Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (39. évfolyam, 1-59. szám)

1936-05-17 / 22. szám

járás főszolgabirája 173—1936. kih. számra való hivatkozással értesítendő. Gáborján községben tartózkodott Rudolíi féle cirkusz 12 lovát a berettyóújfalui járás főszolgabirája rühesség miatt zár alá helyezte, azonban nevezett a rendelet vétele előtt f. hó 2. napján a községből előzetes engedély nélkül eltávozott. Ilyen körülmények között a lovak zár alá vétele és a marhalevelek bevonása eszközölhető nem volt. Amikor a hatóságok figyelme erre a körülményre fel- hivatik abból a célból, hogy a járvány to­vább hurcolásának megakadályozására a szükséges intézkedéseket megtehessék, egy­ben utasittaínak,hogy acirkusz feltalálása ese­tén erről a berettyóújfalui járás főszolgabi­rája értesitandő. A gyomai községi adóhivatal az alábbi kimutatásban felsorolt egyének körözését kérte: Kimutatás. Sorszám A h átralékos neve, fog­lalkozása, utolsó ismert tartózkodási helye és személyi adatai: A hátralék A hátralék neme és a nyil­vántartó hivatal neve A kinyomozott lakhely hova jelentendő Jegyzei nyilván­tartási száma összege P f 1. Varga Mátyás nős, Kurilla Etelkával volt föld­bérlő, született: Endrődön 4320/935 fkvi, . 40 39 Együttesen kezelt közadó Gyoma Községi Adóhivatal Gyoma 2. Oláh Bálint volt vendéglős, született: Endrődön 4247/935 fkvi. 387 98 11 11 Gyomán, 1936. április 4. Nevezettek hatósága területén nyomofcandók és az eredményről <- a gyomai községi adóhivatal közvetlenül értesítendő. Dr. Szász jegyző. nemleges esetben is — Kimutatás a ragadós állatbetegségek állásáról Békés­vármegye területén 1936 évi május 12-én. Lépfene: békési /. Békés 1 m., gyulai j. Gyulavári 1 m., szeghalmi /. Füzesgyarmat 2 t. Ivarszerví hólyagos kiütés : békési j. Békés 1 t. ló, orosházi /. Csorvás 3 m- ló. Rühösség: gyomai j. Endrőd 4 u., 15 t. ló, Gyoma 1 u., 8 t. ló, gyulai /'. Gyulavári 2 t. ló, orosházi j. Békéssámson 3 t. ló, Gá­doros 1 u. ló, Gerendás 3 t. ló, Pusztaföld­vár 3 u. ló, Szentetornya 5 t. ló, szeghalmi j Szeghalom 6 u. ló., Békéscsaba 11 t. ló. Sertéspsstís: békési /.Békés 3u.2m., Me- zőberény 1 u, 11, gyomai j. Gyoma 3 u., gyulai j. Doboz 5 u., Újkígyós 1 u., 1 m., orosházi j. Békéssámson 4 u. 1 m., Orosháza 1 u. 1 m., szarvasi j. Békésszentandrás 1 t. Kondoros 1 m., Szarvas 4 t., szeghalmi j Füzesgyarmat 2 u., Körösladány 2 t. Gyula 2 u. 2 t. Serié sorbáné: gyomai j. Endrőd 1 t., Gyomai t., gyulai j. Újkígyós 1 u 1 m., oros­házi /. Békéssámson 3 u. 3m., szeghalmi j. Füzesgyarmat 1 t., Szeghalom 2 t. Nyomatott Leopold Sándor könyvnyomdájában Gyulán, 1936. 120

Next

/
Thumbnails
Contents