Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)
1941-12-21 / 60. szám
elöljárósága által kiadott „Községi bizonyítvány" bán semmiféle olyan uj ténykörülményK amelynek figyelembevételével a 191 bgy. ad' 11.425—1933. sz. alatt hozott határozat, valamint ugyanezen ügyben a m. kir. Közig. Bíró- ; Ságnak 8745—1933. K. sz. Ítéletében foglalt ! ténymegállapítások változást szenvednének, j ajólag nem igazolt, már pedjg a fent hivatkozott ítéletiéi a Közig. Bíróság megállapította, hogy a szegődméuyes alkalmazott által eltöltött községi szolgálat nyugdij beszámítási szempontból érvénnyel nem bír, az újólag elő terjesztett kérelmet a th. kisgyülés figyelembe nem vehette. Erről az iratok kapcsán további megfelelő eljárás végett a vármegye alispánját, J valamint vétivvel a határozat egy példányával kérelmezőt értesítjük, ez utóbbit azzal, íiogy ezen határozat ellen közvetlenül a vm alispánjánál 15 nap alatt beadandó és a m. kir. Közig. Bírósághoz intézendő panasznak van helye. Kelt Békésvármegye törvényhatósági kisgyiitésének Gyulán, 1941. évi november hó 11 napján tartott ülésében. Kiadta: dr. Korossg s. k. j vm. aljegyző. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. Polgármesterek ! Elöljáróságok ! 22 940-1941. ikt. sz. Közhirrétetel végett értesítem Címeteket, hogy a „Kondoros! tanyák" lakott hely nevének Endrődszentlászló névre átváltoztatásához a in kir. B. M. Ur hozzájárult. 23.116—1941. ikt. sz. Közhirrététel végett közlöm, hogy a 43 sz. berettyóujfalu szegedi állami közút Pusztaföldvár— Orosháza közötti 129.500 — 130.500 km- szakasza a közúti forgalomnak átadatott. 22.849-1941. ikt. szKözhirrétélei végett értesítem Címeteket, h. a szegedi postaigazgatóság a Beliczey major p. u. póstaügynökséget távbeszélővel egyesitette és táviratok közvetítésére is felhatalmazta a m. hó 25 étől. Szolgálat 8-12 és 14-18 óráig. Gyula, 1941. december 13. Alispán helyett: Dr. vitéz Pánczél s. k. várni, főjegyző. , V. Körözések: Családi és utónév cn Szám esetleg szülei családi és utóneve is Sz év Születési, hely ^ > Családi állapot Foglal kozás Legutóbbi lakóhely 23.591 Schvartz Antal 1919. Orczifalvái r. k. nős borbély Füleki 23.595 Virág István 1912. N'igggyái r. k. nőtlen földm. Rappi •9 Weirnan Mihály 1910. Szászhalomi ág. ev. nőtlen lakatos Bolyki *9 Hancsák Sándor 1909. Almáscsili r. k nős földm. Kalondai 23.594 Takács Imre 1910. — ref. nőtlen molnár Füleki 23.592 Kocsis Árpád 1906. Zimándujfalui r. k nős — Persei Kovács János 1919. Csermői r. k. — földm. Ipolygalsai István, Nagy Julianna r> Franyó Ferenc 1919. Nagylaki ág. ev. nős földm. Ipolynyitrai 23.593 Hoffmann Mihály 1914. Simonyifalvai ág. ev. nős mézesk. Füleki *9 Nagy János 1913. Aradgaji r. k. nős földm. Füleki *9 Lele András 1919. Magyarpécskai r. k. nőtlen földm. Fülekkováesi .23.596 Kiss Zoltán 1911. Magyarpécskai r. k. nős cipész — István, Marócek Rozália •=> Trevizsán Gyula 1911. Aradi r. k nős borbély Ipolynyitrai Stósz István 1917. Magyarpécskai r. k. nőtlen földm. Fülekkovácsi István, Sárkány Mária