Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-07-24 / 30. szám
il évfolyam. Gyula julius 24-én 1870. 30-ik szám. Szerkesztőségi iroda: Föutcza 186. sz.— Ide intézendő minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény. Hirdetések elfogadtatnak a kiadó hivatalban Nagy Ferenc könyvkereskedésében Gyulán. Hirdetések dija: Egy négy hasábos Garmondsor 5 kr. — Bélyegdij 30 kr. _J# Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap. Előfizetési feltételek: Egész évre...........................4 Fél évre ................................2 Ne gyed évre...........................1 Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendök. politikai, gazdászati és ismeretterjesztő hetilap. Gyula, julius 22-én. (?) Lapunk ezidei 25-ik számában megjelent „A sajtó a pártmozgalmakban“ cimli cikkben bővebben kifejtettük azon modort, melyet az ellenzék a jouvnalistika terén követni pártcéljai érdekében jónak lát; jeleztük azon hangot és irályt, mely ellenzékünk lapirodalmában úgyszólván rendszeressé vált s mely inig egyrészről az illem és irodalmi méltóság színvonalán mélyen álól áll s ekként hirlap-irodalmunk becsének s hitelének hasznára egyátalán nem válhatik, addig másrészről az olvasó közönség finomabb érzékkel biró részének méltó visszatetszését idézi fel, a kevésbé müveit rész ízlésének fejlesztésére pedig legtávolabbról sem alkalmas, sőt annak tompítására vezet. Azonban lapunk vidéki közlöny lévén s mint ilyen körének kimértsége miatt, szavainak csak nagyon korlátolt hatását várhatván : egyátalá- ban nem hisszük s nem hittük fentemlitett cikkünk közrebocsátásakor sem, hogy a benne kifejtett nézetek illetékes körökben oly figyelem tárgyai legyenek, mely a kérdéses irodalmi visz- szaélések orvoslását vonhatná maga után. De jelezni óhajtottuk mindenesetre e visszaéléseket, mint tényeket, melyeket részünkről is hallgatással mellőzni nem lehet, nem szabad; hangoztatni akartuk következményeikkel együtt azért, hogy legalább korlátoltabb körünkben figyelmet ébresszünk irántuk. Azonban a sajtó terén azóta, mióta az hazánkban újból szabaddá lett, tehát az eszmék szabad nyilvánítása ismét lehetővé tétetett — az irodalmi visszaéléseknek egy másik neme is lábra kapott, mely következéseiben az előbbi, a napi sajtó körül észleltnél nem kevésbé válhatik veszélyessé, sőt bátran mondhatjuk : veszélyesebb is. Értjük : az alsóbb néposztálynak olvasmányul szánt azon könyveket és folyóiratokat, melyek napjainkban gomba módjára teremnek s melyek célja a kevésbé értelmes osztály primitiv felfogási képességét még jobban törpiteni s azt teljesen megzavarni. Minden jobb érzésű keblet mélyen elszomorító azon lépten-nyomon észlelhető jelenség, mely szerint a köznép mohó vággyal kap minden ilynemű nyomtatvány után s teljes hitelt ad mindannak, mi a jól értelmezett műveltség rovására s a müvelni-akarás örve alatt azokban napvilágot lát. Köznépünk úgynevezett olvasókörei asztalain csaknem kizárólag ilynemű folyóiratokra találunk; könyvtáraik legkapósabb könyveit azok képezik, melyek a nép tudvágyát legjobban ingerük, e tudvágyát a valódi tudás rovására elégítik ki s a hamis felvilágosultság burjánait termik a köznépnél. Innen magyarázható leginkább a nép körében tapasztalható úgynevezett féltudákosság; ez leginkább oka annak, hogy köznépünk oly kevés fogékonyságot árul el a valódi ismeretek iránt, s hogy a legőszintébb akarat s igyekezet sem képes magának utat törni az irodalmi salak okozta zűrön