Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-07-10 / 28. szám
ni méltó apprebensiót hozzá vesszük, mely egymást keresztező hangulat aligha alkalmas a látás orgánumát, melyre ily complicált casus- ban nagy szükség van — élesiteni, tehát a ,hic rhodus hic salta1 esete is fenforog bizonyos mértékig .... mindez a feladaton, mely valóban nehéz, enyhíteni aligha alkalmas. De legyen bármiként, a kérdés eloddzhatianul előttünk van; azt sem kikerülni, sem átugratni nem lehet; bele kell menni, megkell azt oldani s a kik e haza üdvét őszintén óhajtjuk, mindnyájunknak buzgó kívánsága, hogy a megoldás — ne úgy nézzen ki, mint Saphir rajza szerint a keleti kérdés kinézett megoldás előtt és után. En e törvényjavaslat bírálatába ez úttal nem bocsátkozom, minek is, tekintélyek foglalkoztak azzal, s mire e sorok napvilágot látnak a harc úgy is teljes neki keseredettséggel javában fog folyni, ismét amaz ütközetek egyike, melyeknek célja nem a vélemények mérlegelése, azoknak nem meg-, hanem legyőzése, a mi különben a parlamenti nagy harcoknak rendes, nálunk pedig elmaradhatían jellege. A törvényjavaslat aligha fog lényeges változtatást szenvedni s bizony az tekintve az igazságszolgáltatás országositását is, meg a minek or- szágositása még kilátásban van —- a megyék kedvelőinek szempontjából, de a szabadelvü- ségből is, hagy kívánni valót. Részemről engem ez úttal írásra nem a kérdéshez hozzászólás, hanem az ösztönzött, hogy elmondjam e kérdés megoldásából mit abstra- halok s mit következtetek abból jövőre a megyéket illetőleg. Azt abstrahalom, hogy a megyék ily módoni rendezésében az ellenzéknek is tetemes része van az által, hogy a megyéket is belevonta a közjogi actioba, a megyék egy része szintén éx professo opponált, a mi szerintem elvontan is hiba volt, a rendezés előtt pedig rósz politika is. Hiba volt, mert a megyék sem clubbok, sem népgyülések, melyek ad hoc alakulnak minden más feladat, minden beruházás nélkül, hanem parlamentáris kormányzattal fóképen a házi és közadministratio közegei, a közvélemény orgánumai — tehát nem a parlamenti pártok visszhangjai, a célszerűség a törvényesség őrei, mihez szigorú tárgyilagosság kívántatik és nem á tout prix támadás vagy védés, a megyék nem a harcnak, hanem a védelemnek a conserválás- nak eszközei. Politikának is rósz volt a megyéket a rendezés előtt harcba vezetni, különösen ily elkeseredett, élethalál harcba minő nálunk folyamatban van Mert én azt hiszem, hogy a törvény a inev kre nézve ezen előzmények nélkül kedvezőb- ben üt itt volna ki Igaz, hogy lehetett volna a törvényt nem kivételes átmenő mérték szerint szabni, de más szenvezek, midőn a természet mint ajóravaló ember pályája végén, noha szemében köny rezeg, de ajkán a jó lelkiismeret szelíd mosolyával várja az enyészet végső percét... És a tavasz a reményt példázza, az ősz mutatja a remények miként teljesültek s mivel kevés remény van,melyet kisebb-nagyobb csalódás ne követne s vele a lemondás; az ősz a sors végzésében megnyugvó lemondás példája; — ezért rokonszenvezek én inkább az ősszel. A fák és bokrok dércsipte lombjai harmattól ragyogó szinpompában úsztak; a liget láthatlan munkások által csillogó fátyollyal volt fedve, melyen át az őszi virány hajoló képét mutatta a szűzies szeméremnek. S e látvány sok, sok reggelen megújult s