Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-08-28 / 35. szám
X II évfolyam. £ I i) § I m y> m Szerkesztőségi iroda: Föutcza 186. sz. — Ide intézendő minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény. Hirdetések elfogadtatnak Gyulán, a kiadóhivatalban, Nagy Ferenc könyvkereskedésében ; Pesten Neumann A. és társa hirdetésiirodájában, (kigyóutcza, 6. sz.) Hirdetések dija: Egy négy hasábos Garmondsor 5 kr. — Bé- lyegdij 30 kr. Gyula augusztus 28-án 1870. 85-ik szám. Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap. Előfizetési teltételek Egész évre .... Fél évre ...................... Ne gyed évre .... 4 frt. 2 frt. 1 frt. Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendök. politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap. Gyula aug. 26-án. (?) Az emberi kebel mélyen megrendül azon tömérdek véraldozat felett, melyet e pillanatban két hatalmas európai nemzet: a francia és német között folyamatban levő óriási harc megkíván ; minden igazán érező szív fájdalommal telik el a borzasztó dráma felett, melynek minden fordulatát ezer meg ezer család siralma, könyözöne követi. Alig nehány hete annak, hogy a jelen században eddigelé páratlan vérengzés kezdetét vévé s ez már is oly mérveket öltött, melyek hallatára még az indifferentismus is kikéi szokott nyugalmából s átok kél az emberek ajkáról azok feje fölé, kik a politikai ambitio kedvéért oly könnyedén, a lelkiismeretlenség egy szikrája nélkül dobják oda az emberek — mondhatjuk — százezrének életét és nyugalmát. Valóságos merénylet ez, bűnös vakmerőség a humanitás ellen; nem menti ezt semmi sem s még kevésbé menthető akkor, ha meggondoljuk. hogy — mint a jelen esetben — két politikai kártyakeverő oly maneuvre-ében rejlik benső indoka, mely utóvégre is személyes am- bitió és egyéni hiúság kérdésévé törpül. De legyen elvégre bármiként: most midőn a tényeket sem jámbor óhajtásokkal; sem philan- trophikus szempontok fejtegetésével megváltoztatni már nem áll hatalmunkban; most — mondjuk — a dolog már bekövetkezett s még bekövetkezendő tényeivel szemben nem marad TÁRCA. A bársony mellény. (Tulajdonosa elbeszélése után.) Irta: Sipos Sándor. (Folytatás.) II. Másnap reggel — a mint haza tértem — rögtön a bársony mellényhez rohantam,--------dobogó szivvel kutatám ki zsebeit, — most egy kis levélke volt benne- Az irás betűi el voltak ferdítve, nem ismerhettem a kézre, noha nagy örömmel láttam ez irás ferdítésből, hogy ismerősnek kell lennie titokteljes jóltevömnek. A levél igy hangzott : „Hogy csupán pénzt küldtem önnek, azt igen gyen- gédtelenül tevém — elismerem; ön uram méltán haragudhatott, mert eljárásomat sokfélekép lehetett magyarázni. De nyugodjék meg ön uram; — e sorok írójának szándéka tiszta volt, mert az szeretetböl fakadt. On azt irá levelében, hogy végtelen örömére van — ha valaki szereti. — és azt, — hogy már senki sines — ki szeretné. Ön azt Írja, hogy szive elfásult, hogy óhajtja a halált, mert gyűlöli az embereket. Oh uram, én tudom, hogy ön meggyőződését irta le, — de bocsásson meg nekem — ön még elfeledett valamit, a miért élnie kell, az : a múlt. Szenvedés, öröm, — kéj és kin, boldogság és nyomor van eltemetve a múltban ugy-e ?--------és mi úgy siratju k azt, mi el van már temetve; elfeledjük a rosszat, sőt arra is örömmel emlékezünk vissza, hiszen a fájda- om megedzi a kebelt és eszünkbe jutnak a rég eltűnt szép napok, arcunk felderül; — hiszen az ember életében úgy is oly kevés a boldog óra! A mit a jelenben egyéb hátra, mint a tárgyilagosság, vagy a politika birodalmában különösen jogosult érdek szempontjából tekinteni az egészet s ehez képest mérlegelni az eseményeket. És ily íelfogásból kiindulva, mit tartsunk mindazon a bámuló világ előtt legördült harci eseményekről, melyek a francia fegyvereknek ha nem is teljes megaláztatását — mert liisz e kitétel a hazafias francia nemzet önfeláldozó tényei után joggal nem is volna alkalmazható — de mindenesetre sikertelen ellenállását mutaták fel?.... mit tartsunk a porosz soldateska meglepő vívmányai s az ezekből majd csak ezután kifejlődhető dolgokról? A mi az eddigieket illeti, e tekintetben mindenesetre a részvét, a megütközés az, mely a szemlélőnél utat tör magának a felett, hogy egy oly nemzetet, azt a nemzetet, melyet szabadság- szeretetében s a modern haladás iránti érdemeiben még egy sem múlt felül, sőt e tekintetben a continens példányképe volt; azt a nemzetet, mely véráldozatai és szellemi emelkedettségével a szabadság ügyének csaknem egy századon keresztül zászlóvivője volt, mely minden gyöngéi és sokszor végletekbe menő tulajdonságai mellett ie mindig nagy volt — e nemzetet sikerülhet egy német politikai intrikus hiú törekvéseinek háttérbe szoritani! És tekintve, hogy mindez a porosz hatalmi igények kielégítésével jár