Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (46. évfolyam, 1-59. szám)

1943-12-25 / 59. szám

az utalványozás során havi 57 P 80 filléres részletekben kerül folyósításra. Erről az iratok kapcsán további eljá­rás végett a vármegye alispánját, valamint vétivvel kérelmezőt értesíti a kisgyülés ez utóbbit azzal, hogy ezen határozatnak a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen, közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt beadandó és a m. kir. közigaz­gatási bírósághoz intézendő panasznak van helye. A nyugdíjazás ténye ellen, a közhírré tételtől számított 15 nap alatt ugyancsak a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. belügyminiszter úrhoz intézendő felleb­bezéssel lehet élni. Kelt Békésvármegye törvényhatósági kisgyülésének Gyulán, 1948. évi november hó 9-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. Durkó s. k. vm. tb. aljegyző. 878. kisgy. 27.099—1943. ikt. sz. Tárgy: A számonkérőszékbe 2 kis- gyülési tag kiküldése. Határozat: A törvényhatóság kisgyülése tudomá­sul véve azt, hogy az 1929. évi XXX. t. c. 35. §-ának (3) bekezdése értelmében éven­ként 2 tagot kell nem tisztviselő tagjai közül a számonkérőszékbe kiküldeni, — az 1944. évre 1. Schneider Mátyás (Gyula), 2. vitéz Réthy Béla (Békéscsaba) kisgyülési tagokat a számonkérő székbe kiküldi. Erről a vármegye főispánját, alispán­ját és a megválasztott tagokat ezzel a ha­tározattal értesitjük. Kelt Békésvármegye törvényhatósági kisgyülésének Gyulán, 1943. évi december hó 15-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. vitéz Pánt tél sk. vm. főjegy :ő. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. M. kir. Belügyminisztertől. Szám.: 56.420—1943. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye törvényhatóságánál vármegyei aljegyzői állásra pályázatot hir­detek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban meg­állapított illetmények illetik meg. A pályázati kérvényt a m. kir. bel­ügyminiszterhez kell címezni és a 37.200 —1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felsze­relni. A pályázati kérvényt a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóság­nál (hivatalnál, parancsnokságnál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a já­rásnak főszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak polgármesterénél nyújtsa be, aki­nek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Budapest, 1943. évi dec. hó 14-én. M. kir. Belügyminiszter. V. 8498—1943. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye orosházi járásához tar­tozó Gádoros nagyközségben újonnan rend­szeresített községi szülésznői állásra pályá­zatot hirdetek. A községi szülésznői állás javadalma az 1001—1940. B. M. számú, illetőleg az ezt módosító 47.344—1943. III. b. B. M. sz. körrendelettel megállapított készpénzillet­mény, továbbá a születések után megálla­pított díjak. 293

Next

/
Thumbnails
Contents