békitöleg hatott a bánatos lélekre. Mondtam, hogy a várhegy oldalában sziklahézagban a harangozó lakott, egy igen szegény ember, vele eladó lánya és siketnéma fia, a ki egyik szemére vak is volt. Ez a szegény ember szikár magas, komoly ember volt, a kit hármas kin gyötört: felesége halála, szegénysége, siketnéma fia, a ki, ha ö meghal, „koldulni lesz kénytelen. “ Lányának kérője akadt s a lakodalomba mi is hivatalosak voltunk. A harangozó lakása kettős hézagból állt a sziklába kivájva. A faluból is érkeztek vendégek, kikkel a sajátságos lakás teljesen megtelt. Becsületbiróság volt a vénekből felállítva, kik a netaláni kihágást in flagranti sújtsák, a mi szokás szerint abból állt, hogy a bűnös az asztallábhoz láncoltatott. Volt is kihágási eset, mert egy legény hívatlan állított be; a végzés enyelgéssel foganatosittatott, részt az önfentartási ösztön oly erős vis matrix hogy nincs mit csudálkozni, ha e tekintetből egy s mást feláldozni látunk; viharban sok becses tárgyat vetnek a tengerbe, hogy a hajó fenusz- hasson. Ez az a mit abstrahalok; a jövőre való következtetésem pedig az, hogy én arról is meg vagyok győződve, mikép a törvényhatóságokat rendező törvény az országgyűlésnek e tekintetben nem utólsó szava, és vagy — vagy vagy ! túlsúlyra vergődik a megyék missiojával egybehangzó vélemény azoknak kellő magoktartásá- ról ezen vélemény a gyakorlatban is mind több s több alkalmazásra talál, bizonyos megyei tapintatosságot sajátítunk, el a mellett a megyék pontosan teljesitik körükbe eső napi teendőiket — se kívánatos esetben, remélem a köteléken tágittatni fog; vagy saját tévedésünk balkövetkezéseit egészen a többségre hárítjuk, innen túl még ingerültebbek leszünk, folytatjuk a hol elhagytuk, sőt pártoskodunk, csak az iránt érdeklődünk és ez esetben — a mitől a jó szellem óvjon meg — a most hozandó törvény a megyéket illetőleg Sybilla harmadik, utolsó könyve fog lenni! R. Újdonságok. — Múlt számunk megye-közgyűlési tudósitásából I egy fontos határozat elnézésből kimaradt. Ugyanis Békés város tekintettel a legutóbbi vizáradások által határain okozott károkra és azon aggasztó állapotra, mely- szerint a gyakori vizáradások által — úgyszólván létele is veszélyeztetve van : aziránt folyamodott a megyéhez, hogy szomorú helyzetén lehetőleg és mielőbb segítve legyen. — Erre nézve a bizottmány határozatilag kimondotta, hogy a folyamodványban fel hozottak méltánylásával mindazon védmunkálatokat, melyek az 1840-ki 10. te. értelmében törvényhatóságilag végrehajthatók — végrehajtja; igy Békés város és Doboz község érdekében a Fekete-Körös régi medrének betöltéséta szabályozási tekintetek szemelött tartásával, továbbá az érdekeltségek meg hallgatása és egyetértésével megengedte; egyúttal pedig tekintettel, más e megyebeli községek állapotára, újból is feliratot intéz a közlekedési ministerhez, hogy a Körösszabályozás ügyének országossátétele iránt már, több ízben tett felterjesztéseit figyelemre méltatni, s annak mielőbbi keresztülvitele iránt megfelelőn intézkedni szives- kedjék. ’— E határozat első részét kétségkívül úgy Békés mint Doboz megnyugvással veendi tudomásul; második részére azonban az a szerény megjegyzésünk, hogy miután már sokszor, de mindig eredmény nélkül irkál- tatott fel a megye a ministeriumhoz — ezúttal is aligha lesz sikere az