Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1946. december (1. évfolyam, 1. szám)

1946-12-14 / 1. szám

A békéscsabai kereskedők az elmúlt idő alatt több adóközösséget hoztak létre és örömmel kell megálapitanunk, hogy oly mértékben tettok eleget adófizetési kötele- zeiségüknek, mely az országban egyedül­álló, ezzel is kifejezésre juttatván az ország újjáépítésére irányuló jószándéku­kat és közreműködésüket. Jelentem, hogy a közmunkaváltság beszedése a vármegyénk területén, ahol nagyobb ipari gócpontok vannak Békés­csaba, Gyula, Békés, Orosháza, a beszedés kielégítő volt, azonban Szarvas és az egész szarvasi járásban lévő községekben meg­történt olyan eset is (Csabacsüd), ahol 12 fillért szedtek be. Kondoros egyáltalán nem szedett be közmunkát. Közmunkára kötelezettek száma az utóbbi jelentés óta nem változott. Szeptem­ber, október és november hónapban köz­munkaváltság beszedése nagyobb lendü­lettel indult meg és az eredmény az, hogy az augusztusi hónapot 60—70 százalékkal múlta felül. Az ujáépitési minisztérium 15.971—1940. U. M. sz. rendelete a köz­munkaváltság alapjául szolgáló bejelentést rendelte el, azonban az e célra szoigáló nyomtatványok hiányában a munka menete itt is vontatottan megy. A vármegye területén az újjáépítési minisztérium a közmunkaváltság alapból különböző városoknak és társulatoknak pénzt folyósitotí. így Békéscsaba megyei város a geren- dási és szentmiklósi 6 km. összekötő ut földmunkálatainak a megiuditását engedé­lyezte 200 munkanélkülinek 40 napon át való foglalkoztatását. A munkák elvégzé­sének munkabéreKre es szerszámhaszná- iatra 69.056 Ft-oi állapított meg. Az Alsó-Fehérkőrös ármeníesitő tár­sulat területén uyulgát építéséhez, neve­zetesen Gyulaváriban 2 km. hosszon 300 kubikosnak 50 napra vaio foglalkoztatását engedélyezte 107 821 Fi ai. A Fehérkőrös ármentesitő társulat területén 487 munkással 172.352 Ft-tál. Itt megjegyezni kívánom, hogy a Feketekő­rös ármentesitő társulat munkái 98 száza­lékban Bihar vármegyében vaunak, és csak 2 százalékban Békés vármegyében a követ­kező munkák indultak meg: a Sebe3körös vizszabályozó és ármen­tesitő társulatnál a szeghalmi Kutas csa­torna gátjának feltöltési és javítási munká­latai, napi 7 órás munkaidővel 52 munkás 26 napra 1352 napszámban. Jelentem továbbá, hogy Mezőberény községnek főjegyzője engedélyt kért arra, hogy községe területén közmunkaváltság- alapbói beszedett 50 százalékot felhasznál­hatja s a közmuukát saját kezelésében 26 munkással megindította. A munkálatok kü­lönbözőek, csaíornaíhfztiíás, uj árkok ásása stb. A fent említett munkálatok megindí­tása folyamaiban vannak Gyulán az Élővíz- csatorna tisztításánál 139 munkás dolgozik. Az Alsófehérkörösi Ármentesitő Társulat Gyulaváriban a román határmenti az árviz- lokalizáló töltésnél 180 munkás dolgozott. A Sebeskőrös árvizszabályzó és ármentesitő társulatnál az Ölyvös csatorna tisztításánál 46 munkás, Békésen a csatorna- tisztogatásnál 200 munkás dolgozott. Békéscsabán a Gerendás szentmiklósi bekötő ut munkálatainál november 29-től Baji Gergely munkavezetéke mellett 20 földmunkással kezdték meg a munkát. A fenti munkálatok elvégzésénél a munkabérek a földmunkások és kisbirto­kosok országos szövetsége, mint a Szak- szervezeti Tanács tagjával egyetértőieg alapította meg. A közmunkákon dolgozó kubikos és földmunkások általános panasza az. hogy a lakóhelyüktől cc. 6—8 km.-re vannak, a munkahelyre kiszállása idejükből napon­ként 3—4 órát vesz igénybe. Továbbá jelentem, hogy hivatalos kiszállásaiul alkalmával megállapítottam a munkaügyi nyilvántartók munkájukat sok esetben hanyagul végzik, az újjáépítési minisztérium 5.000—1946. U. M. sz. alatt megjelent utasításban tartalmazó nyomtat­ványokat sok esetben hanyagul kezelik, de különösen a munkaerő nyilvánturtólspok elkészítése és a névmutatólapok kiállítása van elhanyagolva. Az Épiiési és Közmunkaügyi Miniszter Ur 26.560—1946. sz. rendeletével a mun­kanélküliek összeírását rendelte el, erre a célra szolgáló nyomtatványokat a járási főjegyzők között széjjel is osztottam. A vármegyei közmunkaügyi felügyelő hiva­tali székhely a minisztériumban történt 14

Next

/
Thumbnails
Contents