Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1941. január-december (44. évfolyam, 1-61. szám)
1941-01-19 / 3. szám
országos és hetivásáron* illetve napi. (élelmiszer) piacon vásározás, piaeozás folytatása céljából megjelent személyek legutóbbi két évi átlagszámának a zsidók iparban és kereskedelemben megengedett térfoglalásának mindenkor hatályos törvények és rendeletekkel megállapított arányszáma szerint kiszámított kányádét. Az előbbi bekezdésben említett két évi átlagszámot a községi elöljáróság, városokban ^polgármester állapítja meg minden páratlan számú év január hó 15 napján az elmúlt két évi helypénzdij nyilvántartások alapján, országos vásárokra, hetivásárokra és napi (élelmiszer) piacokra külön-külön. Ez a vásári, piaci, sib. arányszám azonban sehol sem lehet magasabb a helyi arányszámnál. Az átlagszám megállapítását közhírré kel! tenni. Az átlagszám alapján a főszolgabíró, városokban polgármester az első bekezdésben foglaltak szerint megállapítja és február hó 15-ig közhírré teszi, hogy a községben, illetve városban a) országos vásárokon, b) heti vásárokon, c) napi (élelmiszer) piacokon 'hány zsidónak tekintendő természetes vagy •jogi személy, illetve ezeknek alkalmazottja vehet részt. A főszolgabíró, polgármester a helyi ipari, kereskedelmi és fogyasztói érdekek figyelembevételével ugyanekkor megállapítja és közhírré teszi azt is, hogy országos- és hetivásárokon, illetve napi (élelmiszer) piacokon a zsidók részére megengedett szám ipari és kereskedelmi szakok szerint hogyan oszlik meg. Ezt a megállapítást szükség esetén bármikor módosíthatja. A főszolgabíró, •ilietve polgármester megállapításai ellen a közhirrétételtől számított 15 napon belül a vármegye alispánjához lehet felebbezni. Az alispán végső fokon dönt. 19. §. Az elsőfokú vásárrendészeti hatóság gondoskodni köteles arról, hogy zsidók a Megállapítottnál nagyobb számban ne vehessenek részt a vásárokon és piacokon. Ebből a célból megkívánhatja, hogy a vásározni, piacozni szándékozók okmányokkal igazolják nem zsidó voltukat. Azzal, aki az igazolásnak nem tud, vagy nem akar eleget tenni, a zsidókkal szemben követett eljárást kell alkalmazni. Az elsőfokú vásárrendészeti hatóságnak részvételi ügyekben konkrét esetekben hozott intézkedései ellen felebbezésnek helye nincs. A vásáron és piacon való részvételre engedélyt nyert zsidókat a nem zsidóktól.elkülönítve kell elhelyezni a II. fejezetbe® foglalt szabályok szerint. 2°. §. ; A 18. és 19. §.-ok rendelkezéseit a búcsúkra is alkalmazni kell azzal a megszorítással, hogy ezeken kegyszereket, gyertyákat; vallásos jellegű cikkeket zsidók egyáltalábaw nem árusíthatnak. 21. §. A vásárról ki vannak zárva, illetőleg ka* zárandók a rovottmultu és a közbiztonsága-* veszélyes voltukról ismert egyének, koldusok-, szerencsejátékosok és mindazon mutatványosok, akik szemérmet, vagy közerkölcsöt sértő vagy botrányt okozó látványosságokat mutatnak be és erélyek a testi épséget veszélyeztetik. 22. §. A vásáron megjelenő vásározók a hatósági közegeknek a jelen szabályrendelet korlátái között engedelmeskedni és intézkedés ei- ket betartani kötelesek. A vásári berendezéseket rongálni tüo-s. Azt, aki a vásár alkalmából hamis hirek terjesztésével, összebeszéléssel, vagy bármi más módon zavart okoz, vagy az áruk árának, illetőleg mennyiségének felhajtását, vagy apasztását idézi elő, vagy a vásárlást lebeszéléssel, kicsinylő megjegyzésekkel zavarja, kihágást büntetésen felül a vásárból, mint rendzavarót ki kell utasítani. 23. §. Aki a vásáron lábasjószágot és baromfit mint ügynök, alkusz, szedő vagy általában mint megbízott vásárol, tartozik erre az üzletére, vagy iíietékes iparhatóságánál iparigazolványt váltani, vagy pedig attói, akinek részére a vásárlást mint alkalmazott teljesíti, erre vonatkozólag a megbízó jogosultságának igazolását is tartalmazó, iparhatóság által lát- tamozott írásos megbízást szerezni. E rendelkezés megtartását a marhalevél- kezelő is ellenőrizni tartozik. 24. §. .. , . A vásározó kereskedő és iparos ipar- jogositványát magával vinni és az ellenőrzésre- hivatott hatósági közegek kívánságára felmutatni köteles. 13