Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (39. évfolyam, 1-59. szám)
1936-06-30 / 30. szám
összesen 400 pengő 76 °/0-ára, vagyis havi 300 pengő összegű nyugdíjra, azonkívül felesége szül. Brecska Anna után havi 6 pengő családipótlékra és végül 1937. évi február hó 1-től kezdődőleg a 25 évnél több, de 35 évnél kevesebb beszámítható szolgálati idővel nyugalomba helyezettekre nézve a VIII. fizetési osztály szerint járó és az V. lakáspénzosztály szerint megállapított negyedévi 145.50 pengő összegű lakáspénzre, mely utóbbi az utalványozás során havi 48.50 pengős részletekben kerül kifizetésre. A törzsfizetés és személyi pótlék alapulvétele mellett megáliapitott nyugdíj az utalványozás során az ezidőszerint érvényben levő kormányrendeletekben előirt százalékos csökkentés alá esik. Erről az iratok kapcsán további megfelelő eljárás végett a vármegye alispánját, valamint vétivvel kérelmezőt értesítjük, ez utóbbit azzal, hogy ezen határozatnak a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt beadandó és a m. kir, közigazgatási bírósághoz intézendő panasznak van helye. A nyugdíjazás ténye ellen a közhirrétetel- től számított 15 nap alatt ugyancsak a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. belügyminiszter úrhoz intézendő fellebbezéssel élhet bármely törvényhatósági bizottsági tag. Kmít. Kiadta: Dr, Heinrich tb. vm. főjegyző. 12202—1936. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1936. évi május hó 28 napján tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 103 bgy. ad 10907—1936. ikt. sz. Omazta Béla szarvasi járási iroda főtiszt nyugdíj ügye, Békésvármegye törvényhatósági bizottsága Omazta Béia járási iroda főtiszt, szarvasi lakost a törvényes feltételek fennforgására tekintettel 1936. évi október 1-i hatállyal saját kérelmére nyugdíjazza és nyugdijillet- ményeit az alábbiak szerint állapítja meg: Omazta Béla nyugdíjba beszámítható szolgálati idejének kezdete 1899. évi április hó 12, mely időtől kezdve 1936. évi szeptember hó 30-ig bezárólag összesen 37 év, 5 hónap és 18 nap telt el. Hozzászámítandó ezen szolgálati időhöz még a világháború alatt 1914. évi november hó 25-től 1918. évi augusztus hó 22-ig bezárólag teljesített háborús katonai szolgálat alapján járó 4 hadiév kedvezmény is, úgyhogy evvel együtt az összes szolgálati ideje 41 évet, 5 hónapot és 18 napot tesz ki. Igénye van nevezettnek ezen szolgálati idő alapján 1936. évi október hó 1-től kezdődőleg a tényleges szolgálatban legutoljára a IX. fizetési osztály I. fokozatának A. csoportja szerint élvezett havi 230 pengő ösz- szegü törzsfizetés és kétszeres személyi pótlékkal egyenlő havi 60 pengő 100 °/0-áia. vagyis összesen havi 290 P összegű nyugdíjra, azonkívül felesége szül. Takács Etelka után havi 6 pengő* családi pótlékra és végül 1936. november hó 1-től kezdődőleg a 35 évi vagy ennél több beszámítható szolgálati idővel nyugalomba helyezettek részére a IX. fizetési osztály szerint megállapított és az V. lakáspénzosztály szerint járó negyedévi 118.80 pengő összegű lakáspénzre, mely utóbbi az utalványozás során havi 39.60 P-s részletekben kerül kifizetésre. A fentebb megállapított törzsfizetés és személyi pótlék alapul vétele melletti nyugellátás összege az utalványozás során az érvényben lévő kormányrendeletekben előirt százalékos csökkentés alá esik. Erről az iratok kapcsán további megfelelő eljárás végett a vármegye alispánját, valamint vétivvel kérelmezőt értesítjük, ez utóbbit azzal, hogy ezen határozatnak a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen közvetlenül a vármegye alispánjánál 15 nap alatt beadandó és a m. kir. közigazgatási bírósághoz intézendő panasznak van helye. A nyugdíjazás ténye ellen a közhírré tételtől számított 15 nap alatt ugyancsak a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. belügyminiszter úrhoz intézendő fellebbezéssel élhet bármely törvényhatósági tag. Kmft. Kiadta: Dr. Heinrich tb. várm. főjegyző. 163