Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-04-16 / 31. szám
ébredni. Az egész német nép szívélyesen üdvözli a testvértörzset, és legfőbb kívánsága az, hogy öt hovabamarább honn, az atyai házban érezze. A „Pr. C.“ Írja továbbá: a franciaországi viszonyokra vonatkozólag a császári kormány előreláthatólag még továbbra is igénybe fogja venni a reichs- tag pénzügyi támogatását. Páris, april 12. Ma reggel óta az Issy, Van- ves és Montrouge erődök vonalán harcolnak; a folkelök jelentékeny veszteségeket szenvedtek, a versaillesi csapatok egész a futó-árkokig nyomultak előre itt azonban visszaverettek, végre Issy előtt erösiték meg magukat. — Asniéres-nél 3000 ember vágatott el a versaillesi csapatokból. Thiers a döntő akciót elhalasztja mig a kormány csapatai további 50,000 emberrel fognak szaporittatni. Páris, april 12. Az itteni állapotok hovátovább elviselhetetlenekké kezdenek válni. Még az idegeneket is kezdik már a folkelök, katonai szolgálatra erötetni. London, april 13. A „Daily News“ jelenti: Bismarck vissza akarja adni Dániának Észak-Slez- viget, azon föltétel mellett, hogy Dánia belép a vámszevetségbe. Napoleon roszul érzi magát és a szobát kell őriznie. Quowl egy levele a francia viszonyokra vonatkozólag helyesli a nemzetgyűlés eljárását, s csakhamar döntő eredményeket vár a harctól. Dicséri a levél a kormány csapatainak vitézségét. London, april 13. A „Daily Telegr.“jelentése szerint a versaillesi kormány hadcsapatai által megkísértett támadást a felkelők visszaverték. A veszteség úgy halottakban, mint sebesültekben mindkét részről tetemes volt. A felkelők vezére Domb- worsky heves ,és sokáig tartó küzdelem után Neuillyt elfoglalta. — A nemzetőrség minden valamire való fegyverfogható egyént bevon a hadcsapatokhoz, erősítés végett. A döntő és véres csata percei közelednek. Újdonságok. A mezö-turi zászló-szentelés ünnepélyét következőleg Írják a „Fővárosi Lapoknak.“ „ A “ város örömjelül fel volt lobogózva, a nép ünnepi ruhába öltözött s a Kígyósról külön vonaton érkező fiatal zászlóanyát: Wenckheim Krisztina gróf kisasszonyt délfelé a tisztikar s a nép ezrei várták, s mig magyaros négyes fogatán a lelkészlakhoz ért folyvást szívélyesen üdvözlék. Az ünnepélyen Heves-, Békés- és Csongrádmegyéket küldöttségek képviselték. A sorezredekböl is sok tiszt volt jelen. A zászlóanyát ki magyarosan volt öltözve vállán ibolyaszin bársony mentével, Pon- grácz honvéd-ezredes vezete a szabad ég alatt álló oltárhoz. Ünnepi beszédet Csathó Alajos helybeli esperes plébános tartott, emlékezve honfoglaló őseinkről, kik szintén honvédek voltak, kivánva hogy a hazának sok oly lelkes és jótékony szellemű leánya legyen, mint a zászlóanya. Szegeket először is a királyi pár és József főherceg vertek be. A nép öregei s fiataljai közöl is többen vettek részt a szegverésben. Majd egy másik téren Pon- grácz ezredes átnyujtá a lovon ülő gr. Bethlen őrnagynak a zászlót, ki igen lelkes beszédet tartott. Ezután a 180 honvéd letette az esküt s következett a hálaének, áldás és elléptetés. A honvédek újra él- jenzék a zászlóanyát, ki a pompás szalagra e szavakat himzé: „Küzdj hazánk boldogságáért!