Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-01-12 / 4. szám
Harmadik évfolyam. 4-ik szám. Gyula január 12-kén 1871. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. í Hirdetések felvétetnek ; Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési ' irodájában (Erzsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann 11. (Iíigyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. ' Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. Kéziratok nem ltüldetnelí vissza. egesz evre fél negyed A háború nyomorával sújtott franciák részére újabban adakoztak : Scherz József fögyám- nok Kígyósról 2 db. hnsz frankos francia aranyat, Scherz Józsefné 1 db húsz frankos belga aranyat, Kopcsák Péter ugyancsak Kígyósról 5 frtot, Do- bay József 50 kr. — Befolyt tehát szerkesztőségünknél e célra ed- digelé összesen 269 frt 60 kr, 3 arany, egy tallér és 60 frank aranyban. A „Békés“ szerkesztősége. Gyula jan. 11. 1871. A községek rendezésére vonatkozó törvényjavaslat tehát a bizottsági előmunkálatok retortáján átmenve, nemsokára parlamenti tárgyalás alá kerül. A nagy világ eseményei úgy látszik annyira lebilincse- lék figyelmünket, hogy úgy szólván legsarkalatosabb s államunk életébe mélyen vágó törvényjavaslat felett az időszaki sajtó alig váltott szót és alig cserélt eszmét, habár a törvényjavaslatot átlengő szellem főbb vonásokban már ismerve vau. Mint tudjuk, a községi úgy nevezett bizottságok vagyis a községi képviselők épen [ úgy, mint a megye-rendezési törvényben elfogadva lett, fele részben a község legtöbb adót fizető lakosaiból, fele részben pedig a község választott bizalmi férfiaiból fognak állani. Nem akarva a törvény e részbeni intézkedéseinek elvi fejtegetésébe bocsátkozni, — mint a mely a megyerendezési törvényjavaslat tárgyalásakor úgy is minden oldalról megvitázva lett, s mely eléggé heves parlamenti harcra szolgáltatott alkalmat, — csak annyit jegyzőnk meg, hogy a törvényjavaslat ide vonatkozó cikkét a megye szervezési szentesített törvények szükséges logika consequentiá- jának kell tekintenünk; miután nem lehet józanon fel se tennünk, hogy a községek más elvek alapján szerveztessenek, mint szerveztetnek a megyéket alkotó egyes községek kifolyása gyanánt tekinthető megyei bizottmányok. Logika consequentiája az továbbá, azon elfogadott alapelvnek, mely az egyéni képesség s az egyéni munkaerő mellett a vagyont is elismeri az állam háztartásában tényezőnek, s melynek számára az őt jogosan megillető befolyást biztosítani csak azok nem akarják, kik törekvéseik támpontját a társadalomban semmivel nem ellensúlyozott demagog mozgalmakban keresik. Hogy a törvény ily nemű intézkedésére mennyire szükség van nálunk ma, legjobban megítélheti az, ki a községek beléletébe bepillantani magénak némi kis fáradtságot vett, melynek elfogulatlan szemlélője kénytelen azon nem nagyon örvendetes tényt constatálva látni, hogy vannak [ épen megyénkben községek , melyeknek képviselői között, dacára, hogy tekintélyes számú értelmiséggel rendelkeznek, csak elvétve találhatók vagyonosabb földmivelők, a szorosan úgynevezett értelmiség osztályából pedig csak a tömeg kolomposai gyanánt szereplő egyesek juthattak be, kizárásával azon, és pedig sokszor roszakaratu kizárásával azoknak, kiket úgy vagyoni állásuk, mint képzettségük foka a községek életében jogosan szereplő tényezőkké minősített, s kiket a közügy fájdalmasan kénytelen jelenben nélkülözni. Reméljük, hogy e gazdálkodásnak a községi törvény elvégre véggt vetend. Fontos és örömmel üdvözlőit tendentiá- ja a törvényjavaslatnak a községi jegyzők állását biztositó célba vett intézkedése is. Ki ismeri azon fontos szerepet, azon sokoldalú munkakört, mely ez osztálynak a társadalomba jutott, rég óhajtotta őket kiemelve látni azon praeearius helyzetből, melyben eddigelé községeik, vagy helyesebben a községben hangot adó matadó- rok irányában voltak, kiknek kegyét kelle folyton hajhászniok, sokszor talán az igazság és méltányosság, itt-ott a közügyek rovására, hogy állásukban magukat fentart- hassák, ennélfogva kenyérkeresetük biztosítva legyen. Ha egyszer élethossziglan