Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-12-11 / 50. szám

II. évfolyam.

Gyula december 11-én 1870.

50-ik szám.

í

Szerkesztőségi iroda:

Föutcza 186. sz.— Ide intézendő minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény.

Hirdetések elfogadtatnak Gyulán, a kiadóhivatalban, Nagy Ferenc könyvkereskedésében ; Pesten Neumann A. és társa hirdetésiirodájában, (kigyóutcza, 6. sz.)

Hirdetések dija: Egy négy hasábos Garmondsor 5 kr. — Bé- lyegdij 30 kr.

Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap.

Előfizetési f eltételek :

.... 4 frt.

f; Fél évre.................................2 frt.

| Negyed évre..........................1 frt.

Egész évre

| Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendök.

politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap.

Semmi sincs uj a nap alatt; a világesemények egy folytonos körben mozognak; az átmenetek alig lephetnek meg valakit; a győzőnek úgy. mint a győzöttnek egy eszmének kell előtte lebegni, hogy az elsőt bölcs mérsékletre intse, ez utóbbit a mindvégig kitartó erőfeszítésre buzdítsa; egy eszmének, mely a szerencse s különösen a hadi szerencse változandóságát lépteti előtérbe a gondolkozó fő előtt. Ha tul- bizakodottságában feledi a győző a múltak eseményeit, ha nem veszi számitásba háta megett a ma még csekély esélyeket, melyek azonban kedvező körülmények között fontos tényezőkké nőhetik ki magukat, alkalmazva a mondottakat a csatatér legközelebbi eseményeire, s a porosz parlamentben eddig csaknem hallatlan jelenségekre, Bebel és Liebknecht férfias és magasztos szavaira : egy szép reggel könnyen arra virradhatunk fel, hogy a porosz győzelmek dicsősége, mint szappanbuborék pattanva szét szemeink előtt, s az eddigi sikerben elbizakodott győző kudarcát még azzal is fokozva le- end kénytelen látni, hogy a nemzet — mely céltalanul áldozott vért és vagyont — mint élő tiltakozás fog fölemelkedni a gőg politikája ellen, s fogja sújtani ostracismusával e politikának a pillanatnyi sikertől elvakult szereplőit.

Mondjuk : semmi sincs uj a nap alatt, s azon szavak, melyek Bebel és Liebknecht ajkairól lelebbentek, de a melyeket a porosz parlament többsége jónak látott figyelembe sem véve, le- hurrogatni, ezen század egy nevezetes eseményét, juttatja eszünkbe. Midőn Napoleon grande armee-ja — melynek pedig, mellesleg mondva, épen úgy volt győzelmes Smolensk-je és

Borodinoja, mint volt a porosz hadseregnek Gravelotte és Sedanja — az elemek hatalma s az oroszok makacs kitartásán hajótörést szenvedett a nemzet bátrabbjainak elégedetlensége, kik az oktalan hadizenetben, s a nemzet erejének tulfeszitésében előbb, vagy utóbb hazájuk bukását láták habár kezdetben szórványosan, egyes kárhoztató nyilatkozatokban utat törni magának. Ez elégedetlenség nyilt ellenszegülésben tört ki akkor, midőn a Lützen és Bauczennél megvert coalitio előnyös békefeltételeket ajánlott a győzőnek, de a melyek elől különféle álutakon kitérve, nemsokára a lipcsei nagyszerű vereség s erre az első inva- sio következett. Ekkor hallatta legelőször szavát az ellenzék tisztes vezére Lainé, ekkor adott legelőször nyilt kifejezést a nemzetben már ekkor forrongó dacnak, ekkor fejlődött ki közte s Napoleon bérence Savary, az akkori rendőrfőnök között azon nevezetes jelenet, melyet itt idézni akarunk. „ Az elégedetlenek, mond Savary, ön nevét használják ellenszegülésük jelvényéül; rendőrségem a szőtt ármányokban mindenütt ott találja ön nevét, s nem lehet senki ártatlan oly zavaroktól, melyeket az önéhez hasonló beszédek keltenek.“ E szavaknál a hires rendőrfőnök, a császár megbízottja fokozatosan emelé hangját, hogy annál nagyobb nyomatékot adjon fenyegető szemrehányásainak. „Lelkiismeretem szava erősebb ön hangjánál“ volt a laco- nicus, de egyszersmind megdöbbentő válasz. És ki hitte volna, hogy alig egy rövid év elfoly- tával ugyanazon törvényhozó testület, melynek Lainé akkor tagja volt, Napaleon trónvesztését decretalni fogja. — A franciáknál Lainé s nehány társa volt kezdetben az, ki ma a porosz parlamentben Bebel és Liebknecht; lelkiismeretük szava erősebb a többség hangjánál.

