Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)

1941-08-03 / 35. szám

senytárgyalást hirdet 1942. évi január 1-töl 1942. évi december hó 31-ig terjedő időben szükséges borotválási és hajvágási munká­latokra. Az ajánlattételhez szükséges nyomtatvá­nyok a kórház gazdasági hivatalában hétköz­nap 8—14 óra között fszf 5 ajtószám alatt díjmentesen beszerezhetők, illetve a gyulai Polgármesteri Hivatalban és Általános Ipar- testületben, a H.R.Ö.A. gyulai fiókjánál, va­lamint a budapesti és szegedi Kereskedelmi és Iparkamaránál megtekinthetők. Az ajánlatokat 1941. évi augusztus hó 27-én d. e. 11 óráig kell a kórház fsz. 5. ajtó­szám alatti irodájában benyújtani. Felbontás negyedórával később. Bánatpénzt nem keli letenni. Gyula, 1941. évi julius hó 28-án. Kórházigazgatóság. Körözések : 13.443—1941. ikt. szám. Bájdok József bogdánházi lakos, önkén­tes tűzoltó Bogdánháza községben már régebb idő óta nem tartózkodik, hanem állítólag a környékbeli hegyek erdeiben csavarog s a községbe időnként csak lopás céljából jön. Született Bogdánházán, 1914. december 8-án. Atyja József, anyja Törzse Flóra, val­lása gör. kath,, anyanyelve román, katonai szolgálatot csak román hadseregben teljesitett, családi állapota nős. Nyilvántartási csoportja : A I\r. Foglalkozása : földmives napszámos. Körözendő és feltalálása esetén köz vétlenül a krasznai járás főszolgabirája 2597—1941. számra hivatkozással értesítendő. 13.212-1941. ikt. szám. Nyikorits János volt perjei lakos az uralomváltozás idejében román katonai szol­gálatból történt hazatérése során eltűnt. Az eltűnt Tálas Flórián boronamezei lakossal volt együtt katona, aki szintén hasonló körülmé­nyek között tűnt el. Nyikorits János 41 éves, magas termetű, fekete szemű, nyírott bajuszu, gör. kath. val- lásu, perjei lakos. Körözendő és feltalálása esetén közvetle­nül a krasznai járás főszolgabirája 1963 1941. számra értesítendő. 13.231—1941 ikt. szám. ­Grósz Péter ujkigyósi (Békés vili. gyulai járás) lakos rendőri felügyelet alól engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. Személyi adatai: 1903.- március 30. án született, gör. kel. vallásu nős, géplakatos foglakozásu. Körözését azzal a felhívással rendelem el, hogy feltalálásával 424—1941. számra hi­vatkozással a gyulai járás főszolgabiráját kell értesíteni. 13.445—1941. ikt. szám. Murár József külhouos Ragyole község­ből ismeretlen helyre távozott. Született 1894. Fülekpilis községben, apja : János, anyja : Palica Mária r k. föld­mives foglalkozású. Körözendő és feltalálása esetén közvetle­nül a losonci járás főszolgabirája értesitednő. 12.787—1941. ikt, szám. Feil Magdolna jugoszláv állampolgár 45 éves (nehéz felfogású) rendőri felügyelet alatt álló egyén a kijelölt tartózkodási helyéről, Jánoshalmáról engedély f nélkül ismeretlen helyre távozott Körözését azzal a felhívással rendelem el, hogy feltalálásáról a jánoshalmi járás fő­szolgabiráját kell 1555—1941. kig. számra közvetlenül értesíteni. 13.561—1941. ikt. szám. Eltűnt Mogyoródi Béla 40 éves, gyenge­elméjű egyén Termete : alacsony, arca : hosz^ szas, szeme : kék, orra rendes, fogai : épek, haja szőke. Különös ismertető jele, hogy arca és testmozdulatai feltűnően kapkodok. Eltűné­se előtt hangoztatta, hogy valamelyik munka­táborba készül. Körözendő és íelfalálása esetén a tornai­jai járás főszolgabirája 1187—1941 számra való hivatkozással értesítendő. 13.635 - 1941. ikt. szám. Galambos Márton, aki 1918 évi október hó 5 én Hadikfalván született, r. kath. nős, földmives, román menekült a losonci Tábor­parancsnokság jelentése szerint Szegedre lett kihelyezve telepítés céljából, ahova azonban nem érkezett meg. Körözendő és feltalálása esetén a losonci járás főszolgabirája 50600— 1941 számra értesítendő. - : • ­250

Next

/
Thumbnails
Contents