Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1942. január-december (45. évfolyam, 1-61. szám)
1942-09-20 / 48. szám
mazása a 3.000—1927. M. E. számú rendelet szerint öt évig ideiglenes jellegű, öt évi kifogástalan szolgálat után bekövetkező véglegesítés és kilenc év hat hónapot meghaladó szolgálat után az állás nyugdíjjogosultsággal jár. Az 1931. évi III. t. c.-ben foglalt rendelkezéseknek megfelően a kisegítő szolgai állásra az igazolványos altisztek elsőbbségi igénnyel bírnak, mivel ezen állás a kisegítő szolgai állások első harmadába esik. A pályázati kérvényhez a következő okmányokat kell csatolni. 1. születési anyakönyvi kivonatot, 2. magyar állampolgárságot igazoló hatósági bizonyítványt, esetleg magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését igazoló okmányt (opcio) 3. Újabb keletű, fél évnél nem régibb hatósági erkölcsi bizonyítványt. 4. hatósági erkölcsi bizonyítványt, mely a családi állapotot és az úgynevezett tanácsköztársaság alatti magatartást is igazolja, 5. állami szolgálatra alkalmas szellemi és testi épséget igazoló uj keletű kőz- batósági tiszti orvosi bizonyítványt, 6. legalább 6 elemi népiskolai osztály 'elvégzését igazoló iskolai bizonyítványt, 7. az eddigi szolgálatot, illetve foglalkozást igazoló okmányt, 8. az 1931 évi III. t. c. alapján iga- zolványosi jogot igazoló A) mintájú igazolványt, 9. katonai szolgálatot igazoló okmányt, 10. az 1939 évi IV. t. c. rendelkezéseinek megfelelően a pályázók nagyszülőkig bezárólag kötelesek igazolni, hogy nem tekinthetők zsidóknak. Az igazolványosok, valamint a kebelbeliek folyamodványai az 1931 évi III. t. c. továbbá az 1938 évi IV. t. c. 6 §-a értelmében illetékmentesek. A pályázatra jogosultak feltétlenül iáját kezükkel irt kérvényüket pontos lakóim feltüntetésével 1942 évi szeptember hó 30 án déli 12 óráig, a már közszolgálatban állók szolgálati utón kötelesek Békésvármegye alispánjához címezve, az alispáni Iktatóba eljuttatni. Az elkésetten érkezett, ▼agy hiányosan felszerelt kérvényeket nem fogom figyelembevenni. Gyula, 1942 szeptember hó 14. Dr. vitéz Márki s. k. alispán. ad 14.800—1942. ikt. sz. Pályázati hirdetmény. A szeghalmi vármegyei és közkórházi jellegű tüdőbetegotthon igazgató főorvosi rendszeresített állására ezennel pályázatot hirdetek. A vármegye törvényhatósága által rendszeresített s a m. kir. Belügyminiszter Ur 1942. évi julius hó 17-én kelt 319.005—1942. XV. B. M. számú rendeletével jóváhagyott igazgató főorvosi állás a IX-ik fizetési osztályban kezdődik. Ebben a fizetési osztályban eltöltött 9 évi szolgálat után a Vlll.-ik és az itt eltöltött 9 évi szolgálat után a VII.-ik fizetési osztályba lép elő, ezenkívül családi pótlékra és az intézetben természetbeni lakásra van igénye. A tbc. otthon igazgató főorvosa köteles a szeghalmi vármegyei tödő- beteggondozó intézet vezető orvosi teendőket is ellátni, mely tennivalóknak ellátásáért a gondozó intézet költségvetése terhére mindenkori igazgatóföorvosi fizetése 50%-ának megfelelő tiszteletdij illeti meg. Az állásra pályázhatnak mindazok, akik Magyarországon érvényes orvos doktori oklevéllel, valamint a tüdőbetegségek szakorvosi képesítésével rendelkeznek és orvoskamarai tagok. Pályázathoz a „Számmagyarázat" 1-től 13-ig szám jegyei alatt felsorolt okmányokat kell csatolni. A közszolgálatban álló pályázók a felsorolt követelmények közül azokat, amelyek törzskönyvi lapon (minősítési táblázaton) fel vannak tüntetve, az említett törzskönyvi lapon igazolhatják. Felhívom mindazokat, akik a fenti állásra pályázni óhajtanak, hogy kellően felszerelt és szabályszerűen felbélyegzett kérelmüket Békésvármegye főispánjához, bajczai Beliczey Miklós Öméltóságához címezve, — hivatalomhoz legkésőbb 1942. évi november bó 15-én déli 12 óráig (Gyula, Vármegyeháza) nyújtsák be. Ezen határidőn túl érkező vagy kellően fel nem szerelt pályázatokat nem fogom figyelembe venni. Gyula, 1942. augusztus 31. Alispán helyett: Dr. vitéz Pánczél sk. vm. főjegyző. 337