Semmi sincs uj a nap alatt. És ha az elbizakodott porosz győző háta megett ott áll már a porosz Lainé, váljon mi kell ahoz, hogy oka és alkalma legyen neki is hasonló szavakban törni ki, mint tört ki Napoleon, midőn az ebbe rendelt törvényhozó testületnek ezt mondá : két elvesztett ütközet kevesebb bajt okozott volna, mint okoztak az önök beszédei? Felelet semmi egyéb, mint a fegyverek szerencséjének hanyatlása. — És ha az emberi combinationak van némi alapja, ha hasonló botlásokra hasonló bünhődést lát következni mindenütt a fürkésző ész: akkor ma már annyit mindenesetre constatálhatunk, hogy a porosz seregek diadalmas előnyomulásának kétségtelen fenakadása, a bünhődés kezdetét jósolja. Sedan és Metz után mindenki azt hivé, hogy többé nincs gát, nincs akadály, mely a győztes sereget feltartóztathassa; e győző tulbizako- dottságában visszaveté a reá nézve előnyös ajánlott békefeltételeket, porig akarta alázni a szerencsétlen nemzetet s hitte, hogy rövid idő alatt a Tuileriák termében tombolhatja a győzelem mámorát. És ime, a Loirenál hadsereg, hadsereg után szervezkedik; az ujonan alakitott seregek kérdésessé teszik a további diadalt; Páris eh len áll az ostrom és éhség nyomorának; Or- leans-uál határozott vereséget mérnek a győzelemittas seregre, a Loiron túl egy talpalatnyi tért nem bir meglióditani a jól fegyelmezett, s még jobban vezényleti hadsereg, mely még kevéssel ezelőtt a continens első hadseregének tartaTÁRCA.

Napoleon és a konkordátum.

(Consalvi bibornok memoirjai s Napóleon levelezései után közölve.

Német forrásból.)

Nem azon szándékkal kezdek e cikk Írásához, hogy a konkordátum történetét megírjam ; csak egyes eddig még nem igen ismeretes, meglepő cselekvényeket szándékozom ismertetni, mint azokat Consalvi bibornok emlékiratai, s I. Napoleon levelezései közt elbeszélve találtam.

Ez egy eddig még feldolgozatlan adathalmaz a ritka férfiú életéből, kinek tettei vázolására kötetek kellenek, a nélkül, hogy az anyagot még igy is kimeritenök.

Consalvi bibornok, VII. Pius pápa ministere oly dolgokat fedez itt föl először, melyek maga Thiers előtt is ismeretlenek maradtak. Napóleont 1800. májusának kezdetén uj babérokkal látjuk fedve, melyeket magának felső Olaszország síkságán, az osztrákok ellen szerzett. Ugyanazon időben, t. i. 1800 máj. 20. VII. Pius pápa tudósitá a világot egy encyklikában, hogy sz.-Péter trónjára ő lépett. A világ csakhamar elálmélkodott: Bonaparte tábornok szájából egy roszaló szót hallott, melynek egész valóját vallási érzelmek lengették át. Ki megemlékezett azon kiváltságra, melyet a köztársasági tábornok 1796-ban, Romagne városban kiadott, nem hitt többé hitbuzgó papban, és a francia köztársaság első konsulját nem érthette meg. Alig, hogy Bonaparte Milanóba jött, egy napi parancsában ünnepélyes Te Deu- mot rendelt el, melylyel megköszönte istennek, hogy segélyével hadai az „eretnekeket és hitetleneket“ „a tisztán kath. Olaszországból“ kivethették, „mert az osztrákok, jóllehet maguk is a kath. egyházat ismerik el,

rolására török hajókat fogadtak el s a britt fölség (egy protestáns segélyét) Genua körülfogására visz- sza nem utasiták.“ Az eretnek angolok s a hitetlen - mozlemok jelenlétök által megszentségteleniték a szent kath. vallásban élő Itália földjét. (Napoleon lev. Tom.

