Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-04-08 / 15. szám
hogy a szállításra vonatkozó ajánlatukat jelen teljes szövegű versenytárgyalási hirdetménnyel, ajánlattal, továbbá az ajánlandó szénfajta fíitőértékét (nem égés melegét) igazoló hivatalos bizonyítvánnyal felszerelve, cégszerű aláírással ellátva, kellően bélyegezve, az 1935. évi április hó 17 napjának 10 órájáig a gyulái m. kir. állam- épitészeti hivatalnál nyújtsák be. Az ajánlatok ugyanezen napon fél 11 órakor fog-, nak a hivatal helyiségében felbontatni, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat az 1545 in—1935 szám alatti versenytárgyalási hirdetményben közölt szén vagy brikett szállítására.“ „M. kir. államépitészeti hivatalnak — Gyula." Csakis szabályszerűen kiállitott sértetlen borítékban elhelyezett, pecséttel lezárt és közvetlenül benyújtott vagy posta utján érkezett ajánlatok fognak tárgyalás alá vétetni, mig az elkésve érkezett, távirati utón tett, vagy utólagos ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok csakis a hivatal által e célra kibocsátott ajánlati minta felhasználásával szövegmódosítás nélkül tehetők meg; az ajánlatban az egységárakat nemcsak számokkal hanem betűkkel is ki kell Írni. Az ajánlatban kihúzásnak, vakarásnak, törlésnek, beszúrásnak nem szabad előfordulni. Ha a fenti javításokra mégis szükség volna, ezt az ajánlat végén külön záradékban a javított tételek tüzetes felsorolása mellett ugyanúgy kell aláírni mint magát az ajánlatot. A több ívből álló ajánlatot mellékleteivel (kivéve a bánatpénz letételét igazoló okiratot) együtt zsinórral egybe kell fűzni és a zsinór végét az ajánlat hátlapján cégszöveget tartalmazó pecséttel kell ellátni. Bánatpénzül az ajánlat szerinti értéknek 2 százalékát kell az ajánlat benyújtásának időpontjáig készpénzben vagy egyéb értékben letenni. A készpénzből álló bánatpénzt Békésvármegye 55.328 számú postatakarékpénztári csekkszámlája javára kell befizetni, mig az állami építkezéseknél és szállításoknál elfogadható értékekből álló bánatpénzt a gyulai m. kir. adóhivatalnál kell ezen versenytárgyalási hirdetmény számára (1545 m—1935) való hivatkozással közigazgatási letétbe helyezni. A csekkszelvényt, illetve a letéti nyugtát az ajánlathoz kell csatolni. Készpénzt vagy értékpapírt az ajánlathoz csatolni nem szabad. Az ajánlattevő köteles ajánlatához társa dalombiztositási (Országos Társadalombiztosító Intézettel és Magánalkalmazottak Biztositó Intézetével stb. szemben fennálló) tartozásairól olyan kimutatást csatolni, mely igazolja, hogy a versenytárgyalási hirdetmény lejártát megelőző 6 hónapnál régebben esedékessé vált betegségi-, öregségi-, balesetbiztosítási járulékkal stb. nem tartozik, vagy ajánlatában, — odaítélés esetére — fennálló tartozása erejéig a vállalati összegnek a mindenkori törvényes rendelkezések szerint megállapított részéig terjedhető összeget köteles a biztosító intézetre engedményezni és a megrendelő hivatalt feljogosítani, hogy az engedményezett összeget minden esedékes részletből közvetlenül az illetékes biztositó intézetnek utalja át. Ajánlattevő ajánlatában köteles nyilatkozni arra nézve is, hogy ellene csődön- kivüli kényszeregyezségi vagy csődeljárás vagy bűncselekmény miatt kizáró ok nem forog fenn. Vállalkozó járandóságának kifizetése a közszállitási szabályzat 80—81 §-ai szerint történik. Ajánlat tehető az ajánlati költségvetésben kitüntetett összes szén vagy brikett szállítására, valamint részmennyiségre is. Az ajánlati űrlap a gyulai m. kir. államépitészeti hivatal helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthető és ivenként 1 P áron ugyanott megszerezhető. Ajánlat tehető frissen aknázott darabos vagy kocka szénre vagy brikettre vagy 5 kilógramos téglabrikettre. Darabos-szén alatt 80 m/m-nél nagyobb, kockaszén alatt 40—80 m/m.-szemnagyságu szén értendő. A darabos szén 80 m/m.-nél a kockaszén 40 m/m.-nél kisebb darabokat legfeljebb 10 százalékban tartalmazhat. A szén vagy brikett kőtől, palától, földes vagy agyagos részektől tisztított legyen. Az ajánlathoz csatolandó valamely hivatalos kísérleti állomás által kiállitott az aján89