Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (39. évfolyam, 1-59. szám)

1936-09-25 / 44. szám

Fogy a bizottságot, mely a’ kiállítás előké­születeit megtenni hivatott, megalakítsa. A bizottság megalakulása után a törv. hat. ál­tal megszavazott összeget, természetesen el­számolás kötelezettsége mellett, a bizottság rendelkezésére fogom bocsájtani. Örömmel jelentem a törv. hat. bizottság­nak, hogy a Körösök hajózhatóvá tétele és az öntözés kérdésének előmozdítása érde­kében hosszú esztendők óta előterjesztett kérelmeink aFöldm. Miniszter ur Önagy- méltósága előtt meghallgatásra találtak és az állami költségvetésben a kamara zsilip megépítéséhez szükséges első részlet, 5.000.000 P biztosíttatott. A fedezet terhére a mun­kálatok megkezdését a Földm. miniszter ur már elrendelte és a munka, mely várme­gyénk életében rendkívüli nagy jelentőségű, okt. 1-én kezdetét veszi. Indítványozom, hogy a Földm. miniszter urnák a nagy alföldi problé­mával szemben tanúsított megértése és jóindu­latáért a törv. hat. bizottságfeliratban mondjon köszönetét. A munkások helyzetét illetően bejelentem a törv. hat. bizottságnak, hogy 6 esztendő után először a vármegye mezőgazdasági és földmunkásságának széles rétegei a tavasz* tói kezdve állandó foglalkoztatást találhattak, ugyannyíra, hogy a szeptember hónap kö­zepén folyamatba tett közmunkáknál mun­káshiány mutatkozik. Ez a körülmény in­dított arra, hogy a költségvetésekben inség- munkákra előirányozni semmit sem tartot­tam szükségesnek, viszont azonban az erre a célra eddig előirányzott összegeket ko­moly és szükséges közmunkáknál javaslom felhasználni. Sajnálattal jelentem be végül dr. Klíment Z. György és Durkó Sámuel törv. hat. bi­zottsági tagok elhunytát. Váratlan és megdöbbentő esemény volt a törv. hat. életében dr. Hollánder Lipót a törv. hat. bizottság és a vármegyei kisgyü- lés tagjának hirtelen jött halála. Lelkiismere­tes és kötelességtudó tagja volt törvényha­tóságának, ki a közérdek védelme érdeké­ben mindig készségesen hozott áldozatot. Temetésén a törv. hat. bizottság képviselve volt és hozzátartozói előtt részvétének ki­fejezést adott. Egyéb jelenteni valóm nincs. Gyula, 1936, szeptember hó 23. dr. vitéz Márki Barna alispán. Nyomatott LeopoM Sándor könyvnyomdájában Gyulán, 1936. 257

Next

/
Thumbnails
Contents