Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (39. évfolyam, 1-59. szám)

1936-06-30 / 30. szám

12208-1936. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1936. évi május hó 28 napján tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 61 bgy. 5403—1936. ikt. sz. Az Országos Stefánia Szövetség kérelmet terjeszt elő, hogy a közgyűlés az elmúlt év­hez hasonlóan a gerendási községi védőnő látogatásával kapcsolatos fuvarköltségekre, másrészt a gerendási orvosi tanácsadó szoba fűtés, világítás költségeinek biztosítására 120 pengő segélyt szavazzon meg. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága fenti kérelmet teljesiti és a szövetség részére a gerendási tanácsadói szoba fűtésének és világításának, valamint a védőnő látogatási fuvardíjának biztosítása céljából az 1936. évre 120, azaz Egyszázhusz pengőt segély­képen megszavaz. A megszavazott segély összege a közegész­ségügyi ebadóalap 1936, évi költségvetésében ily célra biztosított hitel terhére számolandó el. Felhívjuk a vármegye alispánját, hogy a határozat jogerőre emelkedése után a meg­szavazott összeget utalványozza. Erről az Országos Stefánia Szövetséget Budapesten, valamint további megfelelő el­járás végett az iratokkal a vármegye alis­pánját értesítjük. Kmft. Kiadta: dr. Heinrich tb. várm. főjegyző. 12823—1936. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1936. évi május hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 55 bgy. 3511—1936. ikt. sz. Az endrőd—kondorostanyai nyilvános távbeszélő állomás költségeihez törvényha­tósági hozzájárulás. A vármegye alispánja bejelenti a törvény­hatósági bizottságának, hogy a m. kir. bel­ügyminiszter ur 137743—1934. VI. a. kelt rendeletével az Endrőd községhoz tartozó Kondorostanyán jegyzői kirendeltség felállí­tását rendelte el. Ezzel kapcsolatban feltétlenül szükségessé vált egy távbeszélő állomásnak Kondoros­tanyán való felállítása, amellyel kapcsolatban az előkészítő intézkedések már megtörténtek. A felállítás költségeit kitevő 3800 pengőnek feleösszegét a szegedi postaigazgatóság fede­zi, mig másik feleösszege Endrőd községet terhelné. Mivel azonban a község a maga erejéből csupán 1000 pengő kiadást volt képes fedezni, ezért a szóbanlevő ügy kis- gyülési tárgyalása alkalmával a kisgyülés 865—1935. kisgy. számú határozatával uta­sította őt, hogy a hiányzó 900 pengő ösz- szegnek a törvényhatóság részéről hozzájá­rulásként leendő nyújtása iránt tegyen elő­terjesztést. Ezen kísgyülési határozatnak megfelelően javasolja, hogy a hozzájárulást a törvényha­tósági bizottság a vm. háztartási alap 1935. évi pénztári maradványa terhére ajánlja meg. A törvényhatósági kisgyülés a hozzájáru­lás megszavazását javasolja. Határozat: Békésvármegye törvényhatósági bizottsága az előterjesztést magáévá téve kimondja, hogy a kondorostanyai nyilvános távbeszélő állomás létesítéséhez hozzájárul és e célra 900, azaz Kilencszáz pengőt a várm, ház- tási alap 1935, évi pénztári maradványa terhére megszavaz. Felhívja a vm. alispánját, hogy e határo­zat kormányhatóságí megerősítése iránt in­tézkedjék és jóváhagyás után a szóbanlévő összegnek a szegedi m. kir. postaigazgató­sághoz leendő megküldéséről gondoskodjék. Erről a határozat két példányával Endrőd község elöljáróságát, továbbá az iratokkal a vármegye alispánját további megfelelő el­járás végett értesítjük. Közöljük ezt a határozatot egyelőre tudo­másul a szegedi m. kir. postaigazgatósággal, valamint a gyomai járás főszolgabirájával is. Kmft. Kiadta: Dr. Heinrich tb. vm. főjegyző. 165

Next

/
Thumbnails
Contents