keresztül egy jobb s józanabb eszme elültetése végeit, a hamis tanokkal satu- rált köznép kebeléhez. Az irodalmi üzérkedés egy aljas neme ez, mely azonban sokszor a politikai üzérkedés egy módja is és utóbbi esetben csak azok által he- lyeseltethetik, kik a cél eléréséért bármily szeny- nyes eszköz használását is megengedhetőnek tartják. Ám vegyék a dolgot lelkiismeretükre azok, kik az ilyen sajtótermékek előállítására vállalkoznak, — ám számoljanak lelkiismeretüknek a következményekért azok, kik az irodalom e salakjainak terjedését — bár hatalmukban állana — meg nem akadályozzák: számoljanak azok, kik a pártszellem ébrentartására hasonló módok alkalmazásától nem irtóznak. Mi csak fájdalom és sajnálkozással, de egyszersmind kedvezőbb fordulat reményével is szivünkben nézhetjük ezen üzelmeket, mert hiszen segíteni a bajon nem áll tehetségünkben s csak köznépünk természetes józanságában bízva hisz- szük, hogy ennek is vége szakad. — A horvát országgyűlés jul. 21-ki ülésében 55 szóval 10 ellen elhatározta a fiumei kérdésben, hogy a történelmi jogok megóvása mellett az országos kormány a magyar ministeriummal egyetértve intézkedjék, hogy a mostani állapot megszűnjék, és provizórium utján végleg rendeztessék; valamint, hogy a megye az auto- tonom kormány, a város pedig és területe Magyarország hatósága alá vonassék; végre, hogy végleges elintézés céljából annak idején uj regnikorális deputáció neveztessék ki. — A képviselöház múlt heti üléseinek tárgyát, a köztörvényhatóságok rendezéséről szólő törvényjavaslat részletes tárgyalása képezé. A julius 21-iki ülésben a törvényjavaslat egyik leglényegesebb szakasza felett folyt a discussió, a 19. § felett, mely a megyei bizottságok mikénti alakításáról szól. A kérdés eldöntését: valljon elfogadja-e a ház a kérdéses szakaszt a központi bizottság szövegezése szerint vagy nem — a következő napi ülésre halasztatott, miután az elnök jelentése szerint húsz képviselő ezt kívánta, a házszabályok értelmében pedig e kivánatnak helyt kelle adni. — — A kitörőiéiben levő háborút érdeklöleg eddigelé csak harci készülődésekre vonatkozó hirek érkeznek. A hadüzenet Franciaország részéről e hó 18-án este küldetett meg Poroszországnak s Bismarck azt a birodalmi gyűlésben ugyan e hó 19-én mutatta fel. Szavait, melyekkel a hadüzenet megérkeztét jelenté, zajos tetszéssel TÁLKA. Munkácsy Mihály „Siralomház“ című fesívényének magyarázata. Öcsém Munkácsy által megkerestet vén, hogy a Siralomházi képhez németül — igy ö Írni nem tud — magyarázatot Írnék a kép tulajdonosa Wilstack amerikai polgár számára, ki a jelenettel még sincs egészen tisztában s nevezetesen nem bírja magával elhitetni, hogy az az elitéit közönséges gonosztevő legyen: én a szövegezésre vállalkoztam s nevezetesen azt a lehetőséget állítottam fel, hogy annak az elitéltnek csakugyan nem kell szükségképen megrögzött gonosztevőnek lenni, hogy az eredetileg jóravaló ember is lehetett, hanem rósz útra üldöztetés, elkeseredett kedély terelték. S mivel e magyarázat nincs érdek nélkül, mert mutatja, hogy népünkben a vad erély, érzékenység és legénykedés, melyek jellemvonásai, nevelés hiányában olykor mily szomorú eredményre vezetnek —: jónak láttam azt némi változtatással a „ Békés “-nek is megküldeni. Kitűnik belőle, mert nincs hűség nélkül, mennyire szükséges erkölcsi alapot nyújtanunk nevelés által, mely a szilajságot enyhítse, az elkeseredettségnek rósz tettekben kitörését akadályozza. A magyarázat