VI. Pag. 336—337.) Jun. 5-én midőn az első konsul

Milánót elhagyta, kiáltványt intézett Olaszország összes papjaihoz, mely a kath. egyház szellemétől áthatott hőst mutatja.

„Magam körül akartalak titeket látni, hogy megismertessem veletek hitbeli meggyőződésemet, azon meggyőződést, mely engem a szent római katholika apostoli egyház iránt lelkesít. Meg vagyok győződve, hogy csak ezen alapulhat az államok és népek jóléte. Én minden eszközzel és hatalmammal fogom azt egész életemben, bármikor is védelmezni. — Franciaország, hála istennők, végre felnyitotta szemeit, fölismerte üdvének egyedül való útját, megismerte az öt üdvére serkentő ma- lasztot s büszke vagyok, hogy e dolgokban én is részt vehetek,“ stb. stb. Nap. lev. Tom. VI. Pag 339, 340, 341.

Képzelhetöleg elbámult a világ, midőn egy eddig csak katonai parancsokat osztogató férfi szájából ily szókat hallott.

A marengoi harcos a milánói egyházban a nép szeme láttára térdepelt, serege hasonlag s a papok áldák meg a köztársaság zászlóit. Napóleon ekkor inkább Olasz-, mint Franciaországot tartá szem előtt. Napoleon levelezései 1800 és 1801-ből érdekes pillanatot engednek erre vetni. — Alig, hogy a föntnevezett kiáltvány egész Itáliát elözönlő s az olaszok azon meggyőződésben éltek, hogy Napoleon ép oly jámbor, mint sz. Lajos, 8 nappal a marengói csata után, Martiniana bibornok felhivatott a sz. atyának tudtára adni, hogy az első konsul a szent-székkel alkudozásokba akarna bocsátkozni, Franciaország vallási helyzetének rendezése tárgyában, s hogy kívánná, miszerint Mr. Spina, in par- tibus érseket az alkudozások megkezdésére VII. Pius Turinba küldje. Monsiquor Spina Turinba sietett, de nem találta többé ott az első konsult, s csak arról értesült, hogy Párisba kellene mennie. Mr. Spina zavarában a teendők iránt a pápát kérdezte meg; VII. Pius eltalálta a tábornok titkos célzatait s megparancsolta Mr. Spinának és a szerviták főnökének Cáselinak, hogy Párisba menjenek. Bonaparte nyilvános szándéka abban állott, hogy a párisiaknnk érdekes színjátékot adjon, az istentagadóknak látniuk kellett, hova vezet, ha a kereszténység feje hozzá küldi követét, érdekeinek kell szolgálnia, ha a rég nélkülözött egyházi méltóságok a Tuileriákban ki- s bejárnak, hogy a töke kinek hatalma napról-napra gyarapodott, a kegyelem jeleit elfogadják, Napoleon szokása szerint önmaga lépett érintkezésbe a pápa követével, nem engedve a cselekvések folyamába senkinek beleszólást. — Eleinte, midőn e tanácskozmányok nem terjedtek messzire, más személyeket is megkérdezett. Napóleon nem akarta, hogy Talleyrand avval foglalkoztassa, úgy hívén, hogy az egykori püspök, ki ez alkudozásokra igen alkalmas volt volna, mint renegát a pápa követének ellenese volt, de Napoleon sem bizott az ex püspökökben, s mert egy, a hittani és kánoni tudományokban igen jártas férfiú szükséges volt, elhatározta a későbbi orleansi püspököt, Bernier abbét alkalmazni. Ugyanazon időben, melyben az alkudozásoknak a pápával megkellett volna nyilniok, Bonaparte Cacanlt urat küldte oda, ki a pápának igen kedves embere volt, noha nyughatatlan és kétséges múlttal birt, úgy, hogy enmagát „megjavult forradalmárának nevezte. Midőn Cacault az első konsultól Párisban bácsút vett, e szavakkal adta át ez neki a hires utasítást:

vakságukban annyira mentek, hogy Velencze körülzá-.

Mai számunkhoz melléklet a „Békés“ és „Képes Világ“ előfizetési íélhivása.