Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-10-09 / 41. szám

az ellenség sáncában lőpor-robbanás hallatszott; még pár lövés után egy ellenséges ágyú demontiroztatott s az ágyúzás viszonzása megszűnt. Ez eseményt a mi tüzéreink viharos „hurráh“-ja üdvözölte. De most a Mon- trouge és Bicetri erődök ágyúi kezdtek dolgozni. A legnehezebb kaliberből intézett lövegek csaptak ütegeinkbe s embereket és lovakat sebesitettek és öltek meg.

A gyalogság is sokat szenvedett ezen ágyúzás által. Montrouge erőd egyetlen gránátja 6 katona fejét ütötte s más ötöt súlyosan megsebesített.

A gyalogság eközben ismét előrenyomult Hayból, s ismét 1000 lépésnyire közeledett a folyóhoz.

Ezalatt azonban a sáncban, úgy látszik, kijavították a szenvedett kárt, mert a közeledő század heves tüzeléssel fogadtatott. A rekognoscirozás célja teljesen eléretett (!) s parancs adatott, hogy mivel a sáncot nem akarták megrohanni, a század ismét Hayba vonuljon vissza.

A francziák tüzelése is azonnal elhallgatott, s mindjárt lehetett látni, mint dolgoznak a sáncz kijavításán, hogy az ütegeink által okozott károkat kijavítsák. De ütegeink ismét előre tolattak, hogy a munkálatokat megzavarják, mi teljesen sikerült is; mert a munkások kifutottak a sáncból, hogy mögéje rejtőzzenek. A mon- trougei és bicefrei ágyuk azonban nem sokáig várattak magukra. Kétszerezett eréllyel kezdetett meg a tüzelés; a gránátok a falura hullva több házat romboltak össze, s sok katonát találtak. Qaistorp ezredes és Paczinszky hadnagy valamint több más katona, megsebesültek. Az ütegek is annyira zaklattattak, hogy parancs adatott ki, miszerint azok kissé visszavonassanak. D. e. 11 órakor végre mindkét részről beszüntettetett a tüzelés. A 12. század, mely oly soká állt tűzben, jelentékeny veszteséget szenvedett, a 9. század által fölváltatottt. Most bosszasb időre nyugalom lett. Most (d. u. 4 órakor) ugy- látszott, mintha a franciák nagyobb kirohanásra, vagy demonstrációra készülnének.

Baloldalról a 9. századra élénken tüzeltek. A sánc előtt tirailleur-csapatok jelentek meg, s nagyobb csapatok gyülekeztek a sánc mindkét oldalán. Colomb hadnagy e körülményről azonnal jelentést tett, s a zászlóalj azonnal fegyver alá állt, hogy a kirohanásnak ellenálljon, s a hátul álló zászlóaljak is alarmiroztattak. A Hay melletti kert falainak széle el foglaltatott, s mindent berendeztek a védelemre. Kirohanásra azonban nem került a dolog. A franciák, miután cóljokat elérték, hogy t. i. csapatainkat alarmirozzák, esti 7 órakor vissza vonultak a városba, valószínűleg csak kevés (?) őrizetett hagytak a sáncban.

Az idézett lap, mely a franciák által kivívott eredményeket lehetőleg redukálni akarja, más helyen keservesen panaszkodik, hogy a franciák a villejuifi sánc visszafoglalása által az erődök előtt még egy védállást nyertek, sőt innét még támadólag is léphetnek föl az ostromló sereg ellen, mert már is 5000 lépésre küldik a nevezett sáncból gyilkos lövegeiket.

Közegészségügyi viszonyaink.*)

Mielőtt annak részletezésére térnénk át, mit kelljen tennünk közegészségi ügyeink javítása céljából, vannak még egyes mozzanatok, melyeket figyelmen kívül hagyni nem lehet; nem lehet annál is inkább, mert ezek egyik legkiál- tóbb bizonyítékai népünk úgy szellemi mint igen sok esetben anyagi szegénységének.