igy szól: Az 184%. magyar-osztrák belháboru magyar részről védelmi harc volt az osztrák kényuralom ellen, mely megrögzött alkotmány-gyűlöleténél fogva, a magyar király által csak az imint szentesített (1848. évi) epo- chalis törvényeket is megirigyelvén, az országot haddal támadta meg és ellene az országbeli idegen nemzetiségeket is felbujtógátván a fajháborut is előidézte, mely a harcok legkegyetlenebbje. Háború után az országban katonai kormány ostrom- állapottal uralkodott. Mégis rablóbandák alakultak, melyeket elnyomni sokáig nem sikerült úgy, hogy a lakosság a politikai üldözések, katonai garázdálkodás és a rablók tizeiméinek kettős tüze közé szorult volt. És oly nagy volt a közelkeresedettség, hogy eleintén, ha a biztonsági közegek rablókkal összecsaptak és — megverettek, a lakosság nemét a kárörömnek el nem fojthatta. Vad hirek keringtek, hogy a rablók csak német pénztárakat és az olyanokat fosztogatják, a kik harc folytán magokat az ország iránt ellenségesen vagy legalább bűnös közönnyel viselték...; hogy a‘harc rövid idő múlva újra ki fog törni s akkor aztán a muszka is az országgal fog tartani; hogy az amúgy raboit pénz a háború költségeire fog fordittatni; hogy áz aféle rablások tulajdonképen nem is valóságos rablások, hanem víssza- torlás, a rablóit pénz hadi préda — volnának...! Tény volt, hogy azon időben az országban számos politikai compromittált egyén bujdosott, köztük közhonvédek is, kik magukat az osztrák seregbe besoroztatni nem akarták s hogy ez utóbbiak némelyikét, szintén ül- döztetvén, jóformán az éhség, nyomorúság tették rablóvá, mire nézve némileg szánalmat kelthettek. A biróságok természetesen rabló és rabló közt különbséget nem tehettek s h a tettek, ez aligha nem az iminti eltévelyedettek rovására történt volna, mert ellenrészröl viszont az uj orgánumok némelyike előtt a közönséges rablók sem voltak oly gyűlöletesek, mint a rebellisek, főleg ha azonfelül még más betudható cselekedettel is terheltettek. Ezen ellenséges hangulat magától érthetöleg csak olyanoknál volt meg, kik külföldi jött-mentek, a magyar fajnak eo ipso ellenségei voltak, vagy kik a nemzet salakjából emergáltak s lettek hivatalnokokká s csakhamar el is csapattak (Gozsdu szerint), „mert a kutya első kölykeit vizbe szokás lökni.“ Azon időben tehát nem egy kerülhetett hóhér kezébe, ki normális időkben az enyhitö körülményeknél fogva talán szelidebb büntetéssel sujtatott volna. A siralomházi elitéit egyikét ábrázolja azon szerencsétleneknek, kikről feljebb volt szó, kik becsületes elö- életüek voltak, magukat a harc kitörésekor a haza védelmére családjuk odahagyásával s lelkesedéssel önként felajánlották, a harcban rottenthetlen bátorságot tanúsítottak, azután pedig inkább meghalni voltak készek, hogy sem magukat az akkor gyűlölt osztrák seregbe besoroztatni engedjék; kik szentül hitték a harc megújulásról szóló vad híreket, tehát magukat addig bujdosás- nak adták s üldöztetve, éhségtől sanyarva, elkeseredve, utóbb fosztogatásra vetemedtek, eleintén talán olyanokat támadván meg, kik a hazafiatlanság hírében állhatták —- kik igy akarva nem akarva bele kerülvén, többekkel szövetkezve még a katonai rendörök előtt sem tértek ki, hanem azokkal szivök szerint összecsaptak, azokat nem egyszer megverték stb. Végre azonban a túlerő által elnyomattak, ha ugyan kezükben fegyverrel s ha még kevéssé initiáltak voltak, azon meggyőződéssel el nem estek, hogy ők tulajdonkópen nem is bűnösek. Az elfő*
