Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1948. január-december (3. évfolyam, 1-14. szám)

1948-05-31

vágási utalványt keveset kapunk, mert az utalványokat a Budapestre történő szállítás mértékének megfelelőn kapja a vármegye, vagyis minden Budapestre szállított 500 kg szarvasmarha súly után kapunk egy db vá­gási utalványt. A Budapestre való szállítás kismértékű, így a vármegye kevés marha­vágási utalványt kap, ezáltal a legjobban fogyasztott húsnemben, marhahúsban hiá­nyok vannak. Borjút vágni az érvényben levő rendelet szerint csak szociális intézmé­nyek részére lehet. Ezen tiltórendelkezés alapján az eddigi ellátás kontingenséből a borjúhús is kiesik. Ablaküveg ellátásunkat az Anyag- és Árhivatal az elmúlt hónapokban eszközölt többrendbeli kiutalásával biztosította. A főispán a fejadagdézsma-rendelet minél sikeresebb végrehajtásának lehetővé tétele végett febr. 27-én Békéscsabán a vá­rosháza nagytermében vármegyei értekezletet tatott, a helyhatóságok közellátással foglal­kozó szervei számára, amelyen a vonatkozó rendelkezéseket dr. Jáky Gyula min. osz­tályfőnök ismertette. Március.hő végén és április hó elején jelen volt a városi és já­rási értekezleteken, hogy személyes megje­lenésével is nagyobb nyomatékot adjon a helyhatóságok illetékes szerveinél a rende­let minél teljesebb mértékben való végre­hajtása fontosságának, — megadva a meg­felelő instrukciókat, utasításokat^ Buzdítá­sává! új erőt igyekezett önteni a rendeletet végrehajtó adminisztrációba. Munkásságát széf* sikerrel támogatta a vm. Közellátási Felügyelőség is, úgy, hogy a vm. Közellá­tási Felügyelőség május 5-én kelt heti je­lentése szerint a 2.457.091 kg beszolgálta­tandó fejadagdézsmából már 2.021.896 kg mennyiség beszolgáltatást is nyert. A vármegye főispánja nevéhen köszö­netét mondok úgy a vármegye áldozatot hozó közönségének, mint a behajtási mun­kálatokat végző hatósági személyeknek, népi demokráciánk megerősödése érdekében a vármegye egész közönségének további jóin­dulatú és belátó támogatását kérem a főis­pán úr részére. A gabonagyüjtő kereskedők revíziójá­val kapcsolatosan a főispán tájékozódni kí­vánt a használható gabonaraktárak számáról, űrtartalmáról és a vármegye területén való szétosztottságukról. A beérkezett helyható­sági jelentések adatait az összefoglaló ki­mutatást a vm. Közellátási Felügyelőségnek is rendelkezésére bocsájtotta. A vármegye részére március hóra 66, április hóra 28.20 tonna világító petróleu­mot kaptunk kiosztásra. Ezen mennyiségek fejadag szerint szétosztva is kevésnek bi&o- nyultak, de tetézte e téren a nehézségeket még az a körülmény is, hogy a lerakatok sem kaphatták meg a valóságban számukra kiutalt mennyiségeket sem igen sok esetben időre. Az Anyag- és Árhivatalnál a kiuta­lások időre való eszközlése végett már el­járt a főispán. A folyó évi április hó 1-ével kezdődő új tűzifáidényre vonatkozólag az Anyag- és Árhivatal rendelkezését már kiadta. A ren­delet megadta a lehetőséget, hogy a vár­megye részére érkező tüzifamennyiséget a főispán oszthassa szét, mint közellátási kor­mánybiztos. A múlt év tapasztalatain okul­ja, fenn kívánja tartani magának a kiosztás jogát és azt az Anyag- és Árhivatalnak be is jelentette. A szétosztással kapcsolatos ad­minisztrációs előmunkálatokat a járási és helyhatóságok fglé már foganatosította. A szétosztás központi lebonyolításával Vidó András a Pesti Hazai Takarékpénztár Egye­sület gyulai Intézete igazgatóját bízta a múlt évhez hasonlóan meg. aki az j-jrintkezést az érdekelt érdőfelügyelőségekkel már fel is vette. Az első negyed évre (IV—VI. hóna­pok) a vármegye számára IVIallerd terme­lésből 9500 tonnát, magán termelésből 3000 tonnát, import termelésből 15.000 tonnát utalt ki az Anyag- és Árhivatal azzal az utasítással, hogy figyelemmel a vasúti vago­nok gazdaságos kihasználásának lehetővé tételére és arra, hogy a magánháztartások legnagyobb része téli tüzelő szükségletét csak késő őszön, vagy tél folyamán szerzi be, ezen kiutalásból elsősorban és lehető­leg az üzemek, intézmények tűzifa szükség­letét elégítsük ki. A folyó évi április 28 án érkezett meg az Orsz. Közellátási Hivatal 705.254—1948. sz. rendelete a törvényhatóságok marhavá­gásának újabb szabályozása tárgyában. Ezt a rendeletet a szükséges intézkedések meg­tétele végett a szakhivataloknak azonnal továbbítottam. A főispán a fagykárral kapcsolatosan a be nem érett gabonafélék takarmányozásra való felhasználásának, illetve beérés előtti levágásának tilalmazása tárgyában a folyó — 44 ­/

Next

/
Thumbnails
Contents