karöltve, s hogy ez utóbbi körülmény a szabadság ügyének romlásával vagy legalább is korlátozásával egyértelnem találunk, a mit a jövőben nem remélünk, — feltaláljuk a múltban, és az : a vigasz. A múlt egy hóval elborított völgy, melyben eltemetve alszanak emlékeink, mint a kis virágok; ha elhordjuk a havat — újra látjuk a kis virágokat és noha hideg, hideg tél van, mi az enyhe tavasz lehét érezzük, arcunk felderül, szemünk az égre pillant — aztán belsőnkben oly édes megnyugvás támad : a vigasz. Ön uram azt irta nekem, hogy rósz ember. Én tudom, hogy nem. Ki múltjára vissza mer tekinteni — az nem lehet gonosz. És aztán — én ismerem önnek múltját — ön mindig becsületes volt. A mi a jelent illeti: Ön nem rósz most sem, — tanúbizonyság reá az, hogy atyja ősz hajszálait oly félve őrzi minden szennytől, — pedig önnek csak egy félrelépést kellett volna tennie a becsület útjáról s meg lett volna mentve az anyagi gondoktól, de atyja tiszta neve örökre oda leendett. Egész bűne Önnek az, hogy sokat hitt azoknak, kiknek célja volt Önt megcsalni, s hogy nem hitt azoknak, kik jót akartak. Nem akarok Önnek tanításokat — csak jó tanácsot adni. Mindenre, mi szent Ön előtt kérem, fogadja el és kövesse! Szakítson előbbi életmódjával — ne vegyen részt azon lelki fekélyesek élvezetében, kiknek csak kö- zelléte is veszélyes a tiszta érzelemre. Legyen ismét az a mi volt : előkelő világfi, kinek nincs szüksége kétértelmű „barátokra.“ Az Ön neve előtt megnyílnak a félve őrzött termek ajtai is, — ön első helyet foglalhat el ott is. Ezzel tartozik Ön múltjának, •— tartozik saját nevének és — ne vegye rósz néven — nekem is, ki ugyan egyelőre rejtve fogok Ön előtt maradni, de ki őszintén szeretem Önt. Még egyet kérek Öntől. Fogadjon el tőlem 10,000 irtot. Ez összeg úgy hiszem elég leend önnek adósságai kifizetésére s egy évi solid élet költségeire. mü : akkor a porosz fegyverek győzelme egy szabad nemzet érdeke s érzelmére nézve sem lehet megnyugtató. Valóban a helyzetben semmi vigasztaló sincs s ha lehet valami, úgy az kétségkívül az a lehetőség, hogy Franciaország népe a nemzeti becsület és a veszélyben forgó házi tűzhely megmentéséért egytől egyig fegyvert ragadva, egymaga fogja a zsebredugott kézzel veszteglő Európa szemeláttára, hatalomszomjas ellenfélét hazája határai közül kiűzni. — Egyik véres nap a másikat követi a harctéren. E hó 14, 16 és 18-án nagyszerű és mindakét félre rettentő veszteségekkel egybekötött ütközetekről hoztak híreket a távirdák. Három-négy napig tartó ütközetek oly életirtó eszközökkel, minőket a hadakozó felek egymás ellenében használnak s oly elkeseredett harc minő köztük folyik, természetesen roppant áldozatot igényelnek, de mégis megrendítő, ha oly veszteségekről hallunk, melyek egyik félnél 40—50000-n yit, a másiknál sem kevesebbet tesznek. A fentemlitett három ütközet Long- ville, Mars-Latour s Gravel otte (vagy Rezonville)-néI ment végbe. Mindaháromnak azon a franciákra nézve kedvezőtlen végeredménye lett, hogy Bazaine Metzbe szorittatott, hol a franciák helyzete annyival rosszabb, mivel elegendő eleség s hadszerük nincsen, a porosz pedig nyakra-főre szállítja az ostromhoz szükséges löve- geket. E szerint Bazaine-nek vagy ki kell magát vágnia a Metz-et körülfogott poroszokon keresztül, vagy sorsa eldöntését a Mac-Mahon és a porosz korona-herEgy évig legyen Ön higgadt férfi s egy év múlva — ha On is akarni fogja — engem megismerhet. Végre bocsánatot kell kérnem Öntől azért, hogy álomitalt vegyítettem ivó-vizébe — célom könnyebb elérése végett. Igaz szívből: jó barátja. U. i. Ha beleegyezik kivánatomba, Írjon ennyit: „Igen“ Post. rest. X. X. cim alatt.“ Ennyi volt a levél. A hang, mely belőle szólt — szivemig ért, — hiszen nagyrészt megegyezett lelkem szavaival. Sokáig néztem meredten a levélre. Alig birtam elhinni, hogy ébren vagyok. Ki ismerheti ennyire jellememet? Ki az, ki ennyire biztosan intézte azon szavakat, melyek ellen nem lehete kifogásokat tennem? Mindenesetre szeretnie kell engem, mert csak a szeretet delejessége eszközölheti azt, hogy még rejtett gondolataimban is olvasson. Nem lehet, nem szabad ingadoznom. El kell fogadnom mindent mi tőle jő. Vagy nem lenne-e a legundokabb hálátlanság eltaszi- tani ez áldani akaró kezet, mely bizonyára mocsoktala- nul borul fejemre; nem lenne-e irtóztató vétek —most, midőn még lehet — magamat ki nem vonni a sülyedő iszapból ? El, el ebből az undok légkörből, — hallgatok reád egyetlen barátom. Igen, vissza akarok térni az igaz útra, — lelkem egész erejével, hitemmel, reményemmel kezdem meg uj életemet s úgy is fogom azt végezni, hogy Neked, ki kezet nyujtál a vész idején, ne legyen okod megbánni tettedet soha, soha. Tollat vettem kezembe és ennyit Írtam: „Igen“ — s a levelet személyesen vittem a postára. (Vége következik.)