Előre kell bocsátanom, hogy e sorok Írója távolról sem tartozik azok közé, kik bárminek is absolut becset tulajdonítani hajlandók, s igy legkevésbé sem tartozik azok közé, kik a tudomány itt-ott nagyon is ingatag elméletének vakon hódolva, túl ezen nem is képzelnek üdvösséget. De épen azért, mert e téren elfogultsággal sem magát nem vádolhatja, sem más által nem vádolható : nyíltan és őszintén mondhat annyit, hogy igen sok, sőt a legtöbb esetben az ideje korán s kellő körülmények között adott s alkalmazott egészséges orvosi tanács az egyén egészségének s igy életének is lehet megmentője. — A kérdés tehát most csak az, valljon folyamodik-e népünk ideje korán szükség esetén orvosi tanácsért, vagy ha folyamodik, alkalmazza-e ezt azon következetességgel, mely nélkül sok esetben a cél egyátalán el nem érhető ? — E kérdésre a mindennap felmerülő tényei az orvosi gyakorlatnak tagadó válasszal felelnek. — Első mi e téren az alsó osztálynál történik, hivatkozás a természet gyógyerejére, mi magában véve még nem volna baj, ha a természet gyógy erejét itt-ott nem gátolnák, sőt sokszor el nem zsibbasztanák az ősöktől örökölt firól fira szo*) Lásd lapunk ezidei 31, 32 és 36. számát.

kásos adagolásával a sziverősitő s ehez hasonló titokszerü szereknek, melyek alkalmazásánál a legtöbb esetben a baj az, hogy a fennforgó esetben egyátalán javallva nincsenek; majd ha ezek a szolgálatot felmondják, jönnek második sorban a kenő asszonyok, a kenés mellett el nem maradható különbféle ajánlataikkal s ha még ez sem segített, jön harmad folyamodásilag az orvos, kitől természetesen elváratik, hogy az a betegségen de azonnal segítsen, mert hiszen azért orvos.

És az orvos irányábani eljárása sokszor legjellemzőbb népünknek, a cél nagyon sok esetben nem az : terv és okszerű eljárással segítséget eszközölni a betegnek, hanem a beteg jövőjére vonatkozólag az orvostól véleményt csalni ki. Kedvező e vélemény, akkor az orvos előtte felesleges, kedvezőtlen a jóslat, akkor legalább is haszontalan, mert hiszen halál ellen nincs orvosság; de minden esetre nyerve lesz annyi, hogy a lelkiismeret meglőn nyugtatva vagy helyesebben el lön altatva s a világ előtt a kedvezőtlen kimenetel esetén kész az elfogadható mentség. Ha valaki ez ecsetelést túlzottnak találja, annak még bővebb tájékozásul csak annyit adhatunk a kép kiegészitéhez, hogy mig a hívatlan tanácsadók iránt több oda engedést tapasztalunk népünk részéről, több bizalmat látunk, addig az orvos által adott tanács iránt nagyon sok esetben vagy hidegen közön- bős marad, vagy a dolgot nagyon complicalt- nak találva, a kivitellel általán nem törődik, s igy egyátalán azt mondhatjuk, hogy népünknél rendszeres gyógyítási módról jó formán szó sem lehet és szó nincs, mit eléggé igazol azon saj nos statisticai adat, hogy a megye területén évenként elhaltak közül azoknak száma, kik orvosi segélyt vesznek igénybe, azoknak számához, kik orvosi segélyért nem folyamodnak, úgy áll mint 1 : 8-hoz, kedvezőbb esetben mint 1 : 7-hez. —

Ily körülményekkel szemben mint a minőket már kífejténk, mik lesznek teendőink, el- mondandjuk e lap hasábjain, előre bocsátva, hogy ezek között több olyanok vannak, melyek ellenében megtörik a legjobb akarat is, de ha mindamellett elhárítani törekvénk azokat, melyek valóban elhárithatók, megtevénk kötelességünket a lehetőség korlátái között.

Festi levelek.

VII.

Október 4-én.

