Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-10-14 / 45. szám
1936. évi költségvetésének keretében gondoskodjék. Annak kifizetését azonban csak akkor teljesítse, ha jelen határozatot a m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur jóváhagyja és ha a segélyezésben valamennyi érdekeltség, — beleértve a csanádvármegyei érdekeltségeket is, — hozzájárulása biztosítva lesz és ez utóbbiak hozzájárulása összegszerűleg is eléri Békésvármegye hozzájárulását. E segélyösszeg kifizetésének további feltételeként kiköti még a törvényhatósági bizottság azt is, hogy a kir. kincstár, a törvény- hatóság és az egyéb érdekeltségek hozzájárulásából előálló összeg a vasút üzemének akadálytalan és zavartalan vitelére elegendő is lesz. Annak megállapítását, hogy ez a feltétel tényleg biztositható-e, — a törvényhatósági bizottság a vármegye alispánjára bízza. * Indokolás: A vármegye közönsége az „Alföldi Első Gazdasági Vasút" egyik alapitója és éppen ezért, de> közforgalmi szempontból is, — érdeke a vasút fennmaradása. A vasút szanálására azonban egyedül nem vállalkozhatik, hanem abban részt kell vennie a vármegyéhez hasonló nagyobb érdekeltségeknek is. Iyen feltételhez kötötte a segélyezést a m. kir. pénzügyminiszter ur is. A segélyezést 10 éven át nem teljesítheti, mert a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett hosszú időre szóló kötelezettséget a törvényhatóság magára nem vállalhat. Erről a vármegye alispánját további eljárás végett értesítjük. Közöljük ezt a határozatot kérelmező Alföldi Első Gazdasági Vasút igazgatóságával is Békéscsabán, Kmft. Kiadta: Dr. vitéz Pánczél várm, főjegyző. 19246—1935. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1935. évi szeptember hó 27-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 135. bgy. 18.317—1935. ikt, szám. A vármegyei egyesitett nyugdíjalap részére az 1935. évi augusztus havi ellátási dijak kifizetésének biztosítására előleg felvételének bejelentése. A vármegye alispánja bejelenti, hogy a m. kir. Földmivelésügyi Miniszter urnák 27.244— 1935. III.—3. sz. rendeletével jóváhagyott 219—1934. bgy. számú határozatban nyert felhatalmazás alapján a vármegyei egyesitett nyugdíjalap fizetőképességének biztosítására a törvényhatósági ebadó-alapból engedélyezett 100.000 P. kölcsönt f. évi julius hó 31-ig teljesen kimerítette és hogy a folyó év augusztus havi ellátási dijak kifizetését csak úgy tudta biztosítani, hogy a vármegyei számvevőségek részére 76.000—1929. B. M. szám alatt kiadott utasítás 41. §-a alapján a törvényhatósági ebadó alapból a törvény- hatósági bizottságnak utólagos jóváhagyása reményében még további 25.000 P. előleget vett igénybe. Jelenti egyúttal a vármegye alispánja, hogy a felvett 25.000 P. előleget a várm. egyesitett nyugdíjalapnak f. évi szeptember hónapban befolyt pótadójövedelméből már vissza is fizette. A törvényhatósági bizottság a bejelentést jóváhagyólag tudomásul veszi. Erről a vármegye alispánját értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. vitéz Pánczél vm. főjegyző.. II. További intézkedést igénylő rendeletek. 19045—1935. ikt. szám. Békésvármegye alispánjától. Föszolgabirák! Polgármesterek! Községi Elöljáróságok ! Vezérszó: Árvédelemnél igénybevehető közerő összeírása, beszolgáltatása. Az 1884. évi XIV. t.-c. 34. §-a 3. bekezdése kötelességévé teszi a társulatoknak, hogy az árvédelmiméi igénybevehető közerő összeírásra és alkalmazására vonatkozó kimutatások egy-egy példányát, minden év december hó 30-áig az illetékes alispáni hivatalnak, járási tisztviselőnek megküldjék. Ugyanezen törvényszakasz 1. bekezdése intézkedést tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a közerő összeírása minden év december hó 10-éig az arra illetékes hatóságok által a társulat igazgatóságának megküldessenek. . Miután a társulatok igazgatóságai törvényszabta kötelességeiknek csak is abban az esetben felelhetnek meg idejében, ha a közerő kimutatások idejében beérkeznek, fel234