Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1942. január-december (45. évfolyam, 1-61. szám)

1942-02-14 / 9. szám

A vándortüdőgondozó 29 esetben végzett légraellkezelést, 5 beteget pedig intézetben helyezett el. A törvényhatóság területén a jelentést felölelő időszakban is zavartalanul műkö­dött a zöldkeresztes cukor és szappan akció. — a zöld keresztes tej kiosztása azonban az egész vármegye területén mu­tatkozó nagy tejhiányra tekintettel, — csak részben tudta ez irányú munkáját kivite­lezni, sőt egyes helyeken a tej hiány miatt ezzel teljesen le kellett állni. A zöldkeresztes gyermekétkeztetési akció megszervezésére, a folyó téli időben is lehetőség nyílt az által, hogy a belügyi kormányzat 45.000 pengő államsegélyt utalt ki. Sajnálattal kell jelentenem, hogy az e célra kiutalt összeg a múlt évivel szemben 14.000 pengővel kevesebb s igy figyelem­mel arra is, hogy az általános gazdasági helyzet lényegesen rosszabb az elmúlt évinél is, — egyes községekben nem állott módomban az egyébként nagyon is szük­séges és arra rászoruló gyermekek étkezte­tését megszervezni. Felirattal fordultam., a belügyi kormányzathoz, kérve, hogy az étkeztetési akció hitelkeretét legalább a múlt évi mértékben engedélyezze és az ehhez még szükséges összeget, állam­segélyből utalja ki a th.-hoz. Egyébként kir. tiszti főorvosom bevonásával az ezen étkeztetési akciókat már hónapokkal ez­előtt megszerveztem előleg kiutalásával élelmiszeranyagok beszerzésere is lehető­séget nyújtottam, meggyőződésem, hogy a rendelkezésre álló keretek között a helyha­tósági apparátus és a helyi társadalom be­kapcsolásával, — az úgy mini a múltban is, zavartalanul kerül kivitelezésre. A szokatlanul zord és hosszantartó téli időjárásra tekintettel a vármegye te­rületén működő ovodák és napközi ottho­nos ovodák részére, — tüzelőanyag hiánya miatt, — kényszerszünetet engedélyeztünk, — melyet a tüzelőanyag hiányán felül szükségessé tesz az a körülmény is, hogy az ovodaköteles és ovodai gondozásra leg­jobban rászorult gyermekek, — nagyrész­ben cipő és ruha hiánya miatt sem tudtak megjelenni. A vármegye kir. tiszti főorvosa uta­sításaimnak megfelelően láttáéi a törvény- hatóság egészségügyi és egészségvédelmi munkájának helyszíni ellenőrzését az utóbbi hetekben, ezen ellenőrzés súly­pontja a kiütéses hagymáz elleni védeke­zésre tevődött át, annyival is inkább, mert az ország minden részéből érkeznek ezen megbetegedésekről jelentések, — s tekin­tettel arra, hogy ezen veszedelmes fertőző betegség ellen, — leghatásosabban a meg­előző védekezés az eredményes, szigorú rendelkezéseket adtam ki a cigánytelepek, tömeglakások, vándoriparosok és csavar­gók fokozott elleőrzésére és szükségsze­rint azoknak azonnali és alapos tetvetle- nitésére. Meggyőződésem, hogy a th.-gal működő tiszti orvosi és helyhatósági or­vosi kar, teljes egészében átérzi azt a nagy felelősséget, amely ezen megbetege­déssel kadcsolatosan a vállán nyugszik és mindent megtesz, hogy a fenyegető ve­szedelmet törvényhatóságunk lakossága felől elhárítsa* II. KÖZBIZTONSÁG. Jeletem, hogy a vármegye közbizton­ság viszonyaiban a törvényhatósági bizott­sághoz intézett legutóbbi jelentésem óta, említésre méltó változás nem történt. A decemberi közgyűlés óta a vár­megye területén előfodult tűzesetről 31 kárjelentés érkezett be. A tűzkár épületek­ben 14398 pengő, ingóságokban 24420 pen­gő. Az összes tűzkár 38.818 pengő, ebből biztosítva volt 36.418 pengő, nem volt biz­tosítva s igy nem térül meg 2400 pengő értékben megsemmisült épület, ingóság, árukészlet. Említésre méltó tüzeset december hó 4-én Mezőberény községben a Hangya Fogy. Szövetkezet fióküzletében volt, ahol is ismeretlen okból keletkezett tűz folytán a kár épületben 1500 pengő, fűszer és egyéb árukészletben 12.300 pengő, ezek azonban biztosítva voltak. Január hó 22.-én Békésszentandrás községben Gyömrei Ro­zália, Magdolna, valamint Gyömrei József kárára — valószínűleg gyújtogatásból eredő — tűzkár állott elő. Itt a kár épületben 1500 pengő, vegyeskereskedői árucikkek­ben pedig 9000 pengő. Ezekből mindössze 2000 pengő volt csak biztosítva. A gyujto- gatási esetből kifolyólag a rögtönitélő bí­rósági eljárás is megindult. Statisztikai adataink szerint a várme­gye területén 1941 évben 150 tüzeset fór­

Next

/
Thumbnails
Contents