Az első féltucat „pesti levél“ utolsóját régen írtam. Azóta sok minden történt Pesten. Az emberi kedélyre azonban leginkább hatottak a háborús eseményekről érkezett váratlan, meglepő hírek. Sedan öröm és gyász; P á r i s : ámulat és sajnálkozás; Róma: lenézéssel vegyült vonzódás. Ily behatások alatt az ember lehangolt. Itt az ősz szálló hervadt leveleivel, zephirölö csípős, szellőivel, rövidülő napjaival és általában a természet fokozott hanyatlásával; ez leverő a lélekre. S itt van október hava! Nekünk magyarokul fájdalmas emléket keltő napok. Október hatodik a. A nemzet véres Gol- gothája. Mindezek benyomása alatt a lélek borongó, él- celni, csapongani képtelen, szárnyaszegett, ólom madárként mozog.

íme a második féltucat „pestilevél“ elseje igen komor, bús hangon szól.

Hanem hogy valahára a tárgyra térjek : pesti dolgokról!

A múlt hóban Pesten alig volt ember, ki a legnagyobb kiváncscsal, a legmegfeszitettebb érdekeltséggel ne leste volna az újságot, lett légyen az nagy ur, kereskedő vagy iparos, akár politikus csizmadia, ha mindjárt Ba- zaiue-nak, Trokunak, Jules Favré-nek vagy Krémieuksz- nek olvassa is a neveket.

No meg a hordárok miatt mindenki megvolt akadva. Ezek árulták utca-szegleteken a frissiben nyomott legeslegújabb távsürgönyöket. Napjában kétszer-háromszor bocsátottak ki ilyeket az élelmes nyomdatulajdonosok. Hanem volt is keletje. Vették borura-derüre, s az ember a mint elsőt pillantott a depeschbe : jó hogy ki nem nézte szemét, mely pillanat alatt nyelte volna el az egész tartalmat. Sokszor összebuvott három-négy ember. Mindegyik olvasni akarta az egy példányt, annyira, hogy olykor összecivódtak. Pia este jött ki a „legújabb“ : rontottak gázlámpák alá, s ott olvasták el hamarosan a tudnivalót, mitől pedig az emberfeje többnyire megfájült s rendesen elment minden álma azon éjszakán.

Ez időben forrott az érzelem a pesti emberekben, volt vita, combinatio annyi, a hány fej odáig, hogy szövet- keztették volna a franciát kamcsatkaival, s a poroszt

épenségesen a kafferekkel. Sőt akadtak, kik fényes nappal, járó-menők előtt, utca-közepén, tisztességreméltó férfi létök dacára összeverekvének, egymást megtépték, el- Iazsnakolták az öreg uras görbe kampóju nádpálcáikkal,, hogy tán ember halál is történik, ha közbe nem veti magát valamely „vakmerész“ onstabler, a ki aztán megmagyarázza nekik, hogy ha az egyik francia* a másik meg porosz-érzelmű is : itten ne verekedjenek, nem lévén ez csatamező, hanem semleges terület. Nem estek-e ezek is foglyul a nagy császár példájára : bizonnyal nem tudom, de valószínű, hogy nem úgy, mint az, mert protestáltak volna az ellen.

Bizony sajátságos állapotba jutottak most mindazok, kik a jelen háború alkalmából párthoz csatlakoztak ! a poroszista ujjongva rombol valódi bolond öröme miatt, — a franciapárti bus arccal, cstíggesztett fővel és nagyon aláeresztett hangon kapaszkodik a respublikába. Annak meg, ki nem foglalt pártállást, — pláne furcsa helyzete van: mindkettőt szerette bizonyos okból, mindkettőt kárhoztatta meghatározott tulajdonokért, s most egyik erősebb lesz a másiknál, — az egyiknek ujországot hódítva meg, riadják örömittasan : jo triumphe! — a másiknak fejét megfosztják trónjától, s lelökik véghetetlen magasából — hol az emberfejének elkeli szédülnie — a véghetetlen mélységbe a honnan le már mitsem látni. Mindkét nemzet iránt részvéttel kell lennünk, mórt hisz mindkettőt féltjük.