újabb felírásnak. — Múlt számunkban irtuk, hogy Wenckheim Krisztina grófkisasszony az árvizek által károsult bérlőinek ez évre eső haszonbérét elengedte. Mint biztos forrásból értesülünk, e hír alaptalan; mi pedig megjegyezzük, hogy e hirt a „Pesti Napló “ból vettük át lapunkba. de a deliquens a dolgot mégis zokon vette s szégyenkezve elsompolygott. Zene hogy ne lett volna! három cigány irtóztatóan megkuszált egy-egy matyó nótát — a mi azonban a vig sereget mulatságában épen nem zavarta, sőt Én jól érezvén magam e derült egyszerű körben, elhozattam hegedűmet s hegedültem. Soha virtuóznak há- lásabb közönsége nem volt; egy legény szembehunyva ringatta magát s arcán öreg könycseppek gurultak alá. De ime kéz sulyosodik vállamra s „csendesség uram“ szól hozzám egy parancsoló hang. Vissza nézek, a ha- rangozót látom felegyenesedve, szigorú arccal, mint egy patriarchát. „Egy szűr van tévedőben, s addig se zene, se vigaság ne legyen, mig a szűr elő nem kerül.“ Lett aztán keresés, kutatás, a szűr hamar megkerült és a harangozó szokott emberséggel kért bocsánatot gorombaságáért, de „háza“ becsülete volt kockán. Palya fiával közel viszonyban álltam; különben is ö volt a kutnál a szamárhajtó; de én a kutházban regge- lenkint zuhanyt vettem és a hordót a második emeleten vízzel Palya töltögette meg s ö volt, a ki a csapot mindannyiszor megeresztette, mikor a zuhany alá álltam, felnéztem, hogy jelt adjak, tekintetetem mindannyiszor Palya nyájas arcával találkozott, ki a parancsszót a magasról leste és nagy kedve telt benne engem az alázuhanó víztől korbácsolva látni. Egyszer beszélik, hogy nincs a harangozó, se Palya. Várták, keresték, de hasztalan. Egyszer rémülten futott egy asszony elő, hogy meg van a harangozó, csak kövessék őt. Követték s szörnyű a mit láttak! Palya egy mohágyon, tisztára öltöztetve s kiterítve halva feküdt, kezében imakönyvvel; fejtől 2 gyertyatartó volt, kialudt viaszgyertyákkal, és — a harangozó felakasztva! — Ma egyhete (julius 3-án) tartotta meg a helybeli torna- és tűzoltó egylet rég tervezett nyári mulatságát A tornahelyiség e célra elég dísszel és célszerűen volt berendezve s a rendezőség sok igyekezetét fejtett ki, hogy a közönségnek kellemes estét szerezhessen. Az időjárás a délutáni órákban még nagyon kedvezőtlen volt borongás felhők járták körül az eget s kellemetlen hűvös szél fújt, de estefelé tisztulni, a szél csillapulni kezdett s egy kis hűvös levegőn kívül mi sem zavarta a megyeház kertjébe egybegyűltek mulatozását. Esti hatóra körül lehetett, midőn a mulatság kezdetét vévé — persze a kis és nagy tornászok gyakorlataival, melyek közül sok tapsot is aratott s a művezető mint működök buzgalmáról egyaránt tanúskodott. A tornászat befejez- tét szélességi és magassági verseny ugrások képezék, előadva a „nagyok“ sorából vállalkozott mintegy 6—7 tag által. Legszélesebbet Huszka Imre, legmagasabbat pedig Herman Hugó egyleti tagok ugrottak s mert a verseny díjjal is egybe volt kötve, első egy szivartartót cabanusokkal, utóbbik pedig egy koszorút kapott jutalmul, még pedig egy e célra felkért urhölgy gyönyéd kezeiből átnyújtva. Ezután jött a mulatság java — a tánc, a rendkívül terjedelmes tánchelyen, mely zászlókkal, szines falazattal s tükrökkel volt csinosan felé- kitve, kezdetben közönség nagyon gyéren volt, későbben