Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-01-20 / 4. szám
napot és 25 napot, vagyis kereken 20 évet tesz ki. Ezután igénye van nevezettnek 1935. évi február hó 1-től kezeve a tényleges szolgálatban utoljára az állami rendszerű kezelői fizetési csoport 7. fokozata szerint élvezett havi 154 P fizetésnek 60 százalékára, vagyis havi 92 P 40 fillér nyugdíjra. Igénye van továbbá felesége, született Laluska Zsuzsanna után havi 5 P 50 fillér családi pótlékra és 1935. évi február hó 1-től negyedévi 60 P lakáspénzre. A nyugdíj az illetménycsökkentő rendeletekben előirt százalékokkal alispáni hatáskörben csökkentendő. Erről az iratok kapcsán további megfelelő eljárás végett a vármegye alispánját, valamint vétivvel kérelmezőt értesítjük, ez utóbbit azzal, hogy ezen határozatnak a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen, közvetlenül a vármegye alispánjánál a kézhezvételt követő naptól számított 15 nap alatt beadandó és a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz intézendő panasznak van helye. A nyugdíjazás ténye ellen, a közhírré tételtől számítolt 15 nap alatt, ugyancsak a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézendő fellebbezéssel élhet bármely törvényhatósági tag. Kiadta: dr. Daimel vm. tb. főjegzyő. 776—1935 ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának, Gyulán, 1934. évi december hó 20-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 220. bgy. ad. 22.691 — 1934. ikt. sz. Kunos István orosházi községi vezetőjegyző nyudijügye. V éghatározat: Békésvármegye törvényhatósági bizottsága Kunos István községi vezetőjegyző, orosházi lakos, szolgálatban való további visz- szatartása érdekében Orosháza község képviselőtestülete által előterjesztett kérelmet nem teljesiti s nevezettet, tekintettel arra, hogy 40 évi szolgálati idejét 1934, évi szeptember hó 22-én betöltötte, a 701—1929. bgy, számú vármegyei szabályrendelet 10. §. (3) bekezdés a., pontja alapján 1935. évi április hó elsejei hatállyal nyugdíjazza és nyug- dijilletményeit az alábbiak szerint állapítja meg: Nevezett nyugdijába beszámítható szolgálati ideje az 1894. évi szeptember hó 22-től 1935. évi március hó 31-ig eltöltött szolgálati idő alapján 40 évet, 6 hónapot és 8 napot tesz ki. Nevezettnek igénye van a megállapított szolgálati idő után 1935. évi április hó 1-től kezdve az tényleges szolgálatban utoljára a VII. fiz. oszt. A. csop. 1, fokozata szerint élvezett havi 400 P fizetésnek 100%-ára, vagyis havi 400 pengő nyugdíjra. Igénye van továbbá felesége, született Gajdács Alvin után havi 6 P családi pótlékra és 1935. május hó 1-től az 1630—1934. M. E. sz. rendelettel a VII. fizetési osztályra nézve az V. lakáspénzosztályban a 35 éven felüli szolgálattal nyugállományba helyezettek részére megállapított negyedévi 208 P 20 fillér lakáspénzre. A nyugdíj az érvényben levő illetménycsökkentő rendeletekben megállapított mérvű csökkentés alá esik. Indokok: Az állástalan, képzett ifjúság elhelyezésének előmozdítása és lehetőleg intézményes biztosítása a törvényhatóságnak egyik legfontosabb feladata, Az ifjúság állandó jellegű elhelyezése előmozdításának egyik legeredményesebb módja az, hogy a szolgálati idejüket betöltött vagy a szabályszerű elbánás alá vonás feltételéül megszabott korhatárt elért tisztviselők nyugállományba helyeztetnek és az ekként fokozatosan megüresedő állások betöltetnek, mi által a kezdő állások többnyire szintén megüresednek s igy lehetővé válik, hogy a diplomás ifjúság állandó jellegű elhelyezést kapjon. Ezek azok a közérdekű szempontok, amelyek fentnevezett hiv'etalból való nyugdíjazásnál a törvényhatósági bizottságot vezették. Erről az íratok kapcsán további megfelelő eljárás végett a vármegye alispánját, valamint vétivvel Orosháza község képviselőtestületét és fentnevezettet értesítjük, ez utóbbit azzal, hogy ezen határozatnak a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen, közvetlenül a vármegye alispánjánál a kézhez19