Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1948. január-december (3. évfolyam, 1-14. szám)

1948-07-30 / 7. szám

A 65.000/1946. Ip. M. számú rendelet 1. és 2. § a értelmében felhívom a megüre­sedett kéményseprői munkakörül etre pá­lyázni kívánó kéményseprő iparosokat, se­gédeket, hogy a fent hivatkozott rendelet 2. §-ában előírt módon elkészített Iparügyi miniszerhez címzett és pályázó által lehe­tőleg sajátkezűleg írt kérvényt, illetve fel­szerelt kérelmüket jelen hirdetménynek a Magyar Közlöny-ben való közzétételétől számított S0 napon belül hozzám (Járási főjegyző, Békés) annál is inkább nyújtsák be, mert a későn érkező és szabálytalanul, vagy hiányosan felszerelt kérelmeket fi­gyelembe venni nem fogom. V A kérelemhez mellékelni kell: 1., lehetőleg újabb keletű születési anya­könyvi kivonatot, 2., állampolgársági, vagy illetőségi bizo­nyítványt, 3., az utolsó állandó tartózkodási hely rendőrhatósága által kiállított és 6 hónapnál nem régibb keltezésű erkölcsi bizonyítványt, 4, mesterlevelet, 5., teljes szakbavágó gyakorlatot igazoló eredeti munkakönyvét, vagy annak köz­jegyzőileg hitelesített másolatát, 6., házassági anyakönyvi kivonatot, 7., a pályázó gyermekeinek anyakönyvi kivonatát, 8., az esetleges hadirokkantságot igazoló és a hadirokkantsági fokot is feltüntető ' okiratot, 9., ipari rokkantság esetében az ipari rokkantságot és annak fokát feltüntető, az Országos Társadalombiztosító Intézet, vagy az illetékes tisztiorvos által kiállított bizo­nyítványt, 10., kéményseprői teendőkkel való ideig­lenes megbízás esetében a működés idő­tartamára vonatkozó ipafhatósági igazolást, 11., áttelepítetteknél az áttelepítésre vo­natkozó igazolást. A pályázati kérvényben hivatkozni keli mindazokra a tényekre, amelyek a pályázó részére az 1922. évi XII. t. c. 63. § a sze­rint elsőbbségi jogot biztosítanak. Ezeket a tényeket, — amennyiben a fent felsorolt okmányokból nem tűnnének ki, — külön kell igazolni. Békés, 1948. június 24. dr. Krafcsik Odbor járási főjegyző. Másolat: Járási főjegyző, Békés, I., Petőfi S. ut 4. Tel: 13. Postafiók: 1. 1276—1948. ikt. sz. Tárgy: Szűcs János békési III. Sod­rony u. 3 szám alatti lakos, kéményseprő segédnek a békési I. sz. kéményseprő munkakerület ideiglenes vezetésével való megbízása. V éghatározat Juhász Sándor 1948. junius 9-én a 10.470-1945. M. E. sz. rend. 1. § a értel­mében nagykorúvá vált és ennek folytán Békés községben megüresedett I. számú kéményseprő munkakerület Ideiglenes ve­zetésével az 1000—1935. K. M. sz. rend. 2. §-a alapján Szűcs János békési III Sod- rony-u. 3. szám alatti lakos kéményseprő segédet bizom meg azzal a meghagyással, hogy a kéményseprő seprési munkálato­kat jelen véghatározatom kézhezvételét követő naptól megkezdeni, illetve folytatni köteles: Indokolás: Kiskorú Juhász Sándor ed­digi iparüző békési lokos f. évi junius hó 9 én nagykorúvá vált. Az iparügyi ninisz- ter ur 25.258—1947. II. számú rendeletével utasított, hogy állapítsam meg kiskorú Ju­hász Sándor nagykorúvá válását, ennek következtében iparát szüntessem be, és a megüresedett munkakerület végleges betöl­téséig a munkakerülőt teendőinek ellátásá­ról az ÉpitŐmunkás Szakszervezet Kémény- sepső Szakosztályának meghallgatásával ideiglenes megbízott kirendeléséről gon­doskodjam. A békési Szakmaközi Bizottság 42—1948. számú átiratában a kéményseprő munkakerület ideiglenes vezetésével való megbízatásra Szűcs János békési lakost javasolta. Szűcs János az ideiglenes meg­bízatás iránti kérelmét hozzám benyújtotta a szükséges iratokkal felszerelve, s ebből megállapítottam, hogy a 1000-1935. K. M. sz. rend. 2. §-ában foglalt feltételeknek megfelel, ezért a rendelkező rész szerint határoztam és a munkakerület ideiglenes vezetésével megbíztam. Erről Szűcs János békési III. Sodrony u. 3. szám alatti lakost, Békés község elöljáróságát és 42—1948. számra hivatkozással a békési Szakmaközi Bizottságot véghatározatommal értesítem 58

Next

/
Thumbnails
Contents