Különben művelődési tekintetből csak haladunk valamennyire, legalább, hogy meghonositjuk az assotiatio szellemét.

Ez évben volt első magyar egyetemes tanitó-gyülésünk, s volt első magyar jogász-gyülésünk is. Igaz, hogy bizonyos oldalát tekintve e gyülekezetnek : furcsán folyt le az egész, hanem hát azért nem is vivtak ki valami fényes eredményeket. Békésmegyét tudtommal csak két szarvasi ügyvéd képviselé, —■ úttörők! legyen megadva az ö dicsöségök! — Tehát eloszlott e gyűlés, — a törvényt alkalmazók gyűlése is, s nem sokára egybe- gyül a törvényt alkotók gyűlése. Több, mint bizonyos, hogy lesz jobboldali zugás már baloldali beszéd előtt is a szándékolt simpathia kijelentésekre, hanem aztán lesz émelygésig halmozott nagy hangú frázis-torony is erősen süppedő alappal; majd kibeszélhetik magokat megint a beszélni szerető képviselők, kik között volt egy, a legöregebb, ki tán sohasem beszólt az utolsó ülés idény alatt, az ősz Boczkó Dániel. Szegény öregur, ö is elköltözött az ö kedves, régi társai után, bár úgy biztatta volt magát szegény, hogy eléri századik évét : — hiába. A becsületben, fedhetlen jellemtisztaságban, lángoló hazaszeretetben és acél-elvszilárdságban elaggott Boczkó D. egyike volt az országgyűlés legtiszteletreméltóbb alakjainak. Békésmegyei, szarvasi születésű volt, s csodálatos hogy a „Békés“ megsem emlékezett haláláról, mig ugyancsak a megyei Geist Györgyről halála után egész kéthasábos necrológban nagy férfiút csinált némelyek előtt. Mindkettőnek érdeme, hogy gazdag volt, de mig Bockó tett, addig ez betegeskedett, s élő-halott volt, s mig az nem végrendelkezett ez végrendeletében szép áldozatokat hozott. Ismertem mindkettőt, s azért csodálom, hogy e lap Boczkőról hallgat. *)

Az öreg ur életében volt két nevezetes esemény, mely hírét igen emelte. Az egyik világi téren, a másik az egyházin.

1849. Aradról kivonult a magyar-csapat az ellenség elöl, s erősen hátrált. Boczkó akkor kormánybiztosko- dott, s egyszerű parasztkocsin utazva találkozik a futókkal megállittatja kocsiját, abból leszáll, tudakozódik, a dolog hallatára arcát vér borítja el, erősen marokra szorítja vastag nádpálcáját, a csapat parancsnokát őrizet alá helyezi, újat nevez ki, vissza Aradra és megvereti az ellenséget. Sok szó helyett rövid tett.

Boczkó lutheránus volt. A patens utáni időkben Pesten nagyobb egyházi gyűlés alkalmával ott sopánkodnak az egyház autonómiáját féltő tudós urak a teendők fölött. Boczkó meghúzza magát és hallgat. Egyszer csak erősen ráncba szedi homlokát, öklét összeszoritja, felkel s szól röviden, velősen és határozottan, hogy akármit csináljanak velünk magyarokkal — jó, hisz nem lehet ellene tenni; de hogy egyházi jogainkat is elvegyék : ez sok, ez már nagyon sok, s az ellen ünnepélyesen — Isten és emberek színe előtt — óvást tesz, s nagyot üt öklévé} az előtte lévő padra és leül a mély csend közepette. Erélyes nyilatkozat, merész szó akkor, midőn hallgatni volt tanácsos.

Szegény öreg ur ! ö is szenvedett a hazáért. Hatévig volt börtönben. Elköltözött régi jó ismerősihez, velük együtt fogja megkönnyezni a haza sorsát, mely azt okt.

6-án érte.

A békés-csabaiak képviselője volt. Pontos ember : or*) Tisztelt munkatársunknak talán nem jutott kezeihez lapunk azon száma, melyben az érdemesült ősz hazafiról megemlé- kezénk. — Szerk.