Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-05-15 / 20. szám

a hogy (úszni nem igen tudott) nehány percig a viz szinén fentartotta magát, s dacára kétségbeesett segélykiáltá­sainak s annak, hogy csekély távolban egy ember la­dikból volt szemtanúja halálos küszködésének (állítólag nem mert a fuldoklókoz közeledni) belehalt a vízbe. Fe­leség és gyermekek siratják a szerencsétlenül elveszettet, mi pedig figyelmeztetjük Bihar megye hatóságát: for- dittasson nagyobb gondot utai fentartására s ne hagy­ja azokat oiy állapotban mint a Sarkadról Gyulára ve­zető melynek jókarba helyezése iránt számtalanszor fel lett szólítva, s a melyen a közlekedés — a fentebbi eset szomorú tanúságul szolgál — emberélet kockázta­tásával jár. — Az árvizbajok — ugv látszik — soha sem ér­nek már véget. Múlt csütörtökön a békési határban mind a két Körös kitört medréből, a romboló vizek árjai fel- tartóztatlanul lepték el a közel határokat s Doboz köz­séget végenyészettel fenyegetők. Mint értesülünk, a ki­szakadás helyei szolgabirói intézkedés folytán már be- tömettek s igy Doboz község ezúttal szerencsésen meg­menekült a veszélytől. — Kövessy Ede „első magyar bűvész“ csütörtökön előadást rendezett a „Korona“ termében, hol meglehetős számú közönség nézte nem annyira uj, mint ügyesen keresztül vitt mutatványait. A „b.-gyulai torna- és tűzoltó-egylet“ torna-is­kolája Gyulán a megyeház kertjében 1870-ik évi május 15-én d. u. 5 órakor ünnepélyesen meg fog nyittatni, melyre a t. c. közönség tisztelettel meghivatik. Kedve­zőtlen idő esetére az ünnepély következő vasárnapra ha- lasztatik. Az igazgató választmány nevében az igazgató alelnök. Gazdászat, ipar, kereskedelem. A szomszédos Csongrádmegyében, Szeged vidé­kén a tiszta búza kedvező időjárás mellett is legföllebb féltermést igér; ellenben a rozs igen jól áll s bő ara­tást igér. A határos bánátban a nagyobb birtokosok már az őszszel és tél elején-lemondtak a jövedelemről, a meny­nyiben minden igyekezet mellett sem bírták őszi búza alá szánt földeiket bevetni, s igy csak fele vetésük van, a mi meglehetősen telelt ki, de a sors még ezt sem akarta meghagyni, s a márciusi fagyos szelek annyira megritkiták, megrongálták, hogy alig lesz féltermés. A repcét a mentesített földeken szokták vetegetni, s volt is vetve igen sok, s a kezdet igen jól ment, de á hallatlan sok esőzés, a Tisza áradása folytán keletkezett földárja mintegy fele mennyiségét tökéletesen megsemmi- té, — a mi megmaradt jó aratást igér. Mi illeti a szőlő ültetvényeket, noha több ízben meg­verte a jég, a vesszőkben semmi kárt nem tett s bő szüretet jósol. A fák közül egyedül az idősebb őszi ba­rack fák mentek tönkre, a többiek, nevezetesen : körte, szilva, alma stb. nagy termésre mutatnak. — A keleti marhavész f. é. ápril 2-ik felében be­érkezett hivatalos jelentések szerint Magyarországon nem merült fel; — Erdélyben azonban még hunyadmegyei Felsö-szálláspatak községben uralgott, hol az 1028 drb szarvasmarha-létszámból 23 udvarban 74 drb betegedett meg; ezekből 27 meggyógyult, 32 elhullott és 15 drb aprít 30-án mint beteg ápolás és zár alatt maradt. Hetivásári tudósítás. Gyula lllájus 13. A múlt éjjeli viharos roppant eső­zés, melyből egy kevés reggelre is jutott, nagyon meg­rontotta mind az utat, mind a mai piacot, melyet józa­non igen népesnek, nagy forgalmúnak lehetett reményiem. Gabonafélét alig 70 szekér hozott, jobbára csekélyebb Boltváltoztatás. (6-4) (46) ' : ' ' k " if • if Alólirottnak van szerencséje a t. ez. közönséggel tudatni, miszerint posztó-, vászon- és pipere-kereskedését a Geyer Ferencz-féle házból f. áprilhó 25-től kezdve a főtéren levő Popovits Emilián­féle házba (szemben a Weinmann és Rosenthal cégű kereskedéssel) tette át. Egyúttal szabad