöld, éretlen volt, jó és gyors kelétnek nem örvendettek. Az ilyen feltűnő nagy káposz­ták 6 fttól 6.50—60 krig, kivételkép egy szekér­ről 7 fton is keltek százankint; más, középszerű nagyságú székudvari érettebb kemény káposzták 4 fttól fel 5 ftig; a csekélyebbek 2.80 krtól 3.60 krig keltek leginkább a minőség és a vételi sze­rencséhez képest. A vásár elején és derekán a vi-

Next

/
Thumbnails
Contents