Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)
1941-10-26 / 50. szám
és ennek a harcnak kimenetelétől függ a jövőnk sorsa, akkor én a közigazgatási tisztviselő, közelebbről a főszolgabíró legfontosabb feladatát a belső rend és nyugalom biztosításában és a közellátás kérdéseinek sikeres megoldásában látom. Csak ezeknek a kérdéseknek megoldása után kapcsolódhatik be szerintem a közigazgatási tisztviselő mindennapi életébe, ahol tanácsát és útbaigazítását az ügykereső fél olyan esetekben is kikéri, amely távolról sem tartozik feladatkörébe. Ezeket a feladatokat a jó Istenbe vetett hiten felül, rendíthetetlen hazafiassággal és becsülettel, megértéssel és bizalommal, körültekintéssel és ha kell igazságos eréllyel lehet csak elvégezni. A harmadik háborús esztendő időszakát éljük amikor rengeteg a tennivaló az egész országban és ezért mindenkinek erejéhez és tehetségéhez képest ki kell vennie a részét a munkából. Éppen ezért, amit időm enged azt megteszem, nehézségek nem fognak visszariasztani, ha tudom, hogy munkámmal másokon segíthetek és a legszentebb célt; a magyarság erősödését, emelkedését szolgálhatom vele, és nem szünök meg dolgozni mindaddig, amig olyan feladatot látok magam előtt, amit tudom meg kell és érzem meg tudok oldani. Amikor ezeknek a gondolatoknak a T. Törvényhatósági bizottság előtt hangot adtam, úgy érzem kötelességem azt is kijelenteni, hogy a vállalt feladat elvégzéséhez egymagában nem elég a becsületes szándék, amely mellett most hitet tettem, szükséges lesz ah hoz továbbra is a T. Törvényhatósági bizottság bizalma Méltóságtok irányitó és segítő támogatása. Kérem ne vonják meg tőlem ezt a bizalmat és segítséget a jövőben sem ! Errről további eljárás végett a vármegye főispánját, alispánját, az illetmények utalványozása tekintetében teendő intézkedések végett a vármegyei számvevőséget, az orosházi járás főszolgabiráját, a vármegyei árvaszéket és a megválasztott tisztviselőket ezzel a határozattal értesítjük. Kmft. Kiadta: dr. vitéz Pánczél s. k. vm. főjegyző. Békésvármegye alispánjától. 19.814—1941. ikt, szám. Főszolgabirák ! Polgármesterek ! Községi Elöljáróságok ! Vezérszó : A vármegyei díjtalan közigazgatási és orvosgyakornokok biztosítási kötelezettsége. A törvényhatóságnak lalábbi határozatát b várm. Ügyv. szabályrendelet 155. §-a értelmében való szabályszerű közhirrététel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a várm. alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó fellebbezésnek van helye. Gyula, 1941. október hó 23. Alispán helyett: dr. vitéz Pánczél s. k. várm. főjegyző. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1941. évi október hó 15-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 117 bgy. 11.784—1941. ikt. sz. * Tárgy : A vármegyei díjtalan közigazgatási és orvosgyakornoki biztosítási kötelezettsége. A vármegye alispánja bejelenti, hogy a 112.971 — 1941. III. a. B. M. számú rendelet értelmében a vármegyénél alkalmazott díjtalan vármegyei közigazgatási és orvosgyakornokok, amennyiben havi segélydijban részesülnek, a pénzügyminiszter ur 1111—1941. III. b. sz. átirata értelmében az OTBA- szolgáltatásra igényjogosultak. Az 1927. évi XXI. te. 7. §-a szerint a betegségi biztosításra kötelezettség nem terjed ki a törvényhatóságoknak a hivatalban foglalkozó azokra az alkalmazot- taikra, akik betegség esetén illetményeiket legalább hat hónapon át megkapják, hogy a vármegyei díjtalan közigazgatási és orvosgyakornokok betegség esetére ne essenek kettős biztosítás alá, javasolja a vármegye alispánja az alábbi határozat meghozatalát. Határozat: Békésvármegye törvényhatósági bizottsága elhatározza, hogy a vármegyei díjtalan közigazgatási és orvosgyakornokok részére betegség esetén a segélydijat hat hónapra megszavazza.