Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-04-08 / 15. szám
igazolni kell azt is, hogy a folyamodónak, vagy szőleinek van annyi vagyona, illetve jövedelme, amelyből a tanfolyam hallgató, tanfolyami tanulmányi ideje alatt magát fenntartani és a költségeket viselni tudja és ezek viselésére magát kötelezi. Ezt a körülményt a folyamodó akként is igazolhatja, hogy kellő vagyonnal biró harmadik személy alakszerű nyilatkozatban kötelezi magát a szükséges költségek fedezésére. A nyilatkozatot a helyi hatóság láttamozza. 6. folyamodónak az iskolai bizonyítvány keltét követő időben a községi jegyzői gyakorlati időn kívül eltöltött előéletét, erkölcsi feddhetetlenségét és politikai megbízhatóságát, a főszolgabíró által láttamozott helyhatósági bizonyítvánnyal, 7. hogy a folyamodó egészséges és nem szenved olyan fertőző betegségben, amely miatt őt a tanfolyamról, vagy az internátusi együttlakásból ki kellene zárni és hogy nincs olyan testi, vagy szellemi fogyatékossága, illetve szervi hibája, mely őt a községi (kör-) jegyzői hivatás betöltésével járó tennivalók ellátására alkalmatlanná teszi, vagy a tanfolyami előadások eredményes hallgatásában gátolja, hatósági (tehát vármegyei, járási, vagy városi) tiszti orvosi bizonyítvánnyal. A tanfolyamra felvett hallgatókat beiratkozásuk alkalmával a tanfolyam orvosa felülvizsgálja és akit fenti értelemben alkalmatlannak talál, annak a tanfolyamra való felvételét érvényteleníteni fogom. A kérvényhez mellékelnie kell minden folyamodónak egy 86 fillér postabélyeggel ellátott, nagy alakú válasz borítékot, a saját címére megcímezve. A tanfolyamon a beiratkozások 1935. szeptember 9-én d. u. 3 órakor lesznek. Nyíregyháza, 1935. március hó 16-án. Mikecz István a nyíregyházi községi közigazgatási tanfolyam igazgatója. Szegedi, Szolnoki, Debreceni Bábaképző Intézet Felvételi hirdetmény. Fenti intézetekben évente tiz hónapos bábaképző tanfolyam van, amely szeptembertől junius hó végéig tart. A vizsga sikeres letevése után a növendékek állami oklevelet kapnak. A tanítás nyelve magyar. Az intézet A felvétel sajátkezüleg irt. folyamodvány beküldése és személyes beiratkozás utján történik. Folyamodni lehet junius hó 1-ig az intézet igazgatósága által kiadott és válaszbélyeg beküldése ellenében megszerezhető folyamodvány űrlapon. A felvételi kérvényt a női klinika igazgatóságához kell címezni, vagy személyesen beadni. A beiratkozás csak személyes jelenkezés utján történhet szeptember hó első napjaiban a női klinikán. A jelentkezés pontos idejét a jelöltekkel kellő időben levélben közöljük. Az intézet igazgatója a jelölt szellemi képességeinek elbírálása után dönt a felvételről. Pályázni lehet az olyan 18—35 éves, feddhetetlen előéletű, kifogástalan egészségi állapotú és legalább hat elemi osztályt végzett nőnek, aki erre a pályára hivatást érez magában s olyan helyről (községből, vagy városból) való, illetve, ki olyan helyen akar letelepedni, ahol uj bábára valóban szükség van. Felvétel után a növendék kötelező nyilatkozatot ir alá, hogy abban a községben fog letelepedni, ahová a kiképzését nyerte. A szükséges okmányok : 1. születési anyakönyvi kivonat 2. illetőségi bizonyítvány 3. erkölcsi bizonyítvány 4. orvosi bizonyítvány (lehetőleg a járási tisztiorvostól, vagy a városi tisztifőorvostól. Az egészségi állapotot az intézet vizsgálattal ellenőrzi). 5. iskolai bizonyítvány 6. beleegyező nyilatkozat a férjtől, kiskorúaknál a szülőktől 7. kötelező nyilatkozat a költségek viseléséről 8. hivatalos állásra pályázóknál a községi elöljáróság kötelező nyilatkozata, hogy az üresedésben levő állást a pályázó számára fenntartják. A hiányosan felszerelt vagy megkésve érkezett okmányokat nem vehetjük figyelembe. A tanfolyam költségei: felvételkor fizetendő 17.60 P, azaz tizenhét pengő 60 fillér beiratkozásra és tandíjra. Az év végén fizetendő 33 P, azaz harminchárom pengő s egy hónapra az egész összeg (30 P) előre fizetendő mindig a hónap első napján. Az intézet igazgatójának jogában áll a végzett növendékek állásba juttatására elhelyezésére semmi felelőséget nem vállal. 92