Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-11-27 / 48. szám

Azonban talán azért, mivel e kérdés 1868 elején is fölmerült már, s az azon év februárjában tartatott gyűlésben, Kiss Antal elnöklete alatt, e határozat ugyanazon tanács által felfüggesztetett, vagy mivel nem tartották illetők szükségesnek az újabb határozat felöl a tanitókat értesíteni; ezek nem tudtak róla semmit.

Az 1869. júniusban újra alakult egyház-községi tanács azonban, mint mondám, elvül állitván fel a gazdálkodást, elő állott a volt tanács határozatával és tudatta a 4 tanítóval, hogy ezután fizessék ők az adót; mivel pedig 1868 és 69-ben még az, az egyházközségre volt kivetve és részben ki is lévén fizetve; az illető tanítók fizetéséből leendett kivonandó.

Utolsó negyede folyván már akkor az 1869-ik évnek, beállott az a körülmény, hogy igy az illető tanítók egész negyedévi illetményöket e két évi adó kiegyenlítése végett elvesztik.

Folyamodtak tehát ugyancsak az egyházközségi tanácshoz, hogy tekintettel arra nézve, miszerint az illetők közt egy olyan tanító van, ki e városban már 46 év óta működik s igy a kegyelem-kenyeret is bőven kiérdemelte, és egy másik olyan van, ki 18 év óta tanitóskodik ugyanitt s igy már némi jutalomra számíthat, — a másik két tanitó pedig a törvény által meghatározott tanoncok számán felül háromszor annyit is tanít ; méltóztassók a két évi — már úgyis kifizetett — adót kegyelmesen elengedni. Elengedni a két évit a folhozottak miatt és elengedni azt a jövőben az egyenlőség! tekintet miatt, mert a többi három tanitó úgyis adómentes földet bir, pedig jobban vannak díjazva.

Mely folyamodványra az imponálni szeretők által az az igazságos ítélet inditványoztatott, hogy az egyen- löségi tekintet miatt jövőben tehát fizese a másik három tanitó is földjéért az adót. Az indítvány aztán egyhangú hallgatással, kérem megjegyezni, nem szavazással, határozat lett.

Ezen eljárás pedig egyenlő a szerződés felbontásával melyet a törvény bűnnek jelez.

Úgy, de a 38-ik törvény cikk által — s ezért mondottam, hogy ez nagyon is bő köpenyeg — védve hitt 3 tanitó a ministeriumhoz folyamodván ily fonák eljárás orvoslása végett, ott el nem itélhetönek mondatott az, a felekezeti jelleg miatt melylyel bir az iskola, mü- ködésök szintere. Áttétetett tehát folyamodványuk a püspökséghez, honnan még válasz nem érkezett, s remélhetőleg nem is érkezik.

Itt gazdálkodott tehát az egyház-községi tanács 350 forintot évenkint. Hagyján, csak volna látatja, de azért a pénztárnok örökös deficittel ijesztget!

Menjünk sorban, hol gazdálkodott még?

A katholikus templomban szükséges az olaj, gyertya, tömjén, ruha, stb. ezutánra a tanács az egyházfi által összeperselyezett pénzből ítélte ezeket elöállitandónak. A plébánosnak — nem tudom mennyi — bor illetménye lévén, ezutánra annak beszállítását megtagadta; ismét szerződésbontás.

Most pedig, mint a fecsegő fáma beszéli, hallom, hogy a tanítók lakházukért illető házadót is a tanítókkal akarja megfizettetni: pedig az iskola is ott van; tehát az iskolától is a tanitó fizessen adót ? Az idei failletményröl már szólott a „katholikus családapa,“ nekem csak any- nyi bozzámondani valóm van, hogy itt igenis gazdálkodhatott volna a tanács: kötelességévé téve a gondnokoknak, hogy a kellő időben — akkor azonban csak egy volt s ezé a felelősség — vásároljanak és szállitassanak fát, — holott eltekintve attól, hogy az átázott gyermekek jelenleg előbb az iskolában azután a templomban fáznak és hogy a tanitók piacon vett fát tüzelnek, — még a könyelmü gondolkozás miatt — mit nagyon lehet az időjárásnak beszámitani — most 16 forintot kénytelen az egyház adni egy öl fáért, holott 11 forinton beszállítással együtt megszerezhette volna.

Hozzátenni valóm még az, hogy eredeti tudósítása a „Családapának“ csonkulva jelent meg, amennyiben ismerni kell az embereket.