“ Ez ünnepély után a gróf kisasszony visszatért a ki- gyósi kastélyba az indóházig kisérve a tisztektől és néptől. Mint mondják nagy összeget (1200 frtot) adott a honvédek mulatságára. A város 80 terítékű ebédet rendezett a „Dobogó“ vendéglőben, hol egymást érte a toaszt; •— este pedig igen jókedvű tánc vigalom volt. A hivatalos lap csütörtöki számában következő — minket mint szomszéd megyét közelebbről érdeklő — kinevezéseket olvassuk : b. Döry József Bihar-, Ormos Zsigmond Ternes-, Rónay Lajos országgyűlési képviselő Csongrádmegye, főispánjává, gróf Szapáry István pedig a Jász-Kún kerület főkapitánjává neveztettek ki. Az utca gödröket töltik s az utakat tatarozzák, s hogy mily könnyű munka ez abból is kitűnik, hogy játszva végzik el, — nagyreményű suszter inasok s még leendő inas gyerekek csordultig izzadnak a nagy munkában, egymást hajgálva s kergetve, s visznek véghez oly dolgot, melynek eredménye figyelmeztetni fogja, kik a téli sárban nem vesztek el, óvják magukat, nehogy a nyári porba belofuljanak. A sereg változások következtében a Rodich 68-ik gyalog ezred, melybe megyei ifjaink rendesen soroztatni szoktak Gyula-Fehérvárról Péterváradra lesz elhelyezve. A pesti törvényszék több tisztviselőjét és hivatal szolgáját jutalmazá meg hivatalos teendőik körüli buzgalmukért, ezek közt olvassuk Aranyosy Ferenc még nem rég gyulai lakos nevét is. Pénteken estefelé gyönyörű panorámát mutatott az égbolt felhő alakulásaiban. Észak-keletről komor, sötét felhő boritá a láthatárt, nyugatról ijesztő szürke jégfelhök úsztak a keleti irányba, s találkozásukkor, mintha harcot vívtak volna a szintartás felett, majd fekete, majd szürke szinben játszottak, mig lassankint mindkettő veszteni kezdé színét s előbb elénk majd gyönge pirosba ment át a jelenet, melynek elragadó szépségéhez járult, még hogy — az eső lágyan permetezvén — a felhő csoportot gyönyörű szivárvány szegé be. A nyugvó nap sugarai a várkastélyon törtek meg, mely a gyönyörű lombok, a pompásan váltakozó szinben tündöklő felhőcsoport s a ráhajló szivárvány mellett tündér palotának tűnt fel. Staneszku országgyűlési képviselő városunkban időz, mint halljuk a görögnemegyesült hívek és lelkészük közt fölmerüli kellemetlenségek elintézése ügyében. Kerkápoly pénzügyminister e hó 10-én érkezett Aradra s még ez nap a környéket : Paulist, Rad- nát, Ménest és Pécskát is meglátogatta. A minister azért ment Aradra, hogy személyes meggyőződést és értesülést szerezzen a kincstári Maros-hid kérdésében s a sóházi telkekért a város által felajánlott más telkek ügyében. Az „Alföld“ szerint az eralitett csereügy a minister Aradon idözése alatt elintéztetett, a hid ügyében is kilátás van arra, hogy a város kivánata fog teljesittetni, a hid oda tétetik át, hova a város óhajtja. Az aradi kereskedők s nagy iparosok a szénszállítás s a vámhivatal felállítása ügyében is tettek lépéseket. E hivatal felállítása, mint nevezett lap Írja, azért is szükséges, mert Arad városa közelébb egy kereskedelmi kamra birtokába is jut, továbbá négy vasútnak lesz összontja. Múltkor említettük az oláhvárosi pénztalá- lást. Most a nép élénk képzelete tündér meséket talál fel a pénz eredetét illetőleg. Beszélnek zsugori vén emberekről, török-tatártól megfélemlett tőkepénzesekről, s ki tudná, mi mindenről. — Hanem, hogy ott pénznek még kell lenni s mesés mennyiségben, sokan az Írással egy hitelűnek tartják, s barátságos körökben el is beszélgetnek róla, hogy ekkor meg ekkor látták a tiiz felloba- nást a pénzes ládák felett. És hogy ily hiedelem után számosán lesznek pénzkereső zarándokok, talán mondanunk sem kell. — Népnevelés jöjjön el a te országod! A törökzugi ásatásokkal felhagytak, annyira, hogy a gödröket kezdik betömmi. A város részéről egy szakbizottság megvizsgálta a köveket, melyek azonban véleményük szerint még útépítésre sem alkalmasak, túlnyomó lévén bennök a porhanyó mésztartalom, s még e mellett is igen költséges volna az ásatások folytatása. A város ugyan azon ajánlatot tette a tulajdonosnak, hogy a már kiásott, s általa kiásandó köveket hajlandó megvenni, mire természetesen a tulajdonos kedvező választ nem adhatott. Nézetünk szerint azonban ha költségesebb is, de mindenesetre sikeresebb lenne e kövekkel tataroztatni a megrongált utakat, különösen a város belső utcáiban, mint a nyaktörö gödröket földdel behordatni, mely egy eső után is, csak a sarat fogja nevelni. (Jóslat Eötvös József báróról.) Mindenki tudja, vagy legalább beszéli, hogy néhai Eötvös József bárónak egy cigányasszony bitóhalált jósolt. A „Fővárosi Lapok“ szerdai tárcájában egy cikket olvasunk, mely ez állítólagos jóslat történetét következőleg beszéli el: „A harmincas évek közepe felé b. Eötvös József Magyarország egyik legszerencsésebb i f j a volt. Születésénél fogva dúsgazdag és előkelő; ifjúságánál fogva vidám, dévaj, sőt talán kissé könnyelmű. Tehát az ifjú Eötvös lovagolt, vivott, táncolt, pezsgőzött és udvarolt, mint a többi fiatal báró. Különösen gyakran kereste föl X. gróf palotáját, melyben az ifjú comtessek nagyon szívesen fogadták az előkelő és szikrázó szellemű fiatal báró udvarlásait. A comtessek nem rég jöttek haza Párisból s tele voltak Lenormande asszony jóslataival, melyekkel akkor az egész francia főváros csaknem kizárólag foglalkozott. Eötvös ép Párisba volt indulandó, s igy a comtessek a legnagyobb felelősség terhe alatt meghagyták neki, hogy Lenormande fölkeresését el ne mulassza. Az ifjú báró mégis Ígérte, hogy fölkeresi a csodás tehetségű jósnőt, azonban midőn Párisba ért, vagy a világváros egyéb kínálkozó élvezetei miatt, vagy mert a jósnö hire időközben alábbszáll s nem beszéltek felőle többé annyit, mint az előtt, elmulasztotta a jósnőt fölkeresni, s hazajött, a nélkül, hogy Lenormande-ot látta volna. Meg is feledkezett az egész dologról. Itthon első látogatásainak egyikét a grófi háznál tette. A comtessek örvendeztek a viszontlátáson és legelső kérdésük is az volt, hogy meglátogatta-e Le- mormande-ot ? — Igen ! — felelt félig tréfásan az ifjú báró, ki kényelmesebbnek találta a rövid igenlést, mintsem azt, hogy hosszasan mentegetőzzék. — Nos, hát mit jósolt ? — kérdók a grófnők nagy érdekeltséggel. Eötvös már most — mint később maga beszélte — oly képtelenségeket akart mondani, hogy a grófnők maguk is észrevegyék, miszerint válaszai nem egyebek körmönfont tréfánál. — Először is azt jósolta, hogy atyám vagyoni- lag tönkre fog jutni, hanem én, saját érdemeim és szerencsém által, kedvező viszonyok közé jutok. — Ez akkor a legképtelenebb állítások egyikének látszhatott, miután Eötvös atyja, Magyarország tárnoka, rendkívül gazdag ember s elpusztithatlan terjedelmű birtokok ura volt. A comtessek nagyon pikántnak találták a jóslat első részét s tovább kérdezősködtek: — Hát még mit jósolt ? — Nos, nos, — folytatá Eötvös az előbbi humorral, — azt jósolta, hogy én minister leszek. Ez még nagyobb abszurdum volt abban az időben : egy magyar ifjúnak ministerségre gondolni akkor, midőn az ilyen polcot egyedül csak a Met- ternichek voltak hivatva elérni. — Hát még ? hát még ? — kérdezék fölcsi- gázott érdekkel a comtessek ? — Mit jósolt Lenormande ? Eötvös véget akart vetni a kényelmetlenné váló dolognak, s röviden válaszolt: — Azt jósolta, hogy utójára is — fölakasztanak. — Ah ! — sóhajtoztak a grófhölgyek, és nem kérdezősködtek tovább. * , * * Év év után múlt el, bekövetkezett 1848, s b. Eötvös József nyilvános szereplésének tetőpontjára ért. Régen elfeledte már a grófi családot, Lenormande-ot, midőn 1848 közepén egy szép reggel levelet kap a comtessek egyikétől, ki azóta régen férjhez ment, s kinek már hollétéről sem volt tudomása a bárónak. Az aggodalmas levél körülbelöl igy hangzott : „Báró ur! Bizonyára nem zavarnám önt bokros hazafiui teendői közt, ha másrészt honleányi kötelességemnek nem tartanám báró urat egy rég elmúlt eseményre figyelmeztetni. Emlékezik-e báró