azonban mindinkább növekedett, a jó kedv pedig csak éjfélfelé kezdett észrevehetőbben nyilatkozni. A négyest 50—60 pár táncolta s egy ily négyes sorfalain végigtekintve alkalmunk nyilt a táncosnők szép és nagy koszorújából emlékezetünk táblájára vésni fel azok neveit kiket kissé gyér világítás mellett felismerheténk.Ezek között voltak: Hücke Viki, Topisch Lujza, Habinay, Himmelstein, Tanay, Kratochvill, Kálmán, Oppenhauser J. Fik- ker Lujza, Szálisz Ida, Licska, Rosenthal, Reiszner, Mo- gyorósy, Oláh Terka és a Névery kisasszonyok, — Ba- ranovicsné, Kellerné, Czingulszkyné, Hortobágyiné és Nuszbeckné úrnők és még számtalanok. A mulatság mindent egybevéve sikerültnek mondható s igy óhajtandó, hogy a mához egyhétre rendeztetni célba vett második is megtartassák:. — A „Nagyváradi Lapok“ cimü politikai lap közelebb megszűnt. Sajnáljuk, mert ez egyetlen deákpárti lap volt, az ellenzéki Bihar megyében, s teljesen osztjuk és magunkévá tesszük a „Szegedi Híradó“ ez esetre vonatkozó következő megjegyzését: „Úgy látszik ez is egyik szomorú jele a vidéki deák pár ti közönynek, mely csaknem mindenütt elbizakodott keleti kényelemmel nézi a dolgok folyását és várja a — sültgalambot. — Biz ez igy van nálunk Békésmegyében is. — Az Alsó-Körös szabályozási társulat e hó 6-án, Gyulán a városháza termében tanácskozást tartott, mely alkalommal az alapszabályoknak az ujabbi viszonyok folytán szükségesnek mutatkozott módosítása került tárgyalás alá. Minthogy azonban az újabban módosítandó alapszabályok tervezete csak ez ülésen lett bemutatva, szükségesnek látszott annak elfogadását ezúttal elhalasztani s e végből bizonyos idő múlva újból ülés fog tartatni, addig is pedig a tervezet kinyomatni s elő- leges áttekintés végett a társulati érdekelteknek megküldetni fog. A szerencsétlen atya fiát megölte, kiterítette, szentelt gyertyát gyújtott, mellette halotti imát mondott és mindennek végeztével magát felakasztotta azon való bujában, hogy ha ö meghal, az a szegény fiú koldulni lesz kénytelen, inkább ne éljen, inkább haljanak meg mind a ketten egyszerre, erőszakos halállal. íme ezt az istenfélő embert, mert az volt, az atyai szeretet tette kegyetlenné és e kegyetlen tettet bizonyosan vérző szívvel, de azon megnyugvással vitte véghez, hogy másként cselekednie nem lehet s hogy az Isten előtt kedves lesz. És hogy csakugyan aty.'ii szereteti volt a rémtett okozója, bebizonyította azt saját élete megölésével, mely egyszer- mind morális elégtétel a beteg ész és szív megtévedéséért. Pedig ez az ember a természet fia volt, becsületes és istenfélő — s ime öt sem fogalmai, sem hite e kettős kegyes gyilkosságtól vissza nem riasztotta, sőt azt a legnagyobb megnyugvással, vallásos szertartással elkövetnie ösztönözte. De igaz, az ember lelki beteg volt./.. Nem volt többé a ki rám a zuhanyt eressze, de a szép napok is elborultak s engem arra intettek, hogy elég volt a pihenésből. Előbb zavart a gondolat, hogy mi lesz velem, ha Pestre haza megyek, most egyszerre úgy tetszett, mintha e hegység börtönöm volna — s távoznom ösztönzött, történjék bármi. Beteg nővéremnek is haza kellett mennie, mert férje hivatalába már visszahelyeztetett. Búcsút vettünk tehát, hogy hárman soha többé ne találkozzunk ... nővérem ment Miskolcra — meghalni, én vissza Pestre, bizonytalan sors elé. R.