Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)

1941-07-13 / 32. szám

társaság területén letéti kezelésben őrzött vagy egyébként a szlovák hatóságok rendel­kezése alatt álló mindennemű értéket is, ennélfogva felhívom mindazoknak a kisko­rúaknak gondnokoltaknak) törvényes képvi­selőit, továbbá mindazokat az időközben ön- joguakká vált személyeket, akiknek akár készpénzét, akár egyéb értékeit a visszacsatolt fetoidéki területen cseh-szlovák gyámhatóság (cseh-szlovák járásbíróság) kezelte és akiknek utolsó állandó lakóhelyéül a gyámhatósági iratokban a Magyar Királysághoz visszacsatolt felvidéki területen fekvő város (község) sze­repel, hogy saját érdekükben jelentsék be az értékeik kiszolgáltatására és készpénzkövete' lésük kiegyenlítésére vonatkozó igényüket. Jelentsék be igényüket azok a kiskorúak (gondnokoltak), illetőleg időközben önjoguakká vált személyek is, akik úgy tudják, hogy régebbi lakóhelyük alapján reájuk vonatkozó­lag utolsó állandó lakóhely gyanánt a Szlovák Köztársaság mai területén, tehát nem a vissza­csatolt területen fekvő város (község) szerepel ugyan az iratokban, időközben azonban Magyarországon állandó lakosokká, illetőleg magyar állampolgárokká váltak. A bejelentést bélyegmentes beadványban akár a bejelentő lakóhelye szerint illetékes községi elöljáróságnál (városokban a polgár- mesternél, Budapesten a kerületi elöljárónál), akár a bejelentő lakóhelye szerint illetékes árvaszéknól, akár pedig közvetlenül a m. kir. belügyminisztériumnál is legkésőbb 1941. évi augusztus hó Bl-éig meg kell tenni. A bejelentésben meg kell jelölni. 1) azt a gyámhatóságot (cseh szlovák járásbíróságot), amely a bejelentő értékeit kezelte; 2) a kiszolgáltatandó értékeket — lehe' tőleg részletesen felsorolva — aszerint, amint készpénzkövetelésről, pénzintézeti betétkönyv­ről, értékpapírról, arany , ezüstnemüről, stb. van szó ; 3) azt az időpontot, amikor az értékek, valamint az összegük szerint feltüntetendő készpénzkövetelósek a gyámhatóság -kezelé­sébe kerültek. Ha a bejelentő birtokában volna olyan gyámhatósági határozatnak, amely a bejelen­tett követelésre vonatkozik, az eljárás meg könnyítése céljából ezt a határozatot eredet­ben vagy másolatban mellékelje a bejelenté­séhez. Azoknak, akiknek utolsó állandó lakó­helyéül a Szlovák Köztársaság területén fekvő város (község) szerepel az iratokban, időköz­ben azonban állandó magyarországi lakosokká, illetőleg magyar állampolgárokká váltak, iga- zolniok kell a magyar állampolgárságukat. Ha ezt a fentebb megjelölt határidőig, tehát 1941. augusztus hó 31 éig nem tudnák megtenni, igazolják, hogy milyen illetőségűek, vagy leg­alább azt, hogy jelenlegi állandó lakóhelyük a Magyar Királyság tnrületén fekvő városban (községben) van. Figyelmeztetem az érdekelteket, hogyha követelésük bejelentését elmulasztják, később a követelés csak hosszadalmasabb eljárás után lesz megszerezhető. Budapest, 1941. évi június hó 19 én. Dr. Keresztes-Fischer Ferenc s. k. in. kir. belügyminiszter. Békésvármegye alispánjától. KIVONAT Békés vármegye törvényhatósági bizott­ságának Gyulán, 1941. évi május hó 15-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. Tárgy : A m. kir. Földmivelésügyi Minisz­ter Ur 190 583—1940 VII—1. számú rendele­tében foglaltak alapján a vármegye alispán­jának előterjesztése az állattenyésztési és gazdálkodási érdekek előmozdítása érdekében a törvényhatósági ebadó alapnak az állat- tenyésztés dologi kiadásai fedezésére rendelt részéből 500 pengőnek a vármegye közigaz­gatási bizottságának gazdasági albizottsága rendelkezésére bocsájtása ügyében. Véghatározat: A törvényhatóság közgyűlése a vármegye alispánjának e tárgyban tett elő terjesztését magáévá teszi és elhatározza, hogy az állat­egészségügyi ebadó alap 1940 évi készpénz maradványának terhére 500 pengő hozzájáru­lást szavaz meg a vármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottsága rendelkezé­sére arra a célra, hogy ezen összegből a le­geltetési társulatok ügy- és vagyonkezelése, valamint gazdálkodása ügyében történő fel­ügyeleti vizsgálat költségeinek részbeni fede­zését szolgálja. Erről a közigazgatási bizottság gazda- i sági albizottságát, továbbá megfelelő további 82. bgy. ad. 3764-1941. ikt. sz. 234

Next

/
Thumbnails
Contents