Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-10-26 / 86. szám
Harmadik évfolyam. 86-ik szám. Gyula október 26-án 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. \ Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési' irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca; 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. < Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték < minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kézlratolc nem IsülcTetnelt vissza. egesz evre fél „ negyed „ Nehány szó még egyszer a horvát s ha- tárörvidéki kérdéshez. Alig van kérdés, sőt mondhatjuk alig volt az újabb időkben mozzanat, melyet oly különböző szempontokból ítélt volna meg, különösen az ellenzéki journalistika, mint a cseh mozgalmakkal kapcsolatos horvát eseményeket. Beletévedt a conjekturák tömkelegébe, osztogatta a kormánynak a tanácsokat, a szerint, a mint ez vagy ama conjecturát vélte legvalószínűbbnek, s ennélfogva legelfogadhatóbbnak; — egyet azonban erősen hangsúlyoztak folytonosan, nevezetesen pedig azt, bogy a horvát ellenzéki pártnak legkisebb része sincs az ogulini eseményekben. —■ Hajlandók vagyunk mi is hinni, hogy az események színpadán nem szerepelt Kvaternik és Bach mellett egyik is, nem lépett a színpad előterére; de hogy a coulissák megett minő játékot űzött, nem bátoritotta-e magatartásával az események szereplő hőseit, a felett kételkedni sok, nagyon sok okunk van. A horvát ellenzék kimondotta, hogy a magyar- országgali uniót el nem ismeri, hogy a regnicolaris küldöttség munkálatát tabula rasanak tekinti; az ogulini szereplők azonban alig tettek egyebet mint tettekben adtak kifejezést az ellenzék által megindított ezen mozgalomnak s a különbség a kettő között csak az, hogy mig amott hiányzott a bátorság az actiótól, emitt nem haboztak, hanem a tettek terére léptek; —amott azt mondották : mi meguntuk a magyar hegemóniát, emitt annak lerázására tényleges habár sikertelen kísérletet is tettek. Ennélfogva bármiként igyekezzék is a horvát ellenzéki párt ez eseményekkeli solidarit íst elutasítani magától, s bármiként igyekezzék is e tekintetben segítségére jönni az ellenzéki magyar journalistika e solidaritast csak nem tény gyanánt vagyunk hajlandók elfogadni, s az ogulini eseményeket e horvát- nemzeti párt vigyázatlan s egyszersmind oktalan tulhajtása egyenes kifolyásának tekintjük. Es ha most azt kérdezzük, mi bátorította a horvát ellenzéket e veszélyes kezdeményezésre, mely már is ilyen gyümölcsöket terem, mire támaszkodik e mozgalom e kérdésnél, van aztán a conjecturáknak helye, mert alig hiheté, hogy a horvát ellenzéknek pusztán, hogy úgy szóljunk saját öklére lett volna bátorsága e veszélyes játékot megkezdeni. És itt az események találkozása némi felvilágosítást ad. A cseh és horvátnemzeti párt mozgalma a hamu alatt már rég lappang, de lángokká nem elevenedett egész az újabb korig; a gasteini találkozás óta azonban e pártok részéről nagyobb tevékenység volt észlelhető, s azt hitettük, hogy alig tévedünk, ha ez eseményekben a két fejedelem találkozásával adott azon tronfot látjuk, melyek a reményeiben csalódott s Oroszország által szitott pan- slavismus akar felelni a gasteini a tout-ra. Támaszkodott, sőt mondhatni támaszkodik a horvát nemzeti párt még nekünk magyaroknak őseinktől öröklött egy hírhedt gyengéjére, nevezetesen pedig arra, hogy mi összetartani nem tudunk, s pártoskodá- sunkkal vérszemet adva elleneinknek, az általuk s talán romlásainkra keltett mozgalmak malmára hajtjuk a vizet. Es nem átaljuk kimondani, hogy a horvátnemzet párt mozgalmait tekintve, soha kedvezőbbek nem voltak a magyarországi viszonyoktól menthető körülmények, mint épen ma, midőn nemzetünk, mint két ellenséges tábor áll szemben egymással. Az ellenzék épen ez eseményekből akar minden áron érvet faragni, az általa értelmezett personál unió szükségének elodázhatlansága. mellett, nem gondolva meg, hogy a 67-ki ki egyezkedési mű iránt tanúsított magunktartásá- ról várja a horvát ellenzék a himet s állapítja meg példánkat követve azon eljárást, melyet irányunkba s ellenünkbe adott alkalommal követend. — Nekünk, vagy is helyesebben szólva az ellenzéknek nem kell dualismus, hanem kell personal unió; a horvátnak nem kell unió magyarországgal s ha még is az ellenzék ez uniót fen akarná tartani, hogy a korona területének épségét megóvja, azon helyzetbe jutna, hogy IÁBCA A szeretetházakról. Anyagi s szellemi elöhaladásunk minden őszinte barátja, belső örömmel győződhetett meg, mint az augusztus 6-án tartott alföldi dalárünnepély erkölcsi következményeiből, mind a „Békés“ 75. számú közlése nyomán, hogy leendő szeretetházunk ügye, pár hónap alatt oly kedvező lendületet nyert, hogy még a kevésbé vérmes reményüek is alapos okkal várhatják, miszerint nincs rengeteg távolságban az időpont, midőn Békésmegye, valamely arra való helyén szeretetház nyílik meg. A szeretethá- zak iránt feléledt eme érdekeltség tüzét, ne hogy szokás szerint, átokként hirtelen ellobbanjon, éleszteni, fokozni lévén tisztességes szándékom : szives készséggel s a nevelés iránti forró szeretettel keblemben, ragadom meg a kínálkozó alkalmat, kedvező pillanatot, hogy elmondjak egyet-mást a sze- retetházak történetéből, s feltüntessem azon jótékony hatást, melyet a szeretetházak társadalomra, erkölcsre és művelődésre egyaránt gyakorolnak. Mint annyi sok dicső s magasztos eszmének : úgy a szeretetházak eszméjének bölcsőjét is Pestalozzi hazájában a kicsiny, de müveit s épen ez okból gazdag Svájcban ringatták. Itt elsőben csak egyesek, később társulatok, végre az egész köztársaság kegye, gondja karolta fel az erkölcsileg bukott, vagy a bukás veszélyének kitett szerencsétlen gyermekek sorsát. Pestalozzi a tanítók apja (született 1746-ban Zürichben, meghalt Bruggban 1824-ben Argau kantonban.) 1794-ben mások szerint 1798-ban össze szedi a francia szuronyok kegyetlen döfése alatt elvérzett svájci apák árváit, elviszi őket a stanzi zárda helyiségeiben berendezett szeretetházába; ott egyedül öntudatában keresvén legfőbb jutalmát, hü atyaként, jó tanítóként ápolja, neveli, oktatja ügyefogyott kicsinyeit. Nem az ő, de fondorkodó irigyelnek ocsmány vétke, hogy mielőtt a cél általa eléretett volna, a boldog tanítvány sereg örökös kárára, a jó mesternek el- kelle hagynia működési helyét. Dr. Zeller Henrik sok fáradozás s szívós kitartás után 1823-ban Reuggenben oly tökéletesen szervezett szeretetház- ban végezte szent munkáját, hogy midőn intézetét a nevelés, oktatás méltatlanul üldözött, s korának félre értett apostola, a stanzi vereség után évekkel, meglátogatta, bár lelkében, mint édes eszmény, élt a szeretetházak mintaképe, de megtestesitésök- re, kivitelökre nem volt elég fisikai tehetsége : köny- be lábadt szemekkel ily szókra fakadt: „ez az a mit énvoltaképen akartam.“ Egyrészről a jótékony egyesületek, melyek üdvös irányban, a csodával határos eredménnyel működtek hajdan s működnek ma is, buzgósága s áldozatkészségének : másrészről a respublika gondviselésszerü pártolásának eredménye, hogy Svájc jelenleg büszkén s önérzettel mutathat rá 80-nál több szeretetházára, melyek az erkölcstelen veszendő szegény gyermekeket, mintegy ujá teremtve százanként, ezrenként bocsátják ki keblökböl, mint leendő jó állampolgárokat, igaz keresztyéneket, becsületes embereket. Németországban, az első szeretetház megnyílta óta egy félszázad alig múlt el, s már közel 400 szeretetházat találunk. A germánok földén igen szépen beteljesedett Krisztus „magvetőről“ szóló gyönyörű példázatának utolsó igazsága. Egy lelkes emberbarát : Fáik követségi tanácsos, elhinté a jó magot. Hálás talajba hűlt az; mert megfogam- zott, felnőtt, kivirágzott és dúsan gyümölcsözött. Az édes gyümölcsöt most milliók hálálva élvezik. Németország és Svájc példáját csakhamar követte Francia- és Angolország. Nem maradtak hátra e tekintetben az Éjszak-Amerikai egyesült államok sem. Bátran állíthatjuk, hogy nem található a fold- gömb két oldalán oly a müveit névre jogot tartó ország, hol szeretetházak, kisebb-nagyobb számban ne volnának. Kedves hazánkban a szeretetházak történetéről vakmerőség nélkül szólni nem lehet. Nálunk ezen intézmény még annyira zsenge csecsemő, hogy múlttal nem dicsekedhetik; legfeljebb jövőt reményi. Létezett ugyan a felső megyék egyikében, közvetlen a 48-as évek előtt egy szegény gyermekek nevelését s oktatását célzó intézet: de a