történt választásuk törvénynyé emelve lesz, — ha egyszer nem lesznek kénytelenek sem egyesek, sem a tömeg kegy mosolyát hajhászni, — ha állásuk szilárdságában biz- va véleményüket s meggyőződésüket nem lesznek kénytelenek áruba bocsátani a betevő falatért; ha nem lesznek kénytelenek úszni vakon az árammal, mely eddig legtöbb esetben őket sodorta; mig egy részről a községi jegyzői állomások több szak- képzettséggel biró egyének között leende- nek a verseny tárgyai, addig más oldalt a községek egy független egyént fognak bennük bírni, ki mérséklőleg hat ott, hol arra szükség leend; kinek munkaerejét s tett buzgalmát nem lankasztja meg a jövő f Pater Pock, meg a magyarok története. A napokban egy nagy, ivrét kötött, 360 lapra terjedő német könyvet kaptam, melynek épen csak címlapja hiányozván, egész föliratát nem tudom ugyan, de a censor jóváhagyó irata s magának a szerzőnek (Pock R. P.) elő szava félig meddig elő adják azt: „Historisch — Chronologisch — Geographische Tabellen“ stb. Élőbeszédében pedig emliti a szerző, hogy először, 1734-ben adta ki s most változatlan nyomatta után (1736.) úgy látszik, könyvének jó kelete volt. Megemlékezik ö itt hellyel — közel rólunk, magyarokról is; s oly hangon ír felölünk (kivált mig őseink ellenséges viszonyban éltek az ö őseivel, a németekkel,) mint a legtöbb német historia-scrib- Ier, minden érdemünket eltagadva, csupán a foltot hagyva rajtunk. Mily máskép beszél pl. egy Rotteck, különösen az újabb (XVIII. XIX-ik század) történelménél; meg egyebütt is. Nem lesz tehát érdektelen, ha talán egyetmást e könyvből — reánk vonatkozólag — lefordítok; megsértve ne érezzük magunkat, inkább Virágh jut eszünkbe: „A nap midőn főikéi s köd ereszkedik sugári ellen, fényszekerén nevet; megszokott útját kijárja: a buta pára lehull s enyészik!“ Nevünkkel a 267-ik lapon találkozunk először. Látjuk : „889. A hunnok, vagy magyarok, kiket Nagy Károly Pannóniából kikergetett, ezen időben, mint az Annál. Metens. ad An. 889. bizonyítják, ez országban újra látatták magukat. Váljon ahunnokat és hungarusokat egy népnek kell-e tartani, azok tudósai közt egész máig nagy vita tárgya, melyre leginkább Luitprandus Ticinensis adott alkalmat, midőn igy ir: a hunnok egy csordája jött keletről, mely a hungaroktól különbözött.“ De ebből magából mi sem következik, mert jöhettek Moldvából és Oláhországból, a mi előttünk szintén keletre látszik, s azért a magyaroktól nem különböztek.“ Elmondván, hogy Madarász Henrik a magyarokkal kötött 9 évi békét miként használta volt fel s hogy Magyarország ellen az osztrák örgrófságot szervezte, igy: „most (932-ben) a hunokkal kötött béke végéhez közelgett s azért Henrik az erfurti országgyűlés beleegyeztével hadseregét összeszedte és midőn a hunok az általa nekik eddig fizetett adót sürgették, azok megbecstelenitésére egy nagy koszos komondort küldött. Mire ezek 300,000 (!!!!!!) emberrel Németországba rontván, őket úgy fogadta, Merzeburgnál, hogy 40,000 a csatamezön maradt, a többit részint elfogták, részint szétszórták másokat Németország más helyein agyonverték. „(277. 1.) Ha a honi történeteket megolvassuk, kissé máskép találjuk összeállítva az események menetét, különösen a sereg számát illetőleg, milyent egyetlen korban sem tudott egyszerre síkra hozni nemzetünk. Azonban menjünk tovább : még több élvezet várakozik reánk. „Mindjárt (I. Otto) uralmának első évében a hunnok, kik nem feledhették a hadi adót, melyet nekik az ország Ludovicus Infans ideje óta fizetett, egy berohanást tettek Németországba egész Magdeburgig de nagy veszteséggel visszaverték őket, 937-ben.“ Ezt nevezi Horváth M. „bámulatos rablókaland“-nak. Szerző röviden kielégiti az olvasókat azzal, hogy a magyarokat jól megverték. Ludolt és Konrád viszálkodván, az elégedetlenek behitták a magyarokat. „A behitt hunok nagy tömegben rontottak Bajorországra s Augsburgot ostromolták; kibékülvén a viszálkodott felek, mind ez éllenség ellen mentek sz. Ulrik augsburgi püspök maga körül lovagolt, a szentséget kezeiben tartva és föllelkesité a katonákat; ezek most orosz- lánilag harcolván, oly szerencsésenk iverték a hun-