legyen azt is tudatnom, hogy üzletem átköltözése alkal­mából raktáromat mindennemű uj posztó- és vászonnemükkel, különösen pedig női és férfi pipere-czikkekkel újból és dúsan felszereltem s hogy ezentúl az eddigi áron 10%-kal alól fogom t. vevőimet kiszolgálni. Mustrákkal készséggel szolgálok, s vidéki megrendeléseket pontosan és gyorsan eszközlök. Számos látogatásokért esd s az eddig tapasztalt pártolást jövó're is tisz­telettel kéri FILLlRY JiJFOS. (60) (2-1) Árlejtési HIRDETMÉNY. Gyula város tanácsa részéről közhírré té­tetik, hogy a város utszáiban tervezett tégla­járdák épitésére egy szakértő burkoló félfoga­dása képviseletileg elrendeltetvén, erre nézve az ane f. é. máj. 25-én d. e. 10 órakor a városházánál megtartatni fog. A feltételek a városi jegyzői hivatalban bármikor is megtekinthetők. Kelt Gyulán 1870. május 14. Beleznay Péter, bíró. Popovits Jusztin, jegyző. üi. orvostudor, a bécsi orvosi-kar tagja, * szemész, (3—1) és (49) villany-gyógyász, Lakik : Békésen, (L A VATK A-féle házban.) tiszta búzát és kukuricát. Árpa, rozs, zab, köles nem volt. Az egész piac élénkteleD, kedvetlen volt a nagy sár és kevés behozatal miatt. A kereskedöség tétlenül maradt. Egyes kisebb-nagyobb hizlalók a kukuricát vették 5—5.60 krig köblönkint az áru minőségéhez és a vételi szerencséhez képest. A mi feljebb fizettetett ma, az kicsiben volt és kivételkép, — a folyó ár 5.40—5.60 krig volt egész biztossággal, a jó minőségűnél. A csekély búza ára is engedett, nem lévén erős kereslet. A jó árpa a háztól múlt heti ára­kon köblönkint 5.40 kron kelt ma is, zabban eladás nem volt tapásztalható. Gömbölyű szarufák és lécek nein voltak, csupán egy helybeli árult már két évig nád alatt volt kész szarufát 25 párt, mi elkelt páronkint 1 írtjával. Nád még tegnap a száraz utón sok érkezett Zsadány- ból majd 6ü szekeren, s elkötözött kis kévéje százan- kint 8—12 írtig kelt. .Szén mintegy 35 szekeren volt, középszerű kelet mel­lett szekere 9—14 írtig, zsákja 50—60 krig kelt a mi­nőség és mennyiséghez képest. Alma, dió hiányzott, csupán aszalványt hozván két oláh távol vidékről. Halat szépet a sz.-andrási cs gyomai vízről jég közt 3 szekeren hoztak, tegnap a sz.-andrásitól egy helybeli szatócs 27 írtjával vette meg mázsánkint nyereségre. Fontonkint a nagy feldarabolt harcsa 40 kron, a szép potyka és középszerű harcsa 35 kr, az apróbbak 27 kron keltek. Bárányt 15 szekeren hoztak, s lábán is jött egy csa­pat, a legjava kivételkép 3.20—3.60 krig, a középszerű 2—3 frtig, a csekélyebb 1.40—80 krig kelt drbonkint. Veres borjú 3 vagy 4 db volt, 7—8 írton kelt dbja, 4—5 hetes soványas lévén valamennyi. Zöldség igen 'sok érkezett 10 szekeren Makóról még tegnap, megmaradt jó része az árunak s átvitetett Csa­bára a holnapi hetipiacra. Sz. L. £ Értesítés. Ajánlom a t. ez. közönségnek becses figyelmébe a m. kir. v. k. o. m. által rendes tantárgyak után meg- erösitést nyert magán nevelő leány-tanintézetemet, mely­ben a r. k. vallástan, úgy szintén valláskülönbség nél­kül német, magyar irás, olvasás, számtan s több hasz­nos ismeretek a délelőtti órákban, — ellenben a dél­utáni órák kézi munkák tanítására fordittatnak. Tandíj: I-ső osztályú növendékekért havonként 1 ft 50. II. „ „ „ 2 frt. Ennek folytán a t. ez. szülőknek kegyes pártfo­gását kérvén, bátorkodom felemlíteni, hogy intézetemben előadott tantárgyak a m. kir. v. k. o. m. illetőleg az általa kinevezett Békés, Csongrádmegyei isk. tanföügyelő úr által helyben hagyattak. A tanonezok vidékről is minden ellátással elfo­gadtatnak. B^T’ Lakásom: id. Bauer Jakab házában. (47) (3—3) Stéger Mária, oklev. nevelőnő. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: IIAJÓSSY OTTO. Gyulán, Dobay János gyorssajtóján.

Next

/
Thumbnails
Contents