Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1948. január-december (3. évfolyam, 1-14. szám)
1948-05-31
állandóan folyamaiban van, reméljük, hogy őszre az összes községek igyekeznek a hivatal által kedvezményesen megszerezhető készülékeket megszerezni, hogy a szabad- művelődési munkában hasznosíthassák. A felügyelőség ebben a hónapban a gyulai Vaosz és a Gyoma Örökös nyilasi Olvasókör számára tette lehetővé könyvek kedvezményes árou való beszerzését. Ezt az akciót szeretnénk minél szélesebb körben kifejleszteni, hogy jó könyvekkel láth&ssuk el az olvasóközönséget. A vármegyében folyó műkedvelő előadások színvonala emelkedik, mivel színdarabokat a hivataltól egyre több helyről kérnek s minden igyekezetünk odairányul, hogy eddigi silány, értéktelen, üzleti haszonra ké- szült színdarabok helyett népünk az igazi kulturális' értékekkel ismerkedhessek meg. Örvendetesen mélyül a társadalmi szervezetekkel való kapcsolatunk, ez azzal a reménnyel tölt el bennünket, hogy az őszi szervezési munkák alkalmával a'legteljesebb összhangban állíthatjuk össze munkaterünket s szolgálhatjuk népünk kulturális fölemelkedését. A Szabad Föld Vasárnapok falunapok rendezése és szervezése csaknem az összes községekben folyamatban van. Nagy társadalmi megmozdulásokkal nemcsak nemes szórakozásokat nyújtanak a község lakosságának, hanem a közösségi érzést is nagyban növelik. Békéscsaba törvényhatósági várossá alakulása következtében még fokozottabb gonddal igyekszünk az ezidő szerint hajléktalan veszeihidi népfőiskolánk számára helyet biztosítani, hogy ősszel zavartalanul kezdhessük meg a népfőiskolái munkát és»» biztosíthassuk a legszegényebb népréteg gyermekei számára a tanulási lehetőséget. A szabadiskolák, tanfolyamok, előadás- sorozatok, csaknem mindenütt befejeződtél^. Elismeréssel kell megemlékezni azokról az előadókról, akik sokszor a legmostohább körülmények közölt esőben, sárban, hóban, fagyban vitték a tudás kincseit az arra szom- juhozóknak, sokhelyt több kilométert gyalogolva. E) Munkanélküliség A 3 éves terv keretén belül április és május havi részlettervként az Országos Tervhivatal a következő munkákat közölte velünk: 1. Békési kikötő munkáira a gyulai Folyammérnöki hivatalnak 15.000 forint, 2. Békési állami alanyszaporítótelep beállítására 20.000 forint, 3. Gazdasági szakoktatási intézmény Füzesgyarmat 10.000 forint, 4. Gazdasági szakoktatási intézmény Szeghalom 50.000 forint, 5. Tótkomlóson hidak építése 30.000 forint, 6. A puszta föld vári vasút építésénél a befejezéshez még szükséges anyagokra és munkákra 150.000 forint, 7. A vizesfásí vasút helyreállítási munkálatainál munkabérre, földmunkára 40.000 forint, 8. A Szeghalom—töviskesi vonalon földmunkákra és anyagra 50.000 forint, 9. Békéssámson új kút 9.000 forint, 10. Ének, zeneiskola felszerelése Békés 10 000 forint, 11. Kapitányság Szarvas 20.000 forint. Szükségmunkákra április hónapra 580.000 forintot utalt ki az építés- és köz munkaügyi miniszter, míg március hónapra 540.000 fórintot. A 3 éves terv keretében óvódák nap" közi oithonokká való átalakítására és szegényház építésére 1947 — 48, év terhére március hó 1 ig a következő összeget utalta ki: Szarvas község: óvódák napközi otthonokká való fejlesztése 15.000 forint, Doboz község: Állami óvóda napközi otthonokká való átalakítása és egy állami óvóda felszerelésére 10 000 forint. Elek község: Szegényház újjáépítése és a község által óvóda céljára felajánlott épület létesítésére 36.000 forint. Gyulavári község: Napközi otthon fejlesztésére és átalakítására 15.000 forint. Üjkigyós község: Óvóda napközi otthonná való fejlesztésére 5,000 forint. Békéscsaba m. város: Bölcsőde és óvódák napközi otthonná való átalakítására 50.000 forint. Szeghalom község: Községi óvóda napközi otthonná való átalakítására és felszerelésére 10.000 forint. Békésszentandrás község: Községi óvoda felszerelésére 5,000 forint. Gyula m. város: óvoda és napközi otthonok költségeire, óvoda átalakítására és költségeire 51.215 forint. Békés község: Községi óvoda napközi otthonná való fejlesztése 5.000 forint, össze-