A failletmóny októbertől octoberig előre adatik, nem csak itt, de mindenütt, ennek folytán gondolkozott aztán úgy a pénztárnok ur, hogy miért ad most az egyház 16 forintot egy öl fáért, mikor az elöleges adást átváltoztathatja utólagossá és igy majd csak 1871 octoberben tartoznék a failletményt ki szolgáltatni; utógondolatul tartogatván magának a kárörvendés azon gyönyörét, hogy igy azután aligha nem lesznek kénytelenek a tanitók hideg szobában huzni ki a telet, mert tudja, hogy nincs tehetségökben 16 forintot fizetni egy öl fáért.

Kell-e ennél bizonyítóbb tanúsítás arra nézve, hogy az egyház-tanács e nevezett tagja, esküdt ellensége a tanítóknak; miután e gondolatát, mint indítványt, nem tartózkodott nyilványosan kimondani a „Családapa“ által megemlített gyűlésben és arra a tanács figyelmét felhívni. Mely indítvány azonban, az alelnök által elcsitit- tatott.

Még egy jelenetet nem hagyhatok érintetlenül.

October első felében történt, hogy fizetésemet kérni

elmentem a tisztelt pénztárnok úrhoz, de ő, mint rendesen ily alkalomkor, elkezde másról sopánkodni, mint Bodó, mikor a bor árát kérik, — de erélyes kérésemre avval bocsátott el, hogy néhány nap múlva kap 75 frtot s akkor bizonyosan kifizet. Történt aztán, hogy épen akkor találtam hozzá menni egy pár nap múlva, mikor a 75 frtot vivő egyén is hozzá ment s igy azzal együtt léptembe az elfogadó terembe t. i. boltjába; de már ekkor a 75 frtnak — az ö állitása szerint — más helye volt. 8 mikor én ígéretére emlékeztetve azt mondám neki: „Ha ígérte az ur, hát most fizessen is ki, mert ne tartson engem bolondjának!“ s e szavak közben nyug- tatványomat áruasztalára dobtam, kaptam rá egy becsületes feleletet: Ne gorombáskodjék itt az ur mert kilö- ketem, mint a kutyát!“ Tehát ha a tanitó pénzét kéri, akkor gorombáskodik. Jó. Nem tudtam!

De azt sem tudtam még eddig, hogy a tizenkilencedik század második felének a közepén „kutya“ szóval is lehet tractálni a tanítót, amikor megmondja az igazat.

Az utóbbi gyűlés alkalmával első sorban tétetett kötelességévé a pénztárnoknak a failletmény kifizetése után a tanitókat elégíteni ki. Biztos forrásból tudom, hogy akkor 700 forintja volt a pénztárnak és a fa ára 448 forint, tehát jutott volna még számomra 49 frt belőle, de mikor jelentkeztem, ismét a „nincs pénz, fáért adtam“ felelettel utasittattam el, biztatva azonban, hogy pár nap múlva okvetlenül megkapom. Vártam tehát 14-ig. lő-án megjelent a „Család apa“ cikke, tehát 14- én ismét elutasittattam, még pedig a következő módon: „Ugyan mit akar, mikor még a fát sem fizettem ki!“ Lássák uraim, tehát a már egyszer kifizetett fa egy hét után kifizetetlenné vált?

Ilyen akadékos úr, pónztárnok ur ö kegyessége.

Nekem ezekre mit lehetne egyebet szólanom, mint azt, hogy tekintélye megóvása végett és a tanitók — legalább részemről — biztosított hálája tekintetéből a tisztelt egyházi tanács bölcsen tenné, ha nevezett urat — előttem általa úgyis nyilvánított — terhes hivatalától fölmentené.

Ilyen és még több hasonló események azok, melyek a tanitók szorgalmát az elkeseredés miatt, ha meg nem ölik, de minden esetre bénitják. Az az, hogy bénitják, de azért annak lankadni nem szabad.

Visszatérve czélomra, az iskolák beléletének vázlatára, következik az előadandó tantárgyak mennyisége és milyensége.

A tantárgyak azok, melyeket a 38-ik törv. cikk, a felekezeti iskolára vonatkozva, rendel.

Ezek között van a kezdő tanoncokra nézve az 1-sö osztályban a beszélgetési gyakorlatok, összekötve a szemléleti oktatással és az irva-olvasás.

Az irva-olvasás tanmódja okvetlenül meg kívánja az előkészítést az irva-olvasásra, mi a legjelesebb ne- velészek állitása — de gyakorlat bizonyítása — szerint is, ha nem 6 hetet, de 4-et igényel.

Könyen beláthatja tehát mindenki, ha ez igy van, és igy van, hogy minő haladást lehet az olyan kezdő osztályban felmutatni, vagy ha sikerest lehet mutatni, minő fáradsággal kell azt elérni, hol octóber l-fíö napjától az iskolai év utolsó napjáig minden héten 8—10 újonc tanuló érkezik. Pedig ez is ugyvan.

És ismételt és ismételt felszólalásomra is, hogy ez ne legyen már igy, az iskolaszék még sem tud megbarátkozni egy szigorú rendelet kibocsátásával, mert igy nagyon nehéz a tanítás az I-sö osztályban. Például felhozom a tavalyi évet. Első félévben volt 112 tanoncom s mikor ezek többnyire mind olvasók lettek, a 2-ik félév kezdetéiül jun. 15-ig l8(J-ra nőtt a gyermekek száma, és pedig hetenkint 8—10-ével; természetes, hogy a később érkezettek végett újra meg újra kellett kezdem az írva olvastatást, mi pedig az előbbre haladtaknál unalmat szül, mig a már olvasni tudókat a tovább képzéstől fosztja meg. Innen van aztán, mert az olvasni tudókat a kezdők miatt hanyagolni kell, hogy a Il-ik osztály tanitója mindig panaszkodik a hozzáküldött tanoncok képzetlenségére, miután a 2 hónapos szünidő is sokat farag le abból.

Ide járul még a gyermekek roppant rendetlen iskolába járása, bár a sok közt nem vehető nagyon észre, mert az a 10—12, ki ma ki marad, holnap csak személyt cserél.

Első félévben kimaradnak a sár, eső, hideg és ruhát- lanság miatt, mint elfogadható okok miatt, és lakada- lom, disznótor és a következőleg indokolt „Apám páin- káért küldött“ elkésések miatt, mint el nem fogadható okok miatt.

Ámbár az elfogadható okok miatt való rendetlen iskolába járáson egy népnevelési egylet könynyen segíthetne. De mikor mi olyan messze vagyunk még az ilyen közhasznú intézmények létesitésétöl!

A második félévben azután oly cifrán indokolják a gyermekek a kimaradást, hogy valóban boszantó a tanítóra nézve.

Ezek közt csak a következőket említem : „szántottunk.“ „Aszatoltunk.“ „Anyám otthon hagyott a háznál, hogy a kis gyermekre (a kis gyermek) vigyázzak.“ És ez utóbbi mily bűnös eljárás a szülök részéről.

Hányszor történt már veszedelem, nemcsak egyes családokra nézve, hanem egész városrészre, fájdalmas tanulságul, hogy az úgyis kandi gyermeket nem jó otthon hagyni házőrzőül, annál inkább még csecsemő őrzőjéül.

Bölcsőde, kisdedóvó, jöjjön el a ti országotok, — mert milyen szükségesek volnátok nyáron — kivált nyáron — az ily népes — és foldmives-nép lakta városban !

No de hiszen van már nöegyletünk, és úgy látszik az oroszlánrész a kezdemenyezésben lelkes hölgyeink számára maradt fenn.

Bocsánat a kitérésért, de mikor oly sok mondani valóm volna még, a mi nyomja szivemet

Az 1-sö osztály beléletét vázoltam volna már, ha a házi nevelesnek, a mitől függ a tanoncok szorgalma is, az iskolai neveléssel való egyközüsitésérÖl is szóltam volna, de ez olyan dolog, a miről csak azt mondhatom, hogy kevés kivétellel, e részben nagyon kevés történik.

A többi osztályokról nem szólok, nem akarok szóla- ni, ámbár azon körülmények, melyek általam az iskolára nyomasztóknak jeleztettek, természetesen azoknál is csakúgy megvannak.

A rendetlen beiratás, a rendetlen iskoláztatás és a túlságos szám, nálunk úgy látszik uralkodó nyavalya.

Zsibbasztja a gyermekek tökéletes kcpeztetését még az is, hogy az öszhangzó és párhuzamos tanítás és nevelés nálunk lehetetlen; de ennek nem a tanitók az okai. —

Azután az is nagy baj, hogy olyanok vagyunk együtt, mint a Jánus szobra.

Tovább nem magyarázom; a ki érti, érti; a ki nem érti, nem érti; hanem az adomát elmondom, hogy a cigány-asszony a végposztónak a közepéből akart venni két garas árát tótnak, én nem úgy tennék — a közepét pihentetném.

Domokos János.

Újdonságok.

X Múlt számunkban megróttuk a polgári kaszinó céltévesztett irányát, — örömmel értesülünk most, hogy nevezett egylet gyülésileg határozta el a hazárdjátékok végkép kiküszöbölését. Nagyon helyes intézkedés csak aztán el ne mondhassuk rá, hogy ember tervez...

X A német hídnak legalább három ölnyire nincs karfája, — valóságos istenkisértés a lejtős gerendán végig menni, pedig kénytelenek vagyunk * vele, ha csak 8zárhogyig érő sárban nem akarunk járni. Gyors intézkedést várunk ez ügyben rendőrségünktől, már megvolt a példa, hogy mennyire veszélyes e hely, a rendőrség kötelessége ily eshetőségek ismétlésének meggátlása.

X A városi közmunkát, mint tudjuk a lakosok nagy része, kellemetlenségek kikerülése tekintetéből — nem eléggé helyesen — megváltja, mert különben talán máskép néznének ki utaink; hanem az elöljáróság nem mutat jelt mire fordítja e pénzt, vagy talán jobb időkre vár, mikor majd munkálás nélkül is megfognak javulni utaink.

X Előre a medve bőrére csabai szomszédaink nagy lakomát csaptak annak örömére, hogy elnyerik tőlünk a törvényszéket azonban elhamarkodták a dolgot, mert mint a 25-ös bizottság jelentéséből kitűnik megmarad a törvényszék továbbra is városunkban. Nem akarunk itt a kérdés fejtegetésébe mélyebben ereszkedni, hanem hogy eltekintve a történeti mult s a meglevő épületek által nyújtott előnyöktől, nevezett bizottmány határozata nem csak méltányos de igazságos is — azt hálásán ismerjük el.

X A gazdasági egylet nagyon helyesen tenné, ha felszólítaná titkárát, hogy lapunkba küldendő közleményeit kellő időben juttatná hozzánk. Mind az egylet mind magunk érdekében kívánatos volna ily intézkedés.

—' A torna- és tűzoltó-egylettel is úgy vagyunk, mint sok más egyébbel: lelkesedünk érette, mig uj a dolog s példátlan közönyt tanúsítunk, mikor tennünk is kellene valamit. Igazi vidéki kicsinyeskedés, melyről egyébiránt nagy darab földön ismertek vagyunk már. Az említett egylet igazgatója két ízben kisérlé meg a választmányt egybehívni, hogy az év végén felmerült sürgős egyleti dolgok elintéztothessenek, s egyszer sem jelent meg a 30 és egynéhány választmányi tag közül annyi, hogy a gyűlés megtartathatott volna. Fájdalom hogy egyleti dolgainkról mindig csak panaszosan emlékezhetünk meg; nemsokára ott leszünk, hogy lapunkban egy állandó rovatot nyithatunk, mely hétröl-hétre az indolentia és tétlenség rendszeresen előforduló példáinak lesz szomorú tükre.

X Czégényi Istvánilé sz. Beretvás Terézia asz- szony a gyulai református templom keresztutainak márványnyal leendő kirakására 500 frtot adományozott.

X A vaspálya megnyitását kérelmező petitió a ministeriumnál jár, s így remélhető, hogy uj évre nekünk is lesz már rasutunk. Igaz, hogy tizenhárom évvel ezelőtt épen úgy lehetett volna mint ma, — hanem a bölcs tanács mely belátásu tagjai akkor veszedelmet láttak az ilyesmikben.

— A hivatalos lapból olvastuk, hogy Péky Antal csabai, Ludvig János — gyulai származású — bá- rándi plébánosok címzetes kanonokokká neveztettek ki.

— Múltkori felszólalásunknak a lakadalmas népség lövöldözését illetőleg azon üdvös hatása lett — dicséretére rendőrségünknek, — hogy most még jobban lövöldöznek, s épen a városháza, törvényszék s a hivatalos épületek előtt kettőzött erővel.

— Csütörtökön délután a főutcán egy Noé apánk sorsára jutott ember annyira belemerült a pocsolyába,