Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-07-13 / 56. szám

56-ik szám

Harmadik évfolyam.

Gyula julius 13-án 1871.

Szerkesztőségi iroda,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám.

Kiadó hivatal:

Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők.

Megjelen

hetenként kétszer, va- < sárnap és csütörtökön.

í

Előfizetési feltételek:

Helyben házhoz hordással,

POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. ■—

!

Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési ( irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca , 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. < Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték > minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr.

Kézlratolc nem lcültietnelí: vissza.

egesz evre fél „ negyed „

Főispánunk és a bizottmány.

(R.) A „Békés* kicsinylői is bizonyosan felfognak e címen akadni nemde, s uj hegygyei bár, b kivételkép és az „absque hinc* cautelával, de bizonnyal kézbe veszik azt ez alkalommal, ők is lévén kiváncsi megtudni, hogy ugyan mit fog e kis lapocska szólani, a bizottmányról hagyján, de magáról a — főispánról!

Hát pedig a legszerényebb vidéki lapnak is ugyanazon kötelességei vannak az ö kicsi körében, mint a nagy fejű lapoknak az övékben, t. i. észlelni s hZ eredményt őszintén, leplezetlenül legjobb tudomása a meggyőződése szerint elmondani; főleg vidéki lap ugyan nem mondhat el minden igazságot, mert úgy nem győzné magát koponyával, de kötelessége, hogy az, a mit elmond igaz legyen s ha már minden igazságot el nem mondhat is, egyszer-raásszor közülök némelyeket elmondania elutasithatlan kötelessége, telik a mibe telik.

Egyike ezen igazságoknak, melyet úgy hisszük, elhallgatnunk nem szabad az — a melyről azonnal bzólandunk.

Tesszük ezt abban a reményben, hogy ezen kóstoltató felszólalásunkkal félreértetni nem fogunk se fent, sem alant.

A megyei tanácskozási rendről akarunk némelyeket megjegyezni.

Senki sincs, aki főispánunknak akar magasabb képességét, akar tapintatosságát jobban tisztelné mint mi; ö méltósága e megye közbecsiilésónek méltó tárgya.

Mindazonáltal nem tartózkodunk tárgyunkról leplezetlenül elmondani véleményünket, sőt azt hisszük, hogy épen az őszinteség a valódi tiszteletnek egyik fő atributuma.

Egyébiránt úgy tudjuk, hogy nem mi vagyunk az elsők, a kik az elmondandó észleletét tették s annak folytán ugyanazon következtetésre jöttek, a melyre mi.

A különbség köztünk csak az, hogy mi e tárgynak nyíltan adunk kifejezést, úgymint:

Nem egyszer megtörtént már, hogy a jegyzői előadás után az elnöklő főispán a tárgyat reassuinmal- ván a határozatot — mentő záradékkal ugyan, de — azonnal ki is mondta.

Mentő záradékkal mondjuk, tehát a tanácskozási szabadság önkénytos megóvásával, de az eljárás, úgy tartjuk, igy is nincs árnyoldal nélkül.

Az árnyoldal abból áll, hogy bizottmányunk ilyen osetben nem szokott az igy kimondott határozat után, vagy plane ellen felszólalni ; azért-e, mert azt helyesli, vagy mert ellenvéleményt nyilvánítani átall, vagy indolentiából, vagy mert jobbat nem tud, készületien — ki tudja azt!

Tény, hogy az ily enunciatiók után rendszerint senki se szólal fel, legalább érdemileg nem.

Erre ugyan azt mondhatja valaki, hogy hát hiszen ha az enunciatió helyes, s ebben van is valami igaz, mert csakugyan úgy van, hogy a mit ö méltósága ily módon enuncial, az többnyire any- nyival inkább megáll, mert ö méltósága a tárgyat jól ismeri.

De ha a dolognál kissé mélyebben gondolkozunk, úgy fogjuk, úgy kell találni, hogy a fentebbi okoskodás mégsem áll; mert ki tudja, valaki nem mondott vólna-e még jobbat, ki tudja: dis cussió folytán nem pattant volna-e ki valami jobb; discussió után és szerint kimondva ugyanazon határozat is, minden esetre megnyugtatóbb Ieen- de, mert igy lett volna igazabban a megye határozatává.

Tudjuk, tapasztaljuk, ismerjük főispánunk türelmét a vélemények iránt; de hasztalan a főispán, főispán, fökép ha ö Tomcsányi József, az ö elnöki szava nagy súlyú, melyet ha tárgyalás előtt hallat, ez többnyire a fentebbit eredményezi, azt t. i. hogy az igy reassummált tárgyak111 többnyire discussió nélkül maradnak, pedig ép az ilyen sor- suak szoktak fontosabbak lenni, igaz olykor kényesek, miszerint az anticipált enunciatió plane szerencsés expediensül tűnik fel. De mégis.

S van a dolognak egy további oldala. Nálunk az előforduló tárgyakkal elölegesen keveset foglalatoskodnak, értjük a fontosabbakat, s ha igen, megállapodásra még ritkábban jutnak. Miért ? mert nálunk is a bizottmány par excellence deákpártiakból és ellenzékiekből áll, ez fő, legtöbb jellege, tehát a párt és specificus érdekei mindenek felett és előtt. így állván a dolog, ha e pártok tartanak is elöleges tanácskozmányt, mondjuk ki őszintén, a folyó tárgyakkal keveset törődnek, vagy is jobban, azokra nem jut idő, hanem igen az előforduló választásokkal, a harckészséggel, van fegyver pucolás, csörtetés, holott „nyugodt a láthatár.“ Ne haragudjunk urak innen és túl, hogy ezt igy elmondjuk, nem egyébért mondjuk, csak épen azért, hogy — igaz.

Üti aztán a tizet, állig fegyverben felfejlődünk, de a megye termében egészen mást találunk, mint a mi ellen felvagyunk rüsztolva, mert ott a jegyzők kórlelhetlenül oly eledelekkel traktálnak, mikhez kés, meg villa kell, nem pedig hátultöltő.

S mi az eredmény ? leolvassák a tárgyat, kissé bonyolódott história, csend lesz, melyet kiki restéi, nézünk jobbra, nézünk • balra, csinálunk meglepett arcokat, végre megszólal ö méltósága, és — kimondja a határozatot. „Helyes* mondják rá megkönnyült szivvel, tekintvén ismét jobbra-balra, mintegy mentegetözésképen.

Szóval: az efféle enunciátiók simogatják a bizottmány — csak kimondjuk — i n d o 1 e n- tiáját. „Majd tudja a főispán.“

Ámbár aztán olykor azt is haliám hogy: „hej nagy mester ö méltósága!“ persze, hogy mester, mégis még mi segitünk neki.

Végül: azt mondják némelyek, legjobb kormányforma volna az absolutismus, ha az autocrata böl- csesége mindenkorra biztositható volna. A kormányforma? — lehet, de mi válnék a népből. . .

Igaz, sokat érhet oly főispán, a ki a bizottmányt pótolja, de ki tudja minő következik, majd s mi lesz az ily pótolt bizottmányból.

Tehát a dolognak akármelyik oldalát tekintsük, mindenképen a mondók vagyunk, hogy az ily eseteket nem helyeselhetjük.

Kérjük annálfogva igen tisztelt főispánunkat, ne méltóztassék jövendőre — bennünket kímélni, csak tessék nekünk tanulmányozni, figyelni, ha kell a zsarátnokba saját kezünkkel bele nyúlni, igy lesz

belőlünk igazi bizottmány, melyben méltóságodnak majd gyönyörűsége telik.

Ha mindazonáltal, a tárgyhoz mindennek dacára s végképen senkinek se tetszik hozzászólni : no azon esetre aztán ,,nutzt ka wánen;“ kérjük méltóságodat, hogy bennünket a kínos helyzetből minden innen vonható következtetés nélkül kegyesen kirántani méltóztassék, a midőn aztán mi leszünk elsők azok között, a kik könnyült (?) szivvel azt kiáltjuk, hogy : „éljen.“

Őszinte szavak, megyénk nagy községeinek rendezése érdekében.

(Vége.)

Az élet okosságának első jele, saját gyarlóságunk beismerésében nyilatkozik.

Ha, ki magasabb képzettség nélkül, ily nehéz feladattal szemben, a községi kormányzat első helyét elfoglalni, s e terhet tiszteletből, illő dij nélkül viselni, ezentúl is elég bátor leend, kivált, ha az, feladatát kellőleg betöltendi, — méltán köz- becsülésre tarthat számot. De, ha szerénysége megengedi, ha vissza vonul, s helyet ád, magánál képzettebb férfiúnak, bizonyosan nem fogna kevesebbet ártani, mint használni a közügynek.

A rendezett tanács többi hivatalára, nagy részt, a mostani erők alkalmazhatók, azon előnnyel, hogy mig most a községek rendszeres hivatalnokai, hibásan jegyzőknek neveztetnek, mig ezek teendői, s egymáshozi visszonya nincs szabályosan körülírva, mig egyik jegyző a másikra hárítja teendőjét, mi által csak a község szenved, — az alatt a tanács rendezése esetében, a maga teendője mindenkinek törvényesen kijelöltetnék, s teendőihez képest neveztetnék.

így, hol három jegyző van, csak egyik maradna meg tulajdonképeni jegyzőnek, ki a köz, — tanács, — és különbféle bizottsági gyűlések jegyzőkönyveinek vezetője lenne. A másik, ki segédszemélyzetével, egész éven át birtoknyilvántartás, adókivetés és behajtással, foglalkozik, saját nevén nevezendő, külön hivatalos osztályt képezne; mig a harmadik, ki számodáso- kat készít, — számvevői osztály vezetőjévé lenne változtatva.

Pénztárnokok, a különbféle pénztárak kezelésének rendszeres beosztása mellett, okvetlenül magok készítenék számadásaikat.

Mai nap egy fokkal feljebb állunk ugyanazon egykori kezelési mód felett, a midőn az illető rovásra jegyezte a beszedett pénzeket, de a mostani fejlettségnek bizonyosan alatta állunk, midőn a pénzkezelő nem bir annyi képzettséggel, hogy rendszeres számadásait maga készítené. És midőn a megyei számvevő feleletre vonja, nem képes saját cselekményét másként igazolni, mint, ha a furfangos jegyző rántja ki bonyodalmából.

Rendőrség! Óh te